Athenaeum, 1842/2. félév
1842-12-06 / 68. szám
541 film. A. spanyolok és fővárosuk. A’ polgárháború’ megszűnése óta Spanyolország kitűnőleg tárgya lett az utazók és útleírók’ figyelmes tanulmányának. Rövid idő alatt igen számos könyv jelent meg ezen érdekes országról. Legközelebb ismét egy angol munka jelent meg, mellynek szerzője szerint a’ spanyol nemzeti jellem nagy mértékben szabad és nyílt, ámbár egyébiránt a’csalárdság és kétszínűség sem igen ritka tünemény. A’ fővárosról azonban meglehetősen visszariasztó képet nyújt olvasóinak a’ szerző, a’ mi lényegesen különbözik más utazók’ véleményétől. Madrid, szerinte, minden bűnnek tanyája; a’ birodalom’ minden visszaélése a’ fővárosban öszpontosul ; nincs olly rész ügy, olly utálatos bűn, mellyre Madridban védelmezőt ne lehetne találni, hol a’jellemek’ zagyvalékában a’ cselszövés és csalás sajátszerű ismertető jelét képezik az egész társaságnak. Ebből származik azután a’ nyíltság’ hiányzása , ámbár a’ nyelveken mindig böcsületesség forog, ’s azon tisztaság' emlegetése, melly első komolyabb vizsgálatra azonnal egészen eltűnik , ’s ezért nem viseltetnek a’ tartományok lakosai rokonszenvvel a’ főváros’ lakóihoz. A’ valódi spanyol szokásokat és nemzeti jellemet csak a’ tartományokban, ’s különösen leginkább csak falun lelhetni föl. Madridban ellenben legnagyobb mértékben uralkodik a’ divatkor ’s idegen szokások’ jellemzése, és erről megismerhetni minden spanyolt , ki huzamosb ideig tartózkodott Madridban, mellyben csupán a’ Itrado és Plaza de Toro emlékezteti az idegent arra, hogy Spanyolországban van. Az angol utazó alkalmasint személyes érdekből beszél így, mert azon egyben legalább valamennyi utazó megegyezik , hogy Madridban olly példás vendégszeretet uralkodik , mellyhez hasonlót Európa’ bármelly fővárosában sem igen tapasztalhatni, ha ez való, úgy nem nagy hitelt lehet adni az angol utazó’ azon állításának , mellyel Madrid’lakosit erkölcstelenségről vádolja. —ys— Valasz Vachot Sinke úrnak. Vachot Imre úr a’Regélő’ 90. számában jeles ,,variatiókat“ énekelve e’ thema felett ,,költők“, az ,,ifjú“ az az kezdő versirók között csekély személyemé is kegyeskedék érinteni Knigge ’s Chesterfield álta képezett urbanitása’ pattogó gyermekostorával , és pedig in ff euere következő igékkel : „Fogadóm iffy sen leend, ki össze ne teremtettézne (salom miveltsége bár azt is méltóztatott volna megjósolni, disznó vagy kutya előzménynyel-e ?) vakmerő (áh, dehogy vakmerő csupán nemes és bátor) firkáimért (firkáiért? milly túlzott szerénység istennei humoráért), csak az a’ Szerencsem , hofft/ bizonyos állat hangja nem hat mennyire, ’s igy bátran (tehát csak a’ szamarak ellen hisz: magát erős vitéznek , az értelem előtt ellenben megretten ?) irhatok.“ ’s ismét „Füle — akarom mondani — taréja égre nyúló. In specie pedig megjegyzi , milly szerénytelen önhittség vala tőlem, az Emlényből kimaradt versek miatt a’szerkesztő ellen hírlap’ útján protestálni. ’S ha még volna ollyan , ki nem értené a’ czélzást, világosabban mutat reám : „ez — úgymond — megtörtént 11. Az elsőbb szintekre, mellyeket közösen (úgy azonban, hogy minden egyén egészben bírhassa) szór reánk Vachot úr, szavam nincsen. Az illy pöffeszkedő elhízott úrnak úgy is önkeblében rejlik dúló férge ; ’s emlékezzetek jósszavamra, barátim, hogy ez uracs, ha mint kezdé agyarkodásait akként folytatandja, az a’ posteriori bepecsételt négylábú’ sorsára jutásul, melly miután mérgében minden társait összemarta , végre önmagát kezdi fuldosni. ’S aztán, mint igen jól emlékezem, rágalmazásaiért Kuthytól méltán nyert „saját nevén neveztetésen még most is ég ezen úrnak arczán ; a’ seb még most sincsen általa eloszlatva, mire való volna tehát a’ kórvitézt újabb csapással illetnem? Blind ezekre tehát egy igét sem; ellenben az utóbbi egyedül engem illető jegyzetre, mellyel a’ szembe nem állt szerkesztő úr Vachot’vállaira támaszkodva, mint látjuk, con amore parittyáz utánam már tova haladott után, álljon itten néhány szó. Nézeteim a’ szerkesztői ’s írói jogokról ugyanazok mik voltak. Bajza’ ítéletét e’ tárgyban , mellyet jelszóéi választék felszólalásomban , olvasá Vachot úr az Athenaeumban, ’s ha akkor tapsolt, mert Kovacsóczyt sújtáaz, tapsoljon akkor is, midőn Garayt érdekli. Hogy zsebkönyvszerkesztőnek, legyen bár az tulajdonos vagy csupán Garayként szerkesztő, joga lehessen valakit, és legyen bár az a’ legkisebbek’ legkisebbike , a’ már általa kénye szerint (a’szerkesztő által t. i.) kiválasztott darabokból újra, a’ szerző’ tudta ’s világosan kijelentett akarata ellen, azon szereppel ajándékozni meg , mellyet kegyelme nyújt — azt velem Vachot úr’ bölcsesége, bárha tízszer teend is még kivonatokat a’ Conversations Lexiconból, elhitetni soha nem fogja. Mert nagy a’ különbség kényszerülve (bármi okból) tevé-e a’ szerkesztő vagy paczkázásból, ’s én hittem az elsőt, ’s hallgattam mindaddig (az adható darabok’ hiánya miatti panaszán is túl), míg okot kérő leveleimre válasz nem érkezvén, gyanítani kezdém , hogy az épen nem történt kénytelenségböl , ’s e’ gyanút valóvá érlelé egy több hónap múlva érkezett levél, jósló összeromboltatásomat egyetlen szóval, de a’ szavacskát azért még sem hozó, hasonló ahhoz, ki beszéd közben mindenhova tekint csak nem szemünk közé. A’magában csekély tettet nem azzá tették tehát az elmondott körülmények. Egy fricska csekély dolog tréfából ’s barátok között, de próbálja csak azt osztogatni Vachot úr komolyan ’s tán ismeretleneknek, ’s aligha meg fogja óhatni eriticusi büszke köpenye’ gyengéded lábszárait a’ pozdorjává töretéstöl. Illy esetben — megsúgom — tanácsos leend egész tisztességgel még jókor elszelelni. Röviden szólva tehát, Garaynak tetszett velem azt tenni, nekem nem tetszett eltűrni. ’S most valóban igen óhajtanám megmagyaráztatnii magamnak, mi önhittség legyen abban, ha ki, nem várva igénytelen föllépésével semmi egyebet, mint azoknak barátságát, kikhez leginkább hajol, némellyektől illy gyönyörűen fogadtatván, ’s azt vélvén, hogy Garay továbbra is Emlényszerkesztő marad,’s a’manipulatio évről évre meg- 542 Habár tán addig fészke zúzva lesz, ’S az úti porral régen elvegyült: Honát szeretni néki szive van. Benézek a’ nagyobb fészekbe is, Vén szolga jár köhögve termein ; Az úri házból merre tűnt a’ nép ? Elvándorolt szelídebb ég alá.... Isten megáldja Comno’ partjain! De visszatér majd ’s honját megtalálja — Sok uj tavasz ’s a’ szolga mondta: nem! A’ fecske jobb lesz , mint az úri nép ; Honát szeretni ennek szive nincs. Vidor Emil.