Athenaeum, 1843/1. kötet
1843-06-15 / 11. füzet
Engem is hogy csillogó reményem Biztatott csak, minek elbeszélnem? ’S hogy mióta járom e’ világot, Bolygó állam száz tövisre hágott, __Ismerősök szép hazámba mennek; Jó anyámnak tölök mit szenjek? Szóljatok be, földiek, ha lészen Útazástok háza’ közelében. Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Mert fiának kedvez a’ szerencse! ___ Ah, ha tudná, milly nyomorban élek. Megrepedne a’ szive szegénynek! PETŐFI SÁNDOR: Az én szerelmem. Sokan csevegtek Szerelmeket, Szóálba öntve Érzelmüket. Sokan dicsérék A’ lány’ haját, A’ szemsugárt, a’ Kebel’ havát. Sokan leírták A’ termetet, Minél dicsőbb nem Teremtetett; ’S mind elsorolták A’ bájözönt Mi szívbe édes Malasztot önt. —