Atlétika, 1945. november-1946. január (1-9. szám)
1945-11-01 / 1. szám
? ■h» U bubért Zoltán A kalapácsvetéssel, vagy távolugrá-ssal ellentétben au ,ront hiába keressük a klasszikus görögök .L aránylag ’'fiatal'1 versenyszán , keletkezése az újkori axlo^ . V« n^i?dulásával esik egybe. Az atlétika és a torna ekkor még s^i rosai szaggásban «.lőtt és kétségtelen, hogyha rúdugrásnak, Tan nénisze a tornához. Ez azután néhány heves táltásra és sok vitára adott okot, mellyel a rúdugrást egyidóban torolni akarják az atlétikai versenyszánok közül. Az angol atlétika hőskorában nemcsak nagyságot, de távolságot is ugrott áll ■ rúddal. Az első angol bajnokaiban a rúdugrás győztese 305 cn-es eredményt ért el. Igazi fejlődésnek azonban ez a versenyszám is Amerikában indult. A XII. század végén a világcsúcs eredmény lassan, fokozatosan közeledik a 360-370 cn-es magasság elé, itt tehát azóta jóval nagyobb fejlődésről, a stílusok sokkal nagyobb mértékű tökéletesítéséről beszélhetünk, mint például a távolugrásban, vagy a kalapácsvetésben. A 90-es évek végén kezdik használni az amerikaiak az ú.n. csúsztatást, amely lényegesen javítja az eredményeket. Az első olimpiai bajnokságok is teljes amerikai sikert hoznak, az európai ugrók stílusa és technikája hozzájuk képest még igen kezdetleges. A 900-as évek elején az európaiak közül egyedül a francia Gonder képez kivételt, aki 1905-ben 374 cn-es tekintélyes eredményt ért el, Gonder azonban St.Louis - bonnen indult és csak az athéni közbeeső olimpián ért el győzelmet. A 10-es évek táján a Skandinávok és a középeurópaiak közül a magyar ugrók mutatnak jelentős fejlődést. 1912-ben új fejezet nyílik a rúdugrás történetében, az óneafrikai Wright elször jut túl a 4 n-en, jó és eredményes stílussal, amely azután az amerikai rúdugrók fejlődésnek alapja lesz. Ha néhány európai élversenyző fel is veszi a versenyt a legjobb amerikaiakkal, az amerikaiak nagy tömegjeikkel és remek átlagjaikkal biztosítják fölényüket. 1920-ban az antwerpeni győztes Foss 419 cm-re javítja a világrekordot. A következő években azonban Európa egy egészen elsőrangú rúdugrót küld a salakra, aki egy időre kissé háttrébeszorítja az amerikai álcát. Ez a rúdugró a norvég Hoff, aki állandó javulással,420 cm föld emeli a világcsúcsot. Sajnos a párisi olimpián sarokfájdalmai miatt a rúdugrásban nem indult/feCD c-en viszont bekerült a döntőbe/ és így átengedte az elsőséget az amerikaiaknak, a következő évben azonban már 425 cm-t ugrott. Amerikai versenykörútja, majd profivá nyilvánítása után Európa elvesztette egyetlen nagy rúdugróját és megkezdődött az amerikai rúdugrók fénykora, amely azóta is tart. Bevezetésképen Carr, az amszterdami győztes 1927-ben 426.7 emsre javította Hoff rekordját. Évről-évre egyre több amerikai jutott át a 410-es, majd 420- C3 magasságon és,mire az egyhelyben topogó európai rúdugrás ráezsnélt, olyan szakadék nyílt a két világrész rúdugrói között, amelyet máig sem sikerült az európaiaknak ethidalni. a20-as évek végén az amerikaiak mellett egyedül a kitűnő stílusú, kanadai Pickard érdénél említest /421 en/, aki azonban szintén amerikai egyetem hallgatója volt. Az amszterdami olimpián tűnnek fel a japánok, akik azután néhány év alatt nagy stílusérzékükkel és testalkaltáselőnyeikkel rohamos fejlődésre tettek szert, és ha átlagokban nem is, de élversenyzőkben Amerika komoly ellenfelei maradtak 10 éven keresztül, Los Angelesben az amerikai Miller 430 énnel győzött a japán hishida pedig mindössze egy centivel szorult a második helyre. Amerika a következő években is fáradhatatlanul ter-5S-tLl??gy,r?dufrolat'n “scjpe«9*n»n da«en övben javítottak egykét centit az érvényben levő világrekordon. Ha egy amerikai rud-US΄1598??*Úrît?? s?tősába? 5árt, mindenki negcsodálta nagyszerű +