Audio-Vizuális Közlemények, 1974 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám
Mi hirdeti emlékét Debrecenben? (Szobrok, emléktáblák, színház, könyvesbolt, gimnázium, utca, múzeumi tárgyak stb.) A kívánalom nem egyszerű felsorolás, hanem a tanulók saját érzéseinek és gondolatainak közlése is. Házi feladat Az irodalmi térképvázlat állomáshelyeihez egy-egy találó, rövid idézet írása. Az adás 25 perce alatt figyelemmel kísértük a tanulókat. Nem szemlélői voltak a „film”-nek, hanem együtt éltek az adással, érdeklődésük feszült figyelemben nyilvánult meg. Figyelmüket lekötötte a tanult anyag felidézése, melyben érzelmeik, gondolataik megerősítését kapták. Élénkítette gondolkodásukat a sok debreceni vonatkozású kép, melyeket irodalmi séta útján ismertek meg. Gyakran felhangzott az órán: „Ezt mi is láttuk!” „Itt is jártunk!” Lekötötte figyelmüket és érzelmileg megragadta őket az eddig nem ismert versekből hallott művészi tolmácsolású részletek. Igaz, teljes mélységükben nem értették meg ezeket a részleteket, de az esztétikai hatás így sem maradt el. A kor történelmi hangulatát felidéző képsorok ritmusa, pl. a francia forradalom képei, zenéje érzelmeik és gondolataik gazdag skáláját mozgatta meg. Az adás után 15 perc állott a nevelő rendelkezésére. A televíziós adás hangulatának megtartása egyik próbaköve az ilyen óráknak. Nevelőtársunk a jelenlévők együttes véleménye alapján sikeresen oldotta meg ezt a feladatot. Az érzelmi gazdagságot, az óra nyújtotta sokrétű esztétikumot megőrizve a tervezett vázlatpontok gondolati tartófonalán összegezték a tanulók a hallottakat és látottakat, ugyanakkor az új élményeket hozzákapcsolták a régiekhez. Megtörtént a nevelői tudatosító munka a tanulók önmérlegelő képességének fejlesztésével, mi az, amivel többet tudnak most már a költőről. A TV formanyelve kiválóan alkalmas az ilyen átfogó témák tanítására: megerősíti, bővíti az órák során szerzett ismereteket, teljesebbé teszi a nevelési hatások kimunkálását. A televíziós órák legnehezebb része az adások utáni 10-15 perc eredményes kitöltése. Nehéz, mert szükségtelen ismételni, amit az adás a film sajátos eszközével művészi szinten adott. Nemcsak a „mit”, hanem a „hogyan” (a módszer) megválasztása is gondot okoz. Irodalmi nevelésünk nem azáltal korszerűsödik, hogy a televíziót „bekapcsoljuk”, hanem azzal, hogy az adásokat hogyan használjuk fel. A televíziós órák egyik sajátossága, hogy — amíg az adás tart — a tanulók valójában a pedagógiai folyamat „alanyai” és nem „tárgyai”. A minden tanulóra kiterjedő „belső közvetítők” — érzelmek, értelem — mozgásba hozását kell biztosítanunk az óra végéig, hogy továbbra is „alanyai” maradjanak a tanulók irodalom-tanításunknak, irodalmi nevelésünknek. Ehhez az is szükséges, hogy megőrizzük a televíziós óra egységét. Továbbképzésünk bebizonyította, hogy a televíziós órák egységét megőrző pedagógiai munka ma már nem irreális kívánalom, hanem megvalósított és megvalósítható tény.