Autó-Motor, 1958. január-június (11. évfolyam 1-11. szám)
1958-04-15 / 7. szám
6 Az ötödik kerék Az úgynevezett pótkerétűről van szó, amely ma még — úgy mondják — jár az autóikhoz. A statisztikák viszontazt bizonyítják, hogy nemcsak a tömlő nélküli gumik — amelyek szögdefektre nemigen érzékenyek —, hanem a normálkivitelnek is elég tartósak, és szerencséire mind ritkábban kell a pótkereket igénybe venni. Várható tehát, hogy egyszer — mint ahogyan a kurtisi— a pótkerék is „kimegy a divatból”. Nem is egy javaslatról tudunk, amely éppen a fentiek miatt ha még nem is a pótkerék elhagyását, de annak más valamivel való pótlását tanácsolja. Olyan tárcsákról van szó, amelyek sokkal kisebb helyetkérnek a kocsiban és jóval könynyebbek, mint az „igazi” autókerék. Az egyik kivitel — amelyet a Firestone gyár ajánl — vékony acéllemeztárcsa, gumiperemezéssel. A gumiiperean szélessége mindössze 3 cm. Arról van szó, hogy ezt a tárcsát a defektes kerék mellé lehetne szerelni, ilyenformán elgurulhat a kocsi a gumijavító műhelyig. Hasonló a németek elgondolása is, amelyet 1956 nyarán szabadalmaztattak. Ugyancsak gumiperemes acéltárcsát terveztek az eddigi pótkerék pótlására, de ennek gumija már nem 3, hanem 6 cm szélességű. Ezenkívül alkalmaznak még egy közbenső, úgynevezett csillapító gumigyűrűt is, amely a lágyabb futást biztosítja. Továbbá a javaslat szerint ezt a tárcsát nem a sérült kerék mellé, hanem annak helyére kellene szerelni. Megjegyzik még, hogy az ilyen póttárcsával épp olyan gyorsan haladhat a kocsi, mint eredeti ballonos kerekeivel. Ilyen a keskeny Firestone tárcsa, amelyet a defektes kerék mellé lehet felcsavarozni. Tulajdonképpen ez az igazi „pótkerék”, mert amilyent eddig használtunk, vagyis a normál ötödik kerék Inkább tartalékkeréknek mondható baloldali rajz az amerikai pótkerék, a másik pedig a német pótkerék ábrája. A jobboldali rajzon láthatjuk a belső, úgynevezett lökéscsillapító gyűrűt is, amely a két részből álló acéltárcsát fogja össze A történet, amelyről most azért írtunk, hogy mi is segítsük kedvező folytatását — vagy talán befejezését — évekre nyúlik vissza. Annak idején, vagyis 1954 nyarán mint újítási javaslat indult útjára egy elgondolás arról, hogyan lehet az autódinamók feszültségszabályozóit megbízhatóan beállítani. Az akkori javaslattevő, Szövényi László, a Gépipari Autófuvarozó Vállalat csoportvezetője, ma ugyanebben az ügyben panasztevőként szerepel. Az első, hozzánk érkezett panasza arról szólott, hogy nagyon lassan halad terveinek kivitelezése. Mi is történt? A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium jónak tartotta az újító elgondolását, és utasította az Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézetet, hogy mintadarabot készítsen. A mintadarab végülis elkészült és sor került kipróbálására. Általában mindenütt jónak tartották. A különböző helyeken végzett bemutatások alapján az a vélemény alakult ki, hogy ezzel a vizsgálóberendezéssel nagyon rövid idő alatt végezhető a feszültségszabályozók beállítása. Előnyeként emlegették még, hogy segítségével könnyen mérhető a bekapcsolási feszültség, gyorsan eszközölhető a töltőáram vizsgálata , és még további jó dolgokat állapítottak meg Szövényi László újításáról. Már odáig jutott a történet, hogy, felmérve az autóközlekedési üzemek igényeit, lépéseket tettek a készülék sorozatgyártására. Persze, mindez nem ment egyik napról a másikra, sőt, közben évek teltek el. S ez idő során kissé háttérbe szorult ez az újítás. A korábbi igénylők ugyanis idővel univerzális próbapadokhoz jutottak, illetve a feszültségszabályozókat ma már igen sok üzemből a jól felszerelt Alkatrészfelújító Vállalathoz küldik javításra. Meg hát az ATUKI időközben ugyancsak kialakított egy olyan berendezést, amely az elektromos készülékek — dinamó, akkumulátor, feszültségszabályozó — vizsgálatát, illetve szükség szerinti beállítását tudná lehetővé tenni. Ezenkívül mások is kezdték megoldani azt a problémát, amelyre ugyan a Szövényiféle berendezés ma is alkalmas. Az újító mindebből csak azt látta, hogy vele, illetve jónak tartott készülékével egyre kevesebbet foglalkoznak, és a mintadarab elkészültével szinte befejeződött minden. Türelme fogytán volt, és ismét a panasztevés útjára lépett. Kérésére mi is újból utánanéztünk, hogyan alakult az újítási javaslat sorsa. És most éppen ott tartunk, hogy befejeztük 43, azaz negyvenhárom ez ügyben íródott levél, feljegyzés, jegyzőkönyv és hasonló írásmű tanulmányozását. Bizonyára még ennél több olvasmány is összegyűlt máig ebben az ügyben, de úgy gondoljuk, továbbiak ismeretére nincs talán szükség. Az eddigiekből is kiderül, hogy a KPM érdekelt főosztálya mindent megtett, hogy a Szövényi-féle javaslatból széles körben alkalmazott berendezés legyen. Sajnálatos, hogy ilyen hosszú idő után, ennyi sok levelezés, utánjárás — sőt veszekedés — ellenére még sem születhetett olyan eredmény, amely az újítót is megnyugtatná. Szövényi László érthetően azt szeretné, ha készülékét — amelyről annyi fő szakvéleményt írtak — végülis elkezdenék gyártani, illetve használni. Eddig viszont — bár lelkiismeretesen kerestek — még nem találtak olyan vállalatot, amely hajlandó legalább néhány darabot előállítani ebből, a különösebb anyagot sem igénylő készülékből. Az újító ma is azt állítja, hogy készüléke a később tervezett hasonló, de nem azonos berendezések mellett nagyon hasznos, jól alkalmazható munkaeszköz az autóvillamossági szerelőknek. És ha ez tényleg így van, akkor mi azt kérjük, olvasóink is segítsenek keresni olyan üzemet, amely tudná készíteni az újításként született feszültségvizsgáló szabályozót, amelynek igen szép kivitelű mintadarabját bármikor szívesen bemutatják az érdeklődőknek. Újítási panasz