Autó-Motor, 1962. július-december (15. évfolyam 13-24. szám)
1962-10-21 / 20. szám
A két téma, amivel most foglalkozni szeretnénk, tulajdonképpen nem szorosan véve „közlekedési” természetű — olyan értelemben, hogy nem a mozgásban levő gépjárművek vezetőinek a gondjait érinti. Az egyik különösen időszerű, mert mostanában a szokásos szállításokon felül megszaporodtak a tüzelőanyagot fuvarozó járművek. És dr. Botfay László olvasónk (Bp. I., Mihály u. 12/b.) egy éppen ezekkel kapcsolatos jelenségre hívja fel figyelmünket. Szabályosan parkolt kocsijával az egyik ház előtt, s amikor visszatért, szeretett járművét három-négy méternyire előretolva találta, szinte nekinyomva a mögötte leállított másik autónak. A tüzelőanyagot a házba szállító rakodómunkások könnyítették meg ily módon a maguk munkáját. Szóváltás is keletkezett ebből, amelynek során az egyre kevésbé divatos szólamok is elhangzottak a magánautósokról. Olvasónk az adott esetben szerencsére nem tapasztalt műszaki elváltozást kocsiján, bár egy ilyen módon megerőszakolt differenciál vagy sebességváltó későbbi időpontban is jelezni szokott ilyen-olyan bajt. De felteszi a kérdést: van-e joga bárkinek ahhoz, hogy egy szabályosan — vagy szabálytalanul is — leállított járművet önkényesen elmozdítson. Le kell szögeznünk, hogy ilyenhez csak a rendőrség tagjainak van joga — no és természetesen a tűzoltóknak, veszély esetén. De ők is elsősorban igyekeznek megkeresni a jármű tulajdonosát, s ha ez nem lehetséges, az elmozdítást a legnagyobb szakszerűséggel és elővigyázatossággal kötelesek végrehajtani. Ha tehát egy autósnak ilyen esetből kifolyólag kára keletkeznék, annak megtérítését joggal követelheti.* A másik problémára Kalmár Zoltán (XI., Bánát u. 26.) hívta fel a figyelmünket. Arról ír, hogy a parkolóhelyről egy magánautós olyan ügyetlenül tolatott ki, hogy benyomta a mellette álló kocsi oldalát. Aztán gyorsan elhajlott és arra már nem volt ideje, hogy a másik kocsi gazdájának üzenetet hagyjon .. Minthogy ez nem egyedülálló eset, írnunk kell erről is. Sajnos, sokan visszaélnek azzal, hogy a parkoló kocsik tulajdonosai általában nem tartózkodnak járművüknél, s így ők többnyire ismeretlenek maradhatnak, ha „üzenet” nélkül távoznak ügyetlenkedésük színhelyéről. (Ügyetlenkedést írunk, mert azt azért fel sem tételezzük, hogy valaki szánt szándékkal súrolgatja a szomszéd kocsit, hiszen ez saját járművének sem használ.) A problémának két oldala van. Az egyik az erkölcsi. Az az ember, aki ilyet tesz, még nem érzi magát eléggé otthon abban a közösségben, amelyet a gépjárművezetők világszerte alkotnak, amely közösségben az egymás iránti előzékenység már szinte — bocsánat a kifejezésért — „zsiványbecsület" kérdése. A másik az anyagi oldal. Senkit sem ismerünk, aki szívesen nyúl a zsebébe, hogy valami olyat fizessen ki, amire egy perccel ezelőtt még nem számított. Meg is lehet érteni. Bár ez a megértés — természetesen — nem azonos a helyesléssel. Ám a mi magángépjárművezetőink többsége elfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen ilyen esetekben nem is kell a zsebükbe nyúlniuk. Járművükre ugyanis kötelező szavatossági biztosítást kötöttek. Ez pedig azt jelenti, hogy minden olyan kárt, amit ők járművükkel idegen tulajdonban okoztak, a Biztosító köteles megtéríteni. (A Biztosító csak akkor nem fizet, ha a károkozás szándékossága nyilvánvaló. De ez igazán ritka eset.) Ha tehát valaki nem ér rá megkeresni az általa véletlenül megrongált jármű tulajdonosát, nyugodtan hagyja ott a kocsin az üzenetet: egy dupla fekete mellett megbeszélhetik majd, hogyan fogalmazzák meg a bejelentést a Biztosítónak. Jó lenne, ha mindez beidegződnék autósaink—motorosaink gondolatvilágába. Mert akkor bizonyára összekapcsolódnék gondolatvilágukban a probléma két oldala — az erkölcsi és az anyagi, — és mind kevesebb ilyen tartalmú panaszos levelet kapnánk." Reményi-Gyenes István OLVASÓINK Jamvak Kérem, hívják fel ismét a gépjárművezetők figyelmét az Újpesti rakpart Margit-hld és Szent István park közötti szakaszának forgalmi rendjére. Nap mint nap erre járok és már nagyon sok autóst, motorost figyelmeztettem, hogy itt osztottpályás úttestről lévén szó, ennek megfelelően közlekedjenek. Mondhatom, alig-alig hajlottak a szóra: egy részük durván letorkolt, hogy minek avatkozom a dolgába, mások meg arra hivatkoztak, hogy mivel a behajtani tilos táblákat leszerelték, az osztottpályás úttestrészen is — szerintük — feloldódott az egyirányú haladási kötelezettség. Különösen veszélyes az ilyen helytelen álláspontot követők miatt a rakpartnak a Szent István park torkolatánál lévő része, ahol az egyik útvonalról a másikra átsoroló járművek vezetői az elsőbbségi jog megítélésénél nem jutnak közös nevezőre. A Bartók Béla út és Hamzsabégi út sarkán, illetve közvetlen környékén semmilyen tábla sem jelzi, hogy Balaton felé melyik útvonalon kell menni. Így aztán igen sokszor a külföldi autósokkal, sőt a helyet nem ismerő honfitársainkkal is előfordul, hogy a Kelenföldi pályaudvar felé keresik a Balatonra vezető utat. Sok bosszúságot lehetne elkerülni, ha egy minden tekintetben célszerű tájékoztató táblát helyeznének el e hely közelében. VACZY JÁNOS gépkocsivezető Bp., XI., Bartók Béla út 122. B. F. gépkocsivezető Budapest