Autó-Motor, 1962. július-december (15. évfolyam 13-24. szám)

1962-10-21 / 20. szám

A két téma, amivel most foglal­kozni szeretnénk, tulajdonképpen nem szorosan véve „közlekedési” ter­mészetű — olyan értelemben, hogy nem a mozgásban levő gépjárművek vezetőinek a gondjait érinti. Az egyik különösen időszerű, mert mos­tanában a szokásos szállításokon felül megszaporodtak a tüzelőanyagot fuvarozó járművek. És d­r. Botfay László olvasónk (Bp. I., Mihály u. 12/b.) egy éppen ezekkel kapcsolatos jelenségre hívja fel figyelmünket. Szabályosan parkolt kocsijával az egyik ház előtt, s amikor visszatért, szeretett járművét három-négy méternyire előre­tolva találta, szinte nekinyomva a mögötte leállított másik autónak. A tüzelőanyagot a házba szállító rakodómunkások könnyí­tették meg ily módon a maguk munká­ját. Szóváltás is keletkezett ebből, amely­nek során az egyre kevésbé divatos szó­lamok is elhangzottak a magánautósokról. Olvasónk az adott esetben szerencsére nem tapasztalt műszaki elváltozást kocsi­ján, bár egy ilyen módon megerőszakolt differenciál vagy sebességváltó későbbi időpontban is jelezni szokott ilyen-olyan bajt. De felteszi a kérdést: van-e joga bárkinek ahhoz, hogy egy szabályosan — vagy szabálytalanul is — leállított jármű­vet önkényesen elmozdítson. Le kell szögeznünk, hogy ilyenhez csak a rendőrség tagjainak van joga — no és természetesen a tűzoltóknak, veszély esetén. De ők is elsősorban igyekeznek megkeresni a jármű tulajdonosát, s ha ez nem lehetséges, az elmozdítást a legna­gyobb szakszerűséggel és elővigyázatos­sággal kötelesek végrehajtani. Ha tehát egy autósnak ilyen esetből kifolyólag kára keletkeznék, annak megtérítését joggal követelheti.* A másik problémára Kalmár Zoltán (XI., Bánát u. 26.) hívta fel a figyelmünket. Arról ír, hogy a par­kolóhelyről egy magánautós olyan ügyetlenül tolatott ki, hogy benyomta a mellette álló kocsi oldalát. Aztán gyorsan elhajlott és arra már nem volt ideje, hogy a másik kocsi gaz­dájának üzenetet hagyjon .. Minthogy ez nem egyedülálló eset, írnunk kell erről is. Sajnos, sokan visszaélnek azzal, hogy a parkoló ko­csik tulajdonosai általában nem tar­tózkodnak járművüknél, s így ők többnyire ismeretlenek maradhatnak, ha „üzenet” nélkül távoznak ügyet­lenkedésük színhelyéről. (Ügyetlen­kedést írunk, mert azt azért fel sem tételezzük, hogy valaki szánt­ szán­dékkal súrolgatja a szomszéd kocsit, hiszen ez saját járművének sem hasz­nál.) A problémának két oldala van. Az egyik az erkölcsi. Az az ember, aki ilyet tesz, még nem érzi magát eléggé otthon abban a közösségben, amelyet a gépjárművezetők világ­szerte alkotnak, amely közösségben az egymás iránti előzékenység már szinte — bocsánat a kifejezésért — „zsiványbecsület" kérdése. A másik az anyagi oldal. Senkit sem ismerünk, aki szívesen nyúl a zsebébe, hogy valami olyat fizessen ki, amire egy perccel ezelőtt még nem számított. Meg is lehet ér­teni. Bár ez a megértés — természe­tesen — nem azonos a helyesléssel. Ám a mi magángépjárművezetőink többsége elfeledkezik arról, hogy tulajdonképpen ilyen esetekben nem is kell a zsebükbe nyúlniuk. Jármű­vükre ugyanis kötelező szavatossági biztosítást kötöttek. Ez pedig azt je­lenti, hogy minden olyan kárt, amit ők járművükkel idegen tulajdonban okoztak, a Biztosító köteles megtérí­teni. (A­ Biztosító csak akkor nem fi­zet, ha a károkozás szándékossága nyilvánvaló. De ez igazán ritka eset.) Ha tehát valaki nem ér rá megke­resni az általa véletlenül megrongált jármű tulajdonosát, nyugodtan hagy­ja ott a kocsin az üzenetet: egy dupla fekete mellett megbeszélhetik majd, hogyan fogalmazzák meg a bejelen­tést a Biztosítónak. Jó lenne, ha mindez beidegződnék autósaink—motorosaink gondolatvi­lágába. Mert akkor bizonyára össze­kapcsolódnék gondolatvilágukban a probléma két oldala — az erkölcsi és az anyagi, — és mind kevesebb ilyen tartalmú panaszos levelet kap­nánk." Reményi-Gyenes István OLVASÓINK Jamvak Kérem, hívják fel ismét a gépjárművezetők figyelmét az Új­pesti rakpart Margit-hld és Szent István park közötti szaka­szának forgalmi rendjére. Nap mint nap erre járok és már nagyon sok autóst, motorost figyelmeztettem, hogy itt osz­tottpályás úttestről lévén szó, ennek megfelelően közlekedje­nek. Mondhatom, alig-alig hajlottak a szóra: egy részük dur­ván letorkolt, hogy minek avatkozom a dolgába, mások meg arra hivatkoztak, hogy mivel a behajtani tilos táblákat lesze­relték, az osztott­pályás úttestrészen is — szerintük — feloldódott az egy­irányú haladási kö­telezettség. Különö­sen veszélyes az ilyen helytelen ál­láspontot követők miatt a rakpartnak a Szent István park torkolatánál lévő ré­sze, ahol az egyik útvonalról a másik­ra átsoroló jármű­vek vezetői az el­sőbbségi jog meg­ítélésénél nem jut­nak közös nevezőre. A Bartók Béla út és Hamzsabégi út sarkán, illetve közvetlen környékén­­ semmilyen tábla sem jelzi, hogy Balaton felé melyik útvonalon kell menni. Így aztán igen sokszor a külföldi autósokkal, sőt a helyet nem is­merő honfitársainkkal is előfordul, hogy a Kelenföldi pályaudvar felé keresik a Balatonra vezető utat. Sok bosszúságot lehetne elkerülni, ha egy minden tekintet­ben célszerű tájékoztató táblát helyeznének el e hely közelében. VACZY JÁNOS gépkocsivezető Bp., XI., Bartók Béla út 122. B. F. gépkocsivezető Budapest

Next