Autó-Motor, 1969. július-december (22. évfolyam 13-24. szám)

1969-11-21 / 22. szám

­Száguldó újságírók : INTERPRESS TOKAJ RALLYE­ N A pénteki gépátvételen már sejteni lehetett, itt nemcsak afféle „sétaga­lopp”, hanem az autózás szerelme­seinek igazi találkozója készül. A ha­zai és külföldi autós újságírók a ver­senyt nem tekintették afféle ország­járásnak. Október első napján, szom­baton reggel az Újságírószékház előtt jól felkészített kocsikkal vár­ták, hogy a pepita zászló „zöld utat” nyisson a 400 km-es küzdelemnek. S­zikrázó napsütés kísérte végig az egész mezőnyt a csodálatos színekben pompázó hazai tájakon, bár a versenyzők nem sokat gyönyörködhettek a fes­tői „díszletekben”. Mással voltak elfoglalva. A 28 kocsiból álló mezőny, melyben csehszlovák, NDK- beli, lengyel, szovjet, román újságíró-párosok is szerepel­tek, gyorsan és főleg hiánytalanul teljesítette az első két „bemelegítő etapot”. Az igazi küzdelem a Bükk szerpentinjein kezdődött. Felsőtárkányból egymást követően rajtoltak a „száguldó riporterek”, hogy leküzdjék a közel kétszáz éles kanyar­ral tarkított 22 km-es speciális szakaszt. A mércét igen magasra állította a rendezőség, amit az is bizonyított, hogy a 18 perces „limitidőt” csupán 5 kocsi tudta teljesíteni. A speciál szakaszt egy kóbor tehén tette még veszélye­sebbé. A miskolci ügyességi verseny után már kialakult a végső sorrend, a hátralevő 120 km nem okozott különö­sebb nehézséget, meglepetést. A verseny során csupán egy — szerencsés kimenetelű — baleset történt. A fiatal Baróti Wartburgjával belesza­ladt egy előtte hirtelen balra kanyarodó „civil” '’Ford Escortba. M­iskolcon, a díjkiosztó ünnepségen — egy tokaji látogatás után — jó hangulatú ünnepségen jutal­mazták meg a nyerteseket. Az abszolút győztes az értékes tiszteletdíjak között az „Interservice Shell” ezüst serlegét is megkapta. Az Interpress Tokaj Rallye minden fronton magyar sikert hozott, hiszen a Tokaj Nagydíj legalábbis egy évig itthon marad. Simon László EREDMÉNYEK 600 KCM 1. Futász Dezső/ifj. Futász Dezső (Trabant) ......................... 90 hp. 2. Lengyel Miklós/Bratincsák György (Trabant) ... 91 hp. 3. Újhelyi Jenő/Forró Péter (Steyr-Puch) ......................... 107 hp. 850 KCM 1. Br. Nádasi Antal Seffer István (RO 4) ................................ 0 hp. 2. Kölcsényi Zoltán/Bratmann Mihály (Morris) ................. 54 hp. 3. Lantos Gábor/Horváth Artúr (Fiat—850) ......................... 105 hp. 1100 KCM 1. Simon László/Pápai László (Skoda—MB) ......................... 0 hp. 2. Esztervári Ervin/Varjasi Károly (F. Escort) ................. 0 hp. 3. Bokodi Béla/Király Róbert (Wartburg) ......................... 64 hp. 1100 KCM FELETT 1. Bódis Sylvia/Ormódi Béla (Fiat—124) ................................ 0 hp. 2. Pintea Alexandru/Snisa Péter, Románia (Dacia) .......... 8 hp. 3. Wieromiej Witold/Gaál Pál, Lengyelo. (P. Fiat) .......... 40 hp. ABSZOLÚT SORREND 1. Dr. Nádasi Antal/Seffer István 2. Simon László/Pápai László 3. Esztervári Ervin/Varjasi Károly (mind 0 hibaponttal) Az abszolút győztes páros Renault R­ 4 kocsija a speciál szakasz egyik hegyi kanyarjában, és a kategó­ria-elsők Trabant, Skoda és Fiat—124 Coupé autói (Falus István felvételei) 17

Next