Autó-Motor, 1973. január-június (26. évfolyam, 1-12. szám)

1973-03-06 / 5. szám

fakadó AZ Ikarus-gyár a következő években számottevően, növe­li a világszerte keresett autóbuszok gyár­tását. A múlt évben 6820 busz gördült ki a mátyásföldi és a székesfehérvári üzem­ből. Az idén négyszázzal több, 1974-ben és 1975-ben pedig 8200, illetve 9500 autóbusz hagyja el a két gyárat. Bár ennek a mennyiségnek 80—85 százaléka exportra megy, már most el tudnának adni éven­te kilenc-tízezer autóbuszt. A jövő egy­ben a típusváltás időszakát is jelenti: a régi, 55-ös farmotoros gyártása még az idén, a 620-as és a 180-as típusoké pedig 1974-re megszűnik. Helyükbe a magyar közúti járműprogram prototípusa, a 200- as család lép. Ennek egyik érdekessége, hogy azonos építőelemekből áll, a szer­számok és alkatrészek csaknem mind­egyik típushoz azonosak, ezért gyártásuk sokkal egyszerűbb és gyorsabb. Ebből a családból a 250-es, 252-es, 255-ös, 260-as, 266-os és 280-as típus gyártását kívánják fokozni. FIZETŐ PARKOLÓHELYET létesített a Fővárosi Garázsipari Vállalat a Rákóczi út és Múzeum körút sarkán, a Metró felvonulási épületeinek helyén. Je­lenleg 6—18 óráig van nyitva, de a vi­lágítás bevezetése után éjjel-nappal vál­lalják az autók parkolását óránként 2 forintért. A LÁNCHÍD MEGNYITÁSÁIG a Március 15. téri jelzőlámpa üzembe he­lyezése során az Apáczai Csere János ut­cából a Vigadó tér felől jövet nem sza­bad az Erzsébet-híd irányába balra ka­nyarodni. A Roosevelt tér, Vigadó tér irányából jövet az Erzsébet-hídra a Duna­­korzó igénybevételével a korzóról való balra kanyarodással lehet felhajtani. En­nek érdekében célszerű a Deák Ferenc utca—Apáczai Csere János utca igény­­bevétele helyett a Szende Pál utcán, il­letve a Vigadó utcán keresztül a korzóra kihajtani. SZOLNOKON új közlekedési rend lépett életbe: a 4-es számú fő közlekedési útvonalnak a váro­son áthaladó szakaszáról a mezőgazdasá­gi vontatókat és lófogatokat elterelték a párhuzamos Ady Endre útra. Az intézke­dés nyomán várhatóan sokkal biztonságo­sabb és gyorsabb lesz a Debrecent a fő­várossal összekötő fontos útvonal Szol­nok városán átvezető szakaszának a for­galma. ÚTELZÁRÁS A balassagyarmati 22. sz. fő közlekedési úton a 20 + 980 és 24 + 123 km között ok­tóber 30-ig. Terelőút: a részben egyirá­­nyúsított utcákon az előjelző táblák sze­rint. MINDÖSSZE 4000 WARSZAWA gyártását irányozta elő a Varsói Személy­­autógyár idei terve. Ezt a napokban telje­sítik, s ezzel befejeződik a hazánkban is ismert jármű gyártása. A lengyel ipar összesen több mint 250 ezer Warszawát készített. Az idén 82 ezer Polski-Fiat hagy­ja el a futószalagokat, vagyis 23 ezerrel több, mint az elmúlt évben. Humor Gyula gépészmérnök és ipari formatervező művész tevékenysége nem isme­retlen lapunk olvasói előtt. Most újabb, közérdeklődésre joggal számot tartó alkotá­sával hívta fel magára a figyelmet. Február 6-án délelőtt, Hantos János, a Fővárosi Tanács VB elnökhelyettese átadta az első hazai bibliobuszt a Szabó Ervin Könyvtár­nak. A másfél milliót érő különleges járművet az Ikarus-gyárban, illetve a mezőfal­vi tsz melléküzemágában, Kumor Gyula tervei alapján rendezték be. Háromezer könyvet tud magával vinni, s polcai között kényelmesen böngészhet 10—15 olvasó. Kis öltöző- és mosdóhelyiség, sőt még beépített hűtőszekrény is szolgálja a kezelők ké­nyelmét. Cziboly Józsefné és Kopré Judit, a két könyvtáros felváltva jár majd a busszal, a főváros 9 peremkerületének 13 pontjára hetente. A bibliobusz könyvállo­mánya már most 15 ezer kötet. Egy-egy kölcsönzés időtartama két óra, a beiratkozás módja egyezik a kerületi könyvtárakéval. Tallózás a világsajtóból Olaszországban 1970-ben 128 300, 1971-ben 165 544 autót loptak el. Tavaly már október 31-ig ez a szám 140 000 volt. Évről évre nő a végleg eltűnt autók aránya. Korábban általában csak felszereléseknek (pótkerék, rádió stb.) veszett nyoma, de ma már technikusokból, szerelőkből és orgazdákból felépülő új „szakmai ágazat” foglalkozik a járművek szétszerelésével, átfésülésével. A speciális műhelyekben átvarázsolt jár­műveket azután bizományosok juttatják el a fejlődő országokba, ahol a legális érté­kesítő hálózat eladja a gyanútlan vevőknek. Magában Itáliában csak alkatrészt tud­nak eladni, mert a használtkocsi-piac telített. Csupán a kis 500-as Fiat olyan népszerű, hogy a börzéken gyorsan lehet értékesíteni, így ez a kocsi a legesélyesebb az eltű­nésre. A lopásokat nehéz megakadályozni, mert kevés a zárható garázs . . . (Automobil Revue) A Hawaii-i szigetek fővárosában, Honoluluban a csúcsforgalmi időszakban keletkező torlódások, az így súlyosbodó légszennyezés megfékezése érdekében a városi közle­kedésben „pooling” rendszert vezettek be. Az egy Irányban munkába igyekvőket komputer segítségével, az úticél ismeretében, úgy csoportosítják, hogy több, eddig külön utazó személy egy személyautóban foglaljon helyet. A város külön parkolóhe­lyeket és esetleg külön útsávokat akar biztosítani az új rendszerben utazók részére. (Kraftfahrzeugtechnik) Nyugat-Németországban minden újonnan forgalomba kerülő személyautóba és a 3,5 tonnáig terjedő önsúlyú tehergépjárművekbe az első ülésekre három ponton rögzí­tett biztonsági övet kell szerelni. Előírják a megfelelő rögzítéseket. (Lastauto und Omnibus) 4 SZÁZEZREK ÜNNEPELTÉK február 12-én Sao Paolóban a brazíliai Emerson Fittipaldit, az új autós világ­bajnokot, aki hazájában is megismételte előző heti győzelm­ét: fekete JPL-Lotusá­­val maga mögé utasította a volt világ­bajnok skót Jackie Stewartot (Tyrrell) és az új-zélandi Dennis Hulme-t (McLarren). VEDRES JÓZSEF Nemcsak kollegánk, jó barátunk is volt. És nem csupán azért mond­hatjuk ezt, mert egy ideig közvet­lenül is segítette munkánkat, ha­nem azért is, mert bárhová került, bármilyen munkahelyre, szoros kapcsolatban maradtunk, egy perc­re sem szakadt el az autók-moto­­rok világától. Különösképpen az utóbbi esztendőkben nem, amikor a Közlekedési és Szállítási Dolgo­zók Szakszervezetének lapját, a Közlekedést szerkesztette. Izig-vé­­rig sportember volt, futballozott, teniszezett, birkózott, majd edzős­­ködött. Persze, újságíróként kama­toztatta ezt a szaktudását is: sport­riporterként kezdte, majd jó ideig sportrovatvezetőként dolgozott kü­lönböző lapoknál. Munkássága, életvidámsága, kedvessége sok ba­rátban hagyott felejthetetlen em­lékeket.

Next