Autó-Motor, 1975. január-június (28. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-06 / 1. szám
„Diplomás” sofőrök „Csak a gyakorlati időhöz kötötten nem célszerű és nem is lehetséges a hivatásos gépjárművezetőket általánosan szakmunkássá átminősíteni. A szakmunkás cím szakmai rangot, elismerést jelent, amelynek megfelelő védelméhez társadalmi érdekek és a szakmunkások egyéni érdekei is fűződnek.. Olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy nem is olyan régen lapunkban vissza-visszatérő témaként jelentek meg a gépjárművezetők szakmai elismerését szorgalmazó, annak mielőbbi megvalósítását előmozdítani igyekvő írások. E cikksorozat betetőzéseként és annak eredményeit öszszefogva jelenhetett meg legutóbb az Autóközlekedési Tanintézet igazgatójának tájékoztatása, amelyből megtudtuk, hogy a vonatkozó rendelet kiadásával a Munkaügyi Minisztérium új szakmaként elismerte a „Gépjárművezető és karbantartó” szakmát, és a 309. sorszám alatt felvette az Országos Szakmunkásképzési Jegyzékbe. A Tanintézet igazgatója utalt arra is, hogy a szóban forgó szakmunkás-tanfolyamok szervezése és lebonyolítása sem okozhat már nehézséget, mivel ehhez a feltételeket időben megteremtették. Ilyen előzmények után nagy örömmel fogadtuk most az ATI Budapesti Iskolájának vezetőjétől és tanári karától kapott értesítést, hogy az általuk szervezett, 1974. március 15-én indított 6. számú karbantartó-szakmunkás tanfolyam befejeződött, összesen 34- en vizsgáztak, mindannyian sikeres eredménnyel. Külön említést érdemel az az oklevél is, amely arról tanúskodik, hogy a tanfolyam és vizsga egész menetéről a KPM Autóközlekedési Főosztálya, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, a MVM 9. számú Intézet, valamint a Hungarocamion vezetői a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Kiemelték Molnár Attilának, a Köztisztasági Hivatal műhelyvezetőjének, a szakmunkástanfolyam gyakorlati oktatójának átlagon felüli munkáját, ami ugyancsak szerephez jutott abban, hogy az első autós szakmunkástanfolyam hallgatói valóban több elméleti és gyakorlati szakmai tudnivalóval felvértezve térhettek vissza munkahelyükre. És nem utolsósorban említést érdemel még a háttérben meghúzódó „csendestársnak”, az ATI Kísérleti és Módszertani Osztályának a tevékenysége. Még javájban folyt a vita a „Gépjárművezető és karbantartó” szakma bevezetésének néhány alapvető kérdéséről, amikor ők már a tanfolyamok tartásához és a hallgatók vizsgáztatásához szükséges legjobb anyagok, eszközök és módszerek kísérletezésén, országos elterjesztésén munkálkodtak. Mi indokolta tehát a „Gépjárművezető és karbantartó” szakma elismerését? A mi olvasóink előtt nem szükséges külön részletezni és bizonyítani, hogy az autóközlekedés egyes területein fokozatosan bonyolultabbá válik a gépjárművezetői tevékenység. Olyan munkává alakul át, amelynek ellátása már szakmunkás-szintű ismereteket igényel. Alapvetően erre vezethető vissza a hivatásos gépjárművezetők körében mind általánosabbá vált igény, hogy foglalkozásukat igazi szakmaként ismerje el és becsülje meg a társadalom. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete elnökségének kezdeményezésére és sok más autós társintézmény együttműködésével végül is megvalósulhattak a gépjárművezetés szakmásításának lehetőségei, feltételei. Mint mondottuk, számos munkaterületen támasztanak ma már a gépkocsivezetővel szemben különleges követelményeket. Nem elég, ha valaki az autót hibátlanul irányítani tudja. Ezen túlmenően a kocsit ápolnia kell, és az elemi karbantartást is magának kell végeznie, ügyelve arra, hogy gépjárművének — munkaeszközének — műszaki állapota is kielégítő legyen. Értenie kell ahhoz, hogy amennyiben gépjárműve működésében zavarok lépnek fel, a hibát előidéző okot biztos készséggel felismerje, és a kisebb zavarokat önállóan meg is szüntesse. Szerelő és szerviz nincs, eleve nem is lehet mindig az úton levő autós közelében. És mindezek mellett a feladatkörébe tartozik az is, hogy nagy felelősséggel közreműködjön a szállítási-fuvarozási folyamatok szervezésében, a rakomány előírás szerinti elhelyezésében és irányításában, a szállítmányok átvételében és átadásában. Ráhárul továbbá a szállítási dokumentációk vezetése, a szükség szerinti díjszámfejtés, pénzkezelés és elszámolás is. A szakmásított gépjárművezetőnek tehát lényegesen több ismerettel kell rendelkeznie, mint ami a hagyományos gépjárművezetőképzési formák keretében volt megszerezhető. Ezek után jogos lehet a kérdés: most már minden hivatásos gépjárművezető köteles lesz megszerezni ezt a szakmunkás-képesítést? Nem, nem erről van szó. Sőt, később sem kell erre számítani. A szakmunkás-képesítést elsősorban azok között a gépkocsivezetők között kell szorgalmazni, akik a közforgalmú autóbusz-közlekedésben, a nemzetközi árufuvarozásban, a 8 tonnás és annál nagyobb raksúlyú teherautókon, normál és nyerges szerelvényeken különleges önrakodó, eszközhordó gépkocsikon dolgoznak, darabos árukat szállítanak, a kíséretet és az áruátadást önállóan látják el. És ilyenek is sokan vannak. Ők lesznek tehát a hivatásos gépjárművezetői szakma tekintélyének oszlopai. Élenjárói az ésszerűbb, hatékonyabb munkának, a kulturáltabb, biztonságosabb közlekedésnek. (Almássy) Az ATI Budapesti Iskolája, tanári kara és egész kollektívája valóban mindent elkövetett annak érdekében, hogy már az első autós szakmunkás-tanfolyam hallgatói a lehető legelőnyösebb elméleti és gyakorlati többlettudással felvértezve kerüljenek vissza munkahelyükre. Az ATI Budapesti Iskolájának a helyén két éve még a Motorjavító Szövetkezet dolgozott. Ma viszont a legjobb autós szaktanárok, motormetszetekkel, kitűnő szemléltető eszközökkel korszerűen felszerelt tantermekben oktatják, készítik fel a mind több felkészülést igénylő autósfeladatokra a hallgatókat .