Autó-Motor, 1978. július-december (31. évfolyam 13-24. szám)

1978-12-06 / 23. szám

Nem akarok én kötekedni, sem vitát indítani lapunkban arról, hogy a kismotorral, mopeddel, robogóval közleke­dőnek miért hasznos a bukósisak viselése. Mindössze az alábbi néhány példával szeretném meggyőzni mindazokat, akik 15. számunkban megjelent írásom óta véres karddal tiltakoznak a hurrkalap viselése ellen. És megpróbálom meggyőzni „Szabó”-t, kinek levelét 19. számunkban Ró­zsa György idézte és kommentálta. Azért őt, mert írásá­ból azt éreztem, hogy Csongrád megyei. És nekem innen való példák állnak rendelkezésemre október hónapból. Történt október első napjaiban Szegvár és Szentes kö­zött, hogy Mezei Béla 49 éves szegvári lakos segédmotor­ral figyelmetlenül közlekedve nekihajtott egy előtte hala­dó lovasfogatnak. Oly súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Alig egy hét múltán Hódmezővásárhelyen a Béke­szálló előtt Mónus Imre 42 éves helyi lakos szabálytalanul ka­nyarodott kocsijával balra s közben elütötte a segédmo­torkerékpárjával szabályosan közlekedő Lázár Mária 18 éves helybeli lakost. A vétlen kismotoros súlyosan meg­sérült. Ugyanezen a napon történt. Egy rosszul sikerült féke­zés következtében sérült meg súlyosan Szeged-Algyőn az NKFV telephelyéhez vezető úton Juhász Dóra Tamás 20 éves algyői lakos. Amikor megállt Riga segédmotorjával, gépe megcsúszott. A vezető sérülései súlyosak. Négy nap múlva Csanyteleken Bálint Imre 24 éves he­lyi lakos segédmotorjával figyelmetlenül ráhajtott a főbb SISAKKAL, VAGY ANÉLKÜL? Bizonyítékok útvonalnak számító szilárd burkolatú útra. Egy motorke­rékpáros ekkor ért oda, s összeütköztek. Az elsőbbség­adást elmulasztó segédmotoros a helyszínen meghalt. Aztán megint csak három nap telt el, amikor a követ­kező baleset történt: segédmotorkerékpárral közlekedett Makón a 25 éves Derdák József és letért az út jobb oldali útpadkájára, majd egy háznak ütközött. Nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szen­vedett. (Ráadásul ittas volt!) Ezek az esetek október első harmadából valók, öt bal­esetből három súlyos sérüléssel, kettő halállal végződött. Valamennyi esetnél az áldozatok, illetve sérülést szenve­dettek feje sérült meg a legsúlyosabban. Tessék elhinni, a két halál és a három súlyos sérülés elkerülhető, illetve csökkenthető lett volna a hurrkalap viselésével. Csupán öt esetet kívántam bizonyítani a kétkedőknek. Öt esettel, egyetlen megyéből. Nem ismerem pontosan az országos statisztikát, de nyilván hasonlóak a megyénkénti számok, havi bontásban. Elgondolkoztató! Azt hiszem, az illetékesek és a kétkedők számára is! (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy kíváncsian várom, mikor kezdik felfedezni a bukósisakokkal legjobban hadi­lábon álló fiatalok a durrkalap előnyét. S azt is, mikor ér­kezik meg a szerkesztőségbe az első egyetértő levél a „hi­vatalos” és a „maszek” érintettektől.) (vásárhelyi) ... inkább ő törjön IDEJÉBEN– KEZDI Görömbei Sándor debreceni szerelő fia a motorozást. A XII. sz. Autójavítónál dolgozó papa vásárolt egy öreg kis Jawa­­motort meg egy Verhovina-vá­­zat és ezek átalakított elemei­nek felhasználásával elkészítette ezt a szép minit.

Next