Autó-Motor, 1987. január-június (40. évfolyam 1-12. szám)

1987-05-15 / 10. szám

CSERKUTI FOLYTATJA A feltűnően sikeres monzai bemutat­kozás után Cserkuti József folytatja kitűnő szereplését a túraautók világ­­versenyein. A spanyolországi Jaramá­­ban — világbajnoki futamon — olasz váltótársával kategóriájában a 7., az abszolút értékelésben pedig a 9. helyen végzett. Az idei harmadik versenyük­re Estorilban került sor, a túraautó Európa-bajnokság második futamán, ahol a versenytáv 500 kilométer volt. A Cserkuti, „Spiffere", Fischaber ösz­­szetételű magyar—olasz—NSZK-s ka­tegóriájában a harmadik, az abszolút értékelésben pedig a 6. helyre vitte a BMW M3-ast. Az élen márkatársuk, a Cecotto—Brancatelli olasz kettős végzett. Szépen szerepelt a BMW 635 CSI-vel Móczár Péter és váltótársa, Szabó András. Az erős mezőnyben a 10. helyen futottak célba. PC: Cserkuti József KESJÁR AZ F-3-BAN Kesjár Csaba az NSZK-s Schübel csa­pathoz szerződött, hogy az NSZK For­ma—3-as bajnokságán álljon rajthoz. A szezon első versenye előtt Olasz­országban, Mugellóban mintegy 100 körös (500 km-es) autózás során is­merkedett a Dallara 387 Spiess For­ma—3-assall, és ezután állt rajthoz a nürburgringi bajnoki futamon az NSZK-ban. Az első tréningen a 33 ne­vező között a 9. időt futotta meg, de a második edzésen többen javítottak, így a 25 autós mezőny 14. rajtkockájá­ból indult. A számára még alig ismert monopostóval mint mesélte, szokatlan volt a rajt, és még a nehezen váltható második sebességet is keresgélnie kel­lett, ám ennek ellenére a 12. helyen ér­kezett az első fordulóba. Ezután még két versenyzőt megelőzve a 9. helyen futott. Később azonban ketten is meg­előzték, és a 11. helyen ért célba. „Ki­csit megilletődötten és ami talán még rosszabb, görcsösen vezettem. Végül is a 20 körös verseny legvégén szaba­dultam fel, és akkor olyan időt futot­tam, amivel az 5. helyről rajtolhattam volna. A csapatom ennek ellenére elé­gedett volt velem, sőt ők intettek nyu­galomra. Tőlük tudtam meg, hogy az idén szokatlanul erős mezőny verődött össze, rengeteg külföldi versenyzővel. A 175 lovas, ezen a pályán 230—235 km órás végsebességre képes 470 kg­­os autóm futóművét szokatlanul ke­ménynek éreztem és gyorsasága is meglepett. A versenyt egyébként csa­pattársam, Bernd Schneider nyerte meg, de ő egy külön világ, mert 1 mp­­cel gyorsabb mint a többiek” — nyi­latkozta a verseny után Kesjár Csaba Eredmény: 1. B. Schneider, D (Dallara 387 Spiess) — 2. F. Biela, D (Reynard 873 Spiess) — 3. H.-P. Kaufmann, CH (Reynard 873 Alfa) — ... 11. Kesjár Csaba, H (Dalla­ra 387 Spiess). Kesjár Csaba 58 DEBRECENI SALAKSIKER A salakmotorosok csapatbajnoki küz­delemsorozata Debrecenben kezdődött meg. Az első összecsapásra négyezer néző volt kíváncsi, és a debreceniek szinte folyamatos hazai fölénynek örülhettek. A 16 futamból 11-et az utóbbi évek sikercsapata mondhatott magáénak, mindössze három győzel­met engedtek át a szomszédvár, Nyír­egyháza motorosainak. Éppen ezért érthetetlen, hogy az utolsó előtti fu­tamban miért szabálytalankodott a debreceni Bódi Petrikovics kárára. Az esemény következménye Petrikovics hatalmas bukása és a debreceni fiú kizárása lett. Eredmények: 1. Hajdú Volán (Adorján 12 pont, Tihanyi 12, Bódi 7, Hajdú 6, Oresko 2) 39 — 2. Nyíregyházi Volán Dózsa (Petri­kovics 9, Balogh 9, Kovács A. 6, Kovács Z. 0) 24 — 3. Borsodi Építők Volán (Seres 8, Újhelyi 6, Sziráczky 3, Juhász 2) 19. PETRIKOVICS VEZET Meglepetéssel kezdődött az első osztá­lyú salakmotoros egyéni bajnokság. A gyulai versenyen Petrikovics végzett az első helyen egy ponttal megelőzve Adorján Zoltánt. A meglepetés már az 5. futam után ott lógott a levegő­ben, amikor Petrikovics és Adorján került össze, és a nyíregyházi fiú érte el először a célt. Eredmények: 1. Petrikovics (Nyíregyházi Volán Dózsa) 15 — 2. Adorján (Hajdú Vo­lán) 14 — 3. Balogh (Nyíregyházi VC) 13 — 4. Tihanyi (Hajdú Volán) és Kocsó (Szege­di Volán) 11—11 — 6. Nagy R. (Szegedi V) és Seres J. (Borsodi Építők Volán) 9—9 pont. VB FŐPRÓBA KECSKEMÉTEN 1988-ban a kecskeméti gokartpályán a tervek szerint vb-futamot rendez­nek majd. A nagy esemény előtti pályaminősítő főpróbára viszont már az idén június 5. és 7. között kerül sor. A Kecskeméti Xbusz rendezésében tartják a CIK Trófeát (a Nemzetközi Kart Szövetség versenyét), amelyen előreláthatólag több mint 20 ország legjobbjai állnak rajthoz. A szervezők a nemzetközi gokartsport élvonalbeli nemzetei közül az NSZK-beli, az olasz, a belga, a francia, a svéd és a finn versenyzőkre, Európa- és világbajno­kokra számítanak. A háromnapos programot több nemzetközi betétfutam és az osztrák bajnokság futamai egé­szítik ki.

Next