Autó-Motor, 1992. január-június (45. évfolyam, 1-13. szám)

1992-01-03 / 1. szám

A PRÓBAÚT ERÉNYE A SZERÉNYSÉG! Lapunk 22. számában már adtunk ízelítőt az egyik hazánkban gyártandó kisautóról, a Suzuki Swiftről. Akkor terjedelmi okokból nem volt lehetőségünk minden részletre kitérni. Most amennyire csak lehet, kimerítően bemutatjuk ezt a fürge, kisfogyasztású és rendkívül jó térkihasználású járművet. Legtöbben, akik kívülről rá­pillantottak a Swiftre, ka­pásból azt kérdezték: Ilyen kicsi? Hogyan fér el ebben az egész család? Amikor be­ültettük őket a „kis” autóba, mindjárt megváltozott a vé­leményük. Látták, hogyha megfelelően beállították a vezetőülést, akkor amögött még akkora hely maradt, amekkorát egyáltalán nem vártak volna. A vezető mel­letti ülést teljesen hátratolva például egy átlagos magas­ságú (170-175 cm) utas lábai nem is érik el a torpedóle­mezt. És mögötte még mindig kényelmesen foglal­hat helyet egy magasabb utas is. Kipróbáltuk, hogy a kormány mögött akár egy 195 cm magas vezető is ké­nyelmesen elhelyezkedhet, és az ülést nem elmozdítva, nem kényelmesen ugyan, de átülhet a hátsó ülésre. Ez utóbbit úgy méretezték, hogy az ötszemélyes Swift­­ben hátul valóban hárman is elhelyezkedhetnek. Akkor azonban csak alapméretű csomagtartóba pakolhatunk, amely elég kicsi, öt személy kétheti üdülésre szánt ru­határa nem fér el benne. Amennyiben viszont nem öten, hanem csak hárman vagy négyen ülnek az autó­ban, a hátsó ülés lenyitásával értékes csomagtér nyerhető. Ezért volt jó ötlet a hátsó ülést egyharmad-kétharmad arányban megosztani, így ha csak hárman foglalnak he­lyet a kis Suzukiban, akkor az ülés lehajtása után a há­rom személynek akár egy hónapra elegendő holmija befér kempingfelszereléses­­től, sátrastól, mindenestől. Az első ülések beállítását hagyományos japán módon ejthetjük meg, vagyis előre­hajolva, az ülés alatti kar felhúzása után állíthatjuk előre-hátra, az üléstámlát pedig egy, az ülés jobb, illet­ve bal oldalán elhelyezett kar segítségével állíthatjuk be. Ezt a kis kart azonban mélyedésben helyezték el, így első alkalommal csak némi kaparászás, majd ezt Nem makett, egy „igazi” Swift ül tárva-nyitva a fűben követő lenézés után sikerült megtalálni és az ülést beál­lítani. Én szeretek olyan messzire ülni a kormánytól, amennyire lehet, ezért a 165 cm-es magasságomtól telhető legnagyobb mérték­ben hátra szoktam tolni az ülést, és az üléstámlát is hát­­radöntöm annyira, hogy a kormányt csaknem kinyúj­tott kézzel érem el. Amikor ezt a beállítást a Swiftben el­végeztem, nem láttam ki, ugyanis a kormány szinte az egész látóteret eltakarta. Vé­gül azért találtam megfelelő

Next