Autó-Motor, 2007. július-december (59. évfolyam, 14-26. szám)

2007-08-22 / 17. szám

megy”, úgy viselkedik, mintha kétkerékhajtá­­sos lenne. A pihenőben váltót cserélnek (a ver­seny előtt meghívott közönség előtt a szerelők egyszer már eljátszották ezt a produkciót, alig 5 perc 48 szekundum végezve a cserével...), s némi javulás be is következik, de nem sokáig. A fordosok műbalhéja és a subarusok váltako­zó vergődése mellett talán a 8. gyorsasági kör­nyékén kialakult óriási forgalmi dugó okozza a legnagyobb izgalmat az első napon, sokan még ma sem értik a versenyzők közül, hogy a totális csődben miként értek időben a gyors rajtjához. A második nap már nem telik el drámák nélkül, eltűnik a színpadról a kissé magára ta­lált „privát” Citroennel az osztrák Manfred Stohl és a spanyol Dani Sordo a kettes számú gyári C4-essel, de a legtöbb részvétet Petter Solberg gyűjti be, miután totál idegbetegen, szinte a könnyeivel küszködve állítja félre az is­mét alig használható kék bálnát. Nemcsak au­tójának makacs gyengélkedését viseli egyre ne­hezebben, hanem azt is, hogy csapattársa, az ausztrál Atkinson rendre előtte szerepel. Az erőviszonyok nagyjából megfelelnek a papírformának, legfeljebb az szúr némileg sze­met, hogy a spanyol Pons a harmadik gyári Subaruval nem igazán tudja tartani a lépést az élmenőkkel, míg a junior vb-kategóriából meg­ismert észt Urmo Aava nagyot villant a visel­tes Mitsubishi WRC-vel, így sikerül megőriz­nie a remek 7. helyet. A „nagyok” mögött ezúttal a juniorok (JRC) gyűjthettek vb-pontot, és a 20 fős mezőnyben óriási csata dúlt a helyezésekért. Nem kis meglepetésre félidőig a cseh Martin Prokop vezetett a C2-es Citroennel, ám akkor lerepült az útról. Csak így tudta átvenni a veze­tést a regnáló bajnok, a svéd Patrik Sandell a Renault Clióval. A francia márka amúgy tarolt Finnországban, mert a helybéli Kalle Pino­­maki, illetve a lengyel Michal Kosciuszko ré­vén a teljes dobogó a Renault zsákmánya lett. Martin Holmes Pons itt mutatkozott be a Subaru színeiben, s első nekifutásra a pontszerző hatodik helyre kormányozta az Imprezát Henning Solbergnek az idei kilenc futamból hat alkalommal sikerült pontot gyűjtenie, most ötödikként végzett, s az összetett negyedik helyére lépett elő Crönholm pályafutása 29. győzelmét aratta, a Ford pedig idei harmadik kettős sikerét ünnepelhette - a konstruktőrök versenyében 40 pont az előnyük a Citroennel szemben ► VÉGEREDMÉNY ÉS TABELLA A 16 FUTAMOS SOROZAT KILENCEDIK VERSENYE. FINNORSZÁG 1. Marcus Grünholm-Timo Rautiainen (FIN/FIN) Ford Focus RS WRC 06, 2 óra 57’26,1 ”, 2. Mlkko Hirvonen-Jarmo Lehtinen (FIN/FIN) Ford Focus RS WRC 06, +00’24,2, 3. Sebastian Loeb-Daniel Elena (F/MC) Citroen C4 WRC, +01 ’09,1", 4. Chris Atkinson-Stephane Prevot (AUS/B) Subaru Impreza WRC, +03’02,8", 5. Henning Solberg-Cato Menkerud (NOR/NOR) Ford Focus RS WRC 06, +04’29,4”, 6. Xavler Pons-Xavier Amigo (E/E) Subaru Impreza WRC, +07'00,5", 7. Urmo Aava-Kuldar Sikk (EST/EST) Mitsubishi Lancer WRC, +07’39,6", 6. Mads 0stberg-0le Kristian Unnerud (N0R/N0R) Subaru Impreza WRC, +09’31,9". SZAKASZGYÖZELMEK: Grönholm -17. Hirvonen - 3, Atkinson - 1, Latvala -1, toeb -1. A PONTVERSENY ÁLLÁSA VERSENYZŐK: 1. Grönholm 75 pont, 2. Loeb 62 pont, 3. Hirvo­­nen 57 pont, 4. H. Solberg és Sordo (E), 28-28 pont, 6. P. Sol­berg (N0R) 26 pont, 7. Atkinson 20 pont, 8. Latvala (FIN) 12 pont, 9. Carlsson (S) és Stohl (A), 9-9 pont, 11. Gardemeister (FIN) 8 pont, 12. Galll (I) 5 pont, 13. Kopecky (CZ) 4 pont, 14. Pons 3 pont, 15. Aava 2 pont, 16. Wilson (GB). Hanninen (FIN) és Ostberg, 11-1 pont. MÁRKÁK: 1. Ford 132 pont, 2. Citroen 92 pont, 3. Subaru 48 pont, 4. Stobart 45 pont, 5, 0MV Kronos 27 pont, 6. Munchl's 6 pont. Auto-Metor 2007/17 • www.automotor.hu VY

Next