Autó-Motor, 2019. január-június (71. évfolyam, 1-12. szám)
2019-03-27 / 6. szám
lyok, nincsenek megfelelő döntéshozók, maga a FIM és a vb-t rendező Dorna szakértelme pedig ismét megkérdőjeleződött. A Ducati azt állítja, hogy az "uszony" a hátsó gumi hűtését, az aquaplaning megelőzését, a vízelvezetést, a gumitörmelékektől való védelmet szolgálja. A riválisok viszont azt mondják, hogy ez egy tiltott aerodinamikai elem, amely a leszorítóerő növelésére szolgál. A versenyen Dovizioso és Marc Marquez sokáig a taktikázás mellett döntött, a hajrában egymásra vártak, egymás hibáira játszottak. A párbajt végül az olasz nyerte 23 századdal, a Honda mégis elégedett lehet, hiszen 2014 után fordult elő ismét, hogy két hondás is a dobogón zárt Katarban. Ugyancsak olasz győzelemmel vette kezdetét a Moto2 Triumph-korszaka. A tavalyi vb 5. Lorenzo Baldassarri nyert, karrierje 3. győzelmét jegyezte. A hajrában pedig mindent meg kellett tennie a Moto2-be visszatérő Thomas Lüthi ellenében, az utolsó körökben fantasztikus párharcot vívtak. A 33 éves Lüthi tehát azonnal éremmel tért vissza a Moto2-be, ahol ő a rekorder a dobogók számát illetően, a svájci már 46 éremnél jár. Alex Marquez a 7., a tavalyi vb-harmadik Brad Binder a 12., míg a tava lyi Moto3-as világbajnok, Jorge Martin csak a 15. helyen ért célba. A Moto3-ban a 19 éves Kaito Taba történelmi győzelmet aratott, hiszen ő az első japán győztes és egyáltalán az első japán érmes a 2012 óta létező kiskategóriában. Mellette még három másik motoros emelkedett ki a mezőnyből: Lorenzo Dalia Porta még so sem kezdett ilyen jól egy idényt, míg Aron Canet első KTM-es versenyén egyből éremre volt képes, azaz Max Biaggi új csapata dobogóval debütált. A Moto3-ba visszatérő rosszfiú, Romano Fenati a győzelemért csatázott, azonban félreértett egy figyelmeztetést. A sok pályaelhagyásra figyelmeztették, amelyet ő büntetésnek érzett, s ugyan nem kellett volna, de ő mégis kiment az idén bevezetett büntetőívre, amiért csak a 9. helyen intették le. Végeredmény [19/1. futam) Losail Moto3:1. Toba [JAP] Honda, 2. Dalia Porta [ITA] Honda, 3. Canet [SPA] KTM, 4. Ramirez [SPA] Honda, 5. Vietti [ITA] KTM, 6. Arenas [SPA] KTM. Moto2:1. Baldassarri [ITA] Kalex, 2. Lüthi [SWI] Kalex, 3. Schrötter [GER] Kalex, 4. Gardner [AUS] Kalex, 5. Fernandez [SPA] Kalex, 6. Lowes [GBR] Kalex. MotoGP: 1. Dovizioso [ITA] Ducati, 2. Marquez [SPA] Honda, 3. Crutchlow [GBR] Honda, 4. Rins [SPA] Suzuki, 5. Rossi [ITA] Yamaha, 6 Petrucci [ITA] Ducati. A z ausztráliai szezonnyitó után Thaiföldön is döbbenetes fölénnyel nyert Bautista. Az 1. futam elején volt egy ütközése Jonathan Reával, visszaesett a 3. helyre, de több másodperces hátrányát ledolgozva is óriási különbséggel szerezte meg az aranyat. A superpole futamon és a 2. futamban aztán sokkal könnyedébben szerezte meg az első helyeket, s Ausztráliától eltérően mindent bezsebelt (pole pozíció, körrekord). Az újabb három ezüst ellenére Rea az idei ZX10RR-t a valaha volt legjobb motorjának tartja, dicséri a csapata munkáját, s tényleg kiad magából mindent (az 1. futamban 10, majd 14 másodperccel gyorsabb volt, mint tavaly), Bautistával és a Ducatival szemben mégis tehetetlen. A supersportban Jules Cluzel megnyert egy négyes Yamaha-csatát, aminek köszönhetően már az egymás utáni 17. elsőségénél jár a márka. A francia motoros a 18. sikerét ünnepelte a kategóriában, a szintén yamahás Hector Barbera, a magyar Tóth-csapat spanyolja azonban esélytelen volt az éremszerzésre, csak a 7. helyen végzett. Sebestyén Péter a 16. helyről rajtolva, a 12. helyig zárkózott fel. Végeredmény Buriram Superbike (13/2. forduló) 1. futam: 1. Bautista [SPA] Ducati, 2. Rea [GBR] Kawasaki, 3. Lowes [GBR] Yamaha 4. Van Der Mark [NED] Yamaha, 5. Hasiam [GBR] Kawasaki, 6. Melandri [ITA] Yamaha. SP futam: 1. Bautista, 2. Rea, 3. Lowes, 4. Van Der Mark, 5. Hasiam, 6. Melandri. 2. futam: 1. Bautista, 2. Rea, 3. Lowes, 4. Van Der Mark, 5. Hasiam, 6. Melandri. Supersport (12/2. forduló) 1. Cluzel [FRA] Yamaha, 2. Krummenacher (SWI] Yamaha, 3. Caricasulo [ITA] Yamaha, 4. Vinales [SPA] Yamaha, 5. De Rosa [ITA] MV Agusta, 6. Okubo [JAP] Kawasaki, 12. Sebestyén [HUN] Honda. Az összetett állás Superbike 1. Bautista 124 pont, 2. Rea 98 pont, 3. Lowes 69 pont, 4. Van Der Mark 61 pont, 5. Melandri 54 pont, 6. Hasiam 51 pont. Supersport 1. Cluzel és Krummenacher 45-45 pont, 3. Caricasulo 32 pont, 4. Barbera 22 pont, 5. Okubo 20 pont, 6. Perolari 14 pont, 10. Sebestyén és Mahias [FRA] Kawasaki, 12-12 pont. ALVARO BAUTISTA TOVÁBBRA IS HIBÁTLAN A V4-ES DUCATIN, IMMÁR HAT GYŐZELEMNÉL JÁR! 2019/61 www.automotor.hu 53 Szöveg: Hegyi András Fotó: Ducati Corse