Autó-Motor, 2019. január-június (71. évfolyam, 1-12. szám)

2019-03-27 / 6. szám

Szöveg: Hegyi András Fotó: Red Bull­ebastien Ogier számára kötelező volt a minél jobb eredmény a 33. Mexikó Ralin azt követően, hogy Svédországban csak a 29. helyen végzett. Ő pedig hozta is a kötelezőt, hiszen 2013,2014,2015 és 2018 után 5. alkalommal nyert Mexikóban. Pedig a Citroen késve érkezett a helyszínre, a gyári csapat hat konténere nem tudott be­hajózni, amiért a közel 16 ton­nányi felszerelés félnapi ké­séssel, repülővel jutott el a kö­zép-amerikai országba. Ogier emiatt a pályabejárást köl­csönautóval végezte, aztán a versenyen is voltak gondjai (differenciálmű, defektek). A toyotás Kris Meeke a címvé­dő egyik defektje után például azzal gyanúsította meg koráb­bi munkaadóját, a Citroent, hogy a márka nyomására sza­kították félbe a 10. spéciéit. Ogier csapattársa, Esapekka Lappi balesetet szenvedett, ám Meeke szerint nem kellett volna piros zászlót bemutatni. Ennek köszönhetően Ogier a defekttel együtt sem vesztett sok időt, Meeke azonban így is átvette tőle a vezetést, ám a 11. speciáltól kezdve Ogier már feltartóztathatatlan volt. Ma­ximális pontszámmal zárta a Mexikó Ralit, hiszen behúzta a versenyt lezáró Power Stage-et is. A Citroen csapat a pályán kívül is feltűnést kel­tett. Miután a nemzetközi szö­vetség (FIA) közölte, hogy a je­lenlegi szabályok 2021 végéig biztosan maradnak, a Citroen vezérigazgatója, Linda Jack­son bejelentette, hogy a márka 2020 végén kiszáll a rali-vb­­ből, ha nem indulhatnak ben­ne elektromos és hibrid autók. Mexikóban Pierre Budar, a Cit­roen gyári csapatának vezető­je finomított ezen az álláspon­ton, mondván, a márka attól teszi függővé a jövőbeli terve­it, hogy 2022-ben helyet kap­nak-e a nem benzines autók a rali-vb-n. Ogiernek egyébként 2020-ig van szerződése a Cit­roennel. A francia karrierje 46. győ­zelmével csak a tabella 2. he­lyére tudott felzárkózni. En­nek oka a toyotás Ott Tanak teljesítménye. A kétszeres vb­­harmadik korábban még éremre sem volt képes a kö­zép-amerikai futamon, idén viszont a 8. pozícióból felzár­kózva ezüstérmet szerzett. Két csapattársa, Meeke és Ja­­ri-Matti Latvala egyaránt nyert spéciért, mégsem tudtak a legjobb háromban végezni. Latvalának a generátorral és a hűtővel voltak problémái, míg Meeke futóműgondokkal és defekttel bajlódott. Meeke egyébként a verseny végén el­nézést kért a Citroentől a 10. szakaszon tett kijelentései miatt. A Hyundai 2016 után először érem nélkül zárt Me­xikóban. Végeredmény (14/3. forduló) Mexikó 1. Ogier-lngrassia [FRA/FRA] Citroen C3 WRC, 2. Tanak-Jarveoja [EST/EST] Toyota Yaris WRC, 3. Evans-Martin [GBR/GBR] Ford Fiesta WRC, 4. Neuville-Gilsoul [BEL/BEL] Hyundai i20 Coupe WRC, 5. Meeke-Marshall [GBR/GBR] Toyota Yaris WRC, 6. Guerra-Zapata (MEX/MEX] Skoda Fabia R5,7. Bulacia Wilkinson-Cretu (BOL/ARG) Skoda Fabia R5,8. Latvala-Anttila [FIN/FIN] Toyota Yaris WRC, 9. Sordo-Del Barrio [SPA/SPA] Hyundai Í20 Coupe WRC, 10. Trivino-Marti (MEX/SPA) Skoda Fabia R5. Szakaszgyőzelmek: Ogier és Tanak 6-6, Mikkelsen 3 Latvala 2, Lappi, Meeke, Sordo és Neuville 1-1. Az összetett állás 1.Tanak65 pont, 2. Ogier 61 pont, 3. Neuville 55 pont, 4. Meeke 35 pont, 5. Evans 28 pont, 6. Lappi 20 pont, 7. Loeb 18 pont, 8. Latvala 14 pont, 9. Mikkelsen 12 pont, 10. Guerra 8 pont. Következik a Korzika Rali, március 28-31. TUDTA-E?­­:A J­e­v TI­­ ’ Ogier a VW és a Ford után Citroennel is nyert Mexi­kóban, s egyébként ő az első, aki átlépte a 2000 pontos határt a vb-n. 2029 pontja után Loebé (1686) a legtöbb egység. 50 www.automotor.hu 12019/6

Next