Az Én Ujságom, 1894. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1894-07-01 / 27. szám
rr.lllllllllllllllIllllllllil!IHinillllllillllllll!III!i:!ll'lillllll HIIUUIIIIIIIIIIIIIIIU llllllllllllllMlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllIlllllllllllllllluailllllllllllllllllllllllMIllll IMIIIIIIIHIMIillllllllillllll!>llli:il min I iiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiHiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiriiiiiiiiiniiiiiiii 3 27. szám. ---------‡—·8 AZ ÉN ÚJSÁGOM S*-0 risnyája, ibolya-kék fecskafarkú kabátot vett magára, galambszürke keztyűbe bújtatta kezét, mely a sütővasat oly remekül forgatta; vadonatúj háromszögletű kalapot illesztett a fejére és az ábrázata ragyogott a boldogságtól. Váltig azt hajtogatta magában: —Mégis csak derék ember Wesselényi Miklós báró ! . . . Nincs párja a magyarnak a világon ! . . . Mással milyen gőgös, vele milyen nyájas. Másnak csak immel-ámmal szalutál, őt meghívja magához. Pont kilencz órakor már bekopogtatott. Miska, a huszár fogadta illendő tisztelettel. Kinyitotta az ajtót, bevezetett a báró úr nappali szobájába. Az érdemes főispán kereste egy futó szempillantással a terített asztalt, hanem olyanfélét nem talált. — Hja, az ilyen gazdag báróknak külön ebédlő szobájuk van. Nyílott pedig, abba a nappali szobába három ajtó. Az egyiken nemsokára belépett a kapitány, nem is valami parádéban, hanem ingujjban. Nagy szemeket meresztett reá a méltóságos főispán úr, mert eszébe jutott, hogy régen volt az, mikor ő az embereket ilyen ruhában látta — a borbélyműhelyében. — Isten hozta, maiszter, — üdvözlő nagy úri nyájassággal a kapitány — lássa, nem várattam sokáig, készen állok. Hozzá kezdhet. . . A kerületi főispán csaknem megkövült. — De... hanem... hiszen... — Ne okoskodjék sokat, Horárik mester, (igy hívták borbély korában)... Rajta! Ott van a sütő-vas ! Hó, Miska, járj kezére ennek az úrnak... — De báró, én !.. . — Borbélyra van szükségem, mondottam már. A generálishoz kell mennem, illő, hogy ne menjek borzasan. — El sok. . . nem tűröm. .. felségsértés !. . . — Hahaha!. .. Hogy is mondta csak, Horárik mester? Hogy ez felségsértés... Lám, lám !... A jeles főispán pirult, sárgult, ké-kűlt . . . Mindenféle szín váltakozott az ő arczán, csak a jó kedvnek a színe nem. Végre egy okos gondolata támadt, az egyik ajtó felé közeledett. A kapitány mosolyogva nézett utána. Alighogy kinyitotta az ajtót, egy mennydörgő. — Vissza, német! — hangzott s egy huszár állott vele szemben, hátán keresztbe vetett puskával, jobb kezében karabélylyal. (Folytatása következik.) --------------------- iiiiiiiiiiiiiitiiiiitiir.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiM- iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iii[ii:iiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:iiiiHi!iii:iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimi