Az Én Ujságom, 1908. július-december (19. évfolyam, 30-53. szám)

1908-07-19 / 30. szám

11 BO. szám. 53 AZ ÉN ÚJSÁGOM A királyné kertje. A kertész gyümölcsfákat ültetett a királyné vadonatúj kertjében. Mikor az utolsó gyümölcsfát is beültette a por­hanyó földbe, gyönyörű tündérlány jelent meg a kertben. Arany kapácskát hozott a vállán, lefedött kosarat a karján. A kertész észrevette a tündérlányt, megszólította: — Ki vagy, szép rózsaszál? Mi jót hoztál nekünk ? Mosolyogva felelt a tündérlány: — Én a szívet derítő öröm, a zengő vidámság gyermeke vagyok. Jöttem, hogy segítsek nektek az ültetésben. — Köszönöm a szívességed. De már későn jöttél: mindent elültettem. — Nem ültettél el mindent. Az öröm és vidámság magvai még itt vannak a kosaramban. Ezeket én szoktam elhin­­tegetni. De csakis azoknak a kertjében, a­kiket igazán szeretek. A kertész közelebb lép a tündér­lányhoz , kíváncsian lebbenti föl a kosarat fedő keszkenőt. Hát itt csak összerán­dul a bozontos két szemöldöke... A kosár telis-tele volt bogárpetével, hernyó­fészekkel ! — No, ezt ugyan el nem hinted itten ! — kiáltott haragosan az ember. — Ilyen vendéget senki sem óhajt. Vidd csak tovább egy házzal a bajt. Ajtót mutatott a tündérlánynak. A tündérlány elszomorodott. — Megyek, jó ember. Hanem előbb mégis csak kérdezd meg az úrasszo­nyodat. Hátha ő másként vélekedik,­­ mint te. A királyné azonban tisztára úgy­­ vélekedett, mint a kertésze. Mire a­­ tündérlány sarkon fordult. .. rózsaködbe borult... Egy hónap, két hónap... a meg­fogant gyümölcsfák tele lettek virító virággal. Zöld bársony a gyepszőnyeg, kék selyem a kerek ég. .. Még álmodni se lehetett volna szebbnek, mint a­milyen szép volt a királyné kertje. És mégis sírva fakadtak benne a kis királyfiak, kis királylányok ! Aranyhátú bogarat kerestek, nem találtak. Tarka pillangót kergettek volna, egyet sem láttak. Szólították a füle­­milét, a többi kis madárkát, édesen zengő dalukat hiába várták. Szép volt a kert, de nem volt mosolygása. Nem csendült benne az öröm kac­agása. Mintha kivágták volna nyelvét a tavasz­nak, a nyárnak : nem voltak a fák közt, csak néma árnyak. Hanem a kertész, az bezzeg majd kibújt a bőréből örömében! Mikor azt látta, hogy minden rügyből bimbó fakad, minden bimbó virágnak feslik, minden virágból gyümölcs gömbölyödik! Milyen dicsérete az egy jó kertésznek! A kinek a fák gondozásában őszült meg minden a haja szála.

Next