Az Én Ujságom, 1908. július-december (19. évfolyam, 30-53. szám)
1908-08-30 / 36. szám
NI 158 AZ ÉN ÚJSÁGOM felséged álmában is ? — kérdezte ártatlan hangon Maczkó úr Az oroszlán keserűen válaszolt: — Nem a kígyó. Más valaki. Maczkó úr érezte, hogy az oroszlán haragszik rája, de nem értette, miért ? Csak nem azért, mert fölébresztette ? Az oroszlán nem lehet ilyen kicsinyes. Bezzeg értette az oroszlán ezélzásait Róka Miska és láthatóan hízott bele. Jutka ezalatt bevitte a reggelit. A kávé fölséges volt, a kalács omlós és pompás. Mikor az oroszlán félcsészével megivott a kávéból, földerült, mikor pedig a kalácsból harapott hozzá, így szólt: — Nem lehet. Hogy pedig az egész csésze kávét felhajtotta, megelégedetten dörmögte: — Mondom, nem lehet. — Mi nem lehet ? — kíváncsiskodott Róka Miska. — Hogy áruló legyen az, aki ilyen dicső kávét ad a vendégének. — Oh, király, — szerénykedett Maczkó úr — a maczkók mindig vendégszeretők voltak, de soha sem árulók. — Hát az éjjel kik lopóztak a szobába ? — súgta Róka Miska az oroszlánnak. — Ki tüntette el a kulcsot? Ki kevert álomitalt a levesembe ? — Igaz, nagyon igaz, — morgott az oroszlán s egyszerre elpárolgott a jó kedve. — Induljunk hát! — Kocsin utazik felséged ? — kérdezte Maczkó. — Nem, csak gyalog, — felelt az állatok királya. — Indúlj! Elől ment Maczkó úr, mögötte az oroszlán és mellette ugrándozott a főudvarmester, mögötte haladt mogorván Horkantó sógor. Egyenesen az erdei útra tértek s menten kapaszkodni kezdtek egy hágón. (Folyt. köv.) A szerkesztő bácsi postája: Fekete Sanyika. Az már igazán szép kukoricza lehet, ha a lovas ember is alig látszik ki belőle. Torontál megyében különben nagyon szereti a földet a tengeri, azért nő benne olyan magasra. Az még örvendetesebb, hogy három, négy cső is van egy száron. Lesz kukoricza. Lehet malaczot hizlalni. Lesz is víg disznótor nálatok is, úgy-e, Sanyika? — Csupák Enrnuska. Jó sokáig elidőztél hát nagyanyuskádnál ! Elhiszem azt, hogy jól telt az idő. Hogyne , Jenő bácsi is, Dezső bácsi is a te kedvedet kereste. Lujza néni meg mindig olyat főzött, amit legjobban szeretsz. Nagyanyuska piros szamóczával kínálgatott, nagyapó pedig czukorral édesítette kis szájacskád ! Hogy ne lett volna hát pompás a mulatásod ? De hát mégis örömmel mentél már Debreczenbe, anyuskához ! Hej, úgy e, csak legjobb otthon ? — Abail Feri. Ha kedvet s tehetséget érzel magadban, csak rajta, előre! A szorgalmas munka soha se marad jutalom nélkül! — Bertalan Palkó. Olyan régen nem hallottam már a híredet, Palkó, hogy hirtelen ki se tudom mondani. Csak nem szaladtál ki azzal a töjtörös kocsival nagy Magyarországból ? De ha kiszaladtál is, van posta mindenütt: írhatnál valamit, magam se tudom, mit ? — Czeglédi Piroska. Herman Ottó bácsi egy szép könyvet írt a madarakról. Abban elolvashatja akárki, hogy mi a madarak beszédjének az értelme ? Itt nem lehet azt végig elsorolni, Piroskám, mert két hétig se lenne vége. — Dombos Jankó. Azt a verset nem Tompa Mihály írta, hanem Petőfi Sándor. Máskor csak arra fogadj, amit bizonyosan tudsz. — Teres Peti. Ez a Peti, hogy a halat nem szereti ? Nem hiszem én azt, Peti ! A szegedi halászlét a király is megeheti, kóstold meg csak te is, Peti! — Zerge Juliska. Ha a rózsa minden szirma hangos szóval megszólalna, akkor se mondhatna nekem mást, mint így szótalanul. Tudom, hogy szeretettel küldted, én meg szeretettel fogadtam, Juliskám. — Tóth Zsuzsika. Dankó Pista sok szép dalt ajándékozott a magyar nemzetnek. A nemzet hálás is érte : a halhatatlan dalköltő emlékét szép szoborban örökíti meg. Lehet, hogy már egy év múlva Szegeden, a Tisza partján áll is az érer szobor, hogy hirdesse Dankó Pista dicsőségét. — Okos Lajkó. Nem mind arany, ami fénylik. Olyan régi ez a közmondás, hogy azt nem igen lehet megmondani, hány esztendős ? Nem tudja azt senki megmondani, ki mondta először, hol mondták először? Meg van s igaz! — Ferencsik Iduska. Ki a nagyobb ember, azt kérdezed: Hunyadi János-e, Munkácsy Mihály-e vagy Petőfi Sándor-e ? Ilyen kérdésre nem lehet feleletet adni, kis leányom. Legyünk büszkék reá, hogy volt Hunyadi Jánosunk, kinek hadvezéri dicsősége átkerült az egész világon ; hogy a miénk volt Munkácsy Mihály, kinek gyönyörű festett képeit megcsodálta minden teremtett ember, hogy a mi szülöttünk volt Petőfi Sándor, kinek dalait a föld minden nemzetének a nyelvére le-