Az Érdekes Ujsag, 1913. augusztus-december (1. évfolyam, 20-40. szám)
1913-11-09 / 34. szám
34. szám ásságát különösen megtisztenek, hogy ilyen gyorsan jut szobor-halhatatlansághoz, a gyorsaság a szoborbittságot dicséri, nem nehezen mozgó nemzeti komiték működtek ezúttal, nem országos bizottságok, hanem baráti kezek, amelyek siettetni tudták a szobor megalkotásában a döntést. És ez a gyors szoboravatás azért is érdekes, mert Bartha Miklós nem annyira a fővárosé volt, mint a vidéké, a vidéki magyar intelligenciáé és most a fővárosban kap szobrot. Bartha Miklós a függetlenségi politikának, e politika legszebb és izgalmas napjaiban, elsőrangú vezércikkírója volt. A magyar vezércikkeknek egy különös fajtáját teremtette meg. Kegyetlen volt, lángoló és személyeskedő, amolyan magyar Rochefort. Volt idő, amikor a magyar közönség eseményszerűleg várta a vezércikkeit és nem tudott állást foglalni valamiben, amíg meg nem szólalt a kedvenc publicistája, Bartha Miklós. Nem a józanoké, a logikus gondolkodásúaké és higgadt városi polgároké volt ez az író, a vidéki magyarságé volt, a faluké, a kisvárosoké, ahol fennen lobogtatták a függetlenségi zászlót és ahol a legátkosabb nem volt más, mint a nők hinni, hogy nacionalista mozgalom, függetlenségi láz, az Ausztria elleni hadjárat annyira intenzíven és lelkesen éljen a magyar tömegek szívében, mint igazán pár évvel ezelőtt, amikor Bartha Miklós a függetlenségi törekvéseknek napi publicistája volt. Azt is mondhatnók, hogy áll a dolog megfordítva is egy kevéssé : ma nem látunk ilyen egyetemes érzést nyilatkozni, mert nincs publicista, aki kiváltaná ezt a nemzet gondolkozásából. Bartha Miklós tudta vezetni és felkorbácsolni az emberi lelkeket, tudott tömegeket teremteni a cikkeivel és tudta ezt a nagy tömeget érdeklődésben és lázban tartani. Érdekes és csodálatos ember volt. Erdélyből jött és kolozsvári lapszerkesztő korában lett országos nevű emberré, egy katonai affér kapcsán, amikor a redakciójában megkaszabolta és kezét nyomorékká vágta egy közös katonatiszt. Ma az ilyen események mellett gyorsan elhaladna a közvélemény. De akkor nem voltak kimerültek és apatikusak az emberek, a hadsereg afférjaiban a hazafiasság sérelmesen lobbot vetett és Bartha Miklós sem volt az az ember, akit gyorsan feledhettek volna el. Mindennap újra és újra beleírta nevét cikkeivel az emberek emlékezetébe. A Bartha Miklós lelke a vidéké volt, azokéhoz perfid Ausztria. Ma nem mer Bartha Miklós szobra, melyet most lepleznek le a fővárosban,