Az Érdekes Ujsag, 1913. augusztus-december (1. évfolyam, 20-40. szám)

1913-11-09 / 34. szám

34. szám­ ásságát különösen megtisz­­tenek, hogy ilyen gyorsan jut szobor-halhatatlansághoz, a gyorsaság a szoborbi­­­ttságot dicséri, nem nehe­zen mozgó nemzeti komiték működtek ezúttal, nem or­szágos bizottságok, hanem baráti kezek, amelyek siet­tetni tudták a szobor meg­alkotásában a döntést. És ez a gyors szoboravatás azért is érdekes, mert Bartha Miklós nem annyira a fővárosé volt, mint a vidéké, a vidéki ma­gyar intelligenciáé és most a fővárosban kap szobrot. Bartha Miklós a függet­lenségi politikának, e politika legszebb és izgalmas napjai­ban, elsőrangú vezércikkírója volt. A magyar vezércikkek­nek egy különös fajtáját te­remtette meg. Kegyetlen volt, lángoló és személyeskedő, amolyan magyar Rochefort. Volt idő, amikor a magyar közönség eseményszerűleg várta a vezércikkeit és nem tudott állást foglalni valami­ben, amíg meg nem szólalt a kedvenc publicistája, Bar­tha Miklós. Nem a józanoké, a logikus gondolkodásúaké és higgadt városi polgároké volt ez az író, a vidéki ma­gyarságé volt, a faluké, a kisvárosoké, ahol fennen lo­bogtatták a függetlenségi zászlót és ahol a legátkosabb­­ nem volt más, mint a nők hinni, hogy nacionalista mozgalom, függetlenségi láz, az Ausztria elleni had­járat annyira intenzíven és lelkesen éljen a magyar tömegek szívében, mint igazán pár évvel ezelőtt, ami­kor Bartha Miklós a függetlenségi törekvéseknek napi publicistája volt. Azt is mondhatnók, hogy áll a dolog megfordítva is egy kevéssé : ma nem látunk ilyen egyetemes érzést nyilatkozni, mert nincs pub­licista, aki kiváltaná ezt a nemzet gondolkozásából. Bartha Miklós tudta vezetni és felkorbácsolni az emberi lelkeket, tudott tömegeket teremteni a cik­keivel és tudta ezt a nagy tömeget érdeklődésben és lázban tartani. Érdekes és csodálatos ember volt. Erdélyből jött és kolozsvári lapszerkesztő korában lett országos nevű emberré, egy katonai affér kap­csán, amikor a redakciójában megkaszabolta és ke­zét nyomorékká vágta egy közös katonatiszt. Ma az ilyen események mellett gyorsan elhaladna a közvélemény. De akkor nem voltak kimerültek és apatikusak az emberek, a hadsereg afférjaiban a hazafiasság sérelmesen lobbot vetett és Bartha Mik­lós sem volt az az ember, akit gyorsan feledhettek volna el. Mindennap újra és újra beleírta nevét cik­keivel az emberek emlékezetébe. A Bartha Miklós lelke a vidéké volt, azokéhoz perfid Ausztria. Ma nem mer­ Bartha Miklós szobra, melyet most lepleznek le a fővárosban,

Next