Az Est hármaskönyve, 1930

III. A gyermek könyve - Letörlik a térképekről a fehér foltokat

Letörlik a fehér foltokat 0z Északi Sarkot nem érte ugyan el, de rendkívül érdekes tudo­mányos megfigyeléseket vég­zett a Sarki tenger felett, ő is megállapította, hogy sehol nincs szárazföld az Északi Sark környékén. BYRD kapitány elindul a déli sarkra 1928-ban három expedíció indult a Déli Sarkra. A legna­gyobb expedíciót Byrd kapi­tány, az Északi Sark hőse ve­zeti. Négy hajón indult útnak decemberben ez a nagy ex­pedíció, amelynek útitervét alaposan kidolgozták előre. Byrd kapitány társaival vé­gig akarja kutatni a Déli Sark egész környékét. Ex­pedíciója már az első időben nagyszerű eredménnyel járt, új óriási földrészt fedezett fel a Déli Sark közelében, ame­lyet feleségéről nevezett el. Több mint egymillió dollárba került ennek az expedíciónak az előkészítése, 22 tudós, mér­nök, pilóta, rádiószakember indult el Byrd kapitánnyal együtt. Négy repülőgépet vit­tek magukkal, amelyekkel ku­tató repüléseket fognak vé­gezni a Sarkvidék felett. 79 kutyát is vittek, hogy kisebb kutyaszános expedíciókat in­dítsanak és a tervek szerint két évig fog a sarkvidéken tartózkodni az expedíció. Expedíciót vezetett a Déli Sarkvidékre Wilkins kapi­tány is, aki számos értékes földrajzi felfedezéssel tért vissza és elindult a sarkvi­dékre a kanadai Douglas G. Jeffrey is. ő is repülőgépen akar átrepülni a Sark fölött. Wilkins kapitány

Next