Az Est, 1914. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1914-01-01 / 1. szám

Csütörtök, január 1 .­­ Feljegyzésen a rutén tárgyalásról Máramarossziget, december 30-Egész nap ma is Voropcsuk Jura vallott. Vallott? Ha úgy értjük ezt a fogalmat, hogy keveset szólt arról, a­mit kérdeztek tőle és sokat beszélt, a­miről néma akart maradni. Csodá­latosan érdekes emberek ezek a hegylakók és ez a Voropcsuk Jura előző életeinek folyamán minden szláv hegyek közt lakhatott már. Mindjárt reggel arról volt szó, hogy Gerovszki Alexi, a cerno­witzi ügyvéd rajta kívül kiket bujtogatott fel, mire és mivel. Ez volt Tóth Aurél elnök kérdése. Voropcsuk így kezdte a választ: — Megmondom, kérem, az úgy volt. Mink a pravoszláviáról beszél­gettünk s tudnunk kellett, hogy kik vallják az igaz hitet. — Gerovszkinak mi köze volt ahhoz ? — Aj, nem Gerovszki, kérem. — Hát ki ? — Mink ott Kőrösmezőn beszél­gettünk a hitről, mert én most gon­dolom, hogy egy igazi vallásnak nem lehet a feje ember. Az ember, az vétkezik, bűnökben él, hát hogy vezethet az egy vallást ? — Hát jól van, nem arra felelt, a­mit kérdeztem. Hát mondja most akkor meg, hogy ha azt tartja: vallásnak nem lehet a feje emberfia, akkor hogyan akarhatta azt az egy­házat, a­melynek éppen világi ember a feje: a cár. Hát akkor mégsem a vallásért akartak maguk agitálni és a görög-keleti hitre áttérni. — Kérem, megmondom, az úgy volt. Mi a kolostorban, a­mit itt Magyarországon akartunk csinálni... — Azt mondja meg, melyik hát az olyan vallás, maga szerint, a­melyiknek a feje elkárhozó ember, a­mint maga mondja. Ezen a kérdésen aztán, hogy mit mond Voropcsuk, két hites tolmács, az ügyész, a védők, mind ellentétes nézeten voltak, akár magyarul, akár oroszul mondatta el az elnök a vá­laszt Voropcsukkal. Még délután sem tudják, hogy a pápa-e hát, vagy a cár. Az elnök, nagy türelemmel, visszatérve az eredeti kérdéshez, annyit tudott csak kivenni Vorop­­csukból, hogy Gerovszkinak meg­volt a listája, hogy kik »a mi em­bereink.« Már t. i. az oroszoké. Elnök: De a vizsgálóbíró előtt úgy mondta, hogy Gerovszki Alexi Pircsák Illésre azt mondta, ez »a mi titkos emberünk.« Voropcsuk: Kérem a lássan, az úgy van, megmondom, ha valaki a mi emberünk, az a titkokban is a mi emberünk. Lehet, hgm fejeztem ki magam, de én legalább egészen a múlt évig, csak abban a hiszemben voltam, hogy Gerovszkit a vallás érdekli. Csak mióta a fogházban vagyok, az úgy van : fogházban so­kat lehet gondolkozni, jutott az eszembe sok mindenféle, hogy azért akartak velünk kolostort csináltatni az ő pénzükön, hogy legyenek itt nekik megbízható embereik. Én csak úgy gondolom, mikor kint jártam Oroszországban, több ízben zárdák­ban annak az impressziómnak kellett lenni, hogy az orosz nép és az orosz katonaság nagyon kívánja a háborút, egész entuziazmussal beszéltek róla. Akkor pedig jó, ha zavar van az ellen­ség közt. És az orosz újságok, a­miket Gerovszki útján kaptunk, dicsérték a mi szenvedéseinket, kérem, az­égl van, hogy a szenvedés tudja legjobban fokozni az izgalmat. Az tud fanati­zálni. És így ömlött belőle a szó órák hosszat. A legprecízebben alkalma­zott idegen­ kifejezésekkel. Egyszer az elnök megjegyezte: •— Hallja, Voropcsuk, magából olyan intelligencia sugárzik ki, a­mi­lyet még ködmönös emberben el­képzelni sem tudtam. Hogy van az, hogy a­mint ennek az ügynek politi­kai hátteréről van szó, akkor egyszerre kertel ? — Kérem, az úgy van, a politiku­sok akár százezer embert is felakasz­tatnak, azzal ők nem törődnek ... Ez volt a válasza s csak két napi faggatás után, keresztkérdésekkel lehetett megtudni tőle a per leglénye­gesebb részét, ennek a pernek nem a jogi tényállását, a­melyet nehéz lesz kihámozni, hanem a hátterét, az igazi fontosságát. Oroszország egy mozgó­sítás esetére már a cár népét akarta itt fellázítani. Azt mondják : az izga­tás még nagyobb titokban most is tovább folyik az egész felvidéken. Ausztriában, a­honnan ezt közvetlenül intézik, téllenek azzal szemben, a­minek szálai Magyarországra vezetnek. A Király képe előtt. Dél felé behozatott az elnök a Voropcsuknál tartott házkutatás eredményeiből egyet-egyet. Ima, zsoltár- és szertartáskönyvek, zsák­számla. Vid­aszin kötésben, bő ara­nyozással és öklömnyi betűkkel a szövegben. Azután orosz újságok, a Gerovszkiak cerno­witzi kiadásai, a Ruszkaja Pravda (Orosz Igazság) és a Virae Cerkov (Hit és Egyház). A nagy­ orosz tolmács egy fiatal görög-katolikus pap: Medveczky Andor. Az elnök mondja neki: ismertesse, hogy mi van a nyomtat­ványokban. A feketetógás fiatal pap szemben áll az elnöki emelvénynyel, az emel­vény háta mögött pedig a magyar királynak a falon lógó nagy — de veszedelmesen rosszul festett — portraitjával. Kék palástban, piros díszruhában, fején a koronával áll a magyar király, keze a jogaron. És szemben vele a fiatal pap fel­veszi a viola-aranyos nagy könyve­ket és litánia-hangon folyékonyan fordítja : — Oltalmazd Uram Istenem, a'mi Istenfélő nagy Urunknak, egész Oroszország és minden oroszok nagy cárját, Alexandrovits Miklóst és istenfélő úrnőt, Theodorovna Alexan­drát, imperá­tornőt, az ő anyját, isten­félő úrnőt, Theodorovna Mária impe­­ratornőt és még egy félóra hosszáig elmondott nevű istenfélő nagyher­cegeket és nagyhercegnőket. Még egy félóráig szentszinódusi tagok és püspök úr méltóságaik egészségéért könyörögtünk, egészen ünnepdélutáni vecsernye-hangulat vett erőt rajtunk, azt vártam, hogy megszólal az orgona. Még más dolgok is kerültek elő a könyvekből. Az Üdvözlet: •— Mentsd meg Uram és oltal­mazd és áldd meg Alexandrovits Miklóst és az ő katonái fegyverét, hogy minden ellenséget legyőzzenek és add a te fegyveredet a legyőzhe­tetlen győzőnek minden országok­ban . . . Aztán a röpiratok, hogy Magyar­­országon a görög katolikus papok hogy fekszenek a hasukon, a néppel nem törődnek, a szolgabirák az igazhitüeket megmérgezik és meg­ölik. Gyermekeiket elszedik és csúffá teszik. És ott van a röpirat ajánlása : »Ezen könyvet a mi drága testvé­reinknek szentelem : a magyaror­szági oroszoknak. Gróf Bobrinszky.« Végül szólt az elnök : — No, Voropcsuk Jura, most visszamegy vizsgálati fogságába. Még majd a bíróság színe­re hívom. M­ég mindent elmondhat, a mit akar. A folyosón. • •?Лг\|,(Ч'еЧ‹С«А *» «"*•*•'" *.«■‹ *¥*‹,».* * \| •" Orosz kollégáim lázasan írják a táviratokat, egy-egy száz-kétszáz ko­ronát fizet le egy napon a postán- Panaszkodnak, hogy drága a távirat, egy szó 28 fillér Szentpétervárra. Az Orosz Távirati Iroda embere teg­nap 780 szót küldött. Vigasztalom őket: — Még mindig jobban járnak, mint mi jártunk a Balkánon, a nagy szláv győzelmek idején. A cenzúra a táviratnak felét kihúzta, akkor rá­ütötte a pecsétet: mehet! Feladtuk a távirda-hivatalban, mi is egy-két­­száz frankot fizettünk, az angolok még többet és a táviatatokat szépen leadták­­ a papírkosárba. Soha se érkezett meg Budapestre, vagy csak öt nap múlva. Hanem nagyon kellemesen van­nak meglepve az előzékenységtől, a­mit mindenki részéről tapasztal­nak. Titkos álmuk volt, hogy a foglyokat a fogházban meglátogat­hatnák. Dr. Illés Andor királyi ügyész maga ajánlja fel: — Kérem, parancsoljanak lemenni beszélni velük. Csak éppen a perről ne tessék velük beszélni, egyébként szabadon társalogjanak. * A folyosón két sírást hallottam ma. Egy román asszony jött s fel­kereste Brenner Mihály vizsgáló­bírót : — Mondd meg, bíró úr, mit csi­náljak. A fiam meg a leányom lopásért be vannak csukva. Szeret- wwww­/ywwwwwwww 3. oldal. Nem volna szabadítani. Egy ur jött hozzám, románul beszélt, hát hittem neki, hogy adjak 20 koronát, ő kiszabadítja. Nem szabadította ki. Tele van zugirászszal az egész vármegye. A másik sírást akaratlanul én okoztam. Hlusmanyuk Olena ma is egész délelőtt ott állt a folyosón, honnan a fogházból felhozzák a foglyokat. A vasajtó­ előtt. A kis Marica a kar­ján. Egy babát vettem elő a táskából, nevető arcú, szépen fésült, rendes gyerekbabát. Marica nézte, nézte, de mikor neki akartam adni, feléje­­nyújtottam, összerezzent, kiabálni, sírni kezdett, félt a babától, még soha nem látott babát. Ez a nép vitatkozik azon és az egész életét teszi reá, hogy miképpen fogantatott a Szent Lélek. Fényes László: NYÍLT-TER E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a szerkesztőség Kedves vendégeinknek és barátainknak BOLDOG ÚJÉVET kívánunk, Weiszberger J. József és neje „Kör11 kávéház, Erzsébet-körut 44. sz. Sylvester* este elsőVeratóifi егдгтухеете» hangverseny. Naponta meleg vacsora. Vendégeimnek,jóakaróimnak és barátaimnak BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK és további szives jóindulatukat kérem. KITTNER MIHÁLY _____________M­­etropole.szalloda­, Budapest. felhívási Ligeti Herman ur és neje miskolci lakosok „ROYAL1’ cimű­ szálloda és kávéházát 1913. év december 31-én átvesszük; felhívjuk mindazokat, kik az általunk átvett üzletre üzleti hitelt nyúj­tottak, hogy ezen követelésüket 1914. január hó 15-ig ügyvédünk dr. Reiner Samu úr, miskolci lakosnál bejelenteni szíveskedjenek, mert csak az ezen határidőig bejelentett követelések tekintetében ismerjük el magunkra kötelezőnek az 1908. évi LVII. t.-c. rendelkezéseit. Miskolcon, 1913. év december hó 28-án. Deutsch Dezső és Deutsch Béla. [Minden külön értesítés helyett. Tsuk Sándor és neje szül. Klein I Róza, úgy a maguk, valamint az egész rokonság nevében fájdalomtól megtört­­ szívvel jelentik, hogy szeretett fiuk TSUK GÉZA I­I. hó 28-án, életének 30-ik évében, rövid­­ szenvedés után jobblétre szenderült. Drága halottunk hült tetemeit 1914 évi január hó 1 én dél­előtt 11 órakor­­ fogjuk az uj izr. temető halottasházából örök nyugalomra helyezni. Budapest, 1913. december hó 30. Áldás és béke lengjen porai felet!

Next