Az Est, 1914. március (5. évfolyam, 52-77. szám)
1914-03-02 / 52. szám
c. oldal. HÍREK — Véres ragaszkodás a családi hajlékhoz. Pozsonyból jelenti tudósítónk : Gajáron a napokban véres szenzációt okozott egy tót atyafinak konok ragaszkodása családi házához, melyet nemrégiben elárvereztek, de amelyet Orth Pál — igy hívják a szerencsétlent — semmi áron nem akart elhagyni. Orth Pál 56 éves gajári gazdának már kétszer adtak halasztást arra, hogy elárverezett házából kiköltözködjék. Dobrovodszky Márton, az új tulajdonos sürgetésére a gajári bíró, Mihalovics János maga volt kénytelen elmenni Orthékhoz, hogy házukból kilakoltassa őket. A községi bírót vasvillával fogadták a házban és olyan ütést mértek rá, hogy a feje beszakadt s két heti gyógyulást igényel sebesülése. A bíró sikertelen közbelépése következtében a csendőrségnek kellett a dolgot kezébe vennie, de Orthék ezektől sem ijedtek meg. Vasárnap jelent meg a házban a gajári csendőrség. Orthék bezárkóztak s a csendőrségnek a község kovácsával kellett a kaput felnyittatni. Mikor Ignáth András járőrvezető belépett a pitvarba, Orth Pál ásóval, Orthné kaszával esett neki, ütöttek, verték a járőrvezetőt, a ki fején, vállán és kezén megsebesült. Szeles András csendőr, aki a pitvaron kívül állott, meghallva a verekedés zaját, belőtt a helyiségbe. A golyó Orth Pál vállán hatolt keresztül, aztán a falról visszapattanva, az asszonyt találta el a füle alatt. Orthné — szül. Hashmár Pálné — fél arcát, egész alsó állkapcsát elvitte a lövés. A csendőrség intézkedésére másnap beszállították a pozsonyi állami kórházba, ahol kedden belehalt sebeibe. Orbhot letartóztatták és beszállították a pozsonyi ügyészség fogházába. Ellene kétrendbeli hatóság elleni erőszak miatt indult meg az eljárás. A szerencsétlen Orthházaspárnak hat gyermeke van, s mint hallatszik, most a rokonok tették magukévá Orthék ügyét: elfoglalták az elárverezett házat és ők akarják tovább folytatni a harcot. — Sógorok párbaja. Tegnap este 9 órakor Santelli Italo vívótermében két sógor , Pohl István és Lord Pál, a Kereskedelmi Bank tisztviselői kardpárbajt vívtak. Félnehéz kardok, könnyű bandázs, végkimerülésig valóküzdelem volt a párbaj feltétele. Lord Pál hét centiméteres vágást kapott a fejére és több lapos ütést, Pohlt a bal szeme alatt megkarcolta ellenfele kardja. A párviadalt Palotai Kovács Andor vezette. Az affér oka családi összetűzésre vezethető vissza. — Az áradás. Pécsi tudósítónk jelenti : A Dráván megindult a jégzajlás és remélik, hogy huszonnégy óra alatt az egész folyó megtisztul a jégtől s aztán néhány nap múlva a hajózást is megkezdhetik. A nagy jégzajlás folytán a Dráva nagy mértékben megdagadt s az éjszaka kevés hijján elöntötte a baranyai Jenőfalva községet. Az eszéki 14. hidászezred egy erős különítménye állt készenlétben Muics főhadnagy parancsnoksága alatt egész éjjel a védgát mentén s a veszedelem ellen megtették a kellő intézkedéseket. Dolnji Miholjác alatt több vízimalmot zúztak össze teljesen a lerohanó jégtorlaszok. Dunaadonyból jelentik nekünk : A Duna áradása nagyon megrongálta a védgátakat, sőt néhány helyen a megtorlódó jégtáblák be is szakították. A pénteken beállott apadás dacára is még mindig igen nagy a veszede SSL sem. A hatóság folytatja a megerősítési munkálatokat. Zsolnáról jelentik, hogy a Nagybiccsén keresztül folyó Rajcsanka patak annyira megáradt, hogy a várost elöntötte. Sok házban méter magas viz van. A kereskedőknek rengeteg áruja ment tönkre. Tele hordókat sodort el a viz, melyek a köveken, házak falán összetörtek s tartalmuk kifolyt. Az árvíz olyan meglepetésszerűen jött, hogy sok ember már a lakásába sem tudott visszatérni. Több ház bedőléssel fenyeget. A lakosság óriási izgalomban van. — A sikertelen kijárás. Szigeti József budapesti nyugalmazott Máv. irodakezelő azt ígérte Dobozi János nyugalmazott Máv. főellenőrnek, hogy összeköttetéseivel ki fogja járni reaktiváltatását. Ezen a címen hatszázhatvan korona költséget számított fel, magának hatszáz koronát, »a miniszteri tanácsos urnak« pedig hatvan koronát szivarra. Mivel egy lépést sem tett Dobozi érdekében, ez feljelentette csalás miatt és a budapesti büntetőtörvényszék elítélte két hónapi fogházra. Ezt az ítéletet a tábla aggkorára való tekintettel leszállította tizennégy napi fogházra, mivel pedig a Kúria a semmiségi panaszokat ma elutasította, az ítélet jogerős lett. — Felmentést bankigazgató. Annak idején foglalkozott Az Est Székely-Lebovits Imrének, a kolozsvári Mercur-bank igazgatójának ügyével. A volt igazgató ellen a bank bukása után tucatszámra adtak be csalás miatt feljelentést, a vádak ellen azonban sikerült tisztázni magát. Tegnap a kolozsvári törvényszék ismét Lebovits Imre egyik ügyével foglalkozott. Péterffy Mór, bútorkereskedő adott be ellene feljelentést csalás miatt, a törvényszék azonban felmentette. — Diáksztrájk a pécsi tanítóképzőintézetben. Pécsi, tudósítónk jelenti: A pécsi püspöki tanítóképző-intézet második évfolyamának növendékei tegnap délelőtt sztrájkba léptek. Délelőtt tiz óráig együtt volt az osztály az előadásokon, ekkor következett volna az új számtantanár, Szabó István órája. Ez elől megugrottak a tanulók és felvonultak a Tettye fensikra. Az uj tanár ugyanis erre az é *vw -V órára egyszerre tiz számtani feladat megfejtését adta föl, a diákok közül azonban senki sem tudott elkészülni vele, s a következményektől való félelmükben szöktek meg az óra elől. Délután már rendesen jelentkeztek, ekkor azonban a tanári kar küldte el őket, amire újból felvonultak a tettyei sztrájktanyára. Ma azonban újból megjelentek az intézetben. Ekkor öt diákot eltiltottak az előadások látogatásától. Ezek fölött a tanári konferencia fog ítélkezni. — Fél kiló dinamit. Nagyváradi tudósítónk írja : Mezőtelegd vidékén a csendőrök űzőbe vették az orvhalászokat, akik dinamitpatronnal fognak halat. A Kőrösben mindennap robbantanak egy-két töltényt s a telegdi hegyek alján ugyancsak pusztul a halállomány. A csendőrök tegnap rajtaütöttek Muntyán Demeteren, a kinek a házában egy kis láda dinamitot találtak. A bűnjelet elkobozták s ma két csendőr behozta Nagyváradra a központi főszolgabíró hivatalába. A dinamithoz senki nem mert hozzányúlni. Elhatározták, hogy értesítik a rendőrséget végre is a szolga között rá egy követ és beledobta a Kőrösbe. A kő lesülyedt, de a dinamitos skatulya fenmaradt a víz színén. A veszedelmes csomag most úszik valamerre a Kőrös hullámain. — Betörők a vasúti pénztárban. Érsekújvárról jelenti tudósítónk : Tegnap éjszaka betörtek az itteni vasúti pályaudvar pénztárába. A betörők fejszével felfeszítették az előszoba szobaajtaját, a pénztárszobába vezető összes ajtók zárait szétzúzták, de munkájukban megzavarták őket és elmenekültek. A csendőrség a helyszínen egy fúrószerkezetet talált. A tettes a helyi viszonyokkal ismerős ember lehetett, mert első dolga volt, hogy a fiókban levő revolvert ellopja. A kasszán levő ujjlenyomatok a nyomozást elősegítik. — Elevenen eltemetve. Munkácsról Írják nekünk: Gróf Schönborn Ruchheim Ervinnek szőlőjében kutat akartak furatni, melyre a szőlőpermetezés céljából szükség volt. A kútfúrást Illás János munkácsi kutmester vállalta és pár nappal ezelőtt néhány munkással meg is kezdte a földmunkákat. A kútüreg oldalát, nehogy a porhanyó föld beszakadjon, deszkával kellett kibélelni, mihez a vállalkozó egy centiméteres vékony deszkát adott. Mikor tizenöt méterre jártak lent, hol már csepegni kezdett a víz, mintegy nyolc méter mélységben a deszkaburkolat köröskörül a föld súlya alatt meghajlott. Épp egy szerencsétlen munkás Szimutnik Péter dolgozott lent, a deszkaburkolat kúpalakban föléje borult és elzárta a világtól. A munkások azonnal jelentést tettek a rendőrségen, a mentés azonban eddig nem sikerült, mert a föld egyre nagyobb területen omlik be, s félő, hogy a mentők is szerencsétlenül járnak. Tegnap este még hallani, lehelett a szerencsétlen ember borzasztó nyögését, valószínű azonban, hogy ma már a hulló föld és a csurgó víz alatt megfult. Most állványt építenek a kút nyílása felé s úgy igyekeznek kiásni kriptájából a katasztrófa áldozatának hulláját. A csendőrök támadói. Kolozsvári tudósítónk jelenti: A magyarzsombori csendőrség két járőre Forgácskút község határában két részeg parasztlegénynyel találkozott, akiket a végén kötekedő viselkedésük miatt megvertek. A legények boszút akartak állni s elbújtak a csendőrök forgácskuti pihenő szobájában, s mikor a két csendőr a szobába lépett, rávetették magukat. A legények már-már legyűrték a csendőröket, mikor az egyik kiszabadítva magát, teljes erejével a szuronyával oldalba szúrta a támadóját. Erre a másik támadót is lefegyverezték. A megszúrt legény, Lebenye János, haldoklik a bánffyhunyadi kórházban. — A munkásbetegsegélyző sikkasztója. Pécsről jelenti tudósítónk : Mohr Gyula pécsi városi végrehajtót sikkasztás büntette miatt vonta ma felelősségre a pécsi kir. törvényszék. Mohr ugyanis a pécsi kerületi munkásbiztosító pénztár kinnlévőségeinek behajtásával volt megbízva, s egy év leforgása alatt 2760 koronát sikkasztott. Amikor már nem tudta tovább leplezni a dolgot, a megmaradt 500 koronával külföldre akart szökni, de a pozsonyi határrendőrség letartóztatta. A mai főtárgyaláson azzal védekezett, hogy az első összeg, amit elsikkasztott, ötven korona volt. Egyre ezt akarta pótolni s ennek folytán lavinaszerűen nőtt az elsikkasztott összeg. A bíróság másfél évi börtönre ítélte, a miben meg is nyugodott. A törvényszéken beszámíthatatlan, a táblán épelméjű. Az eperjesi törvényszék Glück Lajos eperjesi ékszerészt csalás vétségének vádja alól felmentette, mert az orvosszakértők véleménye szerint a vádlott beszámíthatósága korlátolt és beteges idegzetének befolyása alatt ösztönszerűen, az eredmény előrelátása és határozott cél nélkül viszi véghez bűnös cselekedeteit. A kassai ítélőtábla bizonyítottnak vette, hogy Glück ékszereit hatvanezer koronára bebiztosította a Fonciére biztosító társaságnál, azután az ékszerekből negyvenezer korona értéküt elrejtett és lopás címén feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A tábla ezért elítélte három hónapi fogházra, mert úgy találta, hogy nem lehetett beszámíthatatlan, mivel részletesen kigondolt terv alapján hajtotta végre a bűncselekményt. A Kúria ma megsemmisítette a tábla ítéletét és a törvényszéket az igazságügyi orvosi tanács véleményének beszerzésére és új tárgyalás megtartására utasította. — A makói lótenyésztés tanulmányozása. Makóról jelenti tudósítónk: Gömör vármegyéből hatvan gazda és Bács megyéből harmincöt gazda érkezett a városba, hogy anyakancákat vásároljon. Egyben a makói lótenyésztést tanulmányozzák. Tegnap lóvásár volt, a melyen száz lovat vezettek elő. A gazdák azonban csak nyolc lovat vásároltak, mert a makóiak a nagy érdeklődésre való tekintettel magasan tartották az árakat. Átlag ezer koronát kértek egy lóért. Színházak és szórakozóhelyek: Szombat, február 23. OREDAHÁZ: Hoffmann meséi ..........................• •• M* 18 órakor NEMZETI SZÍNHÁZ: Matyólakodalom ...*•» M **7 Уз 9» VÁRSZÍNHÁZ: Nincs előadás ................M M* «•— tii VÍGSZÍNHÁZ: Pygmalion „ ...............M M7 Уз 1» FŐVÁROSI ORFEUM ________________M,M •»8 »1 PAVILLON MASCOTTE tánccabaret ..... ... ... 111 ) ROYAL ORFEUM.............._.............................................w 8 II ROYAL SÖRKABARÉ ......................................................... M. ... 12и JARDIN D’HIVER nagy előadás ..................____19%M MEDGYASZAY VILMA Kabaréja_______- -. ... 9 ’/10 Vasárnap, március 1. A miniszteren nem fogadnak. Az országgyűlési nemzeti munkapárt értekezlete este 7 órakor a párt helyiségében. Petőfi-ház (Bajza-utea 21.), nyitva 10—2-ig. Belépődíj Kedd kivételével 40 fillér. A Műcsarnok nagy őszi-téli tárlata. Nyitva 9-3-ig. J Nyitvalévő muzesimost г Nemzeti Múzeum összes tára 9—12-ig. — Földtani Muzeum nyitva 10—12-ig. — Ernst Muzeum (Nagymező utca 8.) 9—4-ig. — Tanszer Muzeum 9—12-ig. — Széchenyi Muzeum 10—12-ig.— Aquincumi Muzeum 9—4-ig. — Néprajzi Muzeum 9—12. AZ EST telefonszámait Felelős szerkesztő 139—59 Nagyhirdetések 112—45 Szerkesztőségek 123—51 Előfizetési osztály 112—44 „ „ „ 123—52 Apróhirdetéseit 50—39 „ „ ... 123—53 Fiók Kiadóhivatal 135—13 ,, „ __ 68—66 Globus-espeditió... 68—60 Interurban ...... b/42 5port,színházjegyek 50—39 Vasárnap, március 1.