Az Est, 1914. július (5. évfolyam, 156-186. szám)

1914-07-01 / 156. szám

2. oldal Szerda, július 1. t­­ssszaiatféi szészítsapok A sok ellenmondó hír és téves jelentés után, mely az egész sajtóban napvilágot látott, As­­sének a helyszínre érkezett munkatársai hitelesen feltárják a szerajevói eseményeket, a nagy tragédiától kezdve az utolsó per­cekig. Munkatársaink és tudó­sítóink mai jelentései így szólnak: Szerajevó felé Szerajevó, június 30. /Az Est kiküldött munkatársától./ Ideges izgatottságban közeledünk Szerajevó felé. Alighogy beigazoló­dott Budapesten a rettenetes me­rénylet híte, már vonatra ültünk és Bosznia felé utazva, egyelőre, mi tudtunk a legkevesebbet. Boszna- Bródon átszálltunk a keskeny vágá­­nyu sztratégiai vonatra és ennek a konduktorát, Glodeket faggattam, hogy mit tudott, mikor a gyilkos­ság után az első vonattal kifutott Szeraj­evóből. — Még a pályaudvaron álltunk, — mesélte , hogy 1 óra 35 perckor elindultunk, mikor egy század kato­naság megszállta a pályaudvart és a csendőrség, rendőrség minden utast megvizsgált. Persze mindenki a bor­zalmas események hatása alatt állott. Egy órai késéssel indultunk el. Szerajevón túl egy állomással négy katonatiszt szállott be, Grác felé utaztak. Érdekes, hogy ők semmit sem tudtak a trónörökös haláláról, csak tőlünk hallották, hogy mi tör­­tént . Az állomásokra 1 óra 28 perc­kor érkezett a rövid távirat a vasút vezetőségétől, hogy tűzzék ki a gyászlobogót, mert a trónörökös és a felesége meghalt. Rettenetes izga­lom támadt, a részleteket senki sem tudta, míg végre körülbelül másfél óra múlva a katonai posta útján jelentették a legfontosabb részle­teket. — A­hol csak megálltunk, meg­ostromolták a vonatot és a leg­­téveseb­b hírek kerültek forgalomba. Mindenki másképpen tudta a dol­gokat, a­hány szemtanú akadt, annyiféle verzió támadt. A mag­táji fogoly Magláj állomáson a csendőrség a második osztályban figyelmes lett egy fiatalemberre. Kérték az igazol­ványát, mire egy Szerbiában kiállí­tott­ munkakönyvet vett elő. Persze ez még inkább föltűnt. Kérdezték, hogy mióta van Szeraj­evóban és a szerb bevallotta, hogy öt nappal ez­előtt jött a feleségét meglátogatni. Rögtön letartóztatták és­ utána jár­tak, hogy van-e felesége . Kiderült, h hogy nincs. Dobojba szállították, a­hol fogva tartották. Kikutatták a ruháját és egy kis zsákot találtak nála apró párnával. Azzal gyanú­sítják, hogy ebben a párnában bom­bát rejtegetett és hogy szoros nexus­ban van a cinkosokkal. Reggel be­szállítják Szerajevóba. Magláj állomáson a csendőrőr­­mester megerősítette a kalauz elő­adását. A bomba a kalapban Alkalmam volt már útközben egy szemtanúval beszélni, a­ki a me­rénylő Princip közelébe... állott. — Mikor a trónörökös feleségével az első bombamerénylet hatása alatt kissé sápadtan elhajtatott mellet­tünk, — mondotta — Princip le­vette a kalapját, a­mely alatt a bombát rejtegette. Zsi­­ót kiállott, mintha a trónörökösök felé lengetné kalapját és ebben a pillanatban ki­repült a bomba. A trónörökösné nyitott napernyőjére hullott, onnan leesett a földre és azután robbant föl. Irtózatos tumultus támadt, mi menekültünk. — De mégis, hányan haltak meg a bombától ? — kérdeztem. — Csak egy kis gyerek, ez az autentilms. A szárnysegéd-alezredes és az az asszony, a­kinek halálhírét költötték, még él, de alig éri meg a reggelt. Hírek a szerajev­óí romfeolásról Három vagy négy állomással Sze­rajevó előtt új vasúti altiszt szállott a vonatra, hogy a jegyeket ellen­őrizze. Talán egy órával előbb jött Szeraj­evóből. — Mi történt ? — kérdeztük tőle. — Ma rettenetes nap volt, a fel­izgatott mohamedán és horvát tö­meg megrohanta a szerbek házait és mindent izzó-porrá tört. A szerb Centralbank csupa rom, a Hotel Európa minden ablaka be van törve, egy része le van rombolva, a szerb üzletek bezúzva, nyitva állnak és a Hotel Európa tulajdonosát, Lisa Jestanovicsot, a­ki a szerb mozgalom egyik vezetője volt, elfogták. Ház­kutatást tartottak nála és állítólag tíz bombát találtak a lakásában. A cső­cselék az utcára kergette lovait, összezúzta az istállóját és darabokra törte drága kocsijait. Rajta kívül még vagy száz embert tartóztattak le. Szterajevóban kihirdették az os­­tromállapotot és minden horvát-szerb, szláv újság, levél és telefonüzenet csak cenzúrával mehet ki, de a többi európai érintkezés teljesen szabad. Hire jár itt, hogy Moszlár lángok­­gokban áll, a törökök felgyújtották a szerb városrészt.Ugyanilyen a hely­zet Trebinjében is. Hogy mi igaz, mi nem ezekből a hírekből, azt senki sem tudja. Rettenetes napokat élünk. A nyaralókból az összes török bégek és agák, mintegy negyven család, visszatértek a városba, mert félnek a kmetektől, a szerb parasztságtól, a­mely körülöttük lakik. Rombolás­tól, gyilkolástól tartanak a törökök is. Szarajevó közelében Vonatunk lassan halad. Bámulatos szép, gazdag vidék. Már látszanak a szerajevói hegyek, már a katonai gyakorlótér közelében vagyunk. A hidakat mindenütt katonák őrzik, amott a mezőn két üteg ágyú táboroz, a vasúti sínek mentén ötven-ötven lépés távolságban egy­­egy szuronyos katona, inspiriáló tisztek. A katonai falanx egyre sűrűbb lesz, már tíz-tíz lépésre áll­nak egymástól, a nagy gyakorló­véren sátrak, lovak, ma rekviráltak nekik szénát, zabot. Háborús tábor­hoz hasonlít a tér, hátul néhány század szürke oszlopa, a szuronyos őrfal már csak egy lépés távolságra szorul össze. A sín túlsó oldalán Mmnész civilek százai. Egyszerre mindenkinek megdobban a szíve, a pályaudvarra érünk. Az első sín­páron nagy fehér keresztes nyílott fekete vagyon, mögötte a jól ismert zöld-aranyos udvari külön kocsi, a­melyben aludni szokott a hadgya­korlatok idején és olyankor, a­mikor magyar földön érte az éjszaka .. . Várják a halott trónörököst és legendás mártírhalált halt feleségét, a­ki meghalt valamiért, a­mit soha­sem érhetett el. Szerajevó Megáll a vonatunk, leszállunk, de a ki­járót a sínekre derékszögben szuronyos katonasor zárja be. Kato­nák mindenfelé, a­merre nézünk. A kimenetnél megállít egy rendőr­tiszt, nevünket, foglalkozásunkat, igazolványunkat kéri. Vagy tizen érkezünk újságírók. Kiengednek. Ha­mar kocsit, el a portára, hogy lefog­laljam magamnak a telefont. Csak itt Szerajevóban, végigh­ajtva az utcán, érzem azt a rettenetes nyo­mást, a­melyet ilyen tragédia elő­idéz. Eddig távol állottam tőle. Most egyszerre katonaságtól meg­szállott gyászházba értem, mert az egész város az. Az utcán néma, szuronyos katonák, halotti csend, mintha csak egy teremben volnánk, a­hol valaki ki van terítve. Csupa kaszárnya közt megyünk el. Az emberek félénken, gyanakodóan néz­nek­ egymás szemébe, mintha itt senki sem volna biztos a másikról. Az üzleteket délután hat órakor be kellett zárni. A törökök fejüket lehajtva, mint mozdulatlan bábok ülnek üzletük előtt. A hatalmas Marconi-állomás előtt haladunk el, a­melyet az utolsó moz­gósítás idején szereltek föl; a ka­szárnyák során sehol sincs fekete zászló. Egy bezárt bolt előtt szét­tört vörös asztalok, székek,­­ itt szerb korcsma volt. A rombolás első nyoma. Bent vagyunk az Appel­le­uain, a­hol a bombarobbanás tör­tént. Halálos csend, mindenütt fegy­veres katonák, néhány sarkon gép­fegyver és mindenfelé a sétálók meg­rettent, ijedt, gyanakodó nézése, mintha attól tartanának, hogy a kö­vetkező pillanatban gyilkos bomba robban, vagy fegyvereket sütnek el. Egyre több és több összetört, lerom­bolt szerb üzlet. Itt egy ház, — szerb lakott benne, — a kerítések kidöntve összetörve. Őrség őrzi. Az ablakok bezúzva és a romhalmaz verandán bujkáló árnyak fenyegetik a kido­bott házi holmit. Egy katonatiszt látja, hogy jegyezgetek, hozzám lép — Schreiben Sie bitte — kezdte hogy egyetlen tűt sem vittek el, ez csak a nép haragja volt. A lassú vonat a heti 11-en És a néma város felett, mintha gyászinduló ritmusa volna, minden harmincadik másodpercben ágyu­­dörgés dübörgött fel. A Csorino Kapa várból csapott fel az ágyú lángja, onnan üdvözölték utolsó manővere búcsúztatásául az osztrák­magyar haderő vezérét és hitvesét. Most indult el a vonat, hogy a felső­pályaudvarból az alsóba vigye. Ko­mor és mély hangulatú kép. Az utca* kon szuronyos patrouille-ok, gép* fegyverek, betört üzletek, az alko­­nyodó estben a hegyről fellobbanó ágyutűz és magasan Szerajevó felett a hármas ága Trebevics hegy, mind­egyik csúcsán a zöld fűben fehérlő, messze ellátszó kövekkel, ciril, német és török betűkkel kirakva F. J. I. A magas királyi hegyormok alatt csendes sírköveivel a szefárd zsidó temető, mint egy kővé meredt ezred. Az Appel-Quai-n mindenki meg­áll, az ujjak a temető irányába mutatnak. Vagy hét-nyolc egymásba kapcsolt fekete kocsi. Soha meg­döbbentőbb, soha lassúbb vonatot Abban a keresztes kocsiban áll egy­más mellett két koporsó. Az egyik­ben Hohenberg Zsófia, a gróf­kisasszonyból lett hercegnő, a má­sikban Estei Ferenc Ferdinánd, a­ki még három nappal ezelőtt büsz­kén mondta hadiparancsában: — Majd jelentést teszek erről a legfőbb hadúrnak. Többé nem tesz már jelentést. A lassú vonat eltűnt a hegyen, — megyünk tovább a városban. A merénylet és a gyilkosság színhelye Az Appel-Quai a Miljacska folyó partján húzódik végig. Egyik oldala aszfaltjárdás, kőkorlátos a folyó fe­lett, a másik oldalon fákkal szegé­lyezett. Az egyik bombavető az egyik oldalon állott, a másik vele szemben. A királyi vendégek autóinak sora dr. Dimkovicsnak a 24. szám alatt levő házához ért, mikor gyors egy­másutánban odavetették a két bom­bát. Csak az egyik robbant fel. Az erős kövezésű országúton mintegy kilenc centiméter mély és mintegy három férfi tenyér széles lyukat vá­gott magának és kerekre, élesre, for­dított kúp alakúra kiesztergályozta, mintha forgott volna a földben. A 24. számú ház lámpáját összetörte ée a mellette levő deszkakerítésben az odarepült szögek vagy ötven apró lyukat ütöttek.

Next