Az Est, 1918. július (9. évfolyam, 151-176. szám)

1918-07-02 / 151. szám

Kedd, 1918. Július 2. Az amerikai­ segítség csak tartalék lesz az olasz fronton Genf, július 1. (Az Est tudósítójától) A francia frontról az olasz front­ra küldött amerikai ezred straté­giai tartaléknak van szánva az olasz főparancsnokság számára. A párisi lapok ehhez hozzáfűzik, hogy az amerikai csapatokat a Piavénál belátható időn belül nem fogják semmiféle nagyobb hadműveletre alkalmazni. *Azt hiszik, hogy a hegyi háború ezután intenzívebben fog folyni. A reichsrat első ülése Bécs, július 1. (Az Est tudósítójától) A reichsrat elnöke értesítette a képviselőket, hogy az új ülésszak első ülése július 16-án lesz. A napi­rend egyelőre a május 4-re megál­lapított napirend. Valószínű azon­ban, hogy a pártok elnökeinek ér­tekezletén a napirend első pont­jául a költségvetési provizóriumot fogják kitűzni. Hír szerint a pártklubok elnö­keinek küszöbön álló értekezletén szóba hozzák azt is, hogy a képvi­selők mandátumát, a­mely ez év­ben lejár, még a nyár folyamán egy évvel meghosszabbítják. ZVWV^^VWW XOtSXSW’V/W y­ W V' szerkesztőségének és kiadóiban- 5 tahinak telefoni',zárnál: 70—­92, J 70 93, 70—94, 70-93, 70-96 70-97,­­ 70-95 és 70-99. 1 Főszerkesztő id. e 9—1-ig/. 139—59 . Igazgató. 113-20. szám. 2 Vilmos császár-úti fiók. 135—13. sí­b 1 Váci-utcai fiók. 36—97. szám. 1 5 . Szótk­üldési kirendeltség délutánonkint 1-4-ig 2 . hívható Budapesti Hírlap nyomdában ,,József“ 2­­­9—05. szám. Glóbus nyomdában 68—60. szám.. J ’ Wv»AAAAKvVVvvVVVWV^/VvVV Nagy budapesti központi iroda irattára részére két gyakorlott segéderő azonnal felvétetik. Szives ajánlatokat Győri-Nagy hirdetőjébe. Kertész­ utca 16. szám ,12785 szám alatt kér. HÍREK Az Est telefonszámai: 70-92-től 70 — 99-ig Az Est hirdetési ára: A hirdetés millimétersoron mint 4 koronába kerül, tehát a­hány­ milliméter magas a hirdetés, annyiszor négy korona az ára. — Ausztriában­ felfegyverzett rablóbandák rabolják ki a teher­­vonatokat. Szenzációs lelplezéssel szolgált az osztrák államvasutak tanácsának legutóbbi ülésén dr. Deschka miniszteri tanácsos, a­ki beszámolt az utóbbi időben egyre sűrűbben ismétlődő vasúti tolvaj­­lásokról és podg­­rászrablásokról és az azok ellen tett óvóintézkedések­ről és rendszabályokról, a­melyek­nek keresztülvitelében a vasútügyi minisztériumot most már a had­ügyminisztérium is támogatja az­zal, hogy a gyanús állomásokon, a­­­hol gyakrabban fordulnak elő podgyászfosztogatások és rablások, katonai rendőr­csapatokat bocsát a vasút szolgálatára és némely vo­nalakon katonai kisérő­ szolgálatot rendezett be. A vasútügyi minisztériumnak — mint dr. Deschka elmondotta — meg kell hallania, 1103-5­ az utóbbi időben fenyegető jelleget öltöttek a vasúti rablások, mert most már nemcsak egyes esetekről, hanem tömegrablások­ról van szó, nemcsak titokban való lopásokról, hanem nyílt, amerikai méretű vonatki­fosztásokról. Valóságos rablóban­dák, a­melyek több száz, néha ezer­nél is több fosztogatóból állanak, megrohannak egész vasúti vonalo­kat, azokat megállítják és kifoszt­ják olyan módon, hogy fegyver­rel való fenyegetéssel szerelik le a vonatkísérő személyzet minden el­int­állási kísérlet­ét. "A­­vasútügyi minisztérium mind a­ maga, mind a köz érdekében — ígérte, dr. De­selika — mindent meg­fog tenni a hadügyminisztérium segítségével, hogy ezeknek a vas­úti tolvajlásoknak és nyílt rablá­soknak gátat vessen. Báró Battag­lia, a vasúti tanács tagja, felszóla­lásában azt kívánta, hogy a külö­nösen bizonytalan vasúti útvona­lakra, mint a­milyen a Dzieditz— Debica-vonal, a mögöttes ország­részekből katonatiszteket vezényel­jenek, a­kik a vonatukon vezessék az őrzés és védelem katonai mun­káját. — Letartóztattak egy rabló ka­tonaszökevényt. Szabadkáról táv­­iratozza tudósítónk. Az óverbászi csendőrség letartóztatta Michel Frigyes szabadkai 6-ik honvéd gyalogezredben katonaszökevényt, a­ki egy­ eddig ismeretlen társával beállított Weber Lajos averbászi földbirtokoshoz és igazoló iratait l­érte tőle. A­mikor a földbirtokos vitatkozni kezdett velük, leseper­ték, összekötözték, a száját betöm­ték és elrabolták a 17.000 koronát tartalmazó pénztárcáját. Michel elfogatása után beismerte, hogy néhány nappal ezelőtt a vonaton­­megismerkedett egy gazdával, a­kinél sok pénzt látott. A­mikor az állomáson leszállt, követte egy da­rabig, majd rátámadt, az árokba lökte, leütötte és elrabolta 30.000 koronáját. A csendőrség most a bűntársát nyomozza. — Football eredmények. Vasár­nap. I. osztályú bajnokság : FTC MÁV 3:1 (3:1); UTE—BAK 1 (1: 0). Barátságos : Kolozs* 33 FC-REAC 5:2 (3:1). Festők 1­ URAK 1:0 (1:0). Szombati eredi­­­­mények: I. osztály MTK—KAC 2:0 (1:0); FTC—­Vasas 2 : 0 (0 :0) ; Kolozsvár 33 FC—KTC 7:2 (3:0). — Agyon­gázolt vasúti őr. A Fi­latori-gátnál Kocó János hatvan éves vasúti őr két­ vasúti­­kocsi üt­közője közé került és meghalt. — Gyilkos merénylés a fiuuke! szín­házban. Fiuméból jelentik : A fiumei Fenice-színházban, a­hol jelenleg egy trieszti olasz társulat játszik, szom­baton este a darab második felvonása után dr. Sligliczné Bacich Ina, egy fiumei köztisztviselő fiatal felesége, felrohant az első emeleti folyosóra és a vele szembejövő Schw­chla Ada nevű kantridai leányra, egy fogorvos pénztárnoknőjére, rátámadt, a­kit vadászkéssel összeszurkált. A nyakán, a hátán, a mellén, a vállán és a comb­ján ejtett több súlyos sérülést. Végig­­­kergette a leányt a bal páholyfolyosón, a­ki végre bem­enekült egy üres pá­holyba, a­hol összeesett.­­ Így rendőr­­tisztviselő a merénylő asszonyt be­tuszkolta az igazgatói páholyba, a­­hol az asszony elmondta, hogy férje egy nappal ezelőtt eltávozott a laká­sából és magával vitte Raul nevű fiát is. , Szombaton délután tudta meg­ egy varróleánytól, hogy a férje Sciincchia Ada pénztárnoknővel szerelmi vi­szonyt folytat és ezért távozott el a fiával együtt, hogy a pénztárnoknő­­höz menjen. Elmondta neki a­ varró­leány­ azt is, hogy a leányt szom­baton este ott találja a színházban. A súlyosan sérült leányt a kórházba szállították, a­hol kihallgatták. Ki­derült később, hogy a varróleány boszáből ingerelte fel Sclavechla Ada ellen Stiglicznét, a­kinek a férje a fiával együtt nem hozzá, hanem kirándulásra ment. A merénylő asz­­szony különben terhelt családból származik, súlyos idegbajban szen­ved,h­ogy hogy az­ édesanyja a napok­ban egy szanatóriumban akarta el­helyez­­ni. — Házasság: Bakos Aladár, a Ma­gyar-Cseh­ Iparban­k r­­t. cégve­zetője, eljegyezte Weisz Mancit, Weisz Lipót kereskedő leányát. Herczog Ignác, a bosnyák Lan­desbank főtisztviselő­je Brcskóról, eljegyezte Baumgarten Ida ur­­leányt Gombosról. Szirtes Sándor Potony-puszta és Kell Anna Budapest, múlt hó 26-án házasságot kötöttek. Dr. Póth Andor eljegyezte Neu­mann Annát Budapesten. (Minden külön értesítés helyett.) — Az anyacárné nem akar Dá­niába utazni. Kopenhágából táv­iratozzék . A National Tidende Kühlmann államtitkárhoz távirati kérdést intézett, abból az alkalom­ból, hogy hir szerint a német ka­tonai hatóságok nem adtak az anya­­cárnénak engedélyt, hogy a Krím­ből Dániába utazzon. A National Tidende kérdésére a következő vá­lasz érkezett: A volt orosz cári csa­ládnak a Krím-félszigeten tartóz­kodó tagjai — így tehát az anya­­cárné is — maguk sem kívántak életmódjuk, vagy lakóhelyük tekin­tetében változást. Ném igaz tehát, hogy az anyacárné nem kapott en­gedélyt arra, hogy Dániába utaz­zék.­ A francia kamara volt elnö­kének harmadik fia halt hősi ha­lált. Párisból jelenti a Havas-ügy­nökség. Downer Marcell kapitány, egy léghajóraj vezetője, tegnap a Villers-Cotterêtsnél vívott légi ütközetben elesett. Doumer kapi­tány Doumer szenátornak, a ka­mara volt elnökének már harma­dik fia, a­ki hősi halált halt. — Pilótanövendékek halálos bal­e. Az repülőtéren teg­nap halálos kimenetelű baleset történt. Ritztauer Ferenc és Schwarcz Lajos önkéntes tizedes­lótanövendékek felszállottak egy olagépen, hogy gyakorlatot vé­gezzenek. A­mikor két kör berepü­lését elvégezték, a gép a vezető vi­gyázatlansága folytán 80 méter magasságból lezuhant. A pilótanö­vendékek a gép alá­ kerültek. Schwarcz rögtön meghalt, társa pedig néhány óra múlva kiszenve­dett. * .-Ange­s vélemény a cseh csa­patokról. A Zürcher Tagesanzeiger Írja: A cseh foglyokból alakított csa­patoknak az entente által való fel­­használása és saját hazájuk ellen való harcbaküldése olyan tisztesség­telen, minden becsületet és igazságot megszégyenítő cselekedet, hogy csak a becsület fogalmának teljes elzüllé­­sével magyarázható, hogy az eritente­­kormányok ezt az árulást nyilváno­san hirdetni és igazolni próbálják. — Az árdrágító főhadnagy pőre, Bécsből jelenti tudósítónk. Annak ide­jén részletesen ismertettük Thavonai Gusztáv báró huszárfőhadnagy és földbirtokos ügyét, a­kit árdrá­gítás miatt vontak felelősségre. A tárgyalás, a­mely előreláthatólag két napig fog tartani, ma kezdődik a bécsi hadosztály bíróság előtt. A tanuk között szerepel dr. Weis­­kirchner polgármester, Rain József alpolgármester és az élelm­ezési hiva­tal több tisztviselője. — Tőzsde. (Megnyitás.)­ Az irány­zat tartott, a forgalom mérsékelt. Első kötések: Magyar Hitel 1289—90, Osztrák Hitel 880—82, Jelzálogbank 560—61, Leszámít. 79­4—95, Agrár 1038—40, Magyar 929—30, Hazai 5­­97, Forgalmi 621—22, Ingatlan 693—95, Faltunk 968—71, Közúti 830—33, Vá­rosi 336, Concordia 875—80, Első Bpesti 1530—35, Által, kőszén 2035— 40, Salgó 1145—50, Rima 31ML - Schlick 495—97, Papír 505—60, O­aj 870—75. — f1 Irányi osztrák politikus. Bécs­ből jelentik nekünk : Bécsben meghalt Bicloht­vek, az alsó-ausztriai tarto­mánygyűlés és a bécsi tanács tagja, 57 éves korában. Az elhunyt régóta szívbajban szenvedett. — Áruló tanító. Nagy szóbeliből jelentik : A román invázió alkalmával Resinában Francilla Mózes igazgató­­tanító a bevonult román katonákat az elöljáróság nevében ünnepélyesen fogadta. Francilla levelezésben állott Goga Octaviannal is, a­kinek a la­kásán Bukarestben ezek a levelek a mi kezünkbe kerültek. Kívüle még két resinai ember ül a vádlottak padján: Dankesiu Alimán községi pénztárnok, a­ki ellen az a vád, hogy a község pénztárát nem he­lyezte biztonságba, holott tudhatta azt, hogy a románok zsákmányul ejtik. Vidrigy Péter a másik vádlott, a­ki Kisdisznódról behozta a románokat. Most tárgyalja ezt a bűnügyet a nagyszebeni katonai bíró­ság. A tárgyalásra 15 tanút idéztek be, úgy hogy előreláthatólag több napig fog tartani.­­ A horvát tengerészet fejlesz­tése. Fiuméból táviratozza tudósí­tónk. A horvát kormány az utób­bi időben­­ nagy előkészületeket tesz a horvát tengerészet fejleszté­sére. A napokban tartották meg nagy ünnepségek között Buccari­­ban a horvát hajógépész-iskola alapkőletételét. Egy másik hír sze­rint a zágrábi kormány a tengeré­szeti ügyeket kiveszi a közoktatás­ügy szakosztályból , a­hol Ba­­borsk­y Alajos, a buccarii tengeré­szeti akadémia volt igazgatója, ve­zette a tengerészeti ügyeket — és külön tengerészeti osztályt létesít. Az új tengerészeti ügyosztály ve­zetője állítólag Prica Dragutin el­lentengernagy lesz, a­ki magyarul is jól beszél és legközelebb nyug­díjaztatását kéri. — ‘Az amerikai asszonyok a né­met kultúra ellen. Svájci lapok — mint berni tudósítónk táviratozza — hírt kaptak Newyorkból, hogy az Egyesült­ Államokban kerek fél­száz női egyesület alakult már ed­dig is nem kevesebb, mint 30.00­1 taggal. Az amerikai asszonyok „nemzeti hadjáratot“ akarnak in­dítani a német kultúra ellen, meg­fogadták, hogy németül soha sem fognak beszélni és üldözni fognak mindenkit, a­ki Amerikában néme­tül beszél. A női egyesületek or­szágszerte agitációt kezdenek a né­met lapok és német irodalmi mű­­­vek kiküszöbölésére. ■ü Csiszolóvásznat, házasat, textilszijat veszett Weinberger Kornél műszaki kereskedő Budapest,Vörösmarty­ u. 46. Tekion 116-33. RrcHiQnc'lli 3T 9Vöngyeket,ezüstöt, használt ál líradabuhtól, a szereket mindenkin,­­ drá­gábban vési Székes E Emil üzlete, Király­ utca 51. sz. Terez-templommal szemben. Címre figyelni: Telefon. Két darab üzemben látható, használt, kifogás­talan állapotban levő, egyenként kb. 300 lóerős LANG L. gyártmányú Compound condensatiós gőzgép lendkerékkel .11 atm. üzemnyomás­sal, túlhevített gőzre is alkalmasak, eladó. Cím megtudható: B­ockner J. hirdetési irodá­jába Billiepset, ktf.8 Semme wais-inca 4. Jirkád játékáruház Rákóczi*ut és Sip*, Dohány-utca sarok IC- smártog­ás Illés Barackter másam mintegy 100 métermázsa eladó. Ál­ám Dávid szőlőbirtokos Kiskunhalas. lüplSilpuillal gummehéflj szaijvflassij csont szállít! Weinberger Kornél műszaki kereskedő Budapest, Vörösmarty­ utca 46. szám. SEPRŐNYELET bükk-és fenyőfőből, gömbölyűt, elsőrendűt, ajánlunk. Levelek »Seprőnyel‘1918« alatt a kiadóba intézendők. Kiváló műszaki könyvek: Balassa: A cséplőgépek szerkezete és azok keze­lése. Ára­................................................. 7*50 K Jassoviczky : A stabilgőzgépek szerkezete és keze­lése Ára 22’50 K, szállítási költség 1 korona. Jalsoviczky: A lokomobil és félstabilgőzgépek szerkezete és kez.­lése. Ára................. 15’— K­iralsoviczky: A gőzkazánok szerkezete és keze­lése. Két kötet. Ára ............................2125 — Morva: Kézikönyv a gőzkazánok, lokomobil és stabilgőzgépek kezeléséről. Ára .........8 — I. Egy-egy könyv szállítási költsége 55 fill. Kapható: Az Est könyvosztályában és minden elárusítójánál. [ Cement-BSG$®nCSC»lfelé­­ minden mennyiségbe­n és méretben kaphatók a Szegedi Bankegyesü­e.' | Részv.-Társ. áruosztályánál Szeged 5. oldal.

Next