Az Est, 1918. november (9. évfolyam, 256-281. szám)

1918-11-01 / 256. szám

2. oldal A ilf­ssimus forradalom Az eddigi Magyarország ezer­éves épülete ma éjjel összedőlt, hogy a romokon felépüljön a népszabadság, az emberi jog, az egyéni tehetség érvényesülésé­nek szabad, független és boldog Magyarországra. Az oligarchák, autokraták és a császár­király­ság államát védő erőszak nincs sehol, a Magyar Nemzeti Ta­nács, a magyar katonaság és a magyar nép vette át az uralmat. Meggátolni ezt a folyamatot nem lehetett, csak elősegíteni. Két módon. Vagy felismerni a korán uralkodó eszmei erőket és az ország kormányzását ebbe az irányba beállítani és akkor már hónapok óta békében élnénk, szabad és független Magyaror­szágunk volna, a világ tapsa és elismerése között alakultunk volna át,­­ vagy pedig az át­alakulásnak a másik módja várt reánk: az uralkodóház és a kor­­mány konok ellenkezése, gör­­s esés és ostoba, elvakult ragasz­­to Al­kodása egy tönkre ment, cafa­tokká tépett múlthoz. Fájdalom, ez utóbbi történt. A Wekerlék, Tiszák, Andrássyak és az udvari szolgák osztrák ér­zelmű csoportja Magyarorszá­got és a magyar népet akarta feláldozni a közösségért, a hata­lomért. A nép, ez a türelmes, engedel­mes óriás felemelkedett, meg­rázta vállát, széttépte bilincsét, felemelte fejét , és ma reggelre az új Magyarországra ébred­tünk. Az utcákon zászlók, a katona­ság felesküdött a Magyar Nem­zeti Tanácsra, az esős októberi éjszakán ezernyi ezer magyar tiszt kardja röpült ki suhanva hüvelyéből és tette világossá a sötétséget, napsugarassá az esőt. Többé idegenekért, nem magyar érdekekért, nem magyar népért nem küzdenek. Az eseményeket nyomon kö­vetni szinte nem lehet. Ma reg­gel még úgy volt, hogy Az Est meg sem jelenhetik, mert minden üzem és gyár beszüntette a munk­­­kát és küldte ki népét az utcára ünnepelni. De később a szedők visszatértek gépeikhez, mert új­ság nélkül nincs szabadság, or­­szág-világnak tudni kell róla,­­ hogy mi történt, hogy Magyar­­ország szabad, hogy részese a vi­lág nagy, boldog átalakulásának. A posta és távíró, a­ telefon, a vasút, mind a­ Magyar Nemzeti Tanács rendelkezésére állt, sehol vér nem omlott, virág, zászló, ujjongás és öröm közepette tör­tént mind­ez. A katonák levágták sapkájukról a. K betűs rózsát, a kaszárnyákról eltűntek a kétfejű sasok, a dunai flotilla a­ honvéd­ségé, a tengerészek honvédekké lettek, minden kaszárnyát, kato­nai raktárt, középületet magyar katonák szálltak meg, az utcá­kon a köztársaságot éltetik, tö­méntelen hivatalról leszedték a „királyi“ felírást, mert Magyar­­országot immár köztársaságnak ismerte el a nép. Ez a nász, a mámor, az új erők napja. Szabadság­ és tobzódó kedv az utcákon. De azoknak, akik kezükben tartják a­ veze­tést, erre az óriási, ujjongó és ma­gával nem bíró erőt, óriási fel­adattal kell megküzdeni. Helyre kell állítani a rendet emberi ér­telemben, a biztonság érzését kell megadni Budapestnek és az országnak. Mindenki vigyázzon, hogy el ne fajuljon a nép öröt­­­ünnepe, hogy a szabadság ragyo­gó napjából ne váljék a csőcselék ünnepe, hogy ne fosztogassanak és ártatlan embereket ne bántal­mazzanak. Virágos fegyverekkel­­ rohannak végig automobilok az­­ utcákon. Az ősz fehér rózsája­­ legyen a béke és az emberszere­tet virága, ez a fehér rózsa fogja le szelíden a fegyver gyilkos csö­vét és többé ne szálljon halál senkire ezekből a fegyverekből. A Magyar Nemzeti Tanácsosai egyesült Katona- és Matróz Ta­­­nács ma Budapest katonai pa­rancsnoka. Minden erő a nép embereinek a kezében van. Hisz­­szük, elvárjuk és érezzük, hogy tud élni ezzel a rettenetes és igazságos erővel és amilyen el­szántsággal és bátorsággal törte össze a múlt Magyarországát, épp olyan fegyelemmel, rendben vezeti a jövő felé azt az új Ma­gyarországot, amelyért érdemes élni. A fomtáatens ®ls© éjszakája A Nemzeti Tanáss­zíveSSe & BratarraaS— As estgésx hely SrsSg csatlakozóig a forradalomhoz — A térparaiaiESt mókáin raeícassta rasnát — és Est tudósítójától — Egy páratlanul izgalmas és csodá­latosan szép éjszakán, a szerdáról csütörtökre virradó éjjelen a Nemzeti Tanács úrrá lett a magyar fővárosban. A katonaság és a nép forró lelkese­dése a Nemzeti Tanács kezébe juttatott majdnem minden polgári és katonai hatalmat. A­mi még nincs a kezében, az már nem hatalom többé, csak cím, erő és tekintély nélkül. A rendőrök a Nemzeti Tanácsban A fővárosi rendőrség kedd este történt csatlakozása és szerda esti tüntető felvonulása indította meg az események mindent magával sodró lavináját. Sándor László főkapitány tiltakozása és fenyegetése nem ren­dítette meg az öntudatukra ébredt, hazafias és emberi köi élességüket tel­jesítő rendőrtisztek és rendőrlegé­­nyek elhatározását. Tegnap délután négy órakor lelkes gyűlésen esküdtek fel a Nemzeti Tanácsra. A gyűlésből pedig hatalmas menetben a Károlyi­­párt, majd az Astoria elé vonultak. Az Astoria-szálloda, a Nemzeti Ta­nács székhelye, volt az éjszakai vérte­­len forradalom középpont­ja. A péter- Vári téri palotában, vagy a moszkvai Kremlben játszódhattak le olyan ese­mények, mint itt. A­ szálloda forgóaj­taja pillanatra sem állott meg : poli­­tikusok, tisztek, közlegények, matró­zok, diákok, újságírók özönlöttek a Nemzeti Tanácsnak, az első emeleten levő helyiségeibe. A kis szobák zsúfol­va voltak, a tanács tagjai és vezetői percnyi pihenés nélkül vették át a je­lentéseket, adták ki az utasításokat. Gróf Károlyi Mihály az utóbbi napok példátlan erőmegfeszítésétől kissé megtörve, sápadtan és mégis nyugodtan tanácskozott híveivel, de mindannyiszor, a­hányszor a palota előtt hullámzó tömegek türelmetlen parancsszava az erkélyre szólította, új erőt merítve az erkélyről szólóit a néphez, olyan erős és nyugalmat pa­rancsoló hangon, a­hogyan őt a kép­viselő­házban még soha sem hallottuk. Postások távirászok, matrózok, menetszázadok Mikor a tüntető rendőrök elvonul­tak az Astoria elől, a tömeg továbbra is kitartott, ott maradt a szitáló eső­ben, megérezte, hogy meg kell várnia a készülő nagy eseményeket. A ta­nácshoz egyre újabb jelentések érkez­tek : a postások és távirászok csatla­koztak, a matrózok jönnek Óbudáról, menetszázadok indulnak el a pálya­udvarról, hogy a Tanács rendelkezé­sére bocsássák magukat. Hiába a fenyegetés, hogy egy ezredes katonai őrséggel le akar tartóztatni minden tisztet, a­ki idemerészkedik, egymás­után jelentkeznek fiatal hadnagyok, főhadnagyok, komoly elszántsággal kérnek utasításokat és a Nemzeti Tanács vezetői nem győzik arra kérni a tiszteket, hogy türelmesen várja­nak, a hatalom vérontás nélkül a kezükbe fog kerülni. Kilenc óra elmúlt, a­mikor a Lánc­híd felől nagy tömeg­tiszt és közlegény vonult az Astoria elé. Nemzeti szinű zászlókból diadalkaput formáltak, mögötte kivont karddal a lisztek, le­vegőbe tartott szuronynyal a kato­nák. Az egész kocsiút szettében el­lepve, gyönyörű rendben értek a szál­loda elé, közben folytonosan éltették a Nemzeti Tanácsot, Károlyit és egyre zajosabban a köztársaságot. A sapkákon már nem volt rozetta, ezt útközben mindenki levette és virágot vagy nemzeti szinü szalagot tűzött a helyére. Katonák esküje a Nemzeti Tanácsra Mikor már vagy 15.000 főnyi tö­meg feketés lett a szálloda előtt, egy főhadnagy kivont karddal az erkélyre­­ lőtt és csöndet kért. Felejthetetlen pikánst volt, mikor a tüntető kato­nák tömege egyszerre elnémult és a főhadnagy dörgő hangon felolvasta ne­kik az eskü szövegét. Ezer meg ezer kard emelkedett a levegőbe. Ezer meg ezer szurony villogott és a háborúban elfásult katonák egyszerre megifjod­va, ünnepi lelkesedéssel harsogták az ég felé az eskü szavait,­­ elcski­dtek a szabad, független, demokrata Magyar-­ országra, a Nemzeti Tanácsra és szinte extázisban kiáltották: — Isten engem úgy segeljen! — Most pedig, hogy felesküdtetek az új Magyarország kivívására és vé­delmére, énekeljétek el minden ma­gyar ember imádságát ! — kiáltotta a főhadnagy az erkélyről. A ma­yar himnusz hangja még soha olyan ünnepélyesen, olyan forró áhítattal nem szállott az ég felé mint ezekben az örökké felejthetetlen per­­­­cekben. S Lov­szy Márton meghatottan kö­­­­szönte meg a magyar katonák csat­ l lakozását, majd mikor a tömeg Ká­­rolyit kívánta hallani, a vezér kiállt az erkélyre és egetverő éljenzés köz­ben beszélni kezdett. — Azt hiszem, —mondotta — hogy még néhány óra és a kormány hatalmai átvehettük. A nép kezébe akarjuk tenni a hatalmat, a nép intézze a maga sorsát, mi csak arra kérjük a népet, hogy nyugodtan és lelkesen­­ várja meg ezt az órát. A kardok ismét ismét kiröppentek hüvelyükből, megismétlődött az előbbi jelenet. Landler Jenő szólott ezután a nép­hez és a katonákhoz, közben pedig folyton jöttek a hírnökök, újabb és újabb csatlakozást jelentve, majd egy hadnagy és egy önkéntes hozza a hírt: a keleti pályaudvaron indulófélben vá­rakozik egy m­ene­ zászlóalj. Ide kell hozni őket, — kiáltják a tisztek - -men­jünk a keleti pályaudvarra. Matrózok, tisztek és közlegények sorakoznak és elindulnak a pályaudvar felé. A pálya­udvari kirendeltség nem is próbál el­lenállni, csatlakozik a tömeghez és a két menetszázad lelkesen indul vissza az Astoria felé. A Rákóczi-úton elfoglal­ták az egész kocsiutat és a legnagyobb rendben állottak fel az Astoria­ előtt. A tisztek kivont karddal, a fiuk magasba tartott puskával éltették a Nemzeti Tanácsot, felesküdtek, majd rázendítettek a Szózatra. Károlyit akarták hallani. Kalap és kabát nélkül állott ki az erkélyre és meg­ható volt, hogy a tömeg aggódva a vezér egészségéért, még beszéde köz­ben is folyton buzdította: vegyen kalapot és kabátot, megfázik a hűvös éjszakában. — Azért hívtunk ide benneteket, — mondotta Károlyi — hogy a magyar hazát védjetek és legyetek segítségünkre a népuralom és a rend fentartásában. Örömmámorban úszott az utca, a tisztek szinte összeölelkeztek a ba­kákkal és a polgársággal. A nagy láz­ban a katonák egy része átadta fegy­vereit a tömegnek, s így történt, hogy puskához jutott sok gyerek is és több lövés hangzott el. A golyók senkiben sem tettek kárt s a tisztek sietve intézkedtek, hogy minden fegy­vert adjanak vissza a katonáknak. Közben az a hír jött, hogy a Mária Terézia-laktanyánál összeütközés tör­tént. A Nemzeti Tanács megbízásá­ból Fényes László és dr. Landler Jenő odasietett és lecsillapította az izga­tott tömeget, melynek egyik része a honvédügyészség fogházából kiszaba­dította a politikai foglyokat. A térparancsnokság elfoglalása Ugyanekkor —­­éjféltájban — a belvárosban levő térparancsnokság előtt is gyülekezett a fegyveres tömeg. A­ Tanács két katonatisztet és Garbói Sándort és Biró Lajost küldte ki, hogy akadályozzanak meg minden vérengzést. Alig távoztak az épület­­ből, két katonatiszt jött jelenteni a Tanácsnak . A tér­parancsnokságot el­foglaltuk, az őrség rendelkezésünkre bocsátotta magát. A tüzoltők szirénája hallatszott. A térparancsnoknál­ levéltárát felgyújt­­ották­. Egy óra volt, mikor egy katonai autó állott meg az Astoria előtt. Várkonyi tábornok, a budapesti vá­rosparancsnok érkezett több tiszttel. Jelentette a Nemzeti Tanács intéző bizottságának, hogy az erőszaknak engedelmeskedett és bár hű marad királynak tett esküjéhez, a­ kényszer­­helyzetben a város katonai parancs­nokságát átadja annak, a­kit a Nem­zeti Tanács kijelöl. Mennydörgő éljenzés volt a válasz­­ !

Next