Az Est, 1918. november (9. évfolyam, 256-281. szám)

1918-11-01 / 256. szám

2. oldal A ijf§s@im@s forradalom lést, ezfc az óriási, ujjongó és ma­gával nem bíró erőt, óriási fel­adattal kell megküzdeni. Helyre kell állítani a rendet emberi ér­telemben, a biztonság érzését kell megadni Budapestnek és az országnak. Mindenki vigyázzon, hogy el ne fajuljon a nép örötu­­ünnepe, hogy a szabadság ragyo­gó napjából ne váljék a csőcselék ünnepe, hogy ne fosztogassanak és ártatlan embereket ne bántal­mazzanak. Virágos fegyverekkel J rohannak végig automobilok az j utcákon. Az ősz fehér rózsája j legyen a béke és az emberszere­tet virága, ez a fehér rózsa fogja le szelíden a fegyver gyilkos csö­vét és többé ne szálljon halál senkire ezekből a fegyverekből. A Magyar Nemzeti Tanácsosai egyesült Katona- cs Matróz Ta­­•nács ma Budapest katonai pa­rancsnoka. Minden erő a nép embereinek a kezében van. Hisz­­szük, elvárjuk és érezzük, hogy tud élni ezzel a rettenetes és igazságos erővel és Amilyen el­szántsággal és bátorsággal törte össze a múlt Magyarországát, épp olyan fegyelemmel, rendben vezeti a jövő felé azt az uj Ma­gyarországot, amelyért érdemes élni. A fomtáatens ®ls© éiszaköia A Nemzeti Ta»áss áíweSSe & BtataíraaS— As estgésx he*y SrsSg csatlakozóig a forradalomhoz — A térparaiaiES” mókáin raeícasfta rasnát Az eddigi Magyarország ezer­éves épülete ma éjjel összedőlt, hogy a romokon felépüljön a népszabadság, az emberi jog, az egyéni tehetség érvényesülésé­nek szabad, független és boldog Magyarországja. Az oligarchák, autokraták és a császár-király­ság államát védő erőszak nincs sehol, a Magyar Nemzeti Ta­nács, a magyar katonaság és a magyar nép vette át az uralmai. Meggátolni ezt a folyamatot nem lehetett, csak elősegíteni. Két módon. Vagy felismerni a koron uralkodó eszmei erőket és az ország kormányzását ebbe az irányba beállítani és akkor már hónapok óta békében élnénk, szabad és független Magyaror­szágunk volna, a világ tapsa és elismerése között alakultunk volna át, — vagy pedig az át­alakulásnak a másik módja várt reánk: az uralkodóház és a kor­­many konok ellenkezése, gör- j esős és ostoba, elvakult ragasz­­\/Ä^ kodása egy tönkre ment, cafa­tokká tépett múlthoz. Fájdalom, ez utóbbi történt. A Wekerlék, Tiszák, Andrássyak és az udvari szolgák osztrák ér­zelmű csoportja Magyarorszá­got és a magyar népet akarta feláldozni a közösségért, a hata­lomért. A nép, ez a türelmes, engedel­mes óriás felemelkedett, meg­rázta vállát, széttépte bilincsét, felemelte fejét — és ma reggelre az uj Magyarországra ébred­tünk. Az utcákon zászlók, a katona­ság felesküdött a Magyar Nem­zeti Tanácsra, az esős októberi éjszakán ezernyi ezer magyar tiszt kardja röpült ki suhanva hüvelyéből és tette világossá a sötétséget, napsugarassá az esőt. Többé idegenekért, nem magyar érdekekért, nem magyar népért nem küzdenek. Az eseményeket nyomon kö­vetni szinte nem lehet. Ma reg­gel még úgy volt, hogy Az Est meg sem jelenhetik, mert minden üzem és gyár beszüntette a mun* • kát és küldte ki népét az utcára ünnepelni. De később a szedők visszatértek gépeikhez, mert új­ság nélkül nincs szabadság, or* szag-világnak tudni kell róla, ■ hogy mi történt, hogy Magyar­­ország szabad, hogy részese a vi­lág nagy. boldog átalakulásának. A posta és táviró, a. telefon, a vasút, mind a. Magyar Nemzeti Tanács rendelkezésére állt, sehol vér nem omlott, virág, zászló, ujjongás és öröm közepette tör­tént mind ez. A katonák levágták sapkájukról a. K betűs rózsát, a kaszárnyákról eltűntek a kétfejű sasok, a dunai flotilla a-honvéd­ségé, a tengerészek honvédekké lettek, minden kaszárnyái, kato­nai raktárt, középületet magyar katonák szálltak meg, az utcá­kon a köztársaságot éltetik, tö­méntelen hivatalról leszedték a „királyi“ felírást, mert Magyar­­országot immár köztársaságnak ismerte el a nép. Ez a nász, a mámor, az uj erők napja. Szabadság- és tobzódó kedv az utcákon. De azoknak, akik kezükben tartják a. veze­— 4s Est tudósitójától — Egy páratlanul izgalmas és csodá­latosan szép éjszakán, a szerdáról csütörtökre virradó éjjelen a Nemzeti Tanács úrrá lett a magyár fővárosban. A katonaság és a nép forró lelkese­dése a Nemzeti Tanács kezébe futtatóit majdnem minden polgári és katonai hatalmat. A mi még nincs a kezében, az már nem hátalom többé, csak cim, erő és tekintély nélkül. A rendőrök a Nemzeti Tanácsban A fővárosi rendőrség kedd este történt csatlakozása és szerda esti tüntető felvonulása indította meg az események mindent magával sodró lavináját. Sándor László főkapitány tiltakozása és fenyegetése nem ren­dítette meg az öntudatukra ébredt, hazafias és emberi kői élességükét tel­jesítő rendőrtisztek és rendörlegé­­nyek elhatározását. Tegnap délután négy órakor lelkes gyűlésen esküdtek fel a Nemzeti Tanácsra. A gyűlésből pedig hatalmas menetben a Károlyi­­párt, majd az Astoria elé vonultak. Az Astoria-szálloda, a Nemzeti Ta­nács székhelye, volt az éjszakai vérte­­len forradalom középpont ja. Apéter- Vári téli pa’otában, vagy a moszkvai Kremlben játszódhatták le o'vau ese­mények, mint jtt, A.szálloda forgóaj­taja pillanatra sem állott meg : po’i­­tikusok, tisztek, közlegények, matró­zok, diákok, újságírók özönlöttek a Nemzeti Tanácsnak, az első emeleten levő helyiségeibe. A kis szobák zsúfol­va voltak, a tanács tagjai és vezetői percnyi pihenés nélkül vették át a je­lentéseket, adták ki az utasításokat. Gróf Károlyi Mihály az utóbbi napok példátlan erömcgíeszitősétől kissé megtörve, sápadtan és mégis nyugodtan tanácskozott híveivel, de mindannyiszor, a hányszor a palota előtt hullámzó tömegek türelmetlen parancsszava az erkélyre szólította, uj erőt merítve az erkélyről szólóit a néphez, olyan erős és nyugalmat pa­rancsoló hangon, a hogyan őt a kép­viselő házban még soha sem hallottuk. Postások távirászok, matrózok, menetszázadak Mikor a tüntető rendőrök elvonul­tak az Astoria elől, a tömeg továbbra is kitartott, ott maradt a szitáló eső­ben, megérezte, hogy meg kell várnia a készülő nagy eseményeket. A ta­nácshoz egyre újabb jelentések érkez­tek : a postások és távirászok csatla­koztak, a matrózok jönnek Óbudáról, mencísrúzadok Indulnak el a pálya­udvarról, hogy a Tanács rendelkező­iére bocsássák magukat. Hiába a fenyegetés, hogy egy ezredes katonai őrséggel le akar tartóztatni minden tisztet, a ki idemerészkedik, egymás­után jelentkeznek fiatal hadnagyok, főhadnagyok, komoly elszántsággal kérnek utasításokat és a Nemzeti Tanács vezetői nem győzik arra kérni a tiszteket, hogy türelmesen várja­nak. a hatalom vérontás nélkül a kezükbe fog kerülni. Kilenc óra elmúlt, a mikor a Lánc­híd felől nagy tömeg tiszt és közlegény vonult az Astoria elé. Nemzeti szinü zászlókból diadalkaput formáltak, mögötte kivont karddal a lisztek, le­vegőbe tartott szuronynyal a kato­nák. Az egész kocsiút szettében el­lepve, gyönyörű rendben értek a szál­loda elé, közben folytonosan éltették a Nemzeti Tanácsot, Károlyit és egyre zajosabban a köztársaságot. A sapkákon már nem volt rozetta, ezt útközben mindenki levette és virágot vagy nemzeti szinü szalagot tűzött a helyére. Katonák esküje a Nemzeti Tanácsra Mikor már vagy 15.000 főnyi tö­meg feketéilett a szálloda előtt, egy főhadnagy kivont karddal az erkélyre á lőtt és csöndet kért. Felejthetetlen pikánst volt, nnkor a tűntető kato­nák tömege egyszerre elnémult és a főhadnagy dörgő hangon felolvasta ne­kik az eskü szövegéi. Ezer meg ezer kard emelkedett a levegőbe. Ezer meg ezer szurony vi'logott és a háborúban elfásult katonák egyszerre megifjoclva, ünnepi lelkesedéssel harsogták az ég felé az eskü szavait, - eicski dtek a szabad, független, demokrata Magyar-' országra, a Nemzeti Tanácsra és szinte extázisbán kiáltották: — Isten engem úgy segelten! — Most pedig, hogy felesküdtetek az uj Magyarország kivívására és vé­delmére, énekeljétek el minden ma­gyar ember imádságát 1 — kiáltotta a főhadnagy az erkélyről. A ma yar himnusz hangja még soha olyan ünnepélyesen, olyan forró áhítattal nem szállott az ég fe’é mint ezekben az ötökké felejthetetlen per- j Icekben. I Lov szy Márton meghatottan kö- | szöute meg a magyar katonák csat- I lakozását, majd mikor a tömeg Ká­­ro'yit kívánta hallani, a vezér kiállt az erkélyre és egetverő éljenzés köz­ben beszélni kezdett. — Azt hiszem, —mondotta — hogy még néhány ára és a kormány hatalmai átvehettük. A níp kezébe akarjuk tenni a hatalmat, a nép intézze a maga sorsát, mi csak arra kérjük a népet, hogy nyugodtan és lelkesen | várja meg ezt az órát. A kardok isméi ismét kiröppentek hüvelyükből. megismétlődött az előbbi jelenet. Landler Jenő szólott ezután a nép­hez és a katonákhoz, közben pedig folyton jöttek a hírnökök, újabb és újabb csatlakozást jelentve, majd egy hadnagy és egy önkéntes hozza a hirt: a keleti pályaudvaron indulófélben vá­rakozik egy incnctzászloali. Ide kell hozni őket, — kiáltják a tisztek - -men­jünk a keleti pályaudvarra. Matrózok, tisztek és közlegények sorakoznak és elindulnak a pályaudvar felé. A pálya­udvari kirendeltség nem is próba' el­lenállni, csatlakozik a tömeghez és a két menetszázad lelkesen indul vissza as Astoria felé. A Rákóczi-uton elfoglal­ták az egész kocsiutat és a legnagyobb rendben állottak fel az Astória-előtt. A tisztek kivont karddal, a fiuk magasba tartott puskával éltették a Nemzeti Tanácsot, felesküdtek, majd rázendítettek a Szózatra. Károlyit akarták hallani. Kalap és kabát nélkül állott ki az erkélyre és meg­ható volt, hogy a tömeg aggódva a vezér egészségéért, még beszéde köz­ben is folyton buzdította: vegyen kalapot és kabátot, megfázik a hűvös éjszakában. — Azért hívtunk ide benneteket, — mondotta Károlyi — hegy a magyar hazát védjetek és legyetek segítségünkre a népuralom és a rend fentartásában. Örömmámorban úszott az utca, a tisztek szinte összeölelkeztek a ba­kákkal és a polgársággal. A nagy láz­ban a katonák egy része átadta fegy­vereit a tömegnek, s igv történt, hogy puskához jutóit sok gyerek is és több lövés hangzott el. A golyók senkiben sem teltek kárt s a tisztek sietve intézkedtek, hogy minden fegy­vert adjanak vissza a katonáknak. Közben az a hir jött, hogy a Mária Terézia-laktanyánál összeütközés tör­tént. A Nemzeti Tanács megbízásá­ból Fényes László és dr. Landler Jenő odasietett és lecsillapította az izga­tott tömeget, melynek egyik része a honvédüggészség fogházából kiszaba­dította a politikát foglyokat. A íérparancsnűkság elfoglalása Ugyanekkor — .éjféltájban — a belvárosban levő térparancsnokság előtt is gyülekezett a fegyveres tömeg. A'Tanács két katonatisztet és Garbói Sándort és Biró Lajost küldte ki, hogy akadályozzanak meg minden vérengzést. Alig távoztak az épület­­bői, két katonatiszt jött jelenteni a Tanácsnak : A tér parancsnokságot el­foglaltuk, az őrség rendelkezésünkre bocsátotta magát. A tüzo'tók szirénája hallatszott, A térparancsnoknál} levéltárát felgyújt tóttá!:. Egy óra volt, mikor egy katonai autó állott meg az Astoria előtt, Várkonyi tábornok, a budapesti vá­rosparancsnok érkezett több tiszttel. Jelentette a Nemzeti Tanács intézd bizottságának, hogy az erőszaknak engedelmeskedett és bár hu marad királynak tett esküjéhez, a. kényszer­­helyzetben a város katonai parancs­nokságát átadja annak, a kit a Nem­zeti Tanács kijelöl. Mennydörgő éljenzés volt a válasz 4

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék