Az Est, 1920. február (11. évfolyam, 28-52. szám)

1920-02-01 / 28. szám

Vasárnap, 1920. február 1. Ük«e­v. sw*»». Ajp Végrehajtás a népbiztosok ellen Az Est tudósítójától Abban a bűnügyben, a­milyet az államfögywéssen az itt, letartóztat­ás­ban levő kommunista népbiztoso­s el­len indított, olyan bűncselekménye­­s szerepelnek, a­melyek miatt a kincs­­tár a népbiztosokkal szemben kár­térítési igénynyel akar fellépni. Adat van ugyanis arra, hogy egyik-másik népbiztos az állampénztárból jogosu­latlanul utalványozott kisebb-na­­gyobb összegeket és a kincstárt ért károkért anyagilag is felelőssé akarják tetti­ a népbiztosokat és az alattuk működött szovjet alkalmazottakat. A budapesti büntetőtörvényszék vizs­­gálóbírája, Soós Béla, bűnügyi biztosí­tási végrehajtást rendelt el az állam­­ügyészség indítványa alapján Szaba­dos Sándor, Lukács György, Kunfi Zsigmond, Pogány József népbiztosok, valamint dr. Varjas Sándor, a propa­ganda-osztály vezetője ellen 2.475.340 korona 92 fllé­r­ kárösszeg erejéig, to­vábbá Gáspár Géza­­ellen 2,130.052 korona 83 fillér, Rados­­Móric és Kar­­czag Nándor ellen 30.000 korona ere­jéig, dr. Fényes Samu ellen 251.603 korona 88 fillér kár erejéig. A végrehajtási iratokat, áttették Schrank József bírósági végrehajtó­hoz, a­ki a végrehajtásokat 10 napon keresztül foganatosította. Mivel a népbiztosok részben szökésben van­­nak, másrészt pedig előzetes letar­tóztatásban ülnek, ezek részére a bíróság a végrehajtás foganatosításá­nak alkalmára Vámossy Zoltán ügyvé­det ügygondnokul kirendelte. Azután dr. Fényes Samu Liszt Ferenc­ tér 14. számú lakásán foganatosították a végrehajtást és itt 131.600 korona becsértékű­­bútorokat, ingóságokat, képeket vettek zár alá. Gáspár Géza Mester­ utca 5. sz. alatti lakását zárva találták és mivel özv. Sztenyó József­­nénál lakik albérletben bútorozott, szobában, végrehajtást nem fogana­tosítottak. Pogány József Sándor-tér 4. sz. lakásán összesen 37.720 korona ér­tékű ingóságokat foglaltak le, ezek közül értékesebb volt egy öt lángu, üveggyöngysoros vill­any esi jár 5000 korona értékben, két értékes antik szekrény 8000 korona becsárban. Rados Móric Sziv­ utca 35. sz. laká­sán 29.890 korona becsértékü ingó­ságokat foglalt le a végrehajtó, a la­kásban kü­önben Schönfeld Gyula és családja lakik jelenleg és Rados Móric Erdélyben tartózkodik. Karcsag Nán­dor Visegrádi­ utca 40. sz. alatti laká­sán foglalt le a végrehajtó legtöbbet. Egy Biedermeier-stilü ebédlőberen­­dezést 12.000 korona értékben, egy p­ohárszekrényt, 5000 korona bocsár­­an, hat darab perzsaszőnyeget 48.000 korona értékben, Berkes fest­ményét : »Párisi boulevard zivatar előtt« 6000 korona értékben, egy vitrint 6000 korona értékben, egy olajfestésű tájképet 4000 ko­rona értékben, egy kristálykeretű velencei fali szalontükröt 15.000 ko­rona értékben, egy hét lángú csillárt 7000 korona értékben, két fekete fa­­ragványos vörös selyem keretű ka­rosszéket 10.000 korona értékben, egy Mednyánszky-féle kis aranyozott ke­retű olajfestményt 15.000 korona ér- tés­ben. Itt összesen 187.000 ko­rona becsén ékű ingóságot foglal­tak le. Varjas Sándor és Kunfi Zygmond ellen a jövő hét fő­­vám­án tartanak biztosít­ó­i ve­rr­hajtást, mert mind­kettőjüknek­­Budán va­n lakásuk. Lu­kács György­­ Szabados Sándor ellen nem lehetett a végrehajtást fogana­tosítani, mert a bírósági végrehajtó nem tudta ezek lakását, megkeresést intéztek a főkapitányság bejelentő­hivatalához és ott csodálatosan büro­kratikus módon intézték el az ügyet,a­mennyiben a lakói intudakoló ívre azt írták reá : »hasonló nevű több lakik Budapesten«. A biztosítási végre­hajtást több mint 4.835.000 koronára rendelték el és erre a kárösszegre csak 506.710 korona értékű ingósá­gokat foglalhattak le. A békekonferen­cia kulisszatitkaiból Clémenceau volt a négyes tanács rossz szelleme. Wilson ötször ott akarta hagyni a kongresszust. Angol és amerikai szemtanú a tárgyalásokról Két szenzációs könyv jelent meg mostanában angol nyelven. Mind a kettő kíméletlen őszinteséggel ismer­teti a szerzők impresszióit a négyes tanács tárgyalásairól. Ez a négyes tanács, a­melynek Wilson, Lloyd George, Orlando és Clémenceau volt, a tagja, 1919 első felében ülésezett Pá­­risban és előkészítette egyrészt a nép­szövetség, másrészt a német és a többi békeszerződés tervezetét. Ezeknek a tanácskozásoknak az eredménye az a képtelen helyzet, a­melybe Európa, sőt az egész világ belesodródott és ez idő szerint is benne vergődik. Az egyik könyv szerzője J.­ W. Keynes, a cambridgei egyetem ta­nára, a­ki mint a legfelső gazdasági tanács tagja Anglia képviseletében 1919 januárjától 1919 június 7-ig vett részt a párisi tanácskozásokon, ekkor azonban lemondott állásáról, mert az entente-hatalmak képviselői vonakodtak a békeszerződés első ter­vezetén sok lényeges változáshoz, a­mit Keynes szükségesnek tartott, hozzájárulni. Angliának ez a pénz­ügyi szakértője: A béke gazdasági következményei címmel könyvet írt, a­melyben elmondja véleményét a párisi béketárgyalásokról. Ez a könyv­­teljesen új világításba helyezi mind­azt, a­mi Párisban történt s lerántja a leplet a négyes tanács kulissza­titkairól. A másik könyvet Ray Stannard Baker írta, a párisi amerikai sajtó­iroda főnöke, a­ki a tavalyi béketár­gyalásokon Wilson titkára volt. Könyve, a­melynek ez a címe : Mit csinált Wilson Párisban ? érdekes részletekkel egészíti ki Keynes köny­vének leleplezéseit. E két munkából, közöljük az alábbi részletek­­. Tragikomédia Az angol ember számára — írja Keynes — szörnyű álomnak tűnt fel Páris és a tanácskozások minden résztvevője lelkibetegnek látszott. A közelgő katasztrófa érzése nehe­zedett rá az egész frivol helyre. Az em­ber kicsisége és gyámoltalansága szemben a nagy eseményekkel, a döntések jelentőségének keveredése az irrealitással, könnyelműség, vak­ság, vakmerőség, a kívülről be­­hangzó jajkiáltások összevisszasága, — a régi tragédiánál: mindez az eleme megvolt itt. A­mint­­Wilson és Clé­menceau ott ült a szinte színpadi hatású kulisszakérdések tömegében, nem egyszer csodálkozva tűnődött az ember, vájjon soha nem változó fakó arcuk és merev arckifejezésük egyáltalán emberi arc és nem tragi­komikus maszk-e egy különös drá­mában. Clémenceau elnököl A négyestanácsnak föltétlenül Clémenceau volt a legjelentékenyebb tagja, a­ki kollégáival teljesen tisztá­ban volt. Csak őneki vo­n világos célja, a­melyet következetesen meg is valósított. Kora, jelleme, szelleme és külseje egye­dül az ő alakját domborította ki hatá­rozottan a környezet teljes zűrzava­­rosságában. Az ember nem vethet­te­ meg Clémenceaut, sőt kellemetlen je­lenségnek sem érezhette, de a kultúr­­emberről mindenesetre más fogalmat alkothatott magának, mint Clémen­ceau. A négyes tanácsban legtöbb­­nyire vastag fekete kabátot viselt, a kezén mindig szürke svéd keztyű volt, a csizmája vastag fekete bőrből készült falusi csizma volt. Wilson házában, a­hol a négyes tanács ülé­sezett, Clémenceau széke egy félkör közepén a kandallóval szemben volt. Tőle balra ült Orlando, Orlando és a kályha között Wilson. Lloyd George Clémenceautől jobbra ült. Clémenceaut mindig elkísérték a francia szakminiszterek is. Ő maga ritkán beszélt. A francia javaslato­kat többnyire miniszterkollégái is­mertették. Gyakran lehunyta a sze­mét és hátradőlt a székén pergament - arcával, míg szürke keztyűs kezét összekulcsolva az ölében pihentette. Leg­többnyire csak egy rövid cinikus megjegyzést tett, a­mely el is dön­tötte a kérdést. Egy-egy kérdés, minisztereinek fentartás nélküli cser­­benhagyása, a­kiknek tekintélyét egy csöppet sem kímélte, vagy szín­lelt makacskodás, a­melyet egy pár angol szóval támogatott; — több­nyire ez volt az, a­mivel részt vett a tanácskozásokon. Szenvedélynek és szónoki kész­ségnek nem volt híjával, mikor erre volt szüksége. Hirtelen kitörései,, a­melyekre rendszerint nagy köhögési roham következett, inkább erejükkel és meglepetésükkel halottak, mint rábeszéléssel. Bábeli zűrzavar a tanácskozá­sokon A négyes tanács tagjai közül csak Clémenceau tudott franciául és angolul. Orlando csak franciául, Lloyd George és Wilson csak angolul beszélt, úgy hogy az olasz Orlando sohasem érint­kezhetett közvetlenül az angolokkal. Lloyd George, miután angol nyel­ven felszólalt a négyes tanácsban, a­míg beszédét franciául tolmácsolták, rendszerint odament Wilsonhoz és su­sogva igyekezett kapacitálni saját állás­pontja érdekében. Ilyenkor általános felfordulás támadt. Wilson tanácsadói körülvették Lloyd Georgeot s oda­­gyűltek köréje a kandalló túlsó felé­ről az angol szakértők is, hogy megtud­ják, mi az eredmény. Majd odahúzód­­tak a franciák is, a­kik mindig gyana­kodtak egy kicsit, hogy a többiek a hátuk mögött kijátszszák őket. Végül egy csomóban álltak valamennyien és ál­talános társalgás kezdődött francia és angol nyelven. — Élénken emlékszem — írja Keynes — egy ilyen jelenetre. Wil­son és Lloyd George ott áll a közepén egy idre-oda hullámzó csoportnak és egy igazi bábeli zűrzavarnak. Rögtön­zött kompromisszum-javaslatok és ellen­javaslat­ok röpködnek a levegő­ben. Csupa lárma és izgalom az egész terem, holott — mint iti­derül — csak mellékes kérdésről van szó. A landicskázás súlyos nagy vitakérdéseit mindenki elfelejti és elhanyagolja. Clé­menceau némán és fenségesen trónol tovább brokáttal bevont székén, a háborgó embertömeg szélén, mert tudja, hogy nem Franciaország érde­keiről van szó. Nagyon öregen és na­gyon fáradtan, cinikus, csaknem ko­­boldszerű­ arckifejezéssel nézi egy­­ideig a tömeget. Mikor végre helyre­áll a nyugalom és mindenki leül a helyére, észreveszik, hogy Clémen-­­ceau közben eltávozott. Amerikaiak és angolok Clémenceau filozófiája nem is­­mer szentimentalizmust a nemzetközi kapcsolatokban. A nemzetek reális dolgok. Az egyiket szereti az ember, a másik közömbös neki, a harmadi­kat gyűlöli. A szeretett nemzet dicső­sége oly cél, a­melyet csak a szom­szédok rovására lehet elérni. A ha­talmi politika elkerülhetetlen és az egész világháborúból nem sokat lehet tanulni. Anglia, úgy mint a múlt században is megtelte, megint tönkre­tette e­gy kereskedelmi versenytársát, Franciaország és Németország küz­delmében a földi dicsőségért megint bezárult egy fejezet. Egyéb nem tör­tént Az óvatosság megkívánta Clé­­menceautól, hogy bizonyos mérték­ben szónoki frázisok erejéig helye­selje az amerikaiak és az angolok esz­­ményeit. De egyébként nagy dőre­ség volna azt hinni, hogy a világon sok hely van olyanféle dolgok szá­mára, a­minő a népek szövetsége,­ vagy hogy a népek önrendelkezési jogának alapelve más volna, mint ügyes formula a hatalmak egyensú­lyának új megteremtéséhez egoista értelemben.­ Clémenceau nem értette meg ’ az új idők szellemét Clémenceau abból az alapfelfogás­ból indult ki, hogy az európai há­ború normális állapot, a­mely legalább is szabályosan visszatér ezentúl is, en­nélfogva a nagyhatalmakat a jövő száz évben is ugyanazok a problémák fogják foglalkoztatni, a­melyek az el­múlt században foglalkoztatták. Clé­­menceaunak e víziója szerint az­ euró­pai történelem nem más, mint állandó birokverseny, a­melynek egyik fordu­lóját megnyerte most Franciaország ; ez a forduló azonban távolról sem volt az utolsó forduló. Ebből a felfogás­ból következett logikusan Clémen­ceau politikája, a­mely karthagói békét diktált a legyőzötteknek. Clémen­ceau még a látszatát is kerülte annak, mintha Wilson ideológiája és tizennégy pontja által kötve érezné magéit. Másokra bízta még azt is, hogy feltálalják azt a maszlagot, a­melyre időnként szük­ség volt, hogy Wilson skrupulisait elaltassák vagy tekintélyét kíméljék. Clémenceau arra törekedett, hogy az idő óramutatóját hátratolja és mindent megsemmisítsen, a­mit a haladás 1870 óta Németországban elért.. . Öreg embernek a politikája ez, a­kinek legélénkebb benyomásai és legelevenebb elképzelései a múlttal foglalkoznak, nem a jövővel. A nagy problémát csak Németország és Fran­ciaország keretében látja, nem az emberiség és az európai kultúra kereté­ben, a­mely új világrend megvalósítá­sára tör feltartóztathatatlanul. A mi angol tudatunkba másként vésődött bele a világháború. Clémenceau sem nem látja, sem nem reméli, hogy új kornak a küszöbén állunk. A négyes tanács válságai Keynes leleplezéseit érdekesen egé­szíti ki az amerikai Baker könyve. Baker elmondja, hogy Wilson fárad­hatatlan tevékenységet fejtett ki a békekonferencián eszméi érdekében, de sokszor­­ megbénította őt az a tény, hogy a francia és az angol diplo­mácia mindig a legapróbb részletekig előre kidolgozott egységes állásfogla­lással lépett föl és a francia sajtó a francia kormány befolyása alatt állan­dóan élesen támadta és bírálta Wil­­sont. Wilson, a­ki ennek az előre nem várt helyzetnek lett a betege, öt ízben 3. oldal.

Next