Az Est, 1920. június (11. évfolyam, 130-154. szám)
1920-06-01 / 130. szám
Kedd, 1920. június /. t— Kósza hírek a volt király budapesti utazásáról^ Bécsi tudósítónk jelenti telefonot. Mindenütt azt beszéltén és kommoly körökben is hitelre talált az ^ '"híresztelés, hogy Károly volt császár és király, Windischgraetz Lajos herceg tanácsára, Svájcból "Bécsbe és onnan megállás nélkül Budapestre utazott. A bécsi Korrespondenz Herzog tudakozódására a svájci Pranginsból az a válasz jött, hogy a volt uralkodó egész" családjával ott tartózkodik ss 'eszeágában sincs elutazni. " Egy este kétralighied. Érdekes és izgalmas tófeje volt tegnap az Operaháznak"; aki ott volt, mosolygott is, s itt is. Készületül a Wagnercikklusza sok ígérgetés után a Nibelung-tetralógia harmadik darabja, a Siegfried került színre, a címszerepben a kitűnő Buriannal. Hőstenoristánkat vagy két héttel ezelőtt színpadi baleset érte : Szamosi Elza a Carmenben úgy földhöz teremtette, hogy a művész lába megsérült. Azóta Barian feküdt, gyógyíttatta a lábát, kénytelen volt lemondani egy csomó szereplésről, de végre tegnap eléggé erősnek érezte magát arra, hogy eljátszsza az ifjú Siegfried szerepét. Fájdalom, nem jól választott. Mert az ifjú Siegfried felette mozgékony, nyugtalan hős, örökké az erdőt bújja, fiatalságát frissen ugrándozó mozdulatokkal és a legmagasabb régiókban csapongó hangokkal igazolja. A hangok nem okoztak volna nehézséget a mesternek, hanem az ugrándozás sehogyan sem sikerült. Burján botorkált, sántikált, hallhatón föl is fzisíszent, ha megsérült lábába belenyilallott a fájdalom. Jung Siegfried nem az életörömnek, az életigenlésnek, a gátakon túlcsapó ifjúságnak, hanem a fizikai szenvedések megtestesülése volt, így telt el az első felvonás, kínok között nemcsak a színpadon, hanem a Nézőtéren is. A második felvonás megkezdése előtt a főrendező a függöny elé lépett és kérte a közönség szíves bocsánatát, de Burian kénytelen volt elállni a játék folytatásától. Siegfried hős ifjúságának ábrázolására a hirtelen előkerült Pogány György vállalkozott. Most aztán ellenkezőre fordult a viszony szerep és a énekes közt. A második Siegfriednek az ugrándozás pompásan sikerült, ellenben a legmagasabb régiókkal ütött keményen kellett birkóznia, így teltek el a következő felvonások, ha nem is kínok, de aggodalmak között mind a színpadon, mind a nézőtéren. De mivel a leghosszabb Wagner-operának is van vége, este fél tizenegyre már mélységes cseh él és békesség honolt a ragyogóAndrássy-uti palotában. — A Nesesilletek Szövetségének közgyűlése. A, Magyarországi Nőegyesületeki Szövetsége vasárnap délelőtt tartotta, a vármegyeház nagytermében rendes évi közgyűlését. Gróf Apponyi Albertné elnöki megnyitójában üdvözölte a különböző nőegyesületek képviselőit, majd a megszállt területeken lévő egyesületekről emlékezett meg. Minden asszonynak és leánynak — mondotta — össze kell fognia a honmentő munkára. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után Rosenberg Auguszta ügyvezető elnök ismertette a szövetség működését. Ezután az egyes előadók ismertették a szövetség előterjesztéseit az egyes minisztériumokhoz, majd Gál Jenőné ismertette az entente-államok nőegyesületeinek a békeértekezlethez juttatott beadványait a munkáskérdés nemzetközi szabályozásáról. A közgyűlés gróf Apponys Albertné szavaival ért véget. .. Kivégezték Jónás Gyula terroristát. A..budapesti büntetőtörvényszék hetekkel ezelőtt tárgyalta dr. Sleeker Antal kúriai bíró elnöklésével Jónás Gyula 25-éves lakatossegéd, terrorista bűnügyét. Jónás a kommün elatt Cegléden agyonlőtte Budai József honi vádhuszár főhadnagyot és ugyanakkor megölt egy ismeretlen vöröskatonát is. Szolnokon Szamuely Tiborral tizennégy polgárt ítéltek halálra, akik közül egyet maga Jónás végzett ki. Püspökladányban résztvett Pongrácz Aladár csendőrszázados és három csendőrőrmester kivégzésénél, ezenkívül Hajdúszoboszlón és Sopronban is közreműködött a halálos ítéletek végrehajtásánál. A királyi ügyészség többrendbeli gyilkossággal vádolta Jónás Gyulát, akit a bíróság kötél általi halálra ítélt. Az elítélt kegyelemért folyamodott. Stocker Antal tanácsa vasárnap délelőtt hirdette ki az elite előtt a gyűjtőfogházban, hogy a kormányzó nem adott kegyelmet. Az ité telet ma reggel kilenc órakor a gyűjtőtorfiház udvarért végrehajtték. — Lóverseny. A káposztásmegyeri versenyek négyóráik napjának eredménye: I. 1. Alpenkönig. 2. Aranyeső. 3. Selíca. Tiffi 10:17, 10:12, 14. II. 1. Olivia. 2. Ifiasszony. 3. Balata. Tot. 10:23, 10:13, 14. I6. III. 1. Szikra. 2. Lina. 3. Ilka. Tot. 10:27, 10:14, 14. IV. 1. Gallipoli. 2. Salvia. 3. Kártyás II. Tot. 10:143, 10:32 15, 44. V. 1. Billikom. 2. Nora. 3. Baligrad. Tot. 10:34, 10:15, 13. VI. 1. Wolkenstürmer. 2. Csíkszereda. 3. Gemahl. Tot. 10:27, 10:16, 19. VII. 1. Komoran. 2. Ote. 3. Giocondo. Tot. 10:49, 10:19, 23, 34. A bécsi versenyek negyedik napjának eredménye: I. 1. Wolfgang. 2. Vigalom. 3. Tavalyi. Tot. 20:84, 20:36, 30. XI. 1. Baronin. 2. Woolsack. 3. Wunderbärehen. Tot. 20:48, 20:55, 45, 53. III. 1. Marmolata. 2.PrincepS. 3. Ornament Tot. 20:42, 20:23, 42, 25. IV. (Osztrák kancadis.) 1. Michaela. 2. Matuska. 3. Ragyogó II. és Mea holtv. Tot. 20:92, 20:30, 28, 55, 24. V. 1. Mimikri. 2. Pártoló. 3. Lorle. Tot. 20:276, 20:80, 39, 55. VI. 1. Goblin. 2. Lakedame. 3. Szegényem. Tot. 20:38, 20:29, 36. VII. 1. Grizzlybär. 2. Engelbert. 3. Dehogy. Tot. 20:85, 20:44, 393, 79. Az ügetőversenyek harmadik napjának eredménye: I. 1. Ryerson. 2. Roma. 3. Civil. Tot. 10:12, 10:10, 11. TI. 1. Bácsi. 2. Ros. Leyb. 3. Piszzagyöngye. Tot. 10:16, 10:13, 15. III. 1. Oroszlán. 2. Eskimo. 3. Oakland. Tot. 10:13, 10:26, 30. IV. 1. Nabob. 2. Magara. 3. Látvány. 10:16, 10:15, 24. V. 1. Parka. 2. Bukarest. 3. Szépasszony. Tot. 10: 14, 10:12, 13. VI. 1. Pusztaleány. 2. Wapiti. 3. Paraszt. Tot. 10:11, 10:13, 19. VII. 1. Bomba. 2. Mag. 3. Grete Ly. Tot. 10:30, 10:15, 17, --- Villamos összeütközés. A Kerepesi-út és Hungária-út keresztezésénél a kerepesi és csömöri villamos összeütközött, a kocsik összetörtek és az ablakszilánkok AZ utasok közül többeket megsebesítették. A mentők öt könnyebben sérültet, részesítettek első segítségben: Hedvig István gyógyszerészt, Ornyák Szilviát, Gömörsski Margitot, Rácz Etelt és Maier Hanát. Ketten súlyosabban sérültek meg, Krebsz Julia és Morvai Emilia varrónő, akiket a mentők kórházba szállítottak. Az összeütközés ügyében a rendőrség megindította a nyomozást. — Vasárnapi sgorteredmények. Vívás : Magyarország kardvívó bajnoksága. Baajnok Czíttay Bertalan BETLE. A döntőben mindössze egy vereséget szenvedett Mészáros Ervintől. Győzött G-sior. 2. Rády József MAC. 3. Mészáros Ervin MAC. 4. Szécsy László MAC 5—5 győzelem. 5. Santelli György (Santelli-iskola). 6. Garai János MO. 7. Hessmann Ernő (Rákosy-iskola). 8. ifj. Nagy Béla MAC. Football, 1. osztályú bajnokság: MTK-MAC 3:0 (2:0). Az MTK ezen a mérkőzésen rúgta 108-ik goalját a bajnoki mérkőzések során. Orth goalja után, Winklernek jutott a dicsőség, hogy a 100-ik goalt rúgja. A harmadik goalt megint Orth rúgta. FTC—NSC 1:0 (0:0). UTSE-III. ker. TVE 0 : 0. Két meddő csapat eredménytelen játéka. A II. osztály mérkőzései több nagy meglepetést hoztak. A Stoblc-csoportban a Húsiparosok 1:0 (1:0) arányban legyőzték a vezető VII. ker. SC-ot. Eldöntetlen volt a VÁC—FIÁK 0:0, az Ékszerész—Testvériség 1:1 (1:0), Zugló—V. ker. SC 1:1 (0 : 0), Wekerletelep—Előre 1:1 (1:0), MTE-PATO 2:1 (1:0), URAK—EMTK 3:0 (2:0). Kárpáti-csoport: ETC—FTC 4 : 0 (2:0), ELAC—Vérhalom 1:0 (0:0), UM TÉRÁDÉ 0 : 0, Acél TE—JSC 0 : 0, ÚTE— FSC 2 : 0 (1 : 0), MÁV—BEAC 5 :1 (4:1). Az egyetemiek súlyos veresége nagy meglepetés. Szombathely: Dunántúli válogatott—Pestvidéki válogatott 2 : 0. Atlétika: Két jól sikerült atlétikai verseny volt vasárnap. Különösen az ifjúsági verseny hozott nagyszerű eredményeket, négy új ifjúsági rekorddal. .. Az FTC ifjúsági versenyén súlydobásban Adorján FTC 11.44 m. ifj. rekord. 1500 m. gyaloglás hep. 1. Lichter MTK e. n. 7 p. 8.6 mp. ifj. rekord. 1000 m. síkfutás II. oszt. 1. „Kovács“ FTC 2 p. 53.8 mp. ifjúsági rekord. Magasugrás. 1. Muskát László MTK 173 cm. ifj. rekord. Gerelyvetés II. oszt. 1. Szepes MárC 36.11 m. 1500 m. síkfutás. 1. Brausz FTC 4 p. 27.2 mp. (a rekord 4 p. 27 mp.) — Nyugat- Magyarország tiltakozása az elszakítás .»Kén, Sopronból jelentik : Nyugat-Magyarország népe hatalmas arányú népgyűlés keretében ■Jejmete ki vasárnap délelőtt egységes tiltakozását az ezeréves hazától való elszállás ellen. A Széchenyi-, teret a három nyugat magyarországi vármegyéből összejött hatalmas néptömeg zsúfolásig töltötte meg. Dávid Lajos, az iparosszövetség elnöke,nyitotta meg a népgyűlést. Utána dr. Thirner Mihály, Sopron polgármestere mondott előbb magyar, majd német nyelven nagyszabású beszédet, melyben a nyugat magyaros ági németség tiltakozását fejezte ki az ország földrajzi egységének megbontása ellen. — Osztrák testvéreinkkel -* mondotta — jó szomszédságot akarunk fentartani. Gondolják meg azonban a Lajtán túl, hogy amit kényszer utján kapnának meg, azt úgy sem tarthatják meg sokáig. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Szentivánéji Béla kegyesrendi tanár a mosott Vármegyeiek nevében, Wollinhoffen Ferenc a vasmegyeiek nevében, dr. Pinerics István ügyvéd az elszalíltásra ítélt hunvétok nevében fejezte ki tiltakozását. A beszédek sorozatát dr. Hindis Zoltán beszéde fejezte be. Ezután a vidék németajkú községeinek tizenhét zenekara rázendített a Himnuszra, majd a tömeg a Sopronban székelő ententemisszió előtt tiltakozott „ az elszakadás” ellen. A soproni nagygyűléssel egyidősűen a nyugatmagyarországi liga Budapesten rendkívüli közgyűlést tartott dr. Thirting Gusztáv elnöklésével. Dr. Domasievszky Sándor egyetemi tanár történelmi adatokkal bizonyította be, hogy Ausztriának Nyugat-Magyarországra semmiféle igénye nem lehet. Ezután a gyűlés dr. Petrik Aladár javaslatára határozatot hozott, amelyben tiltakozik a békeszerződés aláírása, különösen pedig Nyugat-Magyarország átadása ellen. Dr. Prohk Vlmos teológiai tanár Sopron vármegye és város, Druisner György tanfelügyelő a nyugat magyarországi németség, Jandrejevics Péter a horvátok, dr. Mikola Vendel a vendek és dr. Halász Lajos királyi koronaügyész a volt Sopron diákok nevében csatlakozott a határozati javaslathoz. Végül Karafiáth Jenő nemzetgyűlési képviselő bejelentette, hogy az elhangzott tiltakozásokat a nemzetgyűlésen is meg fogják szívlelni. A közgyűlés a Himnusz eléneklésével ért véget. — A Magyar-Olasz Bank r.-t. közli, hogy olasz csoportja szindikátust alakított, amely az Agrárbank részvényesinek önkéntes részvénycserét ajánl fel, úgy hogy 3 Agrár-részvény helyett'7 Magyar-Olasz részvényt ad június 1-től 15-ig és a kicserélt részvényeket a Magyar-Olasz Banknak engedi át. A Magyar-Olasz Bank e régből június 14-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen elhatározza alaptőkéjének 300 millióról 350 millió koronára való felemelését. A szindikátus az új részvényeket százszázalékos felpénzzel veszi át, úgy hogy a tőkeemelés után a Magyar-Olasz Bank alaptőkéje 350 millió, nyílt tartalékai pedig 343 millió koronára emelkednek. Az Agrarbank ezentúl csak mint emissziós intézet fog működni, a banküzletet fokozatosan megszünteti. Elrogták Peczkaiék bűntársait. A katonai városparancsnokság újpesti, nyomozócsoportja letartóztatta Árvai István 20 éves kőműves, volt terroristát, akiről megállapították, hogy a peézkai-féle különítményben teljesített szolgálatot. Vallomása alapján sikerült a Peczkai-féle különítménynek még szabadon lévő mintegy húsz tagját elfogni. Árvai vallomása szerint Peczkai helyettese Reiner Miklós budapesti ügyvéd volt, aki többször működött mint vádlovos. Egy alkalommal 15 évi fegyházra ítélt el egy vöröskatonát azért, mert ellopott egy maréknyi cseresznyét és átlépte a szesztilalmat. A városparancsnokság a vallomás alapján letartóztatta Reiner Miklós ügyvédet, Neuspiller Ádám kereskedőt, Berger Barnát vállalkozót, Kolpert József gyakornokot, Weisz Rezső betűszedőt, Krén Ernő kereskedőt, Dávid Lipót, Takács Mihály lakatosokat, Hubert Ernő mészárost, Vál István asztalost, Gyerkei István szerelőt és kiég 10 gyanúsítottat, akok valamennyien Peczkai különítményében, szolgáltak és többrendbeli bűncselekményt követtek el. Átkisérték őket az ügyészség Markó utczai fogházába. Újjrázasság: Klein (Kohn) Margit Budapest és Kápolnai Imre Fiume elsó 30-án házasságot kötöttek Wien- Útsn. (Minden "fűtött értesítés helyett.) Krimisz Lajos budapesti nyomdatelejonos leányát, Böskét eljegyezte Szécsi Ernő Szabadkáról. (Minden külön értesítés helyett.) Bernfeld Jankát Nagytapolcsány eljegyezte Liebermann Sándor Kassa— Pozsony. (Külön értesítés helyett.) Adler Rózsikát Tardonáról eljegyezte Biedermann Manó Pápáról. (Minden külön értesítés helyett.) Guttmann Magda és Hamburger József e hó 30-án házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Dr. Nemes Zsigmond budapesti ügyvéd és Opler Elza e hó 28-án házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Jyn Link János zeneszerző eljegyezte Fichter Antsikát Bonyhádon. (Minden külön értesítés helyett.) Liebschitz Jenő, az Amerikai Áruház cég beltagja és Politzer Maca, Politzer és Halász cég tulajdonosának leányai hó 30-án házasságot kötöttek. Nagy Aladár, Nagy és Brahner cég beltagja, eljegyezte Herzog Piroskát, néhai Herzog Ignác kereskedő és neje szül. Winkler Karolina leányát. (Minden külön értesítés helyett.) Krich József Helyő-Rábáról kedd déli 1 órakor vezeti cégához Schlichter Angélát Nyitraperenfényről a Royalszálloda fehér tetemében. — Sztrájkyprizerlelem Londonban. Egy lamsto/aami távirat jelenti Londonból, hogy a vasutasok és az omnibrzsivállalatok alkalmazottai sztrájkkal fenyegetőznek. Ha kitör a sztrájk, akkor egyedül Londonban 83.000 vasutas és omnibuszalkalmazott fogja beszüntetni a munkát. — A debreceni, rendőrkerület főkapitánya. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Ghyczy Tihamér állagarendőrségi főtanácsost a debreceni magyar királyi rendőrkerület V. fizetésiosztályába sorozott főkapitányává kinevezte. — Adomány. Weisz Adolf és neje 500 korona adományt küldött ■ a vak katonák javára Zsoldos János elhalá- lozása, alkalmából.. — Régi detektívek magánkutatóirodája. Kalmár Hugó és Szentmiklóssy György nyugalmazott detektívfőrökhelyettesek, kik a nyomozás terén évtizedeken át meglepő sikereket értek el, a Bristel-szállodában írtagánkutató-irodát nyitottak. mm Horn Sándor és neje szül. Dembik Cecília smint szülök, testvérei, sógorai, nagyszülei és Bestzes rokonai nevében fájdalomtól porig sújtva jelentjük, hogy mindannyiunk szemelépye, elejtünk büszkesége, imádásig szeretett egyetlen ! drága jó fiunk üsmifiháig & Fabank tisztr.I.t.3/a I gyönyörű remélveltre jogosult viruló élete tavajszán, eletettek 22-iíe ételien, egy soha be nem f 1 gyónyuló sebet ejtve lelkünkön, örökre itt ha-1 B sívott bennünket. T-tmetíve f. évi jimius hó 1-én,s kedden délelőtt 10 órakor lesz a rákoskeresztttfi ( 1 kzr. temetü hjrófiasháziból. . mi Vécoer Laosle, mint az elhunyt'gyermeke | jugy a maga* viUmiflt az' altjűlrött testférfi ésj | rokonai nevében fijdelmes szívvel tudatja, hogy \ | a szeretett jó apa, testvér és rokon Wiege KUG0 (f. hó 29-én déli 1 órakor életének 51-ik évében { '| hosszas szenvedés után elhunyt.A megboldogult ]r földi miaradványait f. hó 31-én d. u. 4 órakor { | fogjuk a kerepesi temető halottasházábó! a róni. 1 kath. egyház szertartása szerint beszentettetniésl g az ottani sirkertben örök nyufalomnt helyeztetni. | jj Az engesztelő szentmiléárdotat fliiius 1-én d. e. 110-kor lesz a terézvárosi plábiktatemplomban, |f 62m. V/«ine^ Adolfné édesanyja, Groedoi | j fe'iefánie bárónő és Wéeftoi Artur,.testvérei, B Gouífrtonvi K!Wd3 és gjrerfiiekd ímr®*!; Pista, Aranka férjezett Köröss Tavadarné,| f vpje Kövess Tivadar és Piroska tunokája, vallamint a nagyszimu rokonság nevében a legmé . lyebb fájdalommal jelentik,hogy forrón szeretett felesége, a legjobb anya, nagyanya és rokoni Gisssfissísi Pukléssíé UiosSz.u, kínos és fájdalmas szenvedés után,Sí életének dr. évében és legboldogabb házassághágának 30. évében 1920 május 29-én este 11 órakor ifia elhunyt. Megboldogult drága halottunkat júniusa 1 1-én, kedden d. u. 3 órakor a rákoskeresztúrit juj temetőben helyezzük örök nyugalomra. Em-lékét örökké kegyelettel megőrizzük. Áldás a béke poraira ! 3. oldal