Az Est, 1921. április (12. évfolyam, 69-93. szám)

1921-04-08 / 74. szám

Péntek, 1921 április 8- Vizsgálat a belügyminisztériumban Mattyasovszky helyettes államtitkár beadványa ügyében — Az Est tudósítójától — Élénken foglalkoztatja a belügy-,­­ minisztériumot az a vizsgálat, a a­melyet nemrég dr. Mattyasovszk­y György volt fők­ap­itán­y egy beadványa alapján indított meg a belügyminiszter. Mikor Mad­ya­­sovszky, a­ki megelőzően belügy­miniszteri tanácsos volt, távozott a főkapitányi székből, mint helyet­tes államtitkárt a­ belügyminisz­tériumba osztották be, a­hol a rendőri osztály vezető ügykörét látta el. Működése közben azonban azt kellett tapasztalnia, hogy munká­­­jának minduntalan gáncsot vetnek egvel exponált személyek. Miután a volt főkapitány meggyőződött arról, hogy ilyenformán további működése lehetetlen és bizonysá­got szerzett arról is, hogy a jelent­kező akadályok személyes harcokra vezethetők vissza, tapasztalatait­­és panaszait egy memorandumba­n foglalta össze, a­mit azután szemé­lyesen adott át a belügyminiszter-­ nek. Úgy értesülünk, hogy a belügy­miniszter a memorandum alapján elrendelte a vizsgálatot és a vizs­gálat vezetésével dr. Madarász nyu­galmazott miniszteri tanácsost bíz­­ta meg, a­ki legutóbb a közélelme­zési minisztériumban működött­, de ezt­ megelőzően a belügyminiszté­rium tanácsosa volt és a rendőri osztály ügykörét is ismeri. Mattyasovszky beadványában több főtisztviselőt, köztük egy az utóbbi időben sokat emlegetett he­lyettes államtitkárt nevez meg, a­kiknek a munkálkodása lehetet­lenné teszi az ő továbbműködését. A volt­ főkapitány annyira lehe­tetlennek tartja a mai állapot mellett a további munkát a bel­ügyminisztériumban, hogy egye­lőre a vizsgálat befejezésein­ nem is jár be hivatalába. Tüntet ügyű­lések­ Csehországban a Habsburgok vissza­térése ellen Prága, április 6 (Az Egt rendes tudósítójától) Hatalmas népgyűléseket tartott ma délután Prágában és Pihenten a szociáldemokrata párt a nemzeti szocialistákkal együtt a Habsbur­gok visszatérése ellen. Ebben a kérdésben a két párt kimondta, hogy egységesen­ fog eljárni. Maedrisch-Ostrauban is nagy tün­tetés volt. II. yBécsi lap a királyi proklamációról | y Pécs, április 7 r(Az Est tudósítójától) Kérőt­/ fcraly proklamációjáról azt írja a .Y. Fr. Pr., hogy ez az első eset, a­mikor a volt uralkodó elismeri­, hogy a pragmatika szank­ció már nincs teljes egészében ér­vényben és első alkalommal han­goztatja, hogy Magyarország tel­jesen független állam, tehát a volt osztrák császár az egykori mon­archia országainak politikai egysé­gét megszűntnek nyilvánítja. Az osztrák keresztél­yszocia­­listák állásfoglalása ( f t­écs, április 7 Áf itt­agyar Távirati Iroda) A Ren­es Wiener Journal jelenti. A keresz­tté­n­yszoc­i­ál­is­t­a párt teg­napi értekezletén Mataja képvi­selő Károly király magyarországi útjáról a következőket mondotta : Szóvá kell tennem ezt az utazást, mert tudom, hogy a keresztény­­szocialista párt magatartását a párt egyes tagjai élesen bírálják. Szemben a szociáldemokratákkal, a­kik a köztársaságban vívmányt látnak és szemben a nagynémeteti­két is mi nem titkolhatjuk, hogy­­óráinkban igen sokan vannak ;olyanok, a­kik egész szívvel-lélek­­kkel csüngnek az osztrák múlton.­­"Az új viszonyoknak alárendelik­­magukat, de semmi okot sem lát* hpA: * lelkesedésre. Felelős helyen nem lehetett más­ként cselekedni, mint a­hogy a ke­­resztényszocialista párt cselekedett. A mi helyzetünkben állást kell fog­lalnunk minden olyan lépéssel szem­ben, a­mely akár élelmezésünket veszélyeztetné, akár a rendkívül lassan nekilendült termelést döntené ismét kaotikus állapotba. Windisch Kraetz herceg nyilatk­ozata A következő sorok közlését ké­rik : Egy tegnapi déli lap össze­függésbe hozta külföldi utazáso­mat Károly király ő felségének Magyaror­szágba való utazásával. Kijelentem, hogy a lapban megje­lent közléviénv mi­nden tárgyi ala­pot nélk­ülöz. Két hónapi külföldi tartózkodásom alatt a legilletéke­­sebb vezető államférfiakkal igenis több izben érintkezésben voltam és éppen azon tényről szereztem meggyőződést, hogy a­­királykér­désnek megoldása a jelen pillanat­ban lehetetlen. Ezen tapasztalataimról, úgyszin­tén a külföldön folytatott tárgya­lásaimról a Magyarország politi­káját vezető faktoroknak jelentést is tettem, úgy hogy semminemű kétség nem merülhet fel külföldi szereplésemet illetően. A­mi­­a Franchet D’Espéray tá­bornokkal való tárgyalásomat ille­ti, kijelentem, hogy őt egyáltalá­ban nem ismerem és vele soha sem találkoztam. Windischgraetz Lajos. Elvessel! eev feh­ér* fekete foltos #awS »Jankóc névre hallgató IvAa flaw* Jf CS Megtaláló magas jutalom éilerfében­I ndia Je B­ilvárr­­itíci 19. szám,­­ emelet 2 | Fűszerkereskedőknél ^ lewetel,t­uttizé és helyi egynitk kitűnő mellékcikket kaphat. László, Váci­ utca Jelentkezés szombat délelőtt. Női kalapok vales *bl­­ionii-Acan r­áphaitv­. v biiitoit .'tor* ffirfikahijjokat formázás is jávitás itágért elfogad Virányi J. kalapos, IV., F*r«neiek«tere 3. •*. v Az angol bányászsztrájk vége felé közeledik """ "­­ A kormán­y hivatalos í­s­gyalást kezdett a sztrájkolókkal .-L­ondon, április 7 .­­ (Reuter -ügynökség) A bányászok végrehajtó bizottsága tegnap délután tartott ülésében el­hat­ározta, hogy elfogadja a kormány­nak azt a javaslatát, hogy a bánya­­tulajdonosok és a kormány képvise­lőivel tárgyalásokat kezdjen. Való­színű, hogy e határozat következté­ben a vasutasok és szállítómunkások szövetségei elállnak minden további tervezett akciójuktól. Pénteken gyűrűs napfogyatkozás lesz — Az Est tudósítójától — Az érdeklődétt már kormozzák az ü­yelűdarajtokat, a babonásak sápadtan­ járnak már az utcán. Pénteken,á­p­rilis 8-án, gyűrűs nap­­fogyatkozás lesz, és Budapesten majd négy óra hosszat gyönyör­ködhetünk benne. Felkerestük az egyetem csillag­vizsgáló intézetét, a­hol a közeledő napfogyatkozásról a következő részleteket tudtuk meg : — ’A napfogyatkozás nálunk nem lesz teljesen gyűrűs, itt a hold a nap átmérőjének körülbelül két­­­harmad részét takarja majd el. A gyűrű az egész fogyatkozás alatt részleges lesz, egész gyűrű csak Skóciától északra,­­Norvégiában és Gröt­land­ban látható. Arra vonul a centralitás éve.­­ A csonka gyűrű annyira fog világítani nálunk, hogy a­ki nem tud előre a jelenségről, az talán nem is fogja észrevenni. A jelenségnek a fizikai asztronó­mia szempontjából nincs különö­sebb jelentősége. Esetleg a hold­pályán néhány elemet lehet, majd korrigálni a napfogyatkozás alatt eszközölt mérésekből. Az egyetemi csillagvizsgálóban nem készülnek különösen a napfogyatkozás meg­figyelésére, méréseket nem fognak eszközölni, nem is fogják lefény­képezni, mert nincsenek is hozzá­való eszközeik. A külföldi csillag­­vizsgálók valószínűleg le fogják fényképezni mozgóképfelvevő ap­parátussal és ennek alapján utólag kényelmesen lemérni a szükséges adatokat. A napfogyatkozás különben, ná­lunk reggel 8 óra 42 perckor fog kezdődni és 11 óra 21 percig tart. Maximumát 10 óra 17 perckor éri el. Érdeklődtünk az üstökös felől is. Azt a felvilágosítást kápták, hogy bár az intézet már tökéletes kon­taktusban van az európai államok csillagvizsgálóival, a június 26-ára várt üstökösről még sehonnan sem érkezett, jelentés. Egyáltalában nincs kizárva, hogy a hír valami félreértésből származott és nem fogunk találkozni az üstökössel. Helyreáll a szabadkeresked­elem Olaszországban­ ­ Bőven valt olcsó áru j a piacon­­ jár Pária, április 6. (Az Est rendes tudósítóidtól) A lapok a kormány félhivatalos közleményét hozzák, a­mely hírül adja, hogy a legrövidebb időn be­lül helyre fog állani a szab­ad­­­kereskede­lem, mert mint a hiva­talos jelentés mondja — minden­féle áru bőségben van és az árak alacsonyabbak, min­t a hivatalos //ína­iírtáli.. árak. A Tribuna értesü­lése szre­rint a mini' K.erian­áes elha­tározta, hogy a szabadkereskede­­lem helyreállításával-^egyidpjü^g megszünteti a kávé-, kávépótlék-és villamoskörte-monopóliumot. Az így elmaradó állami jövedelmeket a kormány vámokkal és erre a cikkekre kivetendő fogyasztási adókkal kívánja pótolni.­­. Megszesztették a tojísMvMert Kilencven tragozs, fájóst rexpa-ytaitgmPi -t Az Est tuipisitójáról . A közélem­zési minisztérium hosszas tárgyalások után megen­gedte nagyobb mennyiségű tojás­nak aorrósföld­re való szállítását. Ezt az cus,inVdvt ápri­li 1-ével — úgy a mint előre megállapították — a minisztérium visszavonta. Az export, megszüntetése azért vált szükségessé,­­ mert a főváros meg­kezdte a tojás vásárlását és kon­zerválását október, november és­­december hónapokra. összesen négy hétig tartott a magyar tojás kivitele, a­mely idő alatt kilencven vagon tojást szállí­tott Magyarország a külföldre és nagyobb tételek mentek Svájcba is. A kilencven vagonra menő ex­port harminc exportőr között osz­lott meg, ilyenformán tehát egyes nagyobb cégek nem élvezhettek monopóliumot. Véget ért a Vöröss­ereszt nemzed­é­­sonterdictája m* Genf, április 7 ./Az Est rendes tudósítójától­ May. Csütörtökön tartja utolsó ülését a nemzetközi Vöröskereszt­ Egyesület, de ez már csak forma­ság lesz, csupán záróülés. A teg­napi utolsó érdemleges ülés fölötte érdekes volt. Azt vitatták meg, hogy milyen tevékenységet fejtsen ki a Vöröskereszt a polgárháborúk­ban. Határozatilag mondták ki elv gyanánt, hogy ha valamely ország­ban polgárháború tör ki, a Vörös­kereszt­ Egyesület pártokra és fa­jokra való különbség nélkül tarto­zik az áldozatoknak segítséget , nyújtani, de mindenekelőtt az il­lető állam nemzeti Vöröskereszt­­­ Egyesületére hárul a­ segítség fel­adata. Egy másik határozat úgy szól, hogy polgárháborúban egyik­­félnek sem szabad túszokat szed­nie. Végül kimondta a nemzetközi konferencia, hogy összeköttetésbe fog lépni a népszövetséggel és nemzetközi törvény gyanánt fogja kinyilváníttatni azt az elvet, hogy gazdasági blokád esetén kímélni kell az ártatlan áldozatokat, a blo­káddal csak a hadviselőket szabad sújtani.­­. Árverési hirdetmény! Az Unió Bor- és Szeszálukereskedelmi Részvény­­társaság budapesti cég egyetem képvisel­etében köz­zétesz­en, hogy a kötelezettségei teljesítésben kése­delmes Kotit­er Mlusa terhére 1921. évi április hó 13-án délelőtti 10 órakor az alább kitett he­lyen és módozatok mellet­t cca 1100 hl, egyezer- egyszáz­ hektoliter részben csongrádvidéki, részben kecskevidéki bor fog elárvereztetni a késedelmes lét terhére és veszélyére Kikiáltási ár literenként 30 koron­a. Az árverés tárgyát képező bormennyiség c­seprő­jével­­együtt. Mellett állapotban tartályok nélkül állíog át a legtöbbet­ ígérő vevő tulajdonába. Az árverés színhelye az Unió Bor- és Sz­.szaru­­kereskedelmi Részvénytársaság, VI., Szerecsen­ utca 23. szám alatt levő pincehelyisége. Azok, akik a bort előzetesen megtekinteni óhajtják stb , jelentkezzenek az árvere­tető cég VI., Andrássy­ út 25. szám alatt levő irodahelyiségében és ott kellő ki­serét mellett a bor megtekintésére módjuk nyílik- Az árverésen csak az vehet részt, aki 250.000 (kettő­százötvenezer) korona bánatpénzt az árverésnél el­járó kfr. közjegyző kezeihez letesz. A hátralékos tételár a vételügylet után nyomban lefizetendő ugyan­csak az eljáró kft. közjegyző kezeihez. A vételi és esetleges egyéb illetékek a vevőt terhelik Az ám rezó cég 15 napon át fekhet mentes raktárt biztosít az elárverelt botoknak és indokolt esetben azt még 8 nappal meghosszabbítja. Dr. Rettő Mór ügyvéd. Nyomdai gyorssá?!®!| íUdgvójölr® kereteek steemfeápos állapotban.) Ajánlatok árureg jelöléssel Nagyd­iús­z*­­ utca *2. szám, I. emelet 1. küldendők. 1

Next