Az Est, 1921. május (12. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-05 / 97. szám

­­szolt: »Lehetetlenség számomra, hogy feláldozzam országom érde­keit és biztonságát és ha magatar­tásomból az ön által jelzett kon­zekvenciák támadhatnának, nem Volnék miniszterelnöke annak a kormánynak, a­mely ezt a felelős­séget magára vállalná.« Mindjárt azután szóba került az 1919. évi francia korosztály behí­vása, a­mit az angol miniszterel­nök hevesen ellenzett. Ekkor Briand szerencsésen megtalálta a humoros hangot s mosolyogva je­gyezte meg : — Mivel én ezeket a derék ifja­kat, akár van rá szükségünk, akár nincs, kény­telen­ vagyok fárasz­tani, jobbnak látom, ha már most behív­om őket, hogy ne legyenek bizonytalanságban. Ez hatott és a felkerekedni ké­szülő vihar elmúlt. Az entente meghívta Amerikát a tárgyalásokra [ Palis, május ] (A­­. T. l.J szikratávirata) A legfelső Izanáeis tegnap dél­utáni ülésén, megfogalmazta az amerikai kormányhoz intézendő távirat szövegét. Ezzel a távirat­tal meghívják az Egye­s tát- A Horno­kat a szövetségközi tárgyal­ásokon való részvételre. 2. oldal . tíz entente ultimátumát holnap adják át Berlinben London, május 4 (djz Est rendes tudósítójától) [Telconjelintés Parison és Berlinen át] Holnap nyújtják át a német birodalmi kor­mánynak a londoni határozatokról szóló jegyző­könyvet, hogy­ a válaszadásra mentél több ideje legyen. A Daily Chronicle jelenti, hogy a blokád Hamburgban, Brémában, Lübeckben és Stettinben csak olyan hajókra fog kiterjedni, amelyek kifut­nak a kikötőkből, a beérkező hajókra nem alkal­mazzák a zárlatot, hogy ne akadályozzák az élelmiszerek bevitelét. A hadihajók legénységet fognak partra szállítani a vámok ellenőrzése végett.­­. ! Hogyan lehet letörni a megokelatlen kontremint? — Levél a­ szerkesztőhöz —­­ Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter TAs Est szerdai­ számában­ kijelentette, hogy az értéknapirok éves tőzsdei ár­alakulását nem tartja atólisnak s hogy mindent el fog­ követni a további ér­­tékrontás megakartnlyozására, illetve a reális értékemelkedések elősegítésére. Nem tudom, mik a pénzügyminiszter tervei, de azt tudom, hogy például a legtipikusabb magyar értékpapír, a Magyar Hitel, két-három évvel a há­ború előtt, a­mikor száz magyar ko­ronáért százöt svájci frankot lehetett kapni Zürichben, 800 és 900 korona kö­zött ingadozott. Most, mikor száz ma­gyar koronáért három svájci frankot sem adnak, a Magyar Hitelrészvény árfolyama messze alul van a békebeli árfolyam kétszeresének. Ugyanez az eset a többi, szolid értékpapírnál is, mely mögött a háborús évek óta hor­ribilisan megduzzadt értékek rejtőz­nek. A kiáltó logikátlanságot, mely a jó papír értéke és árfolyama közt van, az is érzi, a­ki sohasem szagolt a tőzsde tájékára. Ne kutassuk e jelenség okát, csak állapítsuk meg, hogy ebben az abnor­­mis árcsökkenésben körülbelül öt­­tíz százaléknyi része van a megjavult­­zürichi kurzusnak, a többi kilencvenöt százalék a kontremin munkájából, az általános pénztelenségből és a pénz­piac tájékán igen gyakori tömeghisz­tériából keletkezik. A zürichi emelke­dés, a pénztelenség, a tömeghisztéria porhanyóssá és kedvezővé teszi a ta­lajt, melynek termését aztán a fárad­hatatlan kontreminőr aratja le. Ha a kereslet és kínálat természetes egy­másra hatását akarjuk visszaállítani, elsősorban a tőzsde kártékony dúvab­­ját, a lelkiismeretlenül dolgozó konttre­­minőrt kell ártalmatlanná tennünk. ” Bocsásson meg nekem a Tőbe igaz­gatósága, de én a bankok interven­ciójában nem hiszek. A budapesti pénzpiac egyik legelőkelőb bankve­zére, a­kinek jóhiszeműségében nincs okom kételkedni, a napokban azt mondta nekem: „Mit tehetnek a ban­kok ezzel a hisztériával szemben? Ha ötszázmilliót fordítunk az interven­cióra, ezzel nem tudjuk megjavítani a hatvanmilliárd értéket képviselő rész­vények árfolyamát.“ Ez igaz. A rész­vények állandó felvételét még a ban­kok sem győzik. De tehetnek valamit, és minek még a pénzbeli intervenció­nál is nagyobb ereje volna és a mi — ez szent meggyőződésem — még csak számottevő pénzbefektetésükbe sem kerülne a bankoknak, ha — komolyan ellensúlyozni akarják a kontremin munkáját­ Negyvennyolc óra alatt le lehet törni az egészségtelen kontre­mint — mert egészséges kontremin is van — és helyre lehet állítani a ren­det a hullákkal és sebesültekkel borí­­tott harctéren, melyet tőzsdének ne­­veznek. Javaslatom, tekintetes Téke, a követ­kező: Tessék elővenni a legutóbbi árfo­lyamlapot, melyen, mint önök bizo­nyára elismerik, abnormisan alá van értékelve minden részvény. Vegyük például a keddi napot s válaszszunk ki, megvilágítás céljából, néhány jó részvényt. Magyar Hitel 1510, Ganz- Danubius 11.000, Nasici 7400, Egyesült Izzó 3450, Spódium 1400. Ezek csak pél­dák, javaslatom valamennyi papírra vonatkozik. Tehát: határozza el és hoz­za nyilvánosságra a Magyar Hitel­bank, a Nasícit patronizáló Hazai Bank, az Izzó háta mögött álló Keres­kedelmi Bank, a Spódiumot mana­­geáló Angol-Magyar Bank, hogy e rész­vényeket a keddi árfolyamon, sőt eset­leg csak 50—100 koronával az árfolyam alatt mindenkitől átveszi. Ezzel sem­mit sem kockáztat, mert hiszen e pa­pírok árfolyamát a kontremin amúgy is a legmélyebbre nyomta le. De eléri vele azt, hogy a kontremint megállítja serénységében, mert ez intézkedés után nem idéz többé lefelé perspektíva. Felfelé azonban lesz, nemcsak azért, mert a kontremint egy ilyen határo­zat fedezésre kényszeríti, de főképp azért, mert ez a kijelentés épp oly szuggeráló erővel fog hatni minden­kire, akár a Hegedűs Lóránt beszédei. A bank természetesen időről-időre, a tőzsdei viszonyokhoz képest, állapítja meg ezeket az­ inkább elméleti fix ösz­­szegeket, — akkor változtathat rajtuk, mikor önmaga jónak látja. Bizonyos vagyok benne, hogy­ magára a tényle­ges átvételre csak ritkán kerülne a sor, — maga az intézkedés elegendő volna arra, hogy az egészséges kur­zusok kifejlődjenek. Ez célszerűbb és könnyebben megvalósítható javítás volna, mint a tőzsdén való interven­ció folytonfolyvást megújuló legen­dája Nagyon jól tudom, hogy normális időkben a tőzsdének ily módon való befolyásolása nem egészséges dolog. De most nincsenek normális idők. Mikor seregestül akadnak lelkiismeretlen em­berek, a­kik koronánk áremelkedésé­nek gyönyörű hajnalivá alattomos ru.j£­ les­kedésekkel rontják meg örömünket, hogy maguk a zavarosban halászhas­sanak, elsősorban azoknak kell fegy­vert ragadniok, a­kik pénzügyi fellen­dülésünk leghivatottabb harcosai­­ a magyar bankoknak. M. I. Mivel nyugtatta meg Viczián az uj moziengsz­élyesejtet? Az Angol-Magyar Filmtárs­aság köteles­etet finanszimni — Az Úst tudósi Miatól — Az igazságtalan I­V erőszakos mozi­­rendelet sorsa még füigyőben van s az uj mozienfedéliesek máris bajban vannak a J^Jádgol-Magyar Filmszín­ház Részvénytársasággal, a­melynek a Teleky-kormány­ különféle előnyö­ket biztosított, ha az új engedélyese­ket finanszírozza. Most az a panasz, hogy az Angol-Magyar csak a na­gyobb filmszínházakat akarja finan­szírozni, a kisebbeknél nem vállal anyagi érdekeltséget, csak éppen arra akarja kötelezni az új engedélyest hogy az ő filmjeit peregtesse, a mű­vészi vezetés ellátása címén. Husztagú küldöttségük tegnap Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter­nél járt, azután gróf Ráday belügy­minisztert akarta felkeresni, de a miniszter el volt foglalva és így Vi­­czián államtitkárhoz, a mozi­rendelet »szerzőjéhez« mentek. Mint bennün­ket értesítenek, e látogatás kapcsán kiderült végérvényesen, a­mit pedig eddig hivatalos helyen állandóan tit­koltak, hogy az Angol-Magyarnak szerződése van az állammal valameny­­nyi új engedélyes mozijának finanszí­rozására. Viczián államtitkár kijelen­tette az új engedélyesek panaszko­dására, hogy az Angol-Magyar igen is kötelezettséget vállalt a kormány­­­yal szemben, hogy minden új mozist, a­ki üzeme támogatásáért anyagi támo­gatásért fordul hozzá, minden akadály nélkül finanszírozni fog. Az egyik új moziengedélyesnek arra a megjegy­zésére, hogy az Angol-Magyar elbír­­hatatlan súlyos feltételeket köt ki, az államtitkár azzal nyugtatta meg a küldöttséget, hogy a szerződés értel­mében olyan súlyos megállapodás, mint a­milyenről az új engedélyesek infor­málják, nem jöhet létre. Az engedélyesek még több aggo­dalmaskodó kérdést intéztek Viczián államtitkárhoz: kérdezősködtek, vájjon kormányváltozás esetén nem veszik-e új revízió alá a rendeletet és vájjon a külföldön hirdetett film­­bojkott nem teszi-e majd lehetet­lenné a mozik üzemének folytatását. Az államtitkár — prejudikálva a belügyminiszter állásfoglalásának, a­ki mindezideig nem foglalkozott a mozik revíziójának ügyével — az első kérdésre kijelentette, hogy most van­nak elintézés alatt a vidéki mozgószín­­házak átiratási ügyei is és Ráday belügyminiszter kijel­ent­ette,hogy haj­landó azokat aláírni. A film­bojkott dolgát nevetségesnek mondotta, mert szerinte­­a bojkottot zsidók csinálják és Stead ezredes pénzcsoportjában is számos zsidó tőkés van érdekelve, tehát a zsidók nem fogják tönkre­tenni egymást.­ A küldöttség, miután köszönetet mondott a derék Vicziánnak, hogy olyan fáradhatatlanul szorgalmazta a mozi-revízió végrehajtását, ezután el­távozott az államtitkártól. ! ! BOHÉMBA! SZERDÁN, ESTÉIÜL REGGELI!! Ji VIGJiOÓBJjN pírkeit­_______________________VERSENY/ Csütörtök, 1921. május 3 —a— M­incs-kincs melyre jobban őrködne a nő, mint fiata­­l­ágára és szépségére. Ezt a kincset gon­dosan kell őriznie, mert különben csak­hamar cserbenhagyja. A modern kozme­tika nem ismer gyorsabb és csodálato­sabb hatású szépséggondozó és bőrápoló szereket, mint a DIANAARCÁPOLÓKRÉM DIANA-PU­DER DrÁMA-PIPERESZAPPAN:­I Mindenütt kapható! Egyár nitingrakezúgástó Budapest közelében eladó. Érdeklődők írásban forduljanak: Blockner­­ hirdetőjéhez, IV. ker., Semmelweis-utca 4. , 8 és$m*m Budapest—Kelenföld ! Egész éven át nyitva !­­ Elsőrangú szobák. Elsőrendű étterem.­­ Telefon: József 81 —75. Tapéták selyem, brokát,­­gobe­lin, pla­fon és moshatók raktáron. Nieger K. Vilmos császár­ ut 29. Tauszik I. és Társa, száll. V­tCa és bízom, vállalat, VI.Gyár­utca 1. sz. a. irodájában nyilvános árverés alá kerülnek az áll. árv. csarnok közreműködésével és jóval a kikiáltási áron alul­i f­eladatnak csütörtö­kön, f. hó 5-én d. e. 9-tól 2 óráig és pénteken, f. hó 6-án egész napon át, a következő nem rendezett in­gók : fehér hálószoba 22.000 K, művészi uriszoba 30.000 K, hatalmas ebédlő 40.000, zongora, hosszú 6000, rövid 8000, rövid angol és Bösendorfer 35.000, vitrinek 3000, Arnheim-pénzszekrény, 3-as 18.000, egyes 4000, nullás 4000, perzsa szőnyegek, nemes por­­cellánok, régi gobelinek, függönyök, kendők, poha­rak, bronzok, márványok, neves olajfestmények, török szoba, bőrgarnitúra, fali- és zenélőórák. A fény­­űzési adót a cég sajátjából fizeti. Tűzifát aprítva, házh­oz szállítva, le­rakva, mm­ként 145 kor.-ért szállít Quitt és Társa. Révész­­utca 13. sz. Telefon : 80—22. Kései 9 p­enzió Sem meri­ngett 1000 méter a tengerszin felett A világhírű alsóausztriai klimatikus gyógyhelyen, a Semmeringen, május 15-én orth. kóser penzió nyílik meg, elsőrangú dietetiku­s konyhával, dm :­ Pension Hirsch, Semmering, Niederösterreich. JZt£&£!SZÍS&25£2 cgcíS& dm alatt, néhány esti lapban megjelent cikkekre vonatkozólag ki­jelent­j­ük, hogy ezen cikkek tévedésen alapulnak, amennyiben Breitner Károly úr vállalt köte­lezettségének mindenben megfelelt, tehát nem forog fenn ok arra, hogy ellene bármiféle lé­pést tegyünk. Budapest, 1921 május 3. ZKmErsta 3&Mt2fvgfydív*aKt és &*rs£??*ii£csl‚2p‹fSr›c›lS& lé, T, benti nyilatkozathoz —* mindamellett, hogy személyemet hirnápilag súlyos meghurcoltatás érte — nincs hozzátenni valóm, csak: annyit jelentek ki, hogy kötelezettségeimnek mindenkor megfeleltem és megfelelek. Budapest, 1921 május 3. M&vctip. Perzsa a szőnyegek javító, mosó és megóvó intézete. Bulor beraktá­rozás, szőnyegek vétele és eladása» Mérsékelt árak. Rosenfeld Olló 8fe£±l£&'A BoKÖ.Sií©«OOK pálinkáshordók, újak és használtak, elsőrendű­­ hasított tölgyfából, minden nagyságban s mélyen feszállított árakon kaphatók | B&14M KÁLMÁN hordógyár részvénytársaság, Budapest, Szabolcs­ utca 39. sz. Telefon: 143-12. Kényelmes autóbuszok ind­ult­ak minden­ versenynapon az Anker-közből Alagra Vitcldíj személyenként oda—vissza 150.— korona. Indulás : 1 óra 30, 1 óra 45 és 3 óra. Jegyelővétele Király Automobil R.-T., VI., Teréz-körút 1/c. sz. VII., Király-utca 11. sz.és V., Csáky- utca 45-47. sz.

Next