Az Est, 1921. október (12. évfolyam, 218-243. szám)
1921-10-26 / 239. szám
Szerda, 1921. október 26. I. oldal egyetlen ép kötet se kerüljön viszsza Az Est könyvkereskedésébe. Bent a padlón pedig a magyar írók könyvei széttaposva, szétrugdalva, összetépve... Ezután,a rombolási látunka után sor került a telefonjkra is. Szétszaggatták a telefonzsinórokat, összetörik a A Telefonkagylókat, földhöz magát a telefonkészülékekret, az egyik telefonkészüléket az üvegablakon keresztül kihajították az utcára. A rendőri bizottság egyik embere a hajnali órákban a villamossínek, mellől hozta, be ezt az összetört készüléket. Majd sor került a berendezés egyéb érdekességeire, igy többek között darabokra törték a gázkályhákat,az összes gázfelszerelési csöveket, sőt eegtaljálták a gázórát is, hol egyérr komolyabb manipulációt késztettek elő.’ A gázóra csapját leszerelték, ki, nyitottta ki az összes gázkályhák csapjait, úgy hogy pillanatok alaitt gáz öntötte el az egész szétrombolt helyiséget. És amikor g gázömlés megkezdődött, ujsárcápirból és a szétáfaggaifftí könyvekből máglyátaktak a két ajtó elé, felsumították a máglyát és ezzel a kiáltással: ■ ■ -■ ■ — Meneküljünk, nyetéitt robbanni kezdene az egész társaság kirohant a■ kiadóhivatal épületéből. Ugy látszik, az előkészített robbanástólők maguk is megijedtek, mert most már ír ki a Újmentea, ki a Barcsayutca, ki pedig a Dohány-utca felé szaladtak n&ssziról várta, hogy a detonáció gokremtkezzék. Vazonban, ugy látszik, a gázömlés nem volt elég erős és a gázfolyam nemérte el azészen a lánggal lobogj mágliáé,mert a máglya csak, hamar prafikolni kezdett és mielőtt a Robbanás bekövetkezett volna■ helghidr. De ezt a záróaktust már senki sem várta meg a rombolók közül és igy történt, hogy a kiszálló rendőri bizottság csak pernyét és félig elégett papirost talált a fojtó gázszagban a szétrombolt kiadóhivatali helyiségben. Mert a rombolás után 25 percre, fél négy óra tájban már rendőri bizottság érkezett a helyszínre, addig azonban a rombolók a város minden irányába szétfutottak és hiába jöttek egy, félórával később lovasrendőrök, majd hiába érkezett gyalogos rendőrség, ugyanis csak hiába jött a karhatalomnak egy kiküldött bizottsága, a rombolók nyomára már senki ráakadni képes nem volt. & r@8§sStíri szemle •Fél négy óra uWfe*£ 'Wlapítanysátrra, telefonon jelentették be, hogy az Athenaeum, épületét és Az Est főkiadóhivatalát. fegjaAftg» jen felvonult csapatC^szetrom»Spat Ugyancsak jelentés ment arról is, hogy a tettesek közül senkit sem tudtak a környéken ■ cirkáló rendőrök elfogni. Hajnali háromnegyednégykor dr. Kéri rendőrkapitány a központi ügyeletről Götzinger detektivfelügyelővel, Tóth Gusztáv detektivvel és az éjszakai ügyelet még a másik négy detektivjével,. megjelent a rombolás színhelyén és jegyzőkönyvet vettek .félt, a rombolás részleteiről, ugyancsak kikérdezték mindazokat, akik szemtanuk voltak a rombolásoknál. Majd díjkora tájban megjelent dr. lya kifogó vizsgálóbíró és a vizsgálóbírói helyszíni szemle megállapította, hogy a redőnyök közül az első két redőny sértetlen .Az Eáte kiadóhivatalánál, csak az üvegtáblák vannak darabokra, törve,a harmadik redőnyön mindkét s/ • fel van feszítve, a Áűterimik redőnynél a két zár van felszakítva, az ötödik redőnyön . J 'szaggatások nyomai, • ' . • ’ t... ■ ,. •_ | N .. '. ‘ . ■ .,Vl UVgauiRak megállapította a bizptjáng, hogy a kiadóhivatal szétroombolása több mint egy milliós károsodást okoz Az Est részvénytársaságnak. Ett majd .kihallgatta, a rendőrség /Gnafiiták házmestert az Erzsébetborut 18-as számú ház házmesterét, aki a felvonulásra vonatkozólag tett vallomást a rendőri bizottság előtt. Ugyancsak kihallgatták Horváh Pálnét, a 20-as számú ház házmesternőjét, aki a rombolás részleteire vonatkozólag tudott felvilágosítással szolgálni.■ Elmondotta, hogy a milaAv.sz .utcára kijel- bőrkabátos / emberek tisztedi engedték tovább, Vfe Azért a kapuból végignézhette a rombolás minden fázható. Ugyancsak jelentkezett , az Erzsébet-köruton aszemközti házakból négy tanú, ti kik az ablakon át nézték végig a nagy zajjal,kiabálással történő rombolást. A hajnall órákban katonataxi is jelentkezett a rombolás részleteinek elmondására, még pedig Bándy Vendel őrmester. . . *. | |:fíp|t|3( Elondotta, hogy * robbanások hallatába Müht a Barcsay-utcai gimnázium^épületéből és az Erzsébet-kigirot. felé akart tartani, hogy megnézze* hol történtek, a robbanások, de nem tudott már kijutni a Kör^ra^^^^t 1. ■ v- '-Yj. . . végigkérte, hogyan törtélti a rombolás, adott, egyes személyhlrásokat, de olyan pozitívumot, amin a tettesek kiléte után az őrmesterr^vallomása alapján el lehetne indulni, Lándy Vendel nem mondott. Ugyancsak Vallomást tett a V1L kerületi/ f*1 egy kapitánya és akék fejidnagya, akik a romboltfiatffítfi érkeztek a helyszínre, pár perccel a tettesek elmenekülése után, de arra vonatkozólag, hogy merre menekültek Az Est kiadóhivatalának" szétromboló, felvilágosítást adni nem tudtak. .. - : Ugyannak a hajnali órákban a rendőri/űzöttség helyszíni szemlét tartott fez Juhenaeum épületében történt,a rombolásnál is. Itt is kihallgatták mindazokat a munkásokat, akik jelen voltak. A rotációs termek és a szedőgéptermek szétrombolásánál azonban ..ezek a munkások is csak jó székhelyionásokat tudtak adni a tettesekről, úgy hogy a rendőrségnek legalább valami személyleírásos nyomozási alapja van, amin a tettesek" kéz-rekerítésére elindulhat. A hajnali, órákban jelentést tettek .A helyszíni Jremiéről Marinovich Jene főkaditánynak, aki dr. Bauer Ernőt rendőrkapitányt bízta meg a rencsőri nyomozás teljes lefolytatásával. A mai délelőtt folyamán detektívek kezdték meg a környékbeli lakosok kihallgatását, de eddigi, nyomozásukról komoly, pozitív eredmény nincs. A kihallgatások egyelőre csak itt az Erzsébet-körút környékén történnek. Most már a rendőrségnek kötelessége, hogy a tetteket kézrekerítse. mniutian fizetés bejelentésünk nem volt elegendő arra, hogy a történt-szerencsétlenséget megakadályozza- Bár a tettesek kézrekerítésével sem a nekünk okozott sokmilliós kár nem fog megtérülni, sem pedig a tettesek kézrekerítése nem adhatja vissza azoknak a munkásoknak a kenyeret, akiket a rombolók ezzel a barbár munkával hónapokra megfosztottak a keresetüktől. "H hármad tagú küldöttsége jelent meg az Athenaeum elnöksége előtt és kifejezte tiltakozását és felháborodását a merénylettel szemben. A munkásság, ^mondotta. a kiátöttség szónoka. jrz ilyenfajta .^konstruktive munkái szive mélyéből elitéli s legszigorúbb megtartést követel azokkal szemben.jgrkik gépek és mun-' kahelyek •.jtfiusztitásával a munkásság a amúgy is gyötrelmes életétmég inkább meg akarják nehezitteti.. A munkásság, az ügyet, a szedők ’ nagy választmányi ülése elé terjeszti és már csak hasonló merényletek megakadályozása végett •‚$6 szükségesnek ' tartja az egész ■munkásság határozott állásfoglalását. ■ ’ •i; • i: • A munkások küldötteinek szavait az elnökség "hálás köszönettel viszonozta és annak a reményének adott kifejezést, hogy a kormány bizonyára módot és eszközt fog találni a magántulajdon megvédésére és a munkaalkalmak biztosítására, mert hiszen lehetetlen volna a közrend megóvása, ha ilyen támadások veszélyeztetnék továbbra ;- is • a magántulajdont és a munkásság megélhetését, v . A . ~~ tek el a hírek Budapesten, hogy az éjszakai rombolók újabb támadásokat szándékoznak intézni más.rlapvállalatok és nyomdák elkül is. - l Ezekre a hírekről értesíték a rendőrséget is és^rsír a reggeli órákban nagy 40tlkészültséget rendeltek a^reski Hírlap* háza elé. Itt ma délig, nem történt semmi, de a rendőrség minden eshetőségre készem állandó őrséget tart az épület környékén. ’ Értesüléseink szerint fenyegetések érkeztek a Pallas vezetőségeihez is, ahová szintén rendőröket küldettek a főkapitányságról. Ma délig itt sem történt semmi, de a Pallas épülete előtt is erős rendőrőrjáratok cirkálnak, hogy az eset,leges támadást idejében megakadályozzák... • ’ Xeresek circa 2000 holdas jól beinstruált birtokot azonnali megvételre közvetítőt díjazok. Levelek »Biztos vevő« jeligére Leopold Cornél Hirdetőjébe, Teréz-körút 3. szám. Őszi€tpß újdonságok W fff* divatházában, IV., Kossuth Lajos-utca 9. m mm, árihisasf ezüstöt,‘ platinát a hirdetett áraknál magasabban vesz Nuszbaum Lajos, VII., István út 37. szám. Külföldi összeköttetésekkel, gyönyörű belvárosi helyiséggel rendelkező, most alakuló állat- és termértkereskedelmi vállalat nagyobb tőkével társakat keres Ajánlatokat »Biztos fizlet 50Q6» jeligére Jaulus és Társa hirdetőirodájába, V. ker., Dorottya utca 11. Aranyi 145-rő!. Miilianst SOB0-70.001 KKSSl Miisteriä! , tS -fo n jfc eVsa-et KARBIDLÁMPA ÉGŐ Villamos zseblámpátnagyban és kicsinyben BÁRDI RÁKÓCZI-UT12 Tizenkét személyes gyönyörű * P?£ SninSl8S2f«te»A?. Míg hasznáit I rmnda-di’ — ---------—--------------- szeskloitetU FOLYXONEGO Vf wk w- «1 ara fer -»■» és MEÍDINGER &D. AH ELI WMB. A& MIL ’Kinaca olcsón, eladók att .4 nw és MEÍDINGER minden nagyságban. —-----------------------------------------------------—*,*■ DEUTSCH ALFRÉD, Budapest, VlI.,Sip-utca is üresen átadók. Telefonos irodák, orvosi rendelők kiadód »Commercia«, Vilmos császár ut 22. szám. Autó-árverés WeirS által át nem vett,használt állapotban levő, luxus-kivitelű nagy lenanld-autó Csukott és nyitott karosszériával; ’ ; továbbá felszerelési tárgyakkal . október hó 23-án délelőtt 11 órakor • V., Rudolf-tér 6. sz. a. (dr. Glücklich Emil ügyvéd irodájában) kir. közsegérző közbenjöttével megtartandó nyilános árverésen, el fogadatni. Bánatpénz 100.000 X.a. • vételár, a vételi illeték és a menyáz?51 forgalmi adó azonnal megfizetendő.Az árverési feltételek megtekinthetők a fenti ügyvédi irodában, naponként 9 2 óráig. Figyelmeztetés! Mindenki behozhatatlan kárt okoz magának, ha brilliánst, aranyat, ezüstöd platinát, gyöngyüt, ékszert elad és nem fordul Fischer Testvérek céghez. Budapest, Vill. ker., Baross-utca 75. szám bel- és külföldi gyártmányú, azonnali és későbbi szállításra a legolcsóbb napi árban csakis vagonléterekben kapható Fémvelpes&edle Imi ■ Részvénytársaságból, Budapest, V., Koráll utca 5. Rézgálicosztály telefonszáma 20-91 Táviratcím: »Metallhag« Budapest Merész ágakat csak Schwimmer ékszerész fizet • BrilliánSéXzm*9 V„Sólyt»m-u, 22 ms, t. to. m-M Azonnali és későbbi szállításra ajánlunk legolcsóbb napi áron: 98—99°/6-os rézgálicot Pmajunga raffiát Szénkéney 100 kgr.-os borítókban Kén, kézilap, rézkénpor Mindenféle erőtakarmányok és gazdasági cikkek: Formica Vegyészeti Válalat Mezőgazdaság és Szőlészet Áruosztálya Budapest,V., Bálvány*utca 18. Tel. 134-99. Sürgönyeim: Formica Budapest