Az Est, 1921. október (12. évfolyam, 218-243. szám)
1921-10-26 / 239. szám
A nemzet tiiptieneéje, 1 r j(Tj;y tiitetuiu»i uluiLHOJ Iflff.T ww rw a szörnyű földrengésből és tűzvés^edelembőL^. kimentettünk, wl számp(t(Taa legfőbb szent-. katasztrofális befejezése óta. A független, de Rettentő válságokkal küzdő nemzet élére mi oly urat kívántunk.* a ki megvált bennünket szolgalágunkból, a kinek tekintélye számunkra ismét helyet biztosít a nemzetek gyülekezetében, a kinek erős jogara alatt ismét megindul a munka és felvirágzik gazdasági életünk. Alig volt lapunknak oly száma, amely valaminő formában meg ne újította volna ezt a posztulátumot. Személyhez mi magunkat, lapunkat és a publicitásában képviselt, erőt, tekintélyt és közvéleményt nem kötöttük, az ország java volt egyetlen vezércsillagunk, az ország független-■ sége programunk. A boldogtalan TV. Károly vállalkozása, csaknem végképpen a megsemmisülés éjszakájába borította ezt a vezércsillagot, csaknem felidézte az ország feldarabolásának rémületes tragédiáját. Ha a kormányzó, a kormány, a nemzeti hadsereg és a polgárság nem áll a helyzet magaslatán s nem ismeri fel a kockázatot, amelyről itt szó van, ki tudja, ma hol tartanánk ? A volt király jött az entente beleegyezése nélkül, a kisentente világos és nyomatékosan kifejezett akarata ellenére; valóságga megkezdette a polgárháborút, magyar katonát állítván szembe magyarkatonával ; felidézte volna azt a rémséget, hogy ellenséges szomszéd faink megszállják, talán végképp széjjel is darabolják Csonka-Magyarországot. A nemzet élete volt tét ebben a könnyelmű és meggondolatlan játékban. Aki magyar, aki szereti és félti hazáját, az megdöbbenve fordul el avakmerő és lelkiismeretlen kockavetéstől is áldja Istenét, hogy megássuk a veszedelmet és kimentettük belőle nemzetünk függetlenégét. Azt a függetlenséget, a Helynek jelszavát lobogónkra ismertük, amelyért harcolni soha meg nem szűntünk s a helyről egykor nemzetünk lángeskü, tüzesnyelvü apostola, Kossuth Lajos álmodozott. Politikai napilap MM FELELŐS SZERKESZTŐ: MIKLÓS JÁNOSR Szerkesztőség! VII. kerület, ErzsébetkörtUt* j kiadóhivatalt VII., ErzsébeUkörut t&~*20* s&r Fiók kiadó hivatalok IV., VUdlox császárját 14. szd** és IV., Váci utca 12. liliom /., Kohlmarkt 7. XII. évfolyam KáPoiVL Mmáim.—_ •és a kirántné Tatán. Mimi,, és a királyné Tatán Tan és egyelőre ott is maradnak, a mig az entente halmaival egyetért öleg, további Intézkedés történik sorsukról^ A Tatán őrizetbe vett^frMitikusokat, gróf Andrássy frynlát, Rakovs^ky Istvánt^s Gratz Gusztávot rövidesen felhozzák a fővárosba.. BaSrggpfre az a hír érkezett a fővárosba, hogy Ostenburg, miután vállalkozása oly rettentően összeomlott, agyonlőtte magát; ezt a hírt azonban még nem erősítették meg. Meententesmainden testlénykim, maePaP&OPmatsir M EomwMmé Blvtteg elhatározták Károly kiräly■fnfmmá.lázát Párás, október (A M. T■ T. szikratimrata) A nagykövetek tanácsa elhatározta, tigynegy rétet küld a magyar kormányhoz és felszólítja, hogy likvidálja Károly király kalandját. A kis-ev. tent® kéjt viselői demarset tesznek a nagykövetek értekezleténél, amelyel tiltakoznak Károly király visszatérése ellen. Elvileg elhatározták, hogy a kaland végévek internálni fogják Károly királyt, de ennek végrehajtásától eltérők a vélemények. Vannak, akik Amerikákaa akarák küldeni, a befolyásosabb körök pedig Málta-szigetét javasolják. Az entente kormányai szilárdan elszánták magukat, hogy a kispententó nak szabad kezet adnak a magyar kérdés szabályozására az esetben, ha a magyar kormány erre képtelen volna vagy rosszindulatról tanúskodnék. A lapok szigorú kritikát gyakorolnak az újabb restatíciói kísérlet felett. A Havas-ügynökség arról értesült, hogy különösen Anglia az, amely erősen elszánta magát, hogy végérvényesen elintézi ezt az ügyet. SS csere m©ae€»321zf sE pambícésí 'Ad. T. I. ankrntö.vir'itq.) A Reuter-ügynöksg jelentét© szerint a csehlhaAK*reg mozgósitárt dekrétumai^eádm- reggel írja alá a köztársaság elrtöke. —M korm^ásm 11 ^S^ftTmfem/vérbeszéli^ SSz ©fjdfgsza$t$ss61..j -------* ....... y (A vala-ügynökség) A belgrádi politikai kqxtffTa Károly tisztály a kormánycapatok K&mcsatározásokal puszta szír játéknak tekintik. A kormány ettől függetlenül három szerbs hadosztály fegyverbe sólitását rendelte el. A hadügyminisztert felhatalmazták arra, hogy annyi embert szólítson fegyverbe, ameny-*nnyit a vezérkarral egyetértésben szükségesnek tartani. Ez a meghatalmazás főleg a legelső korosztályvonatkozik azzal a fentartással, hogy a behívás fokonként fog történni. Valamennyi parlamenti és parlamenten kívüli párt tegnapi értekezőletén kimondották, hogy helyeslik a kormány magatartását és hogy az egész ország szolidáris a kormánnyal. A pártok fentartás nélkül kilátásba helyezték a segítségüket és sarkalták a kormányt azoknak az intézkedéseknek megtételére, amelyekkel el lehet ősz-H**-»-*. - ‘ ‘ látni a nemzetet fenyegető veszélyt és a Károly király kalandja követékeztében előállott helyzetet. @&ZZG3 , , • ■ •MkzUMMMMI PW****®*®* Prága, október Sfi jtftfuseh sajtóiroda) A kepviselőház' külügyi bizottsági ganak mai ü^sén dr. nisztere!nölj|^:ifejtett&,ji^cseh kormány fél tfeás^i^ms gyár országi eseményekrel kijflejnwtte- hogy iy * a :i t a dolgoknak többé nem szabad ra egismétlődniök. Egyáltalán nehm lehet megengedni, hogy ily eseményekből rendszer fejlődjék, amely KötéstEurópa, egyes államait anarchiába dönthetné és ily módon állandóan előkészíthetné a háborút. Akik a freké érdekében dolgoznak, azoknak hozzá kellene járulniuk a végleges béke biztositásához és . 3 fe ü n 8- sök megbüntetéséhez. A miniszterelnök kijelentése. Szerint Insiá 11ertanács elhatározta, hogy előkészülete- ZW*Tftr négy korosztály és agynéhány külön alá-, A. »Misac, g a sillé uta, valamint gondoskodik a belföldi forgalomra vonatkozó szükséges köz ’lekedési intézkedések meghozataláról. Diplomáciaival és katonailag — folytatta a miniszterelnök—fel vagyunk fegyverkezve, hogy szembeszállhassunk a mi államunit al, valamint egész Közép-Európait fenyegető vetrier 0 kéz■*' 4y'