Az Est, 1921. november (12. évfolyam, 244-269. szám)

1921-11-01 / 244. szám

2. oldal. , I . , ^ A feis-entente szombaton közös jegyzéket nyújtott át JPáris­­ban, Londonban és némában Prága, október 30 (Cseh sajtóiroda) Benes dk­. miniszterelnöknek az entente képviselőivel pénteken folytatott értekezlete után szom­baton és vasárnap folytat­ták Prága és Páris között a­­diplomáciai tárgyaláso­kért. Prága és Bukare^fí kö­­zött is állandó érinttítss és állott ,nem­. Hétfő előtt sem igen lehet megállapítani ^fmírható eseménye­ket. A n^r£y-entente Buda­­­pesten is megbeszéléseket folytat, azzal a céllal, hogy megakadályozza a hábo­­rús konfliktust Vasárnap este újból megjelentek a nagyhatalmak képviselői Benes miniszterelnöknél és közölték vele a nagykövetek taná­csának véleményét a kis­en­tente legutóbbi párisi, londoni és római lépései­ről. A nagy­entente és a kis­en­ten­te álláspontja kü­lönben jelentékenyen kö­zeledett egymáshoz. A dip­lomáciai tárgyalásokat folytatják Szombaton délelőtt kormányuk utasítása értelmében a kis en­tente diplomáciai köpzóvi­­selői Párisban. Jo­lapo­n­­ban és Rómában jegy­zéket nyújtottak át, melyn­en ki­­fejti­k a cseh, jugoszláv és romiín kormányskrr­ás pont­­ját­ a m­a­gy­a­r kér­désben, Párisban isfa­nnal össze­hívták a j­rgykövetek ta­­nácsát, h­­ogy a kisentente jegyzádjőt tárgyalják. Románia nem mozgósított, mert a kis­entente nem remél­heti a mozgósítási költségek megtérítését Belgrád, október 30 (Magyar Távirati Iroda) A belgrádi román követ a követ­kező nyilatkozatot tette: Azt hi­szem, hogy a jelenlegi helyzetben a kis­entente sikere biztosítottnak látszik. Teljes az egyetértés Belg­rád és­ Bukarest között­, Románia nem rendelte el a mozgósítást, de minden szükséges lépést megtett, hogy annak idején akadálytalanul léphessen fe. A mi államférfiai­nk azt vélik, hogy nem kell mindjárt a mozgósítást elrendelni és kitenni­­az államért olyan költségeknek, a­­melyek megtérítése nagyon kétsé­ges. Hogyan gondolják, hogy Ma­gyarország megfizeti Csehország­­nak és az S. H..S. királyságnak mozgósítási költségeit? A trianoni békeszerződésben ben­­tfoglaltatik és a jóvátétel! bizott­ság ki fogja fizettetni Magyaror­szággal a szövetségeseknek járó minden adósságát. A szövetségesek az elsők, a sok követelésüket be fogják hajtani. Ha Magyarország­­ki akarná fizetni a mozgósítás költségeit, a jóvátételi bizottság, a maga számára foglalná le az össze­get. Ezért nem is követeli Románia a mozgósítási költségek megtéríté­sét Románia megtett minden elő­készületet a mozgósításra. A főkövetelés az, hogy nemcsak Károly királyt, hanem az egész Habsburg-dinasztiát fosszák meg a tróntól. Éppen , ezért­­nem szük­séges fegyveres akciót kezdeni, mert a nagy­entente sikeres dip­lomáciai intézkedéseket tett. A sajtónak az a közlése, a­mely ulti­ f ^ iHitrti****** A nfjtg­yfteéeti Jeonferencia 'felforgása a kis-entente követedésé­röl Páris, október 30 . Havas-ügynökség) A Petit Párisién a környező részleteit teszi közzé a^ipágyköve­tek­­d­onferenciájájwk­ra magyar kérdésben fjjinfiffott tanácskozásai­­ról*****Konferencia elsősorban el akarta oszlatni a kis-entente aggo­dalmait és gyorsan akarta rendez­ni Károly király jövőjének kérdé­sét. A konferencia azonban úgy vélekedett, hogy az ultimátum, a­melyet a dunai államok Budapest­re akartak küldeni, tárgytalanná vált, minthogy a nagykövetek kon­ferenciája már maga is a magyar kormánynak átadott jegyzékben Károy királynak és családjának letevését követelte. A magyar hadsereg dolgában a konferencia nemcsak arra nyilat­kozott késznek, hogy a létszám csökkentésére ügyeljen, hanem arra is, hogy valóknak fogadja el azokat az adatokat, a­melyeket a kois-entente erre vonatkozóan ad­hatna neki. A­mi a kis-entente el­határozta mozgósításnak költsé­geit illeti, a konferenciának az volt a felfogása, hogy nem volna helyénvaló Magyarországra hárí­tani őket, minthogy a kis-entente államai maguktól foganatosították intézkedéseiket, Magyarország pe­dig teljesítette kötelezettségét és meghiúsította a király kísérletét. ewwwwwe/A­wjvuwwwm mátumküldésről szól, nem elég szabatos. Nem ultimátumról, ha­nem csak közönséges jegyzékről vann szó, a­melylyel remélhetőleg sikerül biztosítani Csehország, Ro­mánia és az S. H. S királyság kö­zös érdekét. Jugoszlávia, benyújtotta jóvávételi követeléseinek számláját Igrád, október (Magyar Távirati Iroda) Az S. H. S. delegáció a trianoni békeszerződés értelmében benyúj­totta a jóvátételi bizottsághoz Ma­gyarországgal szemben­ fennálló természetbeni követelésének szám­láját. E szerint az S. H. S. király­ság 3000 ökröt, 1500 tehenet, 2500 birkát, 10.000 kancát, 200 csődört, 50.000 birkát és 500 kecskét, tovább­­á ipari és gazdasági gépeket és egyéb iparcikkeket követel­t Ma­gyarországtól. Sándor szerb király hazaut­zott Pakisból Pária, október 30 (Havas-ügynökség) Sándor szerb király tegnap este inkognitóban Belgrádba utazott. Miért moz£^toMak­s^utmzédaink A kis^vtífente d^limutiáimyRttillózát-tömeggel ostromolják * az entente közvéleményét Prmsf^eMéberrr (Magyar Távirati Iroda) A kis-entente államférfiak első­sorban a cseh politil­usok óriási buzgalmat fejtenej^ael, hogy ismét megígérjék a m­aguk számára az entente közvéleményét, a­mely rossz szeműdés nézi a csehek és a szerbek k­mdcsörtetését. A csehek vezető emberei nyakra-főre nyilat­­koztak a külföldi újságírók előtt ,mindenáron iparkodnak a kis­­entente magatartását igazolni.^ A hivatalos cseh sajtóiroda is élénk tevékenységet fejt ki az entente közvéleményének meggyőzése ér­dekében és nem felejtkezik meg arról sem, hogy a bukaresti lapok közleményei alapján eloszlassa azt a látszatot, mintha Románia nem haladna párhuzamosan a maga kis-ententebeli szövetségeseivel. Benes miniszterelnök magához kérette az Excelsior prágai mun­katársát, a­kinek a következőket mondotta: Ha nem léptünk volna fel haladéktalanul, akkor a ma­gyar kormány a karlistákkal együtthaladt volna, mert a ma­gyarok valamennyien megegyez­nek abban, hogy egyedüli gond­juk, hogy miképpen lehetne meg­fordítani és semmivé tenni a szerződéseket. A mozgósításra a világ békéjének érdekében volt szükség. A kis­entente nemcsak Károly királynak, hanem az egész Habsburg-dinasztiának trón­fosztását kívánja és ragaszko­dik ahhoz, hogy ezt a magyar parlament mondja ki törvény­­erejű határozatbapt •" . A­ ki h-entente követeli továbbá azoknak a nagygroandáknak fel­­oszlatását, ajjjelyek jelenleg a nyu­gatmagya­rországi vár­megyék­­ben gaudmatkodnak. Stasar berlini cseh követ is sie­tett a berlini, valamint a Berlin­ben­ működő külföldi újságírókat tájékoztatni. Nyilatkozatában, a­mely természetesen egyoldalúan ismertette a kérdést, hangoztatta, hogy a kis-entente­s nem kíván mást, csupán’ azoknak’ a­­ kötelezett­ségeknek teljesítését, a­melyek a Magyarország részéről is elis­mert békeszerződésben foglaltat­nak. Megcáfolta azokat az állító­lag magyar forrásból származó híreszteléseket, mintha Csehország vagy Jugoszlávia Nyugat-Magyar­­ország­on korridort akarna létesí­­teni. A kis-entente — mondotta — távol áll minden hódítási szándék­tól. A mi fő követelésünk arra­­vo­natkozik, hogy Magyarországot lefegyvertzzék ésJjrigy Magyarországf^Jinnepé- Ij^esen fn a tróntól jfem csupámgátorony királyt, jrii,uiem ..i­sz egész Habsburg-­­ i dinasztiát.­­ Ez a két pont lényeges alkotó­része a békeszerződésnek is. A kö­vet szembeszállt azzal a híreszte­léssel is, mintha a nagy-entente és a kis-entente között ellentétek me­rültek volna fel. Hangoztatta Cseh­ország békeszeretetét és utalt Masaryk elnöknek arra a nyilat­kozatára, hogy a csehek békét akarnak és nem háborút. Cseh­­ország számára életkérdés a de­mokratikus és békés Közép-Európa. — Tudjuk, — mondotta nyilat­kozata végén — hogy ideális célt szolgálunk és örömmel tölt el min­ket az a tudat, hogy a nagyhatal­makkal a legjobb egyetértésben vagyunk. A cseh sajtóiroda a bu­karesti Universal hivatalos forrás­ból eredő értesülését közli, a­mely szerint Románia nem mondott le a nagyobb arányú katonai előké­születekről, csupán néhány nappal elhalasztani azokat. Románia szö­vetségeseivel egyetértésben ragasz­kodik ahhoz, hogy az egész Habs­­burg-kérdést véglegesen elintéz­zék. ­­za^lliiiWRffilrzSd nrK je* ^ratifikáló okm^ayfllt a jövőJ^síMflifseTéliK Ki Pek­in, október 31 . (Budapesti Tudósító) A Chicago Tribune washingtoni jelentése szerint a Magyarország, Németország és Ausztria és az Egyesült­ Államok között létrejött három békeszerződésre vonatkozó ratifikáló okmány kicserélése a jövő hét folyamán meg fog tör­ténni. Kedd, 1921. november 1 MINDIG A LEGOLCSÓBB IV..KÁROLY-KÖRÚT10 15­0 Vászon konylatörlök csak 211 Hímzett batiszt és gre­­tóínok—__csak 591 Divatflaneilok__csak 851 791 Férfi- és nöikelmék mk­Hinfl Divatvelurok____csak2251 Hímzett női inok.... csak2251 Maradékok bámulatos olcsón Pista!Bécsi ügyeidet ren­deztük. Adj életjelt magadról! Brilliáns, ékszert, gyöngyöt mindenkinél drágábban vesz Székely Emil Király­ utca 51. sz. Teráz-templommal szemben Aranyat, régiségeket. Brilliánst, gyöngyöket teljes értékben vesz és elad Schmelzer Benő, Félemeleti nagy utcai helyiség a Belváros legforgalmasabb helyén azonnal átadó­ Ajánlatokat kérek »Belváros 121« jeligére Tenzer hirdetési­ irodájába, IV. ker., Szervita-tér a szám. ALTVATER G­ESSLER BUDAPEST KERESKEDŐKNEK fontos. KOSáCZER LAJOS REPÜLŐ áRuHáz, Rákóca-UT 18 FIGYELENtlENÉLTÓ OLCSÓSÁGAI Divat­ osztály a Tucatja Téli trikóing vagy nadrág......... 2100 K I-r a téli trikóing vagy nadrág ... 4100 K Téli sál ........................................ 1800 K Női vigonya-harisnya.................. 480 K Férfi tartós zokni........................... 440 K Női trikókeztyü................................. 900 K I­a férfi vagy női trikókeztyü ... 1800 K Férfi hálóing ........................................3240 K Férfi zefiríng 2 gallérral............3880 K Selyem sál...............................................4800 K Női díszes hálóing ............................5800 K Női ing vagy nadrág.....................2640 K Férfi köper alsónadrág ............. 3480 K Flanell turistaing..................... 3000 K Hasstartfisi cikkek: Fecsák óriási cipőkrém grosson­ként ......................... 2640 K Gladys-cipőkrém­, grossonként... 1680 K Harry- és Sch­moll-cipőkrém, grossonként.......................... 1800 K Klein-féle pipereszappan. Kár­pát, ibolya, arany, rózsa stb. tucatja.................................................. 286 K Kis fürdőszappan tucatja............ 96 K Nagy fürdőszappan tucatja.......... 220 K Didoszappan tucatja ....................... 72 K Rum, MVs decis, 40°/0-os, üvegenk, 49 K Rum, 5 decis, 40—6O/6-os, » 70 K Borolin sósborszesz, 50«/Vos, üvegre 9*50 Ügynököm, utazóm nincs! Mindennemű kötött-, szövött-, divatáru, háztartási és piperecikkek a legolcsóbb árban. Vidékre postai szétküldés naponta utánvét mellett

Next