Az Est, 1922. június (13. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-20 / 137. szám

ijedet, 1922. Június 20,7. oldal . Az új osztrák jegybanknak két millió angol font lesz a részvénytőkéje A pénznem a korona marad . A kormány gyökeres pénzügyi reformokat tervez !Bécs, június 19 (Az Est bécsi szerkesztőségétől) Az új jegybank felállítása körül szombaton és vasárnap folytatták a tárgyalásokat. Arra nézve majd­nem végleges a megegyezés, hogy a pénznem a korona marad, a­me­lyet a bankok által összehozott idegen valuták, a külföldi hitelek és az államháztartás egyensúlyá­nak helyreállítása, által kívánnak megszilárdítani, a részvénytőke pedig két millió font sterling lesz, a­mit a­ bankok teremtenek elő, to­vábbi harmadfél millió fontot pe­dig kötvények és valutakölcsön ré­vén a belföldön fognak elhelyezni, ezt azonban már nem a kormány, hanem az új jegybank fogja kibo­csátani. " A pénzügyminiszter szerdán ter­jeszti a nemzeti tanács elé a pénz­ügyi tervezetet, a­mely az eddigi költségvetésnél 500 milliárddal több bevételt tüntet fel, főleg a ta­rifák emelése révén, továbbá az állami jövedékek, italadó és­ egyéb közvetett adók jövedelmének foko­zásával, úgyszintén egy új árufor­galmi adó behoztalával. Érdekes a kormány pénzügyi tervének az a rendelkezése, hogy a bevételek sza­porítására szolgáló új adónemek csak akkor lépnek­­ életbe, ha a nemzeti tanács másrészről felha­talmazást ad a kormánynak az ál­lami kiadások lényeges csökkenté­sére. A kormány a szövetségi had­sereg létszámának felére való le­szállítását kívánja, .az államvas­utak üzemeit bérbe akarja adni, igy elsősorban a fliehamendi és wörthi gyártelepeket a melyek milliárdos, deficittel dolgoznak,.de elállott attól a tervétől, hogy a do­hánygyárakat magánvállalkozás kezére adja. .e helyett felhatalma­zást kér, hogy esetről-esetre a pénzértéknek megfelelően állapítsa meg a dohánynem­ű­ek árát, mi­után az állami dohánymonopólium ez időszerint szintén sok milliár­dos hiánynyal dolgozik. Szó volt a tárgyalások során a devizaforgalom új szabályozásáról is, ezt a reformot azonban a kor­mány elejtette, mert a bankok megígérték, hogy a saját hatáskö­rükben fogják rendezni a valuta- és deviza-arbitrage tevékenységét. Nagy gondot okoz az állami tiszt­viselők és egyéb alkalmazottak örökös fizetésemelési követelése. E részben a tárgyalások holtponton vannak. A kormány azt kívánja, hogy az állami alkalmazottak mondjanak le a tavaly márciusban megállapított drágasági pótlékok öt esedékes részletéről, a­miről a közalkalmazottak szervezetének megbízottai hallani sem akarnak. Azt mondják az állami tisztvise­lők, hogy ilyen áldozatot tőlük csak akkor lehetne várni, ha­ a la­kosság más rétegeit, de főleg a va­gyonosabb­ osztályt is hasonlóan sújtaná­ a kormány és főleg, ha oda tudna h­atni, hogy a megélhetés és a legfontosabb életszükségleti cik­kek olcsóbbak legyenek. A közal­kalmazottak szervezeteinek, megbí­zottai a kormány követe­­lését, elfo­gadhatatlannak , mondták s arról nem tárgyalnak. Ilyen körülmé­nyek között, miután a pénzügyi helyzet szanálása majdnem főleg az állami tisztviselők hallatlan fize­tésemelésén fordul meg, a kormány ma délelőttről szaktanácskozást hí­vott össze a bécsi kereskedelem vez­­zető tényezőivel. Azt szeretné el­érni, hogy mivel a külföldi fizetési eszközök az utóbbi időben lényege­sen hanyatlottak, a legszüksége­sebb árucikkeket olcsóbban hozzák forgalomba. A molnárok a szabadforgalom helyreállítását követelik A kismalmok és nagymalmok viha­ros harca az Országos Molnáregye­­sület kongresszusán. A rendőrha­tóság képviselője felfüggesztette a nagygyűlést, de később megen­gedte a napirend letárgyalását —­­Az Est tudósítójától — Az Országos Molnáregyesület vasár­nap délelőtt a régi képviselőházba­n nagygyűlést tartott, hogy állást foglal­jon a jövő évi őrlési rendelettel szem­ben. Ez alkalomra igen nagy számmal gyűltek össze az ország minden tájáról a molnárok. Az elkeseredett hangulat több ízben oly viharos jelenetekben tört ki, hogy a rendőrhatóság kényte­len volt közbelépni. Délelőtt 9 órakor nyitotta meg a kon­gresszust dr. Motta Árpád elnök. A kormány képviseletében megjelentek Táry Gergely kereskedelemügyi min. ta­nácsos, Sikl Gusztáv földmivelésügyi miniszteri tanácsos és Kartal Emil köz­­élelmezési miniszteri tanácsos. Motta Árpád ismertette a kontingá­­lási rendszer keletkezését és annak hátrányait. Hosszasan fejtegette a kor­mány gazdasági politikájának hibáit. Kezdetben exportáltak a végletekig, de a­mikor az exportálások körül vissza­élések a napvilágra kerültek, teljesen beszüntették a kivitelt. Helytelen mind­két intézkedés, mert a­ felesleget, de csak a felesleget ki kell vinni. A molnárok nem akarnak vámot szedni az államnak "Az első nagy vihar akkor tört ki, a tűikor kijelentette, hogy a molnárok megelégszenek a régi 10 százalékos vámmal is, mert hiszen a jelenlegi 15 százalék mellett öt százalékra nézve a molnárok az állam adószedői. A mol­nárok nem hajlandók arra, hogy ál­lami funkciókat végezzenek. Bárczay Gábor társelnök azt pana­szolta, hogy az őrlési adórendeletben 1500 K-ban állapították meg a malmok­tól átvett, borának árát, holott az a szabadforgalomban 4000 korona körül jár. Az állam azt mondja, hogy a mal­mok a beszolgáltatásokkal kötelesek hozzájárulni a közélelmezési nehézsé­gek megoldásához. A molnárok mindig haj­landók áldozatokat hozni a köz javára. Erre nagy zaj támadt és ilyen ki­­fakadások hallatszottak : — Hozzanak áldozatokat a kisgazdái­ és a nagymalmok is! Bárczay így folytatta: — A közönség jogosan panaszkodik a miatt, hogy 18 százalékot vesznek el őrlés fejében, de azt nem tudják, hogy ezt a kormány a maga kivételes ha­talmával szedeti a molnárok útján. E vámból alig marad valami a molná­roknak, a­melyből még élni sem tud­nak, nem is beszélve arról, hogy le­rongyolódott gépeiket sem tudják helyreigazítani. Ellátatlanok ma már nincsenek a régi értelemben, ellátatlan ma mindenki, a ki nem termelő. De maguk a köztisztviselők sincsenek megelégedve a­ természetbeni ellátás­sal, mely nagy terheket ró a pénzügyi kormányzatra is és végeredményben a tisztviselők romlott lisztet kapnak. (Felkiáltások : Panamák ! Panamák !) Az Országos Molnáregyesület tagjai nem hajlandók tovább szedni a meg­állapított percentet, mert nem támo­gatnak olyan igazságtalanságot, a­mely nehezebbé teszi a közönség megélheté­sét. (Élénk helyeslés.) A molnár a mai körülmények között csak akkor élhet, meg, ha nem tartja be a rendelkezése­ket, csalásra kényszerül. Az állam ír­hat illegitim haszonból kivált részese­dést. Mi csak törvényes adókat va­gyunk hajlandók fizetni, legyenek azok bármily magasak. ■ A rendőrtisztviselő felfüggeszti az ülést Bárczay szerint június 31-én lejár a kontingentálási határidő és automati­kusan életbe lép a­ Hegedűs-féle őrlési adórendelet, a­mikor ellenőrzés alá ke­rülnek a malmok. E szavakra újra tomboló lárma tört ki, sokan a padokat, verték. A folyto­nos zajban az elnök hiába csengetett, a rendőrhatóság képviselője erre fel­hívta az elnököt a rend helyreállítá­sára. A zaj elültével Bárczay azzal akarta befejezni a beszédét, hogy az őrlési adórendelet életbeléptetésével 600 koro­náért vesz át a molnároktól az állam egy mázsa búzát, de erre ismét olyan óriási zavar keletkezett, hogy a szó­nok szavait­­nem lehetett érteni. Elek Oszkár társelnök állott fel ez­után szólásra. Kijelenti, hogy a Mol­­náregyesü­let vezetősége csak azért ment bele a kontingentálásba, mert azt ígérték, hogy ez átmenet lesz a teljes szabadforgalom felé. A kormány a köz­­élelmezésen akart segíteni, — folytatta — de kérdem, segített-e a közélelmezé­sen azzal, hogy a tőlünk elvett búzát exportálták és elpanamázták ... Egy hang : Elloptak! Újra felviharzott az egész terem. — Panama ! — hangzik mindenfelől. Dr. Stolcz Zsigmond rendőrkapitány felszólí­totta a jelenvoltakat, hogy je­lentkezzék az, a­ki ellopták kifejezést használta. Senki sem jelentkezett, de a zaj egyre nagyobb lesz. Az elnök­­a csendet nem tudta helyreállítani.­­A ren­dőrkapitány egy kissé idegesen az elnök felé fordulva így szólt : — Mivel az elnök úr bejövetelem alkalmával sem viselkedett velem szem­ben úgy, mint a­hogy tartozott volna,­­ mivel a rendet fentartani nem tudja, az ülést bizonytalan időre felfüggesz­tem. A­ jelenlévők, mintegy 3000 főnyi tö­meg, erre fenyegető kiáltozásokkal tá­madt­ a rendőrkapitány felé, a­ki az elnökkel vitába bocsátkozott. Hosszas kapacitálás után az ülést újból meg­nyitot­ták.­­ ■ Elfogadják a határozati javaslatokat Elek Oszkár azzal fejezte be beszé­dét, hogy a molnárok a kereskedelmi miniszterhez fordulnak védelemért, a közélelmezési minisztérium, túlkapá­saival szen­ben. Ezután dr. Juttassy Ödön terjesz­tette elő a határozati javaslatot, a­melynek lényege az, hogy a molnár­­kongresszus teljesen a szabadfogalom alapján áll és követelik az antiszociá­lis intézkedések megszüntetését. Vasvármegyei molnárok határozati javaslata szerint a Molnáregyesü­let intézzen felterjeszést a nemzetgyűlés­hez, szólítsa, fel arra azt, hogy utasítsa a kormányt megfelelő törvényjavaslat előterjesztésére, addig is hozzájárulnak 5000 vagon búzával a közterhek vise­léséhez. A bihariak pótjavaslata szerint a szabadforgalom követelése mellett, egyelőre elfogadják a kontingentálási rendszert, azzal, hogy a 15 százalékos vámból 10 százalék felett szabadon­ rendelkezzenek a­ malomtulajdonosok. E határozati javaslatok beterjesztése után a felszólalások egész sora követ­kezett. A szónokok legnagyobb része nem akart belemenni a kontingentálási rendszer elfogadásába, hanem azt kö­vetelték, hogy a kormány tegye tel­­jesen­ szabaddá a­ malomipart. Az őr­lési adv­ ellen mindnyájan, kivétel nél­­kü­l tiltakoztak. A felszólalók között sok kisember volt, a­kik a kismalmosokat vették védelembe és azt hangsúlyoz­ták, hogy a­ nagy malmok teljesen tönk­reteszik a kismalomipart, ha a teljes szabadság rövidesen helyre nem áll. Egy óra után az elnök lezáratta a felszólalók sorát, és feltette a kérdést, hogy a nagygyűlés elfogadja-e a be­nyújtott határozati javaslatokat, ame­lyek egymással tulajdonképpen nem állanak ellentétben. A nagygyűlés a határozati javaslatokat elfogadta és a vezetőségnek bizalmat szavazott. A kormány figyelembe veszi a molnárok kívánságait Végül Kartal Emil, a közélelmezési minisztérium képviselője tiltakozottt­ az elhangzott vádak ellen. Hangsúlyozta, hogy még semmiféle javaslat sincs ké­szen és felszólította, a tnolnnk­ságot, hogy terjesszenek elő részletes, jelen­tést kívánságaikról, csináljanak pontos kalkulációt, hogy ez alapul szolgálhas­ son az ebben az ügyben kiadandó rend­­leletnek. A molnárok a miniszteri tanácsos beszédét is állandó közbekiáltásokkal zavarták, azt kiáltották, hogy nincs szükség kalkulációra, ott van a tőzs­dei árfolyam. A nagygyűlés után társasebéd volt, majd a délután folyamán az Országos Molnáregyesü­let közgyűlést tartott, a­melyen jóváhagyták a zárószámadáso­kat, és elfogadták a jövő évi költség­­vetést. ­Mai MMtl térő szallnföld ailap­i gép úgy fonással .......................k 295 ^ fürdőruha..... . k 595 selyempótló follyokitarism­a ... k 395 Salamon nagyáruház VII.,RáhóCSI-H140 Külön nagybani osztály Legjobb, legolcsóbb vizsga, ajándék a football labda Kapható: Kertész II-nél, Nagymező­­ utca 22—24. Legelismertebb és legnagyobb sportáruüzlet tramisfogat 120 koronáig, brilliánsi aranyat, ezüstöt, platinát legmagasabb napi áron fen vesz Handelsohn ékszerész, Rákóczi-út OH UJ MERCEDES AUTÓK «h ■■■BÁRDI Telefon: 143-65 Kossuth Lajos-utca 6. sz. Hamisfogat Aranyat is Brilliámt, ezüstöt,platinát legmagasabb árban vesz ékszerész.Károly-körut 4. szám, udvarban, földszint­i há a►záraz import tűzifa­lhoz szállítva és lehordva kapható mindenkor legolcsóbb napi áron Quitt Illés és Társa­s favágójában, Vaci­ út 64. szám. Telefon: 45—54 JAICHEM­ ..CABLE" GYÁRI RAKTÁR. Mn Közvetlen behozatal. — Leszállított árak. Pj| AUTOMOBIL-FELSZERELÉSEK J VAJDA ÉS HOLLÁN­­*S Budapest, VI., Jókai-tér 5. Telefon 88-36. Jjp Az automobil-kiállításon résztveszü­nk. •$£ ITS. é? nE £ jöttem, pár ezer dollár ingatlanba szeretnék elhelyezni, beköltözhető villa vagy bérház előnyben, kizárólag tulajdonos ajánlatát ve­szem figyelembe. »Farmernek« jeligére kérek ajánlatot.­­ Szilaliss b­ocsi n­yfj', ámm­al eladó. V. kerület, Váci­ út 148. szám. Aranyat, Misst, ezüstöt óriási magas árban veszek. Régi pénzeket tőzsdei árban beváltok. Hamisfogat 120 K-ig. Aranyműves, IV. ker., Kossuth Lajos­ utca 11. sz., félemelet 5. ajtó í1015@F fiunevelőintézet N elemi és középiskolai, bentlakó és bejáró tanulók­ szántára. — Telefonszám : 90—00. mtrtajiest, ffunMcsMi. 21 Vári gHjerntehUdülösch­D: a Balafonnal fönTäträbön Prospektus. Gyöngyöt, briliánst legmagasabb árban vesz Varjas (Wachslar) Pál, Ká­­roly-körútt 15. szám, Központi városházzal szemben. SP a­ Miheztartás végett közlöm cégismerő­­mm­el, hogy könyvelőm, Beck Dezső r állásából már régebben kilép ■tt. Nevemben semmiféle üzletkötésre jogosítva nincs és nem volt. Robitsek K- utóda Szarvas.­i

Next