Az Est, 1922. augusztus (13. évfolyam, 172-197. szám)
1922-08-01 / 172. szám
2. oldal A kormány megmutatta, hogy van erre akarata, megmutatta, hogy teljes objektivitással szerez érvényt a jogrendnek jobbra és balra is. Újabban olyan dolgokat hall az ember, mintha ellentétek volnának a nemzet érdeke és a kormány között. Ez megtörténhetne akkor, ha a nemzetnek nem felel meg a jogrend és esetleg forradalommal akarja megváltoztatni, vagy ha a nemzet idegen uralom alatt állana. Ma a nemzet nagy többsége a, jogrenddel m meg van elégedve. Nálunk a jogrend fennállásának minden feltétele megvan. Az indemnitást elfogadásra ajánlom. A miniszterelnök beszéde Ezután gróf Bethlen István miniszterelnök emelkedett szólásra. Az indemnitási törvényjavaslat általános vitája egy hónapnál tovább tartott — noha a kormány és pártja igyekezett, hogy a vita anyagából kikapcsolja azokat az ellentéteket, amelyek a kormányt és pártját az ellenzéktől elválasztják.Az a tény, hogy a vita ilyen hosszúra nyúlt, — véleményem szerint — bizonyíték arra, hogy a képviselők egy tekintélyes része nem képes, vagy nem akarja a felszólalását azok között a keretek között tartani, amelyeket a tárgyalás ökonómiája kívánna, de bizonyítja azt is, hogy a mai házszabályok teljesen elavultak és nem képesek a tárgyalás gyorsaságát biztosítani. (Helyeslés a jobboldalon.) Annak, hogy a vita egy hónapra nyúlt, felfogásom szerint mégis van egy mentsége és pedig az, hogy a választások után a pártok szükségesnek érzik az új politikai elhelyezkedést és szükségesnek tartják a beilleszkedést az új politikai szituációba. Hiszen szemtanúi vagyunk annak, hogy egyes pártok bizonyos frontváltozást csinálnak, szemtanúi vagyunk bizonyos átcsoportosulásnak a politikai életben. Ennek oka pedig az, hogy a választások folytán eltolódások történtek a pártok erőviszonyaiban, új erők vonultak fel a politikai életben, a szociáldemokraták. Talán oka volt a vita hosszúranyúlásának az is, hogy a mai súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetben, úgy, amint a kormány, a pártok is keresték a lehetőséget és a módot arra, hogy a politikai küzdelem színteréről kirekesszék azokat a kérdéseket, amelyek e súlyos kérdések gyors rendezésének útjába állanak. A kormány is új helyzettel áll szemben. A régi nemzetgyűléseit egységes ellenzék állt vele szemben, habár bizonyos elvi különbségek az ellenzéket frakciókra, osztották, de egységes volt taktikailag. Ma három csoportra oszlik : keresztény ellenzékre, liberális ellenzékre és a szociáldemokrata pártra. A három csoport között az öszszefogás lehetséges ugyan, de nem hiszem, hogy ez az együttműködés ne volna kárára éppen az elvi szempontnak. Ez bizonyos gyöngesége az ellenzéknek, de a kormány annyival többre becsüli a békét és annyival inkább kívánja a normális parlamenti tárgyalás alapját megvetni, a politikai békét előkészíteni, hogy távol áll tőle az, hogy az ellenzéknek ezt a gyengeségét taktikailag a maga javára ki akarja használni. Távol áll a kormánytól azért is, mert szükséges, hogy a szociáldemokraták politikai előnyomulásával szemben lehetőleg kiküszöböltessenek az ellentétek a polgári társadalom és a polgári pártok között, amely ellentétek eddig a polgári társadalmat megosztották és lehetetlenné tették az együttes küzdelmet. A kormány azért kitart a mellett a felfogása mellett, hogy itt a Házban politikai békét és a normális tárgyalás lehetőségét igyekszik megteremteni. Abban a beszédemben, amelyet az indemnitás bevezetésekor elmosódoztam, kifejtettem a kormány álláspontját és erre feleletet is kaptam a túloldalról. Igaz,hogy ez a felelet bizonyos feltételekhez köti az együttműködést. Nagyjában és egészében ezek a feltételek öt szempontban domborodnak ki. Az első szerint a kormány szüntesse be a választások után a politikai üldözéseket. Úgy hiszem ennek a feltételnek a teljesítése nem lesz a kormány számára nehéz... Ellentmondások a bal- és szélsőbaloldalon. (Az elnök csenget.) Gróf Bethlen István miniszterelnök : . . . mert senkit sem üldözünk politikai meggyőződéséért vagy magatartásáén, és ha a kormány azt venné észre, hogy valamely szerve méltatlanul és oktalanul üldöz valakit politikai nézetéért, kérem a tisztelt túloldalt, méltóztassék teljes bizalommal a kormányhoz fordulni. (Zaj a baloldalon.) Hasonlóan könnyű a helyzet a reparáció kérdésében is. Már az indemnitás elején mondott beszédemben kijelentettem, hogy amennyiben az ellenzék, bárhol a választásoknál vele szemben jogtalanságokat vagy törvénytelenségeket észlelt, három útja van ezt reparálni: egyik a büntető bíróság útján, a második panasz vagy petíció útján, a harmadik fegyelmi úton. Az első két út, olyan fórumhoz vezet, amely független a kormánytól és olyan, hogy megnyugtathatja az ellenzéket is. Ami pedig végül a fegyelmit illeti, kijelenthetem, hogy ha az egyik vagy másik közeg vétett volna a fennálló törvényes rend ellen és ez bebizonyul, akkor a kormány a legteljesebb elégtételt fogja szolgáltatni. Kifejtettem az indemnitási vita elején elmondott beszédemben azt is, hogy a kritika joga az ellenzéket illeti meg, ellenben a parlament vezetése, a parlament munkájának a megszabása a kormány feladata. Csak így lehet becsületes együttműködésről szó a kormánypárt és az ellenzék között. Gróf Apponyi Albert erre a kijelentésemre azt mondotta: rendben van, de tessék a kormánynak ezt a jogát nem autokratikusan kezelni. A kormány hajlandó az ellenzékkel megbeszélni a Ház munkarendjét, de természetesen csak bizonyos határokon belül A negyedik feltétel az volt, hogy mellékkormányok ne legyenek és hogy az amnesztiára szoruló egyének hatalmi tényezők ne lehessenek. Ebben a tekintetben úgy vagyok, mint Kálmán király a boszorkányokkal. Én nem látok mellékkormányt és nem tudok ilyenekről. Ez a kormány addig marad helyén, amíg a maga meggyőződését keresztülvinni és érvényesíteni tudja. Ebben az országban, amióta én vezetem a kormányt mint miniszterelnök, egyszer sem tapasztaltam mellékkormány létezését, kivéve egy esetet, amikor a túloldal részéről kísérlet történt, hogy mellékkormány alakítessék, amely fegyveres erővel támadja meg a fennálló törvényes rendet. Ez a kísérlet siralmasan megbukott. Friedrich István: Már folyik a békülés. Gróf Bethlen István miniszterelnök : Az utolsó feltétel az volt, hogy a kormány olyan pénzügyi és gazdasági programot adjon mely biztositja, hogy ez az ország kilábal mai gazdasági helyzetéből. Tisztelt nemzetgyűlés! A pénz ügyminiszter úr már kifejtette programját és bizonyára alkalmat fog találni arra, hogy még egyszer felszólaljon és reflektáljon az indemnitási vita során elmondottakra. A kereskedelmi miniszter úr szintén kifejtette programját. Hátra van még a földművelési miniszter úr, de nem kétlem, hogy ő is alkalmat fog találni, hogy programját elmondhassa, de figyelmeztetek arra, hogy részletes programot nem lehet adni az indemnitási vitában. Erre csak a, budget tárgyalásánál lehet alkalom és remélem, hogy ez az ősz folyamán már be is lesz nyújtható, De addig is az ellenzék minden egyes kérdésről, amelyről felvilágosítást óhajt, az egyes bizottságokban azt meg is kaphatja. Most pedig rátérek a kormány politikája ellen az ellenzékről és pedig a keresztény ellenzékről, a liberális ellenzékről és a szociáldemokrata pártról elhangzottakra. Külön-különakarok foglalkozni mindegyikkel és elsősorban a szociáldemokrata párttal. Peidl Gyula tisztelt képviselőtársam deklarációt olvasott fel, amely a szociáldemokrata párt hitvallásának tekinthető. Ez nagyjában az októberi program kiegészítve a, jelen gazdasági helyzetből fakadó követelményekkel. Ha végignézek ezen a progamon, igazat kell adnom Peidl Gyula tisztelt képviselőtársamnak, aki azt mondotta tegnapelőtt, hogy az nem más, mint radikális polgári program. Ez a program valóban nem beszél szocializálásról, forradalmi osztályharcról, világforradalomról, nemzetköziségről. Bármely polgári párt programjával összeegyeztethető. Ez a szociáldemokrata deklaráció felhoz olyan pontokat, amelyek megvalósítását én nem tartom helyesnek. De meg kell mondanom, hogy nem ez a program volt az oka annak az ellenszenvnek, amely a szociáldemokrata képviselők ellen a polgári pártok részéről megnyilvánult. Sőt, mivel objektív akarok lenni, el kell ismernem, hogy van két pont ebben a deklarációban, amely a polgári pártok szimpátiájának megnyerésére alkalmas. Az első pont az, hogy a többségi elvet elfogadja, a második pedig, hogy hajlandó a polgári pártokkal együtt, küzdeni a trianoni béke megváltoztatása érdekében. Tehát nem ez a deklaráció váltotta ki az ellenszenvet. Ha mégis vitatom, hogy mi volt az oka az ellenszenvnek, azt nem azért teszem, hogy új ellentéteket szítsak, hogy megmérgezzem az atmoszférát, melyre szüksége van a nemzetgyűlésnek, alkalmat akarok adni a szociáldemokrata pártnak oly nyilatkozatok megtételére, melyek alkalmasak a félreértések kiküszöbölésére. Peidl Gyula képviselőtársam azt mondotta, hogy az a felolvasott program csak munkaprogram és fentartják eredeti, messzemenő programjukat teljes mértékben. Azt hiszem, hogy ez a fentartás az, amely az ellenszenvet kiváltotta. (Helyeslés a kormánypárton és az ellenzéken.) Kérdem én, melyik az a végső program ! A szociáldemokrata párt közös platformra lépett annak idején a kommunistákkal. Hát ez az a végső program? (Zaj a kormánypárton és a keresztény ellenzéken.) Ezt nekünk tudnunk kell. Az a radikális színezetű, de mégis polgári program, amelyet felolvastak, csak akkor jelent komoly együttműködési lehetőséget, ha tudjuk, nincs-e hátul, egy másik program, amelyet akármikor elővehetnek és a polgári, pártok ellen indulhatnak vele. Fel kell említenem azt, hogy a Marx-féle ortodoxia az egész világon revízió alá kerül. Mi nem követelhetjük, hogy megtagadják a marxi tantételeket, de követelhetjük és követeljük, hogy nyilatkozzanak, hogy e tantételeket a világtörténelem legújabb tanúságai szerint, amelynek szemlélői és részben szenvedői voltunk, hogyan magyarázzák. Varsányi Gábor: Tiszta bort öntsenek a pohárba! Propper Sándor: A második internazionale alapján állunk. Gróf Betlen István miniszterelnök : Most, amikor minden szociáldemokrácia hitvallást tesz arról, hogy a mérsékelt, a középső vagy a szélsőséges szárnyhoz tartozik-e, az nyugtatná meg a polgári pártokat, ha a szociáldemokrata képviselő urak is tisztán megmondanák. Friedrich István : Ügy van ! Propper Sándor: Megtörtént! Friedrich István: Akkor helyest Propper Sándor: Csak nem akarják tudomásul venni! Gróf Bethlen István miniszterelnök: Ajánlom, hogy a szélsőséges elemektől váljanak el minél hamarább. Ha likvidálni kell a bolsevizmust, amit szónokaik követelnek, akkor először saját pártjukban likvidálják. Minél hamarabb végrehajtják ezt a likvidálást, annál hamarabb jutnak könnyebb helyzetbe és nem fognak két malomkő között őrlődni, mint Peidl képviselőtársam beszédében panaszolta, egyik oldalon kommunistákba másik oldalon a polgári pártok között. Egy országban, ahol két forradalom sepert végig, ahol a polgári elemek a legnagyobb szenvedéseket tűrték a szociáldemokrata munkásság részéről, a legkevesebb, hogy nyilatkozzanak őszintén és tisztán, messzebbmenő céljaikról. (Nagy taps a kormánypárton.) 31 kedd, 1922. augusztus 1. A miniszterelnök Garami Ernőről Homály és köd fedi a szociáldemokrata párt programját és állásfoglalását, ami a távolabbi jövőt illeti. E körülmény bizonyos aggodalmat keltett, hogy keltsen a polgári társadalomban, amit csak fokoznak egyes követelések, melyeket most az indemnitási vita során egyes szociáldemokrata képviselő urak előadtak. Peyer Károly és más szocialista képviselők követelték az összes emigránsok hazabocsátást. Klárik Ferenc: Nem az összeset Gróf Bethlen István miniszterelnök: Azt kérdem én, mi közük van nekik az emigránsokhoz, amikor ezeknek 90 százaléka kommunista bűncselekményt követett el... Klárik Ferenc: 10 százaléka talán. Gróf Bethlen István miniszterelnök: ...és a szociáldemokraták azt mondják, hogy ezekkel nem azonosítják magukat és csekély azoknak a száma, akikről azt mondják, hogy aggodalomból, a fehér terrortól való félelmükben távoztak el hazulról, vagy azért mentek külföldre, hogy ott akartak a szociáldemokrata álláspont javára munkálkodni. Én tudom, kire célozunk ezzel: Garami Ernőre. Nyíltan és őszintén akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni. Kijelentem, tudom, hogy Garami Ernő sohasem volt bolsevista. Tudom azt is, hogy abban a percben, mikor a bolsevizmus kitört, eltávozottt Svájcba és ott volt a diktatúra egész tartama alatt és csak annak bukásakor tért haza. Tudom, hogy akkor bizonyos tárgyalások folytak közte és a polgári pártok között, melyeken én is részt vettem. Nincs okom ezt tagadni, mert én őt becsületes magyar embernek tartottam, azt hittem, hogy a bolsevizmussal nem azonosítja magát. De ezek után a tárgyalások után, melyek sikertelenek maradtak, újból külföldre távozott és ott lapot alapított, melyben külön-