Az Est, 1923. október (14. évfolyam, 221-246. szám)

1923-10-02 / 221. szám

c. oldal 27ost I i£edd, 1925. október 2. Holnapra »árjáit­­ náazárak folenelis« — Az Est tudósítójától — A kereskedelemben már napok óta tapasztalható bizonyos cukor­­fajták eltűnése. Ennek oka abban rejlik, hogy a cukorkartel irodája, amely­­a Hitelbank épületében van, mintegy nyolc-tíz napja beszün­tette a­ kristály- és ládacukor -ki­adását.­ Ebből szakkörök arra kö­vetkeztetnek, hogy a cukor árát fel fogják emelni. Illetékes helyen azt az információt kaptuk, hogy a cukor man mén a mai nap fo­lyamán­, romi holnap men for­ drágulni. Karhatalommal akarták elrekvirálni a premontreiek fagyva rád! gi­m­n­ázi­u­­m­át Nagyvárad, szeptember hó (Az Est tudósítójától) Abban a küzdelemben, amit a romániai kisebbségi és felekezeti iskolák a létükért folytatnak, sú­lyos rész jutott ki a premontrei rend nag­y­váradi gimnáziumának, amely egyike volt az ország leg­kitűnőbb középiskoláinak. Ez a nagyszerű tanintézet közel egy év­ óta néma. Hónapokkal ezelőtt, egy reggel az iskolába sereglő diáko­kat karhatalom utasítot­ta vissza, mert dr. Pteaneu Sándor kolozs­vári tanügyi vezérfelügyelő elren­delte a gimnázum bezárásáig azzal a megokolássa, hogy d­r. Kovács Lajos igazgató az intézet vezetésé­ben rormánellenes magatartást ta­núsított. Bár az igazgató ellen felhozott vádakat nem sikerült igazolni, az intézet mégis zárva maradt, sőt a vezérfelü­gyelős­i­g a gimnázium épületét a lakáshivatal útján el is akarta rekviráltatni. A premont­reiek fellebbezése folytán az ügy a bíróság elé került, amely kimon­dotta, hogy a lakárbiv­tálnak nem volt joga az épület elrekvirálásá­­hoz. Néhány hónapi szünet után a minap meglepetésszerűen egy tan­ügyi inspektor, egy rendőrkapi­tány, egy közrendőr és a nagyvá­radi állami tan­ónőképző igazga­tónője jelent meg a gimnázium igazgatójánál, akinek előadták, hogy az épületet karhatalommal igénybe veszik, mert erre a ta­nítónőképzőnek szüksége van. Az igazgató és a rend jogta­nácsosa, dr. Cseglédi Miklós,­ a remdőrprefektushoz fordultak, ki­jelentvén előtte, hogy az épületet békésen,­ nem adják át és ugyanezt közölték dr. Bodor Viktor megyei prefektussal is, aki beszüntette a további eljárást és táviratilag újabb utasí­tásért for­dulit a belügy­miniszterhez. Nagyváradon most aggódva vár­ják, hogy mi lesz a sorsa a pre­montreiek gin­tsiáziumának. Maga a­ rend is sérelmeinek sürgős or­voslása végett terjedelmes memo­randummal fordult a belügyi és közoktatásü­g­yi minisztériumok­hoz. 2 suis modern IIÉIsf a belterületen »esetleg Budán az Erzsébet híd közelében I ÉfsffH | Ajánlatot »belépés« jeligére a** kiadóhivatalba kérek A nagymezőuccai felső kereskedelmi iskolában 1908-ban érettségizett volt is­kolatársainkat felkérjük, hogy október 6-án, a Royal szálló fehértem­ében tar­tandó társasvacsorán megjelenni szíves­kedjenek. Részvételt kér­jük dr. Mártonffy Miklós ügyvéd úrnál, (IX., Mester ucca 5) bejelenteni: Sréth Jenő, Sugár József, Hayer Jenő, Rudas Ernő Ma 220 Moréésra drágul­ egy doboz gyufa A pénzügyminiszter s­obozonként 80 koronára emelte a kincstári részesedést. Évi 20 milliárd bevétel a gyufaadóból — Az Est tudósítójától •— A pénzügym­iniszter tegnap ren­deletet adott ki, amellyel a gyufa után fizetendő kincstári részese­dést lényegesen felemelte és ezzel összefüggésben a mai napon meg­drágult a fogyasztóközüség szá­mára a gyufa. Ezentúl a kincstári részesedés 56 szálat tartalmazó do­boznál 79,90 korona, amihez tíz fillér adó jön, úgyhogy egy doboz gyufából a kincstári bevétele kereken 80 korona. Ugyanekkor a gyufa árát dobo­zonként 80 koronában állapították meg­ a gyárak az Árvizsgáló Bi­zottság­ hozzájárulásával, minek következtében a gyári ár ISIS koronára, a fo­gyasztói ár pedig 220 koronára drágult. De rendkívül megdrágul a mai naptól fogva az öngyújtó ára is, eddig 2 korona volt az öngyújtó után az adó, amit a pénzügymi­niszter ezúttal­ ezer koronára emelt, fel, tehát : egy zsebgyújtó után csak ezer koronát tesz ki a kincs­tár részesedése. A­­zsebgyújtókra az a szakemberek megállapítása. — a­z Est tudósítójától — Néhány nap óta izgalmas ese­ményről tárgyalnak, a belügymi­nisztériumi nyomozó­osztály vám­­házkörúti épületében. A külföldre induló vonatok rendőri ellenőrző személyzete egy olyan valuta­­csempészésnek jutott nyomára, amilyenre az utóbbi esztendőkben példa egyáltalán nem volt. A val­­­utacsempészést a b­elü­gyminiszté­rium nyomozó osztályának köze­gei akadályozták meg, foglalták le­­az értékeket és adták át a­­főkapi­tányság illetékes testületének az ügy nyomozását. A valutacsempészés leleplezése a következőképpen történt: Néhány nappal ezelőtt a Budapest­ről Bécsbe induló expresszvonaton megjelentek a rendőrség ellenőrző tisztviselői: egy rendőrkapitány, egy detektívfőfelügyelő és egy de­tektív, sorra járták a fülkéket és kötelességszerű­en mindenkit vé­gigkérdeztek, hogy­ mennyi az a készpénzösszeg, amit a határon keresztülvinni szándékozik. I­dásításuk szerint személy­moto­zást csak abban az esetben hajta­nak,­ végre, ha valaki gyakorlóti szemük előtt gyanúsnak tűnik fel, így történt a jelen esetben is. Vé­gigjárták a fülkéket, s közvetlenül az étkező kocsi mellett az egyik elsőosztályú fülkében szintén fel­szólították az utasokat, hogy pon­tosan mondják be, mennyi kész­­pénzösszeggel utazik. Egymásután mondotta be mindenki az adato­kat. Egy alacsony, köpcös, nagyon jól öltözött úr ezt­ mondta a detek­tívek kérdésére: : —­Nálam mindössze csak 70.000 korona van. — És ezzel a 70,000 koronával megy ön Bécsbe — kérdezte a de­­­tek­tí­vi- felügyelő. Nem fél, hogy kevés lesz ? — Eh kérem én spórolós e­mb­er vagyok, mondta, a köpcös ,jólöltö­zött férfi. — Ha spórolós ember,­ akkor a fülkéből egyedül csak önt fogjuk személyileg megmotozni, mert nagyon gyanús nekünk az :az úr, aki I. osztályú fülkében mindössze 70.000 koronával hogy egy-egy öngyújtó ezer­­nyúj­tásra­ alkalmas, vagyis eddig a zsebgyújtók háromféle minősége szerint 50 fillér, egy korona és 1­ 50 koronába került a rágyújtás, most a­ pénzügyminiszter horribilis adó­emelése által, amelynek alapján egy zsebgyújtó adója 3000 koronát tesz ki, a gyufa és az öngyújtó kö­zötti különbség kiegyenlítő­­dött és mind a­ kettő egyforma adót fizet. A trafikosokat bizonyára kelle­metlenül fogja érinteni az a hír, hogy a­ mai rendelet alapján az 1980 koronás adótétel a mai" raktáron levő öngyújtókra" is vonatkozik és a pót­részesedést a régi öngyúj­tók után a fém­jelző hivatalnál be, kell fizetni. A mai emelés­ követ­,­k­eztében a kincstár bevétele a gyufá­ból évi 20 milliárd koronára emelkedik, ha a­ fogyasztás mai­ keretei nem­­ csökkennek­ , utazik fel hosszabb ta­r­óz­ko­dásra Bécsbe. Az előbb még jókedélyű köpcös­­úr elsápadt, zavarba, jött, dadogni, kezdett, arai még feltűnőbb és gya­­núsabb volt a detektívek előtt, akik most már elkérték az útlevelét, amelyből megállapítható volt, hogy a gyanúsan viselkedő úr dr. Fodor Géza budapesti szü­letésű, 29. esztendős, az útlevél adatai szerint kereskedő, mint később kiderült, ügyvéd. A detektívfőfelügyelő átvette az útlevelet és felszólította, hogy kö­vesse őt a folyosóra, ahol majd a személyi­ motozás meg fog történni. Fodor megdöbbenve követte a de­­tektíveket és pillanatok múlva ki­derült megdöbbenésének oka is. Amikor a j­ellényzsebeit kezdték átkutatni, egymásután finoman összehajt­ogatott, egész laposra lel­vasalt ezr­es címletű szokolbankjegyek kerültek elő a mellényzsebek­ből . Összesen 395 millió ma­gyar korona értékben Majd a belső zsebből egy húsz­­millió magyar korona értékű átuta­lási jegyzék került elő, úgyhogy összesen 3,35 millió korona értéket találtak dr. Fodor Gézánál a detek­tívek, aki eredetileg csak 70.000 ma­gyar korona készpénzösszeget val­lott be. Hegyeshalomnál járt éppen a vo­nat, mikor a detektívek a kutatás­sal végeztek, azonnal lefoglalták a d0 millió korona értéket, elkoboz­ták a pénzt, elvették dr. Fodor Géza útlevelét, aki így a­­határnál kény­telen volt leszállt­i a vonalról, mert a határon nem mehetett át útlevél nélkül. Az eljárást a csempészési üggyel kapcsolatban dr. Fodor Gé­za ellen folyamatba tették, de eddig a­ 311*1 millió sorsáról még nem dön­töttek vé­glegesen. vizsg­itásra biztosan elké­szül, anélkül, hogy a köny­vekből tanulna. Jegyzet­ _ __ bérlet. Fonetikus jogi Államszá­mviteltani angol és francia divatkelmésy és selymek nagyáruháza IV. Ker.,Váci ucca 26.szám Alapítva 1895 Felhívjuk n. b. vevőkö­­zönségünk figyelmét dús velour raktárunkra s mint vezető divatszint, különösen a barna színárnyalatokat emeljük ki. A kockás és csíkos occasio eladásunk­­ból vi­sszamara­dt több száz maradékot a napi ár alatt 15—20%-al olcsóbban árusítjuk Ajánljuk ezen alkalmi áru­­sítás mielőbbi kihasználását, mert a fenti árkedvezményt csak rövid ideig áll módunk­­ban nyújtani Biedermeier-bútorok nitúra, elköltözés végett lagjutányosabban eladó. I Megtekinthető 11 órától Baross ucca 50.,I. era. 4 ajtó­­ Angol. siÈmeUrancíd.olasz spanyol, orosz, román négyes csoportok kezdők és haladóknak és magánórák. - Kereskedelmi levelezési tanfolyamok. L513 P etw&Bros?* Továbbképző Fáik Miksa ucca 13.Telefón 116-95 Ne pazarolja el kevés és drága fűtőanyagát 5SL»FRANDOR« előlfutó kályhát, mellyel sok tüzelőanyagot takarít meg. Megrendelhető a » Frandor« cég mintarak­­tárában, V. ker., Lipót körút 23. sz. Telefón 38—69 Aranyat,cég: briliánst i£yö!;cí teljes értékben vesz és elad Schmelzer Benő­­ly király út 26. Központi városház, főkapu mellett ]Máirtízben nőnek és férfinek érdeke ezen fürdetést elolvasni ! A német márka zuhanása követ­keztében sikerült egy nagy tétel férfi és mű­ ruhákér m­ét és külön­böző mosóárut beszereznem, ame­lyeket, amíg a készlet tart, mélyen a napt áron alul hozom forgalomba Velour-, double- és télikabát­­szövetújdonságok az őszi és téli idényre már megérkeztek. Maradékok ruhákra és öltö­nyökre a—1 méteres darabok fe£~­ttínü presá­tipénzi. . I­idéki kereskedők nagybani ár­ban szerezhetik be szükségletüket Weines* Mátyás divatáruházában­ Budapest, Jundpássy sif 3 1 . 11 bécsi expresssvonaton egy budapesti iSsswidföl 3­5 millió értékű valutát vetisk­ el A vstisif&f­elkffibffista a rantiőrség és az ügyvéd f@r áfefeufatésát JOGI ÜGYVÉDI

Next