Az Est, 1923. december (14. évfolyam, 272-294. szám)
1923-12-01 / 272. szám
Szombat, 1923. december /. ЛШ trombamerénylőt átkísérték az ügyészségéé A rendőr*ség hivatalos jelentése — Лг eltűnt aktákat a rend*b Swség annak idején a vizsgálóbipóhoz küldte — Az Est tudósítójától — Ma déli 12 óra után a főkapitányságról az ügyészség fogházába kisérték Ma rfft/'Józsefet és valamennyi bűntársát. Ugyancsak az ügyészségre vitték mindazokat az aktákat, amelyek a bűnügy nyomozására vonatkoznak és ezzel a főkapitányságon e pillanatban megszűnt minden olyan nyomozás, amely a Reviczky és a Koháry utcai bombamerényletekre kiterjedt. Néhány akta és a szembesítések néhány adata azonban ott maradt még a főkapitányságon, mert ezek az akták már a többi bombamerénylet részleteiről szólanak. A rendőrségnek jelenleg az az álláspontja, hogy ezeket a bombamerényleteket nem lehet olyan gyorsan és rövidesen kinyomosni, hogy egy-két nap alatt eredményt is mutassanak fel. Adorján Gézán kívül a főkapitányságon e pillanatban egyetlenegy őrizetes sincsen. Adorjánt is csak eddig tartják ott a főkapitányságon, amíg ellene sikerül elegendő bizonyítékot szerezni. Ha ez nem sikerül, akkor talán már a holnapi nap folyamán szabadlábra helyezik, Gyulai Mihályt tudva lévően tegnap elbocsátották a rendőrségről . Adorján Géza kitart amellett, hogy neki a bombamerényletek elkövetéséhez semmi köze és legújabb vallomásában is azt hangoztatja, hogy bár közel állt ezekhez a bűncselekményekhez, azoknak intézésébe nem folyt be. Néhány nagyon érdekes adatot el is mondott, olyan részjeleket, amelyeket a rendőrség eddig nem ismert és amelyek a nyomozás további sorsára döntő jelentőségűek lesznek. Ezek az adatok azonban magátAdorjánt nem mártják be a bombamerényletek bűnügyébe. Artaszdépségfiivatalos jelentése A bombamerényletek egy részét esik, tökéletesen befejezett nyomozását igazolja az a hivatalos jelentés, amelyet a főkapitányság a MOT útján ma déli 12 órakor kiadott és amely a következőképpen szól: Folyó hó 16-án a Reviczky uccai francia követség, valamint 1922. évi augusztus 22-én a Koháry uccai törvényszék fogházépülete ellen megkísérelt bombamerénylet ügyében a főkapitányság folyó hó 29-én előzetes letartóztatásba helyezte Varga Ferencet, Chriaszti Istvánt. Márffy Jó - ■zsefet, Szász Józsefet, Kiss Ferencet, Varga Lajost és Netz Károlyt. Nevezetteket a mai napon a budapesti királyi ügyészséghez kísérték át. Eddig szól a rendőrség hivatalos jelentése, amelynek adatai szerint. Varga Ferenc, Chriaszti István, Horvát-Halas József és Netz Károly a Koháry uccai merénylet tettesei, Márffy József, Szász József és Varga Lajos a Reviczky uccai merénylet előkészítői■ és végrehajtói, míg Kiss Ferenc az az egyetemi hallgató, aki önmaga bevallotta, hogy a merényletekben nincsen ugyan része, de ő volt az, aki a mérgezett tűket, amelyeket annak idején Márffá tól kapott, villamosokon és nagyobb tömegek között használta és körülbelül 3— 100 mérgezési esetet idézett elő. Яж. Es*zsébetvdw»osi Kos» bomba-afddi csak a s*end* őrségen tűnhettek el Egyes lapok megírták, hogy a rendőrségen tegnap nagy meglepetést keltett az a hír, hogy ал Цг^geebetwofei ÜKice ellen elkövetett bombamerényletre vonatkozó aktákat a királyi ügyészségen sehol sem találják. A lapok híradásai szerint az Erzsébetvárosi Körre és ,a többi bombamerényletre vonatkozó aktákért detektívek mentek át a királyi ügyészségre, hogy azokat a főkapitányságra szállítsák. Az aktákat azonban nem találták meg az ügyészségen és a lapok állításai szerint minden jel arra mutat, hogy ezek az akták az ügyészségen elkallódtak. A királyi ügyészség vezetője az ügyre vonatkozóan azt a kijelentést tette, hogy neki arról semmiféle tudomása nincsen, hogy az aktákat a rendőrség nem kapta volna meg. Ilyen bejelentés hozzá nem is érkezett. Az Est tudósítója másutt is érdeklődött az ügy állása felől és a következőket sikerült megtudnia: Szeptember első napjaiban egy vasárnap délelőtt a rendőrségről megkeresés érkezett a budapesti királyi ügyészség vezetőjéhez, hogy az Erzsébetvárosi Kör ellen elkövetett bombamerényletre vonatkozó összes aktákat haladéktalanul küldjük át a főkapitányságra. A királyi ügyészség vezetője, dr. Sztrache Gusztáv főügyész azonnal utasítást adott az ügy referens ügyészének, Schütz Ernő királyi ügyésznek — az ügy első referense, Karácsonyi János ügyészségi alelnök volt, aki azonban csak keveset dolgozhatott az ügyben, mivel súlyosan megbetegedett és később meg is halt — hogy a rendőrség hivatalos megkeresésére adják ki az aktákat. ■ - - - -■ 21 kilogramot nyomtak az Erzsébetvárosi Kör elleni merénylet aktái és a hatalmas aktacsomagot kis kocsin fedezet mellett vitték át a főkapitányságra. A rendőrség hivatalos megkeresését azzal indokolta a királyi ügyészség előtt, hogy az Erzsébetvárosi Kör ellen elkövetett merénylet aktáira feltétlenül szükség van, mivel Andréka főkapitányhelyettes a »Csocsó bácsi", vendéglőjében történtekkel kapcsolatban szükségesnek látja az Erzsébetvárosi Kör elleni bombamerénylet ügyének revízióját is. A rendőrségen az aktákat átvették azzal, hogy az átvételről majd később fogják kiállítani és az ügyészségre átküldeni az ilyenkor szokásos átvételi elismervényt. Az elismervény átküldése azonban mindezideig nem történt meg, nyilvánvaló tehát, — mondották a királyi ügyészségen — hogy amennyiben az akták eltűntek, azok semmiesetre sem a királyi ügyészségen, hanem csakis a rendőrségen tűnhettek el. M windörségt&l. . Alaszn vSz:sgeSlóp£rjóhoz kerültek azezkt&k Illetékes oldalról értesülünk, hogy a dohányuccai bombamerényletre vonatkozó aktákat augusztus 2-án a rendőrségtől Mann Hugó vizsgálóbíróhoz vitték, aki helyett Galamb irodavezető vette át. Az akták több mint 10 kilogramot nyomtak és Kocet detektív egy altiszt kíséretében vitte át azokat a vizsgálóbíróhoz. Ilyen körülmények között, ha a rendőrségen és az ügyészségen nem találják az aktákat, nyilván a vizsgálóbíró irodájában kell azokat keresni. . . Szenzációs a szombati megnyitó műsora . Teréz körút 46.Telekom to-64 6. oldal A kormánypárton is követelik a bombaügyek likvidálását A merénylőket mindenki cserbenhagyja. Az Ulain-ügyben Bethlen is felszólal. Klebelsberg és Nagy Emil prágai útját elhalasztották . — Az Est tudósítójától — A nemzetgyűlés ma folytatja az Ulain-ügy mentelmi vitáját." Scitovszky Béla házelnök kijelentette, hogy a Háznak holnap, szombaton és hétfőn is lesz ülése, ami szokatlan intézkedés, mert hiszen ezen a két napon a nemzetgyűlés pihenni szokott. • A szombati és hétfői ülésre nem okvetlenül az Ulain-ügyből kifolyólag van szükség, mert nincs kizárva, hogy ezzel az üggyelmár:'ma végez a Ház Lehet azonban, hogy áthúzódik a vita'holnapra is. A feliratkozott szónokok közül a legnagyobb érdeklődéssel ma Gömbös Gyula beszédét várták. Ez ai érdeklődés azonban közel sem olyan nagyfokú,mint" hinni "lehetett volna. Általában az a légkör, amelyben a nemzetgyűlés" az Ulain-ügyet tárgyalja, rendu fül kedvezőtlen a fajvédők számára. Tőlük — ideértve Gombos Gyulát is — semmiféle szenzációt nem vár az érdeklődés, sem olyan természetű nyilatkozatot, amely az ügyet előbbre vinné. Beszélni fog még ma Györki Imre szocialista képviselő és Szakács Andor. Aki évek óta jár a nemzetgyűlés folyosóin,elevenenkonstatálhatja a képviselőknek azt a hangulat■■•és~ felfogásbeli változását,- amely kétségtelenül elkövetkezett. Meg lehet ffiapn^/ hogy • j nemfisak a fajvédői csoportja zsugorodott össze és degradálódott a jelentéktelenségig, hanem az az eszme is, amelyet ők kisajátítottak, illetve amilyen formában ez az eszme az ő politikájukban megnyilatkozik- jobboldalról és baloldalról egyaránt, hangoztatják, hogy itt egy olyan lavinaszerűen megindult akciónak kerültünk sodrába, amelyet ma már megálítani nem lehet és amely alkalmas arra, hogy ha következetesen végigviszik, végeredményében négy esztendőnek rendellenességeit és kilengéseit likvidálja. Éppen kormánypárti oldalról fejtették ki Az Est munkatársának, hogy nem csupán a liberális"ellenzék, az, amely ezt' a mozgalmat forszírozza és nem hagyja abba, hanem :' ' ■ a kormánypárti képviselők többsége is el van szánva arra, hogy leszámol a sötét elemekkel és mindazokkal a tényezőkkel, amelyeknek jelenléte' és szereplése magát akormánypártot is", — ha magyart tévés alapon is — kompromittálja. Azt fejtegették előttünk, hogy magának a kormánypártnak éppen olyan nagy érdeke, mint a liberális adatnak az, hogy a közéletet megtisztítsák ezektől az oda nem való elemektől és ezzel a Bethlen-kormány bizonysogát nyújtsa annak, hogy távol állott minden olyan tendenciától, amely a közbéke helyreállításának akadálya volt Azt mondják akormánypárton, ■meg vannak győződve,hogy Bethlen István megalkuvást nem ismerő elszántsággal jár ezen az úton és hogy ennek egyenes következése lesz elsősorban az, hogy a rendcsinálást a közigazgatás egész vonalán végre fogják, hajtani. Azt is a rendellenes idők egyik tünetének fogják fel,hogy a kormány intézkedései gyakran elérendett közegek hanyagságán, vagy ellenállásán hiúsulnak meg és elérkezettnek látják az időt arra, hogy ezeken az anomáliákon is segítsenek. Érdekes tünete a változásnak az, hogy a bajbajutott »kurzusbrisantikat«, mint őket Friedrich István nevezte, mily sietve tagadja meg mindenki-Ma nem akad senki az egész képviselőházban, aki elismerné, hogy ismeretségben, állott a letartóztatott egyénekkel, holott ezek az emberek nemrég még törzslakói voltak a nemzetgyűlés folyosójának naponta ■ ott lehetett őket látni, amint egy-egy bizalmas sakkban megvonultak, politikusokkal tanácskoztak. A nemzetgyűlés ülésén egyébként, talán még a mai nap folyamán újabb érdekes adatokat fognak felszínre hozni Márffy és társainak szerepléséről. Így például szóvá fogják tenni azt, hogy Márffy legutóbb állítólag írásban fegyvereket kért a Géllövők Egyesületétől és ez az írás megvan. Ennek az egyesületnek élén tudvalévően Karafiáth Jenő áll holportálnak egy másik hírt is, amely szintén szóba fog kerülni az ülésen és ez arról szól, hogy Márffy Egerben járt, ott kétezer ébredőt akart megszervezni, majd fölkeresett egy ottani alezredest, akit arra kért, hogy ezt a kétezer embertlássa elmegymerel - és bocsássa rendelkezésükre a katonai lövőteret. A hangulat a nemzetgyűlésen feltétlenül bizakodó abban a tekintetben, hogy ezúttal sikerülni fog kinyomozni ésfüstölni mindazokat a fészkeket, amelyek, a felforgatásnak és folytonos puccskísérleteknek a központjai voltak. Ugyancsak a folyosón , úgy tudják, hogy Andréka főkapitányhelyettes el van ejtve és felmentése rövid idő kérdése. Megemlítjük még, hogy az Ulaine vita végén gróf Bethlen István miniszterelnök feltétlenül felszólal. Ma este minisztertanács lesz, amelynek lefolyását nagy érdeklődéssel várják, mert, kétségtelenül felteszik, hogy azon ezek az itt említett, ügyek is szerepelni fognak. . .. Nagy Emil és gróf Klebelsberg Kunó prágai útját elhalasztották Említettük már, hogy Nagy Emil igazságügyminiszter és gróf Klebelsberg Kunó ktntuisztminiszter legközelebb Prágába mennek és a maguk reszortjába tartozó ügyekről tárgyalnak a csehekkel. Eddig úgy volt, hogy a két щаu gyár miniszter holnap reggel utazik el, ezt az utat azonban el kellett halasztani, mert a csehektől még nem érkezett válasz arra nézve, hogy mikorra várják oda a minisztereket. LakiiTM PIPERE-SZAPPAN 1 összefoglaló faintóagy A középiskola alsó négy osztályánaktananyaga. Polgári iskolai, gimnáziumi, reáliskolai rendes, és magántanulók és önmagukat továbbképezni óhajók számára. Z.ik lényegesen átdolgozott kiadás. Irta Zsoldos Andor. Ára 34.300 K. Kapható Az Esiki nyvkereskedeseket.V.,Vilmos császár út m. sz. IV.,Váci ucca 12.sz.VII, Erzsébet körút 13~2.na. 1