Az Est, 1925. március (16. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-29 / 72. szám

oldal. sz, elvert állat, megpofozott állatvédő — Az Est tudósítójától — A­ Wesselényi ucca és Szövetség uc­­ca sar­kán hamisítatlan pesti skanda­lumra fut össze a kiváncsi nép- Egy kórih­orgas mészároslegény buzdítja, ösztökéli makacskodó lovát, amely félborjakkal megrakott kocsi előtt ló­gatja bús fejét. A lónak nyilván nem ízlik a munka, a­ dühös mészároslegény tehát hiába fohászkodik hozzá előbb hízelgő szóval, aztán már az ostor bol­dogabbik végével, a­­Villám kedvese semmi hajlandóságot sem mutat az el­­iramodásra. Percekig tart a küzdelem, aztán roppanás hallatszik, eltörik az ostor, a kínzószerszám vastagabbik fele az utcára esik. Ezt már észreveszi a »Villám« és megelégedetten nyerit. Több sem kell a kocsisnak. Nekiront a lovának előbb ököllel ü­ti, aztán négyszer-ötször a hasába rúg... Ebben a pillanatban egy apró em­berke ugrik elő a feketéje embergyű­­rűből. Olyan dühös, hogy percekig csak a kezével hadonászik, aztán mint a hörcsög a brutális kocsisnak ugrik és felelősségre vonja. A kép majdnem kacagtató. Elől a »Villám kedvese, amely mintha mosolyogva fordítaná hátra fejét, mögötte a n­órihorgas ko­csist szidalmazza a hörcsög emberke. A kocsis elintő tűri a szidalmak özö­nét, aztán kérdőre vonja a támadóját. — Ki maga? Hogy mer beleavatkoz­ni a kettőnk dolgába? — kérdi és a sokasághoz fordul igazságért. — Az Állatvédő Egyesület tagja va­gyok — ordít magánkívül a kis em­berke, miközben úgy jár a keze-lába, mint a motolla. — Most már védheti! — ordít erre mindent túlkiabálva a kocsis. — Men­jen innen, mert minden csontját össze­töröm. Ha még egy szót mond, lepe­dőben viszik haza a mentők. Ez a fenyegetés a »Villám« kedvesre is hathatott, mert se szó, se beszéd, kocogni kezdett. A mészároslegény a kocsi után futott, elérte, a bakra ug­rott, de ugyancsak futni kezdett az Állatvédő Egyesület mérges tagja is. A »Villám« száz lépés után megunta az unalmas ügetést és talán a nagyobb tréfa kedvéért is lassú lépésben mél­­tóztatott tovább mennie. A furcsa me­net, a csökönyös ló, a káromkodó mé­szároslegény, meg a mérges állatvédő jó félóráig tartó gyaloglás után a Garay térre ért. Mondani sem kell, hogy rendőrnek addig híre-hamva­ sem­­volt. Kondor csak a Garay téren került elő, de már ott is későn, mert mikor az Állatvédő Egyesület bátor tagja újra felelősségre vonta a fuvarost, a hórihorgas legény olyan alaposan pofonütötte, hogy tántorogni kezdett tőle. A pofonra, mint végszóra megérke­zett a rend őre is, aki rövid kihallga­tás után tisztázta a helyzetet és igaz­ságot szolgáltatott. K. Fülöp mészá­­roslegényt, miután igazoltatta, felírta és nagy nehezen megnyugtatta K. Jó­zsef magánhivatalnokot, az eset szen­vedő hősét, aki a jobb arcát fogva, fé­lig sírva mondogatta, hogy rögtön szalad a Markó uccába, feljelenti a mészároslegényt, aki nemcsak a lovát rugdalja, hanem az Állatvédő Egyesü­let tagját is. A történet azonban még ezzel sem ért véget. R. úgy látszik is- Szép szoba elegánsan bútorozva fürdőszoba használat­­ial, esetleg tel­jes ellátással vagy diétás teosit­­tal kapható. V.,Argyráck ucca 19.sz%, III. éra. I merhette a maga emberét­, mert amint lehiggadt, kérlelni kezdte a mészáros­­legényt, hogy ne haragudjon rá, ne bántsa, ha újra találkozik vele s ha ezt megígéri, ha békesség lesz közöt­tük, visszavonja a feljelentését. Z­ele József rendőr ingadozva, kérdő tekin­tettel nézegette a békülő embereket, de végül mégis azzal vált el tőlük, hogy megteszi a feljelentést. Az Állatvédő Egyesület tagja pi­pacspiros arccal távozott, de csakha­mar kitűnt, hogy nem botrány­kereső ember, hanem fanatikusa az állatvé­delemnek. Alig ment tizenöt-húsz lé­pést, már újra hallani lehetett a ki­eresztett sipító hangját: egy arra baktató konfliskocsissal akaszkodott össze, mert a kocsis kissé barátságta­lanul kopogtatta a lova bordáit ­ Két „Nagylak“ néz farkasszemet a trianoni karmon Itt a vasút, ott a falu. Határkiigazítást várnak a Csanádi határszélen Sunylak, március 27 (Az Est kiküldött tudósítójától) Nagy gyártelep, csomó munkás­­ház: Nagylak, Magyarország. Szé­lesen terpeszkedő falu, templom­tornyok: Nagylak, Románia. Köz­tük vasúti sín, országút: magyar­­román országhatár. Két Nagylak község áll itt a trianoni határon, farkasszemet néznek egymással és mindkettő­­magának követeli a­ másikat. An­nak idején a békebeli Nagylak köz­séget odaítélték Romániának, de a vasútállomást és a szomszé­dos nagylaki kendergyárat si­került Csonka-Magyarország számára megmenteni. A kend­ergyár fejlődésével lassan­ként kis tö­eg alakult itt ki a ma­gyarnak maradt vasútállomás kö­rül és ezt a telepet részint közigaz­gatási praktikus szempontokból, főként azonban tüntetésképpen ön­álló községgé alakították és elne­vezték szintén Nagylaknak■ A ken­dergyár tisztviselőiből és munká­saiból választották meg a régi nevű új község elöljáróságát, aztán megkezdődött a munka, a küzde­lem — a másik Nagylakért. A leglehetetlenebb helyzetet te­remtette itt a békeszerződés, illetve a határkiigazító bizottság megálla­pította határvonal. Szerencsétlen szabályossággal metszették ketté a földeket, alig van birtok, amelynek egy tifcik­iske ne nyúlna át magyar te­rületre, ha a romániai Nagylakon lakik a gazdája és egész biztos, hogy a föld egy kis része román közigazgatás alatt álló területre esik, h­a a gazda a­ magyarországi Nagylaíkon lakik. Igaz ugyan, hogy állandó határátlépési igazol­ványt kapnak ezeknek a földeknek a tulajdonosai, hogy szabadabban művelhessék földjüket, de az ál­landó határátlépési igazolvánnyal nem léphetik át birtokukon a­ ha­tárvonalat, h­anem csakis a­­meg­szabott határátkelési helyeken. Ha a gazda kétholdas földecské­­jéből egy és félholdat már felszán­tott, de a másik fél hold­, amely még hátra van, az út túlsó oldalán, tehát másik ország területén fek­szik, akkor meg kell állania az ekével, egy világért se mehet át a saját félholdjára, hanem szerszámostól, mindenestől elbaktathat öt-nyolc kilométernyire a hivatalos határ­­átkelési állomásra, ott bemutatja állandó határátlépési igazolványát és csak azután mehet megint, visz­­sza a földjére, de ezúttal már az út másik oldalára. Ak­kor a fél hold felszántásával is elkészült, akkor újra meg kell jelennie a határátke­lési helyen, mert csak így térhet vissza a másik másfél holdra. A múlt héten a magyarországi Nagylak határában álló, a kereszt lábánál egy zokogó öreg parasztot találtak. Szót sem tudott magya­rul, románul jajongta: — Uram Istenem,­ csak még egyszer visszakerülj link­­Magyar­­országhoz ! Az öreggel ugyanis az történt, hogy egyszerűsítette a határé­tke­lési ceremóniát és magyar részre eső földjéről nyugodtan az ország­úton átjött román oldalra. Öt kilo­méter helyett három ugrással lép­te át a határt. Tettenérték és a legszigorúbb büntetést kapta. Ezer meg ezer baj, panasz, ne­hézség okozója ez az inkább mate­matikailag, mint gyakorlatilag megállapított határvonal. A ha­tármegállapítás ilyetén módja ter­mészetesen maga után vonta azt, hogy az érdekeltek — egyéb szem­pontokat is nem tekintve — praktikussági okokból revíziót kérjenek. A Romániának ítélt Nagylak valaha egyike volt a legszebben fejlődő községeknek, most pedig teljesen v­issza­han­y­attolt. Ennek egyik fő oka abban van, hogy nincs vasútállomása. Ötven esztendővel ezelőtt, mikor a vasutat építették, Nagylak vénei gyűlölködve és ide­genkedve nézték a ló nélkül szá­guldó vaskocsit és semmiféle anya­gi hozzájárulásra nem voltak kap­hatók. Ezért azután nem is a köz­ségben épült fel a vasútállomás, hanem tőle vagy egy kilométerre. A határt pedig úgy állapították most meg, hogy éppen ezen a kilo­­méteres distancián át húzódik a határvonal,­­ így a vasútállomás Magyarországnak maradt, ehez a román nagylakiak nem járhatnak át, hanem ha vonatra akarnak ül­ni, kocsik tehatnak huszonöt kilo­­métert a legközelebbi állomásig, Pécskáig. Különben is olyan zsák­ba szorult be Nagylak, hogy mind­össze egy útja van a közlekedésre, de ezen is csak nagy kerülőkkel tud a határszögletből kijutni. Azután más hajók is vannak az elszakadt Nagylakon. A lakosság­nak körülbelül jó egyharmada tót és a magyar világban az volt a megállapodás, hogy hat esztendeig román bíró in­tézte a község dolgait, három esztendeig tót. Most, mikor megint tót bíró lett volna esedékes, a többség egysze­rűen román bírót választott. De a magyarországi — demon­­­­stratív — Nagylaknak is nagy szüksége lenne az elvett Nagy­lakra. Elvégre is négyszáz lakossal nem igen tud egzisztálni és fejlődni egy község, különösen akkor nem, ha rajta, mint ezen a Nagylakon, csupa gyári munkás él. Egyre komolyabb formában esik szó a két Nagylakon arról, hogy foglalkozni kell az elszakadt Nagy­lak visszacsatolásával. Hivatalosan ugyan még nem történtek lépések, de hivatalos körökön belül már foglalkoznak a gondolattal. Úgy gondolják, hogy a bukaresti kormány Nagylak visszacsatolásából nem csinálna presztízskérdést, hiszen a körülbelül ötkilométeres határeltolódásért gazdasági és ke­reskedelmi rekompenzációkat le­hetne juttatni Romániának. Nem lehetetlen, hogy már a legköze­lebbi hetekben Csanád vármegye vezetői, nemzetgyűlési képviselői, m­onstre­ küldöttséggel mennek a miniszterelnök és a külügyminisz­ter elé, hogy a megfelelő diplomá- . Vasárnap, 1925. március 29. ciai tárgyalások megindítását kér-l­jék. Ezenfelül azt is emlegetik, hogy az elszakadt Nagylakon nép­szavazással akarnak meggyőződni arról, hogy a lakosság többsége vissza szeretne-e kerülni régi ha­zájába, i. e. 3JOSS VÉDJEGYŰ GALLÉRT ha vásárol, nyerhet HÚSZMILLIÓ KORONÁT érő fehérneműt! Minden 3 JOSS nyeremény­ gallér után egy részjegy jár ! Kéhai dr. Holler Lajos ügyvéd I sírkövét 1925 március 29-én a vásár• 1 nap délelőtt 16 órakor állítják fel a­­ rákoskeresztúri temetőben A sors kérlelhetetlen keze közülünk egyetlen I­­­fiunkat, illetve testvérünket, sógorunkat dr. Abarbanell Róbertet e hó 27-én, 35 éves korában, rövid, kínos szen­vedés után elragadta. Vasárnap, e hó 29-én déli­g 12 órakor temetjük halottunkat a rákoskeresz- i­s­túri izr. temető halottasházából. Abarbanell Salamon nyug. Máv. főfelügyelő I­­ és neje Stignitz Anna szülei, Frida. Emmy |­s testvérei, Keller Lajos, dr. Nsurad Ernő sógorai és nagyszámú rokonai Justus Gyuláné úgy a maga, mint győr- I I­mekei György, Lilly és Böske, valamint az­­ egész rokonság nevében fájdalommal jelenti Justus Gyula | elhunytat. A drága halottat e hó 29-én, vasárnap I­I. 12 órakor helyezik örök nyugalomra a rákos- | | keresztúri izr. temetőben. | Özv. Klein Mórné anyós, Sziklás Adolfné, I | dr. Justus Jakab, Egrassi Arthurné test­vérei, Hajós Sándor, Sziklás Adolf, dr.­­ Justus Jakabné, Egresei Arthur, Schöf­­­­fer Béla és neje, Zoltán Endre és neje­­ sógorai és sógornői Özv. Glasner Adolfné született Glasner Josefin úgy a maga, mint az egész gyászoló család nevében fájdalomtól megtört szívvel je­lenti, hogy szeretett férje, a legjobb férj, apa, f­ő após, nagyapa, dédapa és rokon a Jasner MIGBI a Rózsahegyi Takarékpénztár nyug­­igazgatója , életének 18-ik, boldog házasságának 60-ik évé­ben e hó 26-án este 7 órakor csendesen elhúnyt. Drága halottunk hűlt tetemeit e hó 29-én dél-­­ előtt 11 órakor fogjuk a farkasréti izr. temető­­ halottasházából utolsó útjára kísérni. Emlékét kegyelettel őrizzük meg­ . Budapest, 1925 március 27 . Glasner Mór, Schwartz Arnjinné született­­ Glasner Anna, Friss Zsigmond irtő született Glasner Ella, dr. Barta Dézsánné született Glasner Irén gyermekei. Glasner Mór­né szül. Háy Etel menye. Reich Mór, Schwartz Ármin, Friss Zsig­­mond, dr. Berta Dezső vejei.­­ Dr. Geigsr­ Miklós és neje szül. Goldstücker I Teri, Gál Ödön, Gál László, dr. Gál Pálos neje szül. Blitz Bega, Salusinszky Imre és I neje szül. Reich Jolán, Reich Jenő, Selinka I Sándor és neje szül Reich Piroska, Lede­­r­e­rer Leó és neje szül. Schwartz Rózsi, dr. Schwartz Sári, Schwartz György, László Géza és neje szül. Friss Magda, Friss Ist­ván, Larta Ferenc, Barta Zsófi unokái,­­ Geiger Imre, Salusiiczky Gyuri, Laci és­­ Feri, Lederer Pali és Évike dédunokái. | özv. Glasner Antalné, Glasner Antal, özv. Polázsi Bernátné, özv. Glasner Flóriáné, | dr. Glasper Samu és neje, özv. Garay­­ Ödönné sógornői, sógorai.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék