Az Est, 1927. március (18. évfolyam, 48-73. szám)

1927-03-25 / 69. szám

•1. oldal. Péntek, 1927. március 25. mm. Tovább folyik a költségvetési vita A képviselőház mai ülése !­ — Az Est­ tudósítójától —­­A kormánypártnak valamivel nagyobb érdeklődése mellett nyi­totta meg a képviselőház mai ülé­sét féltizenegy órakor Zsitvay Tibor elnök. Az ellenzé­ken mindössze négyen­­ültek, két demokrata és két szocialista. Az elnök beszámolt a felsőház munkájáról, majd ismertette a mi­niszterelnök átiratát arról, hogy IV. Károly halála évfordulóján, április 1-én a budavári koronázó templomban gyászistentiszteletet tartanak, ezután bemutatta a Vas­­váry Pál centennáriumi végrehajtó bizottságának meghívóját. A cen­­tennáris ünnepséget e hó 29-én rendezik. Kegyeletes, lelkes sza­vakkal emlékezet meg­ az elnök Vasvári­ Pálról, a márciusi ifjú­ság egyik legrokonszenvesebb a­lakj­ár­ól. Napirend szerint következett a költségvetés folytatólagos tárgyalása. Az első felszólaló Buday Dezső, megemlíti, hogy nem elegendő a munkanélküliség megoldásával tö­rődni, ezzel szoros kapcsolatban van a munkaszabadság kérdése is. Semmiféle terrorisztikus fellépés nem tűrhető egyes szervezetek ré­széről. Beszél a Ganz-Danubius gyárban történt esetről. Gaal Gaszton: Ez a demokrata­­véleményszabadság, testvériség! Propper Sándor: Maguk elég példát mutatak arra! Gaal Gaszton: A gumibot ma­guknak rosszul esett. Igazuk volt, de az ilyenek is­­essenek rosszul! Propper Sándor: fasiszta szak­­szervezet kell maguiknak, de abból nem esznek! Viharos zaj­ támad a kormány­­párton Gaal Gaszton és Propper vitája alatt, amely után Buday Dezső részletesen beszél a MÁV-nak a forradalmak utáni helyzetéről. Ismerteti a KANSz memorandu­mát a tisztviselők fizetésemelésé­ről. Szobrot kellene állítani, a tisztviselőknek, olyan mártírom­­­sággal viselik sorsukat. Javítani kell a helyzetükön. Szilágyi Lajos: A priusz a nyug­díjasoké, nem de aktív tisztvise­lőké. Buday Dezső ezután a főváros üzeméről beszél, természetesen mindent szépnek és jónak talál. Ma folytatták a garbócbogányi petíció tárgyalását —­­Az Est tudósítójától — A garbócbogdányi választás el­len beadott petíció ügyének mára... halasztott tárgyalását pontban tíz órakor nyitotta meg Szinyei-Merse József tanácselnök, aki enunciálta,­­hogy a­ bíróság elrendelte a péts­ém­ érdemi, tárgyalását. A vála­sztást védők részéről reig­­ner Adolf­­állott fel szólásra és in­dokokat sorolt fel aziránt, hogy új tényeket lehessen felhozni a tár­gyalás során, mert a panaszosok a törvényben előírt harminc na­pon túl adták be panaszukat, ezt a bíróságnak hivatalból kellett vol­na észlelni, és ezért a panaszt el­utasítani, majd részletes jogi fej­tegetésbe merül a petíció egyes pontjainak megdöntéséin. avasz­­a Margitszigeten. | Szanatórium. Szállodák. Pénteken délben monstre* hangverseny a Nagyszálloda előtt A minisztertanács visszautasította a petróleum­­kartel vámemelési kérését — Az Est tudósít­ójától — Teljes sikerrel járt a petróleum­­kartel érdekében tervezett vám­emelés elleni akció. A miniszter­tanács legutóbbi ülésén már dön­tött ebben a kérdésben és visszautasította a Központi Ás­ványolajipar­ Rt., vagyis a petróleumkartelnak azt, a kéré­­sét, hogy március 31-étől kezdve 1,80 aranykoronával emelje fel a kormány a petróleum és a benzin vámját. Az egész gazdasági élet, élén a gazdatársadalommal, az iparválla­latok tulajdonosaival érthető meg­elégedéssel veszi tudomásul, hogy a kartel drágítása nem sikerült és egyelőre a régi vámok maradnak érvényben. De ugyanúgy érinti a minisztertanács határozata az or­szág autó- és motortulajdonosait is, mert ha idejében nem sikerült volna a vámemelésnek elejét ven­ni, a felemelt benzinvámok az autó­forgalom drágulását is előidézték­­volna. Nagyon­ érdekes előzményei van­nak a minisztertanács elhatározá­sának, nemkülönben érdekes a gazdatársadalom magatartása is, mert a gazdák változatlanul foly­tatják akciójukat a petróleumkar­­tel ellen, ped­ig időközben értesül­tek a kormány döntéséről. Már em­lítettük, hogy a kartel minden ke­reskedői etikával ellenkező ajánla­tot tett a gazdáknak; ha nem tilta­koznak a vámemelés ellen, akkor­ a felemelendő vám különbözetét, ki­lónként Stíl koronát, visszatérít a gazdavevőknek. Szemmel látható­­volt az első pil­lanatra, hogy ez az erkölcstelen ajánlat keresztülvihetetlen, más­részt pedig a gazdák részéről fel­vetették azt a kérdést, hogy mi­lyen árból akarja leszámítani a petróleumkartel a 261 koronás kedvezményt. Valószínű volt, hogy a kartel magasabb árakat számít s akkor ezekből a jóval magasabb árakból nagy kegyesen visszatérít 261 papírkoronát. Természetesen a kartel tagjai nem tudták meg­nyugtatni a gazdatársadalmat, amelynek képviselői különben már a tárgyalások elején kijelentették, hogy nem hajlandók vállalkozni a kartel érdekeinek védelmére. _ A minisztertanács határozata úgy szól, hogy a mostani petróleumvámok március 31-ike után is érvény­ben maradnak és pedig további három hónapig, tehát 1927 jú­nius 30-áig. Erre vonatkozólag a napokban kormányrendelet fog megjelenni. A gazdák mozgalmát azonban­ a minisztertanács határozata nem szünteti meg­, ma délután 5 órára van kitűzve az Országos Mező­­gazdasági Kamara ülésének napi­rendjére a petróleum­vámok kér­dése. Az ülést megtartják és követelni fogják a kormánytól, hogy a há­romhónapos provizórium elteltével is tartsa fenn a mostani alacso­nyabb petróleum vámokat. Szom­bat délután tartanak ülést az OMGE kebelében szervezett szántó­­géptulajdonosok és motortulajdo­nosok, ez az ülés is meglesz, mert a gazdák­­végérvényesen le akarják törni a petróleumkartel törekvéseit. Befejezték a aostást a francia Mad­ság előtt rendezett tüntetésen A tüntetést három egyetemi hallgató szervezte meg — Az Est tudósítójától . A francia és az olasz követség előtt rendezet tüntetés ügyében mint tegnap a rendőri hivatalos jelentette — a főkapitányságra be­idézték és kihallgatták Hozmetz Ferenc Károly közgazdasági egye­temi hallgatót, a tüntetés szervező­jét. Hozmetz kihallgatása során meg­nevezte azt a két társát is, akikkel a tüntetést megszervezte. Ma­ reggel kilenc­­­ órakor nagy feltűnést keltett a főkapitányság Béla uccai frontján az útlevél­­osztályon­ várakozók körében két díszmagyarba öltözött, kalpagos, csizmás fiatalember. Mindkettőjük mögött egy-egy detektív állott. Csakhamar az a hír terjedt el a főkapitányságon, hogy az egye­temi ifjak küldöttsége jelent meg a rendőrségen, hogy kérje a tün­tetések ügyében előállított egye­temi­ ifjak szabadonbocsátását... Ez a hír azonban nem bizonyult igaznak, annál is in­kább, mert Íriszen­­a rendőrség a tüntetéssel kapcsolatban egyetlen egyetemi hallgatót sem vett őrizetbe és Kloz­­metz Ferencet is elbocsátották teg­nap kihallgatása után. , A két díszmagyaros fiatalember­ Emeri Nagy Imre és Kiss Bende­gúz joghallgató volt, akik Hol­­metz-cel együtt megszervezték a tüntetést. Kihallgatásra idézték be őket ma délelőtt Herrényi Imre fő­­kapitányhelyettes elé. A két jogász egy percig sem tagadta, hogy tény­leg részt vett a tüntetésben. Elmondották, hogy a tüntetésre senki sem bujtatta fel őket — és ezt a rendőrség is megállapította, — hanem spontán felháborodásuk késztette, őket a francia követség előtti tün­tetésre, a Paris Midi című francia lapban megjelent cikk miatt, amely valóban önérzetében sérthet meg minden magyar em­bert. Ezért­­ határozták el Ismeri Nagy Imre és Kiss Bendegúz Hoz­metz Ferenccel együtt, hogy az egyetemi ifjakkal a francia követ­ség elé vonulnak és ott felháboro­dásuknak hangos szóval adnak ki­fejezést. Miután a főkapitányságon rész­letesen kihallgatták Kiss Bende­­gúzt és ismeri Nagy Imrét, elbe­­bocsátották őket s ezzel a tüntetés ügyében megindított nyomozást be is fejeztélA nyomozás során készült aktákat még ma délelőtt elküldik a belügyminisztériumba, amely érintkezésbe lép a külügy­minisztériummal. A külügyminisz­térium a francia, és olasz követe­ket fogja értesíteni uraszerű hű­séggel a tüntetés ügyében lefoly­tatott nyomozásról. ZálogcédulákatX~SZSS " _______ drágábban vess: Székely Emil, Király ucca 5K^An. Ubiancis Ingenieur Kalender 1327 (Krönet­.) Ára 6’— P. Kapható Az Est könyvkereske­déseiben, Erzsébet körút* 18-20, Vilmos császár út 14 Naturalista ZHipaiskola! Összeállította: Dezső Gábor. Ára 10 pengő. A könyvből magánúton vezető mester nélkül is megta­nul bárki zongorázni. Nyolcvannál több kótamelléklet kapható Az Est központi könyvkereskedésében, VII., Erzsébet körút 18—20 Özv. Sárkány Bélánné mérhetetlen fájda-­­­lommal és múlhatatlan szomorúsággal úgy a maga, mint a rokonok nevében jelenti, hogy fér­je, akinél jobban senkit nem szeretett és aki­nek elvesztéséért vigasztalódni nem tud soha, aki m­indenkihez jó volt és akit mindenki szeretett . „Magyarország" közgazdasági szerkesztője f­e hó 23-án 59 éves korában házasságuk 24-ik­­ évében hivatásának teljesítése közben váratlanul­­ meghalt.­­ Temetése e hó 25-én, pénteken déli fé­l óra- i kor a rákoskeresztúri izr. halottasházban lesz.­­ Baracs Éva nevelt lánya Rechnitzer Sámuelné, llic® Mirkóné, Sár­kény Ernő testvérei. Komor Arnold, Ries Wlirkó, dr. Barack­­ Lajos, dr. Baracs Gyula sógorai. Komor Arnoldné, dr. Baracs Lajossá, I­I dr. Barac® Gyuláné sógornői, valamint nagy- K • • számú rokonsága és barátai, ■ Budapest, 1927 március 24. Fájdalomtel­i szívvel adunk hírt forrón szere­tett jó édesanyánk szül. Thorach Augustának­­ hosszú szenvedés után 74 éves korában történt | elhunyt­áról. | Drága 'halottunkat m­a délután 4 órakor | helyezzük örök nyugalomra a farkasréti temp | | tőben. Apafi Ernő, Loechitz Emilné Apafi Ilona, | Apafi Margit, özv. Mauthner Emiin© Apafi­­ Vilma gyermekei. Apafi Ernőné született Müller Rózsi menye,­­ Loschitz Emil veje, Loechi­tz István és György, Apafi Judith,­­ Mauthner András és Klári unokái. Minden külön értesítés helyett fű.,» S. Fi R. . Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett édesanyánk, nagy-­ anyánk, testvérünk, rokonunk szárit tigrizsel szül. Gerbe­ Eugénia I életéneköl., özvegységének első éve­­i­ben hosszas szenvedés után elhunyt.­­ Kedves halottunkat 1927 március I hó 23-án, szerdán d. u. 3 órakor kí­sértük utolsó útjára. Debrecen, 1927 március hó 22-én. Özv. Hajdú Imréné Szántó Jolán, I Lindner Leone Szántó Magda,­­ Szántó László gyermekei. Hajdú András, Lindner László,­­ Lindner Lucy unokái. Özv. Ungár Lipótné, özv. Jünker I­­ózsefné, özv. Szántó Izidorné,­­ dr. Szántó Sámuel sógora és sógornői. Lindner Leó veje. Mélységes fájdalomtól lesújtva tudatjuk, hogy legjobb apa, após, nagyapa és testvér freister áriáin úr családjának és a munkának szentelt nemes életé­nek­ 78. évében hosszas szenvedés után vigasz­­talhatlan bánatunkban­ itt hagyott bennünket. Drága halottunkat pénteken, h hó 25-én á. e. 30 órakor a rákoskeresztúri izr. temető h­alot­­tasházából kisérjük utolsó útjára. Emlékét örökké megőrizzük! Breitner József, Katica férj. Nádor Mik­­eéné, Jenő, Juliska és Sarolta gyermekei, Nádor Miksa veje, Nádor József unokája, Breitner Károly és özv. Rubin Adolfné, Breitner Lotti testvérei ­ Ma az Olym­piábsan látszató R­@9LF és BÁNKY A SEJK FIA Előadások: 4, 6,­­8 és 10­ órakor 1 000 pengő­s­annak, aki nem nevet a Fésze­k Ikozeró Kacagó Estéin! Március 24-től 27-ig !

Next