Az Est, 1927. november (18. évfolyam, 248-272. szám)
1927-11-01 / 248. szám
Kedd, 1927 november. Hitelesen 296 ha a Principessa Mafalda katasztrófájának London, október 31 (Az Est külön tudósítóidtól) A braziliai révhatóságok a Navigazione Generale Italiana génuai Vezérigazgatóságának névjegyzéke alapján véglegesen megállapították a Principessa Mafalda halottainak számát. A hiteles kimutatás szerint 296 ember vesztette el életét. (W. H. E.) Kultúremberhez illő megélhetést a tanároknak 3€ Jekelsberg miniszter beszéde — Az Est tudósítójától — Vasárnap délelőtt ünnepélyes külsőségek között adták át rendeltetésének a Katolikus Középiskolai Tanáregyletnek a Horthy Miklós úton épült Szent Gellért kollégiumát és székházát. Délelőtt 11 órakor a ciszterciták Villányi úti templomában Bitter Illés c. főigazgató ünnepi misét mondott. A mise után Acsay István címzetes főigazgató, a katolikus középiskolai tanáregyesület elnöke üdvözölte az úi székház nagytermében gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minisztert. Az ünnepségen nagyszámban jelentek meg a katolikus élet előkelőségei és vezetői. Miután Bitter Illés megáldotta a kollégiumot és a székházat, megkezdődött a díszközgyűlés, amelyen gróf Kiefpe ésSaes’igy Csanó kulfuszminiszter ■fartólta meg az ünnepi felavató beszédet. — Valahányszor ünnepségre hívnak, — mondotta a kultuszminiszter — mindig felmerül lelkemben a kérdés, lehet-e nekünk magyaroknak ebben a trianoni országban ünnepelni. A kérdésre mindig igennel válaszolok önmagamnak, mert az a meggyőződésem, hogy ünnepséggel kell alátámasztani a nemzeti alkotások jelentőségének tudatát. Intézmények nélkül sem a nemzet, sem a kultúra nem virágozhatik. "Részletesen szólt a kultuszminiszter arról, hogy minő óriási nehézségekkel kellett megküzdenie eddigi minisztersége alatt. Ezen nehézségek egyike volt a magyar népoktatás katasztrofális helyzete. Azután itt volt az egyetemek kérdése. "A frázisgyártóknak sikerült belevinnni a közvéleménybe azt a tudatot, hogy a kultuszminiszter egyoldalúan csak a felsőoktatás ügyét viseli szívén. Ha van hosszúlélegzetű dolog, akkor a kultúrpolitika az és ha van intézmény, amelynek békére, nyugalomra van szüksége, az az iskola. Rámutatott a kultuszminiszteri beszéd arra, hogy minő áldozatokkal sikerült a debreceni és szegedi egyetemi klinikákat felépíteni, majd a középiskolai reform ügyében megtett eddigi lépéseit ismertette. Arra kell törekednünk, — úgymond — hogy megtöltsük a tantért üres kereteit pedagógiai tartalommal. Az iskolát elsősorban nem adminisztrálni kell, hanem pedagógiailag vezetni. Szólt a kultuszminiszter a tanárság anyagi helyzetének javításáról is, kijelentvén, hogy milyen nagy akció indult a rosszul felfogott takarékoskodás jelszavával a magyar kulturális kiadások ellen, örömmel mondhatom — jelentette ki, — hogy a pénzügyminisztériumban megvan a teljes készség a tanárság anyagi helyzetének rendbehozására. Nem akarunk túlzott igényeket támasztani, de tisztességes kulturetshez illő megélhetést kívánunk a magyar tanároknak. Nagyon rövid időn belül abban a helyzetben leszek, hogy az erre vonatkozó jogszabályok is meglesznek. További beszédében külföldi útjairól emlékezett meg a kultuszminiszter azzal, hogy lépést kell tartani a kútfőút kulturális fejlődésével, véresen komoly dologról van szó e kérdésben, amelyet nem szabad eltaktikázni. A kultuszminiszter beszéde után a főtitkári és pénztári jelentést ismertették, majd a díszközgyűlés elfogadta Krywald Ottó érseki főbiztos indítványát, amelynek értelmében köszönetet mondanak a kultuszminiszternek, hogy törvénybe foglalta a valláserkölcsi nevelést. A katolikus tanárság azt kéri még, hogy ezt a tantervi utasításba is vegyéke bele. Ne nézzel Mtttfa,»balra ha divatosan és olcsón akar öltözködni, hanem menjen egyenesen pBr»bjánbí:iP,pBp.'-i, Károly Körút TM v’ Asmeneni felettö, príma doublszüretből ...................................................P 92 Vérik0?já 4,ad 3 szinbélössel,vaní.-lemel P 108 Ténkahál, himalája felső és plüsbéléssel...................................................P 135 Városi banta, plüsbéléssel és seakasegallérral ..........................................P 160 Városi bunda, szőrmebéléssel, szőrmegallérral......................................P 280 Autóbunda, szőrmegallérral............P 145 Zavatoltcaty, kiűnő strapa minőség. P 12 Börhabát danbőr (női és férfi) ...... P 144 Ssörmekalsess, angol felső .......... P 130 Nadrág, kitűnő minőség..................... P 30 Az árak minden darabon láthatóan feltüntetve Túlkövetelés kizárva • LégypapírkészítéssSSS Kft ./Külföld" jeligére Blocknerhez, Andrássy út 2. szám ■ VWVWAVSAyvVVWWWWWVW Vitám indus 3. oldal Millerand szenátorrá választását a francia jobboldal nagy győzelemként ünnepli Párizs, október 31 (A Est külön tudósítójától) On id departementben vasárnap volt a szenátusi pótválasztás, amely Millerand győzelmével végződött. 854 leadott szavazat közül már az első választási menetben 536 szavazat esett a köztársaság volt elnökére, míg Labbe, a baloldali jelölt mindössze 303 szavazatot kapott. A győzelem után Millerand beszédet intézett választóihoz, amelyben azt fejtegette, hogy akik őre szavaztak, azok a baloldali kartel ellen szavaztak, amely ellenszolgáltatás nélkül szaba®jította fel a Ruhr-területet és ha a baloldali kartól mégegyszer hatalomra kerülne, akkor az egész Rajna-tartományt kiadná kezéből, pedig ez az egyetlen kezesség arra, hogy Németország meg fog felelni kötelezettségeinek. A jobboldali sajtó mint nagy győzelmet ünnepli Millerand megválasztatását, a baloldali lapok pedig rámutatnak, hogy éppen ez a választás bizonyítja azt, menynyire szükség van a baloldali pártok szövetkezésére. Paul Boncour szocialista képviselő is a baloldali kartel megújításának múlhatatlan szükségéről beszélt választókerületében s azt hangoztatta, hogy a szocialistáknak a kartel újabb megkötésekor, kötelezettséget kell vállalniok, hogy belépnek a kormányba. Millerand — Az Est tudósítójától — Nagyszabású intellektuális bűnperben tartott ma délelőtt tárgyalást a büntetőtörvényszék Krauzelltanácsa. Az ügy fővádlottja Berger István volt, akinek neve a Tanítói Bank ügyével kapcsolatban már ismeretes. Ebből az ügyből kifolyólag annak idején Bernert le is tartóztatták. A királyi ügyészség a mai tárgyaláson több bűncselekménnyel vádolta Berger Istvánt. 1926 októberében több társával együtt hamis fuvarleveleket készített és ezek alapján 100 métermázsa nemlétező búzát adott el az Angol-Magyar Banknak. Egy másik vádpont ellene az, hogy mikor Vasek Ernőnél lakott, Vasek Ernő irodavezetőjének adta ki magát és ilyen minőségben pénzt is vett fel és az összegeket saját céljaira fordította. Azzal is vádolja még az ügyészség, hogy egy alkalommal hirdetést tett közzé, óvadékos alkalmazottakat vett fel és az óvadékot elsikkasztotta. Az Angol-Magyar Bank elleni csalásánál bűntársai is voltak, Rády János kereskedő, akit csalás bűntette miatt egy ízben már hatévi fegyházra ítéltek, Kitti Sándor magántisztviselő, aki lopás miatt már másfél évet ült. Delmér Zoltán, Rúzsa Jenő, Róna István és Nyulasy József magántisztviselő. Mindenekelőtt a 000 mázsa gabona ügyében hallgatta ki a bíróság Bergert. — Igen, bűnösnek érzem magam — mondotta a borotvált arcú, szemüveges, jó megjelenésű Berger. —■ Teljes mértékben bűnös vagyok Elmondotta ezután, hogy 1926 szeptember végén igen rossz anyagi viszonyok közé került. Ekkor találkozott az uceán Rády Jánossal, akivel a Tanítói Bank ügyéből kifolyólag együtt volt letartóztatva. Tudta Rádyról, hogy annak jólmenő irodája van és megkérdezte tőle, hogy nem alkalmazná-e őt? Rády megígérte, hogy néhány nap múlva választ fog adni. — Másnap Rády felhivatott lakására — folytatja védekezését Berger — mutatott néhány gabonamintát és azt mondotta, hogy 000 mázsa búza áll rendelkezésére, ezt a mennyiséget el kellene adni. Felmentem az Angol-Magyar Bankba, ahol Pulay Pállal, a gabonaosztály vezetőjével tárgyaltam. Úgy állapodtunk meg, hogy a gabona lírának 75 százaléka előre lefizeti a bank. Néhány pappal később Bádytól megtudtá, hogy nincs is gabona és a fuvarlevelek, amelyek alapján a gabonát eladtam, hamisak voltak. Megnyugtatásomra Rády elmon® hozta, hogy már 39-szer csinálja ezt és még egyszer sem fizetett rá. Addig beszélt, amíg rávett, hogy vigyem fel a hamis fuvarleveleket a bankba és vegyem fel a 250 millió koronát. Mikor a bankba felmentem, Pulay azt mondotta, várjak egy kicsit. Letelefonált Mezőcsátra, ahonnan a fuvarlevél datálva volt és ott megállapították, hogy aznap nem is adtak fel Mezőcsátról gabonát. Mikor ezt nekem megmondotta én nem bírtam már tovább a dolgot és Pulay cégvezető előtt mindent beismertem. Berger után a többi vádlottat hallgatta ki a törvényszék, akiknek nagy része ugyancsak beismerésben van. Legtöbjük bélyegzőket és adatokat hamisított a fuvarleveleken. Rúzsa Jenő azzal védekezik, hogy Rády leitatta és sava bűncselekményt részeg állapotban követte el. Róma István, a vádlott szolgája elmondta, hogy ő nem is tudta, hogy milyen célra kell neki egy papírlapra adatokat felírnia. A vádlottak kihallgatása után Pulay Pált, az Angol-Magyar Bank igazgatóját hallgatták ki. Pulay elmondotta, hogy tulajdonképpeni kár nem érte a csalásból a bankot, csupán egy kis árdifferencia, mert az árut még másnap eladták. Az elnök felszólítja Pilláut, menjen vissza a bankba és egy órán belül értesítse őt cégjelzéses levélben, hogy mi volt a bank pontos kára. Ezután a többi vádlottat kiküldte a teremből az elnök és Bergert hallgatta, ki a többi bűncselekményére vonatkozóan. wiwnpMwiwPwwiipiMimmmm Berger Istvánnak és bűntársainak nagyszabású bűnügye Bűncselekmény-sorozatukért ma álltak bíróság előtt ierek-Plage Akinek ott hozzátartozója van közölje címét sürgősen a kiadóba »Utazom" jelige alatt