Az Est, 1927. november (18. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-09 / 254. szám

Szerda, 1927. november 9. R23 Galsworthy, a nagy angol költő is elküldte „koszorúját“ Kossuth szobrára London, november 8 (Az Est londoni szerkesztőségétől) Kossuth Lajosnak, a maga korá­ban világszerte ünnepelt magyar szabadsághősnek, még ma is ható varázserejét mutatja, hogy az an­gol világbirodalom legkiválóbb té­nyezői küldték el hódolatukat Kos­suth Lajos budapesti szobrának lá­bához. Tegnap táviratoztam meg a Speaker-nek, H. Whitley-nek, Hen­derson volt belügyminiszternek, Rennworthynak, a kiváló ariszto­krata­ politikusnak üdvözleteit és most — sorban utolsónak — az an­gol szellemi élet legelső sorában álló nagyságai egyikének, a világ­híres költőnek, Galsiworth­ynak kö­vetkező ragyogó hódoló sorait to­vábbítom. — Nekem, aki mindig­ meleg és őszinte barátja, igazi csodáló­ja voltam és vagyok Magyarországnak, engedjék meg, hogy néhány meleg szívvel átér­­zett és a csodálat tiszteletteljes szavai­ból font kis koszorút tehessek le Kos­suth Lajosnak, a magyar nemzet nagy hősének szobrára, akinek emlékezetét és dicsőségét ünnepli ma a legyőzhe­tetlen magyar néplélek. A nagy angol költő, aki mindig melegen érzett Magyarországért, a Kossuth-ünnep alkalmából eze­ket a poétikus sorokat küldte Az Est londoni munkatársának, hogy üzenetképpen továbbítsa az egész magyar nép számára. Kiss Ferenc. A főváros a villamoscentrálé szakbizottságába nem hajlandó kiküldötteit megnevezni Miért mondott le gróf Teleki Pál a Dunántúli Villamosművek elnökségéről? _ ’Az Est tudósítójától — A villamoscentrálé telephelyé­nek kijelölése körül tudvalevőleg ellentét van a kereskedem­­minisz­ter és a főváros között. A városi pártok vezetői Budapesten szeret­nék felállítani a centrálét. Kívánsá­gukat a kereskedelmi miniszter annyiban vette figyelembe, hogy szakértőket bízott meg a budapesti megoldás tervezetének kidolgozá­sával. Úgy látszik azonban, hogy ez sem hozta meg a közeledést a város és a minisztérium felfogása­ közt. Erre vall a fővárosnak legutóbbi meglepő elhatározása. A minisz­térium ugyanis felszólította, hogy a centrálé ügyével foglalkozó szakbizottságba nevezze meg kikül­dötteit. Nem (csekély meglepetésre azonban a főváros vonakodott meg­bízott­akat kiküldeni a­ megjelölt bizottságba és egyelőre a minissé- s tériunt felszólítását nem teljesí- I tette.­­ Érdekes személyi kérdés kerül a közeli időben eldöntésre a­ centrálé ügyével kapcsolatban. A kormány utasítására még a tavasz folya­mán megalakult a Dunántúli Vil­lamosművek Rt., amely kerete lesz a centrálé építő társaságnak. A társaság elnökévé gróf Teleki Pált választották meg, a választást be is vezették a cégjegyzékbe, azon­ban legutóbb gróf Teleki Pál le­mondott a társaság elnökségéről. Lemondását különféle kombiná­ciókkal kísérik, beavatott helyen azt mondják, hogy gróf Teleki meg akarja őrizni a kormánnyal szemben akciószabadságát, és ezért mondott volna le a Dunántúli el­nökségéről. Ú­gy halljuk, hogy rövidesen köz­gyűlést tart a társaság és ezen be­tölti a megüresedett elnöki tisztsé­get. Szakkörök értesülése szerint ezúttal egy szakember kerülne a Dunántúli élére. Az Est könyvosztálya a közönség régi óhajának eleget téve, kiadja a könyvkeres­kedéseiben kapható és megrendelhető műszaki könyvek kimerítő jegyzékét A nagy hiányt pótló könyvjegyzéket ingyen, küldi mert minden szakembernek, aki címét november hó 15-ig beküldi. Mérnökök, marosok, munkások megtalálnak a jegyzékben minden könyvet, amire szakmá­jukban szükségük lehet. Gyárosok, munkaadók akik azt akarják, hogy alkalmazottaik művelődjenek, küld­jék be munkásaik címét Mz Esi könyvosztárnémunk Bezséf&et kömit 18—20 9. oldal. Az őszi tavasz olcsóságot hozott a vásárcsarnokban — Az Est tudósítójától — A hetek óta tartó nyárias idő­ meg­tette jótékony hatását. Lényegesen ol­csóbb lett a főzelékpiac. Nem fillérek­kel estek az egész vonalon az ár­ak, ha­nem egyes főzelékféléknél teljes 60 szá­zalékkal. A földeken újra megindult a vegetáció. Majdnem valamennyi főze­­léknövény virágzik és újra terem gyü­mölcsöt. A helyzetnek megfelelően ma­ renge­teg mennyiségű káposztát és spenótot hoztak a nagy vásárcsarnokhoz tartozó hetipiacra. A káposzta ára 6—7 fillér, a spenóté 6—8 fillér. Még a zöldbab is újra virágzik. Ennek az ilyen tájbat a különleges csemegének persze már ma­gas az ára: 1 pengő 60 fillér. .A karfiol szintén nagy tömegekben látható. Az ára 60 fillérről 30 fillérre esett, de még ez is sok, mert vagon­­tételben 0 fillérért kapható. A kel­káposzta is olcsóbb lett, 14 fillér az ára. Paprika is tömérdek van a pia­con, 18—20 fillérért adják. Az enyhe időt jellemzi, hogy sok helyen hóna­pos retket, a tavasz csemegéjét és ku­koricát, a nyár termékét is látni. A termelők még további olcsóbbodást jósolnak, ha az időjárás kedvező marad. A hagyma ára mindenütt egyformán 28 fillér. További olcsóbbodás tapasztalható a húspiacon is. Ebben a sertéshús vezet. Oka ennek részint az igen nagy sertésfelhozatal, részint pedig az enyhe időjárás, mert emiatt a levágott sertéseket sürgősen el kell adni. A zsír ára változatlan maradt: 2.24 pengő. A sertéscomb ára azonban 2.80 pengőről 2.60 pengőre esett, a karajé pedig 3.—3.40 pengőre, a múlt heti 3.30—3.00 pengős árral szemben. A marhahús ára nem változott a múlt hét óta. A marha eleje 2­08, a há­tulja 2.80 pengő. A községi zöldségüzem árai azonosak, a főzelékpiac áraival. Egyedül a rózsa­burgonyát méri olcsóbban, a burgonya ára általában 18 fillér, míg a zöldség­üzem bódéjában csak 14 fillér. A Fővárosi Élelmiszer­üzem végre rászánta magját magas árainak lefara­gására. Az Élelmiszerüzem zsírja ma 2,28 pengőre esett, vagyis még mindig 4 fillérrel drágább, mint általában a henteseknél. A marhahús árát is le­szállította 20 fillérrel az élelmiszer, üzem, úgyhogy a hatósági marhahús ma­­Ibi­­tosán annyiba kerül, mint minden más mészárszékben. A sertéshús azonban az árleszállítást ellenére is még mindig drágább az élelmiszerüzem bódéjá­ban, mint a henteseknél. A sertéscomb árát ugyanis 3 pengőről csak 2.90 pengőre, a sertéskarajt 3.80 pengőről 3.60 petle­gőre szállította le, vagyis még mindig 10—30 fillérrel méri drágábban a legi­tim húskereskedelemnél. Alig hisszük, hogy a város ezért csi­nálta és ezért tartja fenn az élelmiszer üzemet. FELBORULT EGY CSÓNAK hétfőn délután a Lánchíd mellett és két hajóslegény, Göcze Gyula és Hegyi Mihály, belefulladt a Dunába. A csónakot az erős szél borította fel. HOZMETZ KÁROLY FERENC egye­temi hallgató, akinek neve több­ször szerepelt tüntetésekkel kapcso­latban, levelet írt Kánitz Gézának, a Turul bajtársi szövetség két ve­zetője s két zsidó hallgató között lefolyt lovagjai ügy egyik segéd­jének, és ebben a levélben be­jelentette, hogy nem a Turul Szö­vetség, hanem ő adott utasítást ar­ra, hogy a zsidó egyetemistákat ne engedjék be az egyetemre. LIBER TANÁCSNOK A FŐVÁROS TEGNAPI KÖZGYŰLÉSÉN bejelen­tette, hogy a katolikus klérust is meghívták a Kossuth-tmi népre. Hogy nem tettek koszorút, arról a fővá­ros nem tehet, mert erre senkit sem kényszeríthet. DISZNÓÖLÖKÉSSEL AGYONSZÚRTA FELESÉGÉT Somogy községben Csibián Szinusz bányalövőmester. A gyilkosság után reggelig nyugod­tan aludt a véres holttest mellett, majd önként jelentkezett a rendőr­ségen. LEÁNYKERESKEDÉS CÍMÉN FEL­­JELENTÉST TETTEK dr. Schrank György budapesti fogorvos ellen A feljelentést visszavonták, de a rend­őrség hivatalból folytatja a nyomo­zást, a bűnügyi védők egyesületei hétfőn ülést tartott s ezen állást foglaltak a bü­ntetőnocellának hor­ribilis pénzbüntetései és a­ sajtóra vonatkozó túlzottan szigorú és indo­kolatlan paragrafusai ellen, ame­lyek gúzsba kötik a gondolatnyil­vánítás szabadságát. BOURBON FERDINAND HERCEGET Fontainebleauban csalás miatt le­tartóztatták. A hercegnek már 1924- ben is dolga volt a rendőrséggel. Akkoriban erkölcsellenes cselekedet miatt kiut­asították. A KÉPVISELŐH­ÁZ TEGNAPI ÜLÉ­SÉN a Kossuth emlékét megörökítő és a március 15-ét nemzeti ünneppé avató javaslatokat Heu­den minisz­terelnök nagy beszéde után egyhan­gúlag elfogadták. A HOHENZOLLERN-CSALÁD egyik TAGjA, Sarolta Zsófia hercegasz­­szony, Eitel Frigyes herceg elvált felesége, eljegyezte magát egy Hedemann nevű berlini férfiúval. Ék Fanamet nagyágyúi a A halállégió Paramount világattrakció 14 fejezetben. Szécsi-mozgó Corso Uránia ! ■............—­­...........- ■- —------------------ 1

Next