Az Est, 1928. december (19. évfolyam, 273-295. szám)

1928-12-01 / 273. szám

Siómba deceraöéf t ■väßrfSSi.­jílPCtST . 4 Talbot villamossági centrálé átvételéről tár­gyalnak a BESzKÁR-ral A villamosvasút vezetősége tanulmányozza az ügyet Vegye át a BESzKAR “ a Talbot*centrálét dent ,■ ■ —» Alt ,Étt'tucóiltőréról — ' A Tálbót centrálé ügye még mindig nincsen véglegesen elintéz­­ve. Annak idején az volt a­ terv,­ hogy a centrálét felépítik és az új villamossági művek kezelését a főváros­­ veszi át, így rentábili­­sabbnak mutatkozott az üzemve­zetés, mert­ a tárgyalások abban az irányban folytak azt megelő­­­­zően, hogy a város 100 millió kilo­­wtttt órát fog évente átvenni a c­entrálétól. Ilyen körülmények kö­zött a főváros lett volna a legna­gyobb fogyasztó, tehát kézenfekvő volt az ajánlat, hogy maga a­ vá­ros tegye rá a kezét, akár bérlet, akár más formában a Talbot cent­­ráléra. A főváros és a Talbot-centrálé között azonban megegyezés he­lyett éles háború tört ki, amely végeredményképpen most is tart, legfeljebb, fegyverszünet­­ről van szó. Valamiféleképpen •­meg­ kellene ol­dani ezt a problémát és 'így me­rült fel az a kibontakozási lehe­tőség,, 'hogy • nem is annyira maga a főváros, hanem esetleg a Bosskár bé­relné a Talboigot && így azután a főváros irányítása •’«rá­ "kerülne a­­Talbot-centrálé­­ve­zetése. •' .. • ■■■■"' „Minden felelősség nélküli ' szakértői vizsgálat“'. , ' A BESZKÁ­lT szem tud kapni áramot Utána jártunk ennek a­ legújabb ötletnek és a következőket tudtuk meg: * * A Beszkártnak nagy nehézségei vannak­ az áramszolgáltatás körül.­­A Beszkárt eddig a Pálffy uccai és a­ Révész uccai saját centráléjából kapta az áramot, viszont magáno­soktól is kellett vásárolnia, így­­többek között a Phöbustól vett évente 7 millió­­kilowattóra ára­mot. Ez a megoldás nem volt olcsó, mert 10 Miért fizetett érte, holott ha modernül­ berendezkedik, a fele áron Diára, az áramot előállítani. A Pálffy utcai telep már nagyon elavult, meg kellette szüntetni. A Beszkárt az Elektromos Művekhez, fordult és ön van k’ért, ajánlatot. Az­­■Elektromos Művek kijelentette, ■hogy áramot nem tud adni, mert amikor csúcsterhelés van, még az Elektromos Művek is kénytelen a Phöbustól, a Ganztól és magáno­soktól­■ áramot kérni. Hivatalosan a tanácshoz is . fordult, a Beszkárt, 'ahc-ne-t írásban kapta, ugyanezt :n. választ: ’ ~. ■' .*'• ’ \. ilyen., körülmények között elő­állott az a szükségesség, hogy a BESzKABnak, fejleszteni kell. az elektromos.telepeit. 10.000. lóerős új' gépét. akartak. beállítani a­­Ré­vész. . u­jtfal' central­éba, ahol-.eddig összeiáélt'; $0.010 lóerős gépei­­működ­­t­­ek. . Ennek' természetes­­következ­­­ ta éfaye’ az,'hogy a.Pálffy-féle tele­­pes,' kikapcsolják.­­ ' Amikor erről ' beszélni' kezdtek, szóba került az is.­ hogy a. Besz­kárt áramszükséglete ... állandóan növekszik. ■ Hatvan ital jóről évben ,’az év« - - be» felszökött, 87 millióra, a jövő évben ,reálsz.. 90 és IIV­ millió közö­tt, fog ingadozz!, ,de az kétségtelen, hogy hamarosan ■i eléri a 103 millió kilowatt érát. Ekkor valaki felvetette azt a kér­­itést, nem volna-e célszerűbb, ha a Beszkárt építés helyett egyszerűen a­ Talbot-centrálétól venné át a szükséges ár­amot. Annak idején, amikor a Talbot­­centrálé és a főváros között a tár­gyalások megindultak, a főváros éppen 100 millió kilowatt órát akart évente átvenni a­ Talbottól. A szak­értők­­tudták, hogy ezt az áramot úgy ahogy van­ást adta­ volna, a Beszkártnak. A tárgyalások során felmerült az a javaslat is, hogy a főváros helyett lépjen elő­térbe a Beszkárt, a Beszkárt bérelje a Talbot centrálét, eb­ben az esetben sokkal olcsób­ban jutna az áramhoz, mintha azt készpénz ellenében vásá­­­ ,­­­rolná. Az új centrálé építésétől az érvelés szerint annál is inkább el kellene­­állni,­­­mért millió (1s millió pengőt kellene az új centráléba beépíteni "és ezeket az összegeket" most előte­remteni ,nagyon nehéz volna. , A Beszkárt igazgatóságának az ■a­ felfogása,­­hogy tulajdonképpen az egész kalkuláció kérdése, tehát szakértőknek alaposan,, és objektí­ven meg kell vizsgálni­ a helyzetet. A. EÉSZKAR'' igazgatóságában komoly. szakemberek váj­nak újra?4­­áó Kálmán, V­ázsonyi Jenő, Eréky Károly,', ezenkívül, rendelkezésére ■ állanak. olyan .emberek,­ mint Szhi­­­­mannék.. Verebélyi, valamint. Tor­­m­ay Géza, aki sokáig vezette az egyesített villamost.. Úgy határoz­tak, hogy ez a bizottság megvizsgálja, vagyon a BESzKAR részére mi előnyösebb, ha tovább fejlesz­tik a Révész utcai Centrálét, vagy'a Talbottal létesítenek ' valami közösséget? Nem akarták azonban azt, hogy ezeknek a megbeszéléseknek­­ hiva­talos jellege legyen, tehát e pilla­natban nincs meg több, mint any­­­ny­i, hogy­­a kérdésnek minden kötelezettség nélküli műszaki ta­nulmányozása folyik - és­ ennek a vizsgálatától fog függni azután az, hogy a kérdéssel komolyabban fognak-e­ foglalkozni. E pillanatban tehát még nincsen szó zárt ajtók mögötti tanácsko­zásról sem, csupán ez az előzetes informálódás folyik, és ettől füg ■függni, hogy azután a főváros mit­­fog csinálni. Sztrókay István vezérigazgató­­helyettes nyilatk­oz­ata " Mindenesetre szükségesnek talál­tuk megkérdezni Sztrókay István v­ezérigazgató-helyettest, aki je­lenleg­ a BESZKÁR-.ügyeit irá­nyítja. .uA vezéigazgató-helyettes a következőket • mondotta jAz Est •munkatársának:. .. ., • — Az igazán nem uj dolog, hogy a­­Pálffy téri' »?«' a Révész utcai telep­ek •­nem elégségetek' ft Boszkár ••számára. Sa­ntár hat esztendővel­­ ezelőtt elő- «.­***..él.***/. .. ; állottam a fejlesztés glomotatolvat, az­óta is­­állandóan dolgozunk a terve­ken, viszont’’ tavaly már kétségen kívül elő­­állott az a helyzet, hogy a Révész uccai telepet sürgősen ki kell bő­víteni. 'Azonnal be is szereztünk egy gépet, amelyet­­ beállítottunk'.' és jelenleg ez már, üzemben is van. A Pálffy zsízi­­te­lepet kétségtelenül be kell szüntetni, mert ma az a helyzet, hogy a két áram­­­fejlesztő .■bét.. különböző t­em­észeti­ áramot termel, tehát a­­termelés iga­zán nem -ökonomikus. .­Vagy fejleszteni kell a. Révész utcai telepét vagy­ más útca-módon kell az árambeszerzésről gondoskodni.­­ A Talbot cenitrále ügye a levegő­­ben van. A főváros tárgyalt a centrálév­al , ezek­­a megbeszélések ninc'eenek szé­­fejezve. Tulajdonképpen a mi szü­kség­ létünk kiségítéséről volt szó, amit ak­­­kor is hangsúlyozott a főváros Egye­lőre tanulmányoztuk a­­­ kérdést, ma azonban még nagyon messze vagyunk , bármilyen irányba való döntéstől. Lehet aról szó, hogy a Beszkár valamilyen formábans átvegye a Tál­­botot? — vetettük kö­sbe. • — E pillanatban­ még nem lehet ilyen messzemenő következtetéseket­ levonni, mielőtt döntés történne, ,a főváros­­ vezetői, a deszkáz irányítói ala­­­­posan tanulmányozni fognak min és csak ha az­ előzetes vizsgálatok ba fejeződtek, lehet komolyabb­­ lépésre gondolni. •• •*" (1. oldal. A műépítész és a három kis­züllött lány bűnpőre Dekobra és Capek nem vállalta a bizalmi férfi tisztjét a zárt tárgyaláson Bécs, november 30 (Az Lét bécsi szerkesztőségétől) A szenzációkra­­ éhes közönség­nek kellemetlen csalódást okozott a­ büntetőtörvényszék elnökének az a rendelkezése, hogy elejétől végig zárt ajtók­­mögött fogják ma délelőtt tárgyalni­ Loos Adolfnak, a neves■ bécsi műépítésznek bűn­­­­pőrét, akit az ügyészség­­többrendbeli erkölcstelen seggei, zsenge korú kislányok megrontá­sával vádolt. A bíróság tagjainak kivételével ,senki, még a sajtó­ kép­­­­viségői sem leh­etek jelen a tárg­­yaláson, csupán, a Vádlott három ■bizalmi embere. Loos bizalmi­­férfiat, gyanánt megnevezte Alau­­rice Dekebrát, a világbírű francia írót, Karl Krausst,­ a kiváló oszt­rák publicistát - és Kari Capek cseh színműírót.­­ Az ügyészség vádirata szerint Loos Adolf ez év a­gusztus 26-ika és szeptember 3-ika között két 8 éves és egy­­10 éves lányt műter­mébe hívott, hogy álljanak neki modellt és a gyermekeket tönkre­tette. A mai tárgyalásra, a bíróság megidézte a három kisleányt és Szii- Jeikkel együtt és dr. Schwarzwald Eugéniát,' a jeles osztrák' 'filantróp pedagógust, akitől mintegy­­szak­értői véleményt vár a züllött gyer­­mekek lelki életéről. • Maurice Dekobra eleinte vállalta a vádlott bizalmi emberének sze­repét, de nem jött el és nem is fog résztvenni a mai tárgyaláson, úgy­szintén Karl Capek cseh­ színmű­­­­író segi, aki levelet­ írt a vádlott­­hoz és­ védőjéhez, amelyben közli, hogy neki magának is tét politikai pere van Prágában, nem jártas bűnügyekben és helye­sebbnek tartaná, ha a­­ vádlott ő helyette valami neves hírlapírót kérne fel a bizalmi férfi szerepére. Egyedül Kari Kt'fv.is nem tért­­ki a feladat elöl. ■ .­­ :' „ •Az elényomozás során alaposan megingott a vád.' mert kiderült, •hogy.. az. á­rkalati mééröntottg v ér­­•meklányok -sül­ött életet éltek­ a családi körben., szüleik tudtával. A fiatalkorúak •• gondozó hivatala például' az egyik Kslányról. .a 8 éves R.. Máriáról­­azt al'jelentést segíte a­­törvényszéknek,­­hogy­­ a gyermek megáldikpilottan ■ hazudozó, i‘ így nemi­iben. elhírzsztelte szü­leiről hogy egy sorsjegyen 35.000 sillinget nyertek és a dologból egy szó sem volt igaz, később elment ' egy műkertészhez és sírva kért mentől több virágot, mert anyja m­eghalt és a koporsójára kell a virág; aztán hencegett" hasonló korú barátnői előtt, hogy a virá­got egy finom úrtól kapta, aki sze­relmes belé. Ezt a kislányt édes­­atyja­ vitte el a vádlott művészhez és a­ rendes tarifa alapján felaján­lotta' modell gyanánt.­­ -A másik­ 8 éves leány , P.­Erika,­­a szomszédok, '•elbeszélése -és?.a -.fia­talkorúak gondozó hivatalának m­egállapítása szerint, szintén hazudozó természetű, mindig az utcán csatangol és rendszeresen eljárt a modell­­börze. Ugyanilyen kedvezőtlenül hangzik az a felvilágosítás is, amelyet a bíróság­ és a védelem a harmadik kislányról, a 10 éves F."Idáról ka­pott, akinek anyjáról azonkívül ki­derült, hogy veréssel csalta ki leá­nyából azt a vallomást, hogy Loos­­erőszakoskodott vele és az asszony a szomszédoknak dicsekedve kimond­­ta, hogy ezért sok pénz fog a ház­hoz állami. Bécsi művészkörökben általános a rokonszenv a vádlott építőmű­vész iránt most, hogy ilyen bot­rányba keveredett valószínűleg ártatlanul, pedig Lőcs Adolfnak kíméletlen szókimondása és kü­löncködése miatt művésztársai kö­zött is sok a haragosa. Érthető ér­deklődései várják ezekben a kö­rökben az ítéletet és úgy véleked­nek, hogy az nem lehet marasztaló a művészre nézve, mert a vád csupán ezeknek a­ léha, romlott, fe­csegő és hasadozó kislányoknak és anyagi­ hasznát váró szüleiknek kétes vallomásán épül fel és az egyetlen terhelő adat a művész el­len a­­sok pornográf fényképfelvé­tel, amelyekről­ azonban a szakér­tők azt i­á lutják­, hogy pryfészí fel­vételek és a mentoraijuk szerint már több mint 30 év­­óta­­ Loos Adolf birtokában vannak. A mű­vész azt állítja, hogy ezeket a képeket gondosan őrizte szekré­nyében,­ de kis romlott, modelljei előkotorták,­­ mikor ő nem volt otthon, s éterzsip Hutter-gyártmány szavatoltan.tiszta, egészséges és­­ 100% tiszta kókusz-zsír. ■

Next