Az Est, 1934. november (25. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-23 / 264. szám
12. oldal Naponta három hónapig áll a pesti villamos Válaszolt báró Dőry Andor nyílt levelére — Ziz Est tudósítójától — A budapesti villamosközlekedés problémáihoz szólva, báró Dőry Andor nyílt levelet intézett Az Est-ben a BSzKRt igazgatóságához. Ma három válasz érkezett a levélre: az egyiket az igazgatóság egy tagja, a másik kettőt kalauzok írták. Mik a pesti közlekedés igazi bajai? ! Igen tisztelt Báró Úr! Nyílt levelére kötelességemnek tartom saját nevemben válaszolni, mert egyrészt a villamosközlekedés mai helyzetéért — mint igazgatósági tag — én is viselem a felelősséget és másrészt, mert van némi részem és érdemem abban, hogy megvalósult az ön által eltemetendőnek ítélt kisszakasz. Ott kezdem, ahol ön, a személyzet elleni panaszánál■ A vasútnak 12.000 alkalmazottja van, természetesen található tehát közöttük fegyelmezetlen és udvariatlan ember is. Hisz ha csonka hazánkban 12.000 báró lenne, azok között is akadna udvariatlan és fegyelmezetlen. Az ilyenekkal szemben azonban kegyeskedjék aként f eltárni, hogy sapkaszámuk feljegyzésével konkrét panaszát adja az igazgatóság tudomására s akkor ennek — garantálom — meg is lesz a foganatja. Általánosítani ne méltóztassék Egy-két emberért ne méltóztassék 12.000 emberre követ dobni, mert ez —hogy az ön szavaival éljek — nem magyar szokás, igen tisztelt báró úr! Ugyancsak panaszkodik Ön a borotválatlan kalauzok ellen. Méltóztatik-e tudni, hogy a BSzKRt személyzetét eddig négyszer szanálták, ami azt jelenti, hogy jövedelmüket 30 —40%-kal lefaragták. Azt a borotválatlan kalauzt odahaza négy gyermek várja s mindennapi eset, hogy fizetése kiadásakor 20 pengő körüli öszszeget visz nekik haza 15 napi megélésre. Nem akarom önre mondani, tehát magamra mondom, hogy ilyen anyagi helyzetben magam sem borotválkozhatnék. Áttérek ezután gazdag külföldi tapasztalatain alapuló tanácsaira, melyeket három eléggé közismert szóban foglal össze: a közlekedés legyen sűrű, gyors és olcsó. E tanácsokat kétségtelenül azon külföldi tapasztalatai alapján nyújtja, amit magam is tudok, aki szintén bejártam néhány falut a Nílus második vízesésétől Skócia partvidékéig s ez az, hogy külföldön tudniillik pontosan ez a három kellék hiányzik a közúti közlekedésből. Ami a közlekedés gyorsaságát illeti, — amelynek részleteivel ön nem foglalkozik;— szíves tudomására adom, hogy a kérdés szabályozása kívül esik az igazgatóság hatáskörén. De ezen kívül ez még motor, megállóhely és fékkérdés. A sebességet a leggyengébb teljesítményű motorhoz kell szabni s a gyenge motorok kicserélése jónéhány millió pengőt igényel. Megállóhely anynyi van és oly sűrűn a fővárosban, mint sehol a világon. A pesti villamos naponta, azaz a napi 21 óra üzemidő alatt kereken 2000 órát, azaz kereken 3 hónapot tölt el a megállóhelyeken. A sűrű közlekedésnél ellentmondásba került báró úr önmagával. Ön hosszú vonalakat és sűrű közlekedést kíván, amit magyarul fából vaskarikának hívnak. Hogyan méltóztsuk elgondolni azt a hosszú vonalat, amely, mondjuk, keresztül fut azon a Rákóczi úton, amely a főváros közlekedési főütőere — de amelyet ön meg sem említ, báró úr — és elszaladna, mondjuk, a Szent Imre herceg útjára, miként ezt azelőtt a 27-es tette. Most már vagy annyi kocsit kellene járatni, amennyit a Rákóczi út utasforgalma igényel, akkor az Imre herceg útján pocsékolnék az üres kocsit és a pénzt, vagy megfordítva s akkor a Rákóczi út panaszkodna. Javítani ezen, megoldani ezt a kérdést csak úgy lehet, ha az egyforma utasforgalmú útvonalrészeken önálló viszonylatok, közlekednek, amire vonatkozó tervezet és tudás megvan, csak még az a néhány százezer pengő vagy millió Maanmlar UR ANI A~DÉCSI Péntek, 1934. november 23. hiányzik, amelynek előteremtéséhez e helyen is mély tisztelettel kérem báró úr szíves közreműködését. Az olcsó közlekedésiből már nem is merek szólni. Ön a 10 filléres szakaszjegyet olcsóbbnak tartja a 6 filléres tantusznál. Nem hiszem, hogy ennek szélesebb körökben való hangoztatása ne járna súlyosabb következményekkel. E kérdéssel tehát már részletében nem foglalkozom s röviden csak annyit mondok, hogy a 10 és 20 filléres jegyek bevezetése ugyanennyi millió pengő tényleges veszteséget jelentene. Ne temessük el tehát egyelőre ezt a tantusz-rendszert, amelynek kétszázmillió utas örül. Engedje meg ezután, hogy néhány szóval én mondjam meg, mi a pesti közlekedés hibája, én, akiről mások azt a rágalmat terjesztik, hogy értek valamit a közlekedés ügyéhez. Az első baj, hogy nincs pénz- Van egy vállalat, melynek 1.250.000 pengő alaptőkéje van, ami 10 napi bevételnek felel meg. E vállalat akként született, hogy több, versenytársként működő villamostársaság egybevonatott. Vonalvezetése — ez olyan népszerű szó ma — nem felel meg az együttműködésnek, mert konkurens társaságok saját céljaik szolgálatában létesítették azokat. A pénzhiány folyton természetesen szenved e vállalat műszaki felkészültsége is, melyről azonban ennek ellenére meg kell állapítani, hogy példaadó Európában. Szeretne e vállalat sokat csinálni és tudna is csinálni, csak azt nem tudja, hogy miből, mert hiszen 10 éves fennállása alatt 60 millió pengőt adott gazdájának, a fővárosnak. E vállalatnak van egy igazgatósága, amelyet szintén szanáltak, de sem a szanálás előtt, sem a szanálás után nem ő a közlekedés tulajdonképpeni intézője, így történhetik meg, hogy a vezérigazgatónak kívülálló tényezőtől kell például engedélyt kérnie arra, hogy 1, azaz egy darab autóbuszt díjmentesen kirendelhessen a pályaudvarra akár, amikor például a bécsi villamos alkalmazottai jönnek el budapesti kollégáik meglátogatására. Horváth Károly A kalauzok megvédik társaikat Méltóságos Báró Úr! Nagy figyelemmel és érdeklődéssel olvastam, ez év november 19-én Az Estben megjelent »Nyílt levél a BSzKRt Igazgatóságához« című közleményét. Bár közleményére a válasz megadására elsősorban nem én vagyok a hivatott, hanem maga az igazgatóság s valószínű, hogy válaszol is rá. Amire azonban én felelek, az a személyzetre tett kijelentése. Megfeledkezett méltóságod arról, hogy odaillessze sorai közé,tisztelet adassék a kivételnek. Napirendre térek a személyzet fegyelmezetlensége fölött. Méltóságod példaképpen állítja a villamos alkalmazottakkal szemben az állami alkalmazottakat és azon véleményének ad kifejezést, hogy »Hiányzik a vasszigor és a fegyelem« — pedig e kettő nélkül nem lehet egy sokezer emberből álló vállalatot vezetni. Elismerem, hogy fegyelem és szigor nélkül nincs komoly vasúti szolgálat, de, hogy ezt elérjük, nemcsak a saját fegyelmezettségünkre van szükség, de szükség van az utazóközönség fegyelmezettségére is, amely — én hozzáteszem, hogy »tisztelet adassék a kivételnek« — nagy százalékban hiányzik. Erről bő tapasztalattal rendelkezem, mert szolgálatom alkalmával gyakran van ezt módom tapasztalni. A szolgálat ideje alatt nemcsak szabálytalanságokat látok, hanem modortalanságot is eleget hallok mindkét fél részéről. Maradjunk a tárgynál. Méltóságod azt mondja, hogy a kalauzok nagy része mosdatlanul áll a szolgálatba. Lehetséges, de mégis gondolkodóba ejti az embert, hogy vannak még olyan alkalmazottak is, hogy e mulasztásuk által kiteszik magukat a büntetésnek s ezáltal családjuktól, valamint önmaguktól egy-egy darab kenyeret vesznek el. Öltözetük gondozatlan, arcuk borotválatlan, a fiatal kalauzok pedig zsebrevágott kézzel állnak az ajtóban, írja tovább Méltóságod, s hogy a felszállásnál nem segédkeznek az idősebb hölgyeknek, a rokkantaknak. Ezek mind olyan panaszok, melyekre megvolna az alkalmazottak részéről a válasz is, de ezt itt mellőzöm Csak egy érdekes esettel fogok rámutatni. Velem történt. A 4-es vonalon teljesítettem szolgálatot, midőn egy alkalommal egy idős hölgynek segédkeztem a felszálláskor, ki meglehetősen magából kikelve utasította vissza segítségemet: »Ne nyúljon hozzám! Micsoda dolog az, hogy fogdossa a karomat!« Magam is meglepődtem, mert a hölgynél legalább 70 év játszott szerepet, de az utazóközönség is fennhangon adott kifejezést megbotránkozásának. Vannak viszont utasok, hölgyek is, kik jó szívvel fogadják az alkalmazott udvariasságát és megköszönik az alkalmazott figyelmességét. Sajnos, ezt kevesen veszik észre, a szép szó ritkán jut el az illetékesekhez, egy-egy kedves, dicsérő levél formájában, pedig talán sokszor rászolgáltunk. Maradok Méltóságod tisztelője Czeglédy Károly vill. kocsivezető, megbízott vizsg. kalauz A „hosszú átszálló** és más esetek Egy másik kalauz a következőket írja levelében: Olvastam Az Est-ben a BSzKRt igazgatóságához intézett nyilt levelet, amelynek éle az alkalmazottak ellen irányult. Magam és kartársaim nevében vissza kell utasítanom a támadást. Egy 15.000 embert számláló testületben mindig voltak és lesznek, akik megfeledkeznek arról, hogy mivel tartoznak önmaguk és a testület jó hírnevének. Meg vagyok győződve, hogy az utazóközönség nagy része nem helyesli a cikkíró úr álláspontját. Elismerem, hogy van egy töredék, amely a közleménnyel azonosítja magát, ezek azok az utasok, akik a kalauzokkal szemben állandóan követelésekkel lépnek fel. Például hosszú átszállót kérnek, ami azt jelenti, hogy a kalauz a jegyet a rendes lámét félórával előbbre lyukassza ki. Ha ezt a kalauz nem teszi, akkor az utas örök ellensége lesz nemcsak ennek az egy kalauznak, hanem valamenynyinek s udvariatlannak tartja. Vagy: ha lejárt az átszálló, de az utas ragaszkodik a már megváltott jegyéhez, vitatkozik a kalauzzal és ráfogja, hogy modortalan volt. A kisszakaszt is kár támadni, hogy bevált-e, legjobban a közönség bírálhatja el, a kispénzű embert is belekapcsolta a tantusz a forgalomba, ez csak nem baj. Tisztelettel: Szolga József kocsivezető és kalauz. von AAAAAAAVVAAVWWSAAAVWV. A szenvedő beteg nőket reggel éhgyomorra egy kő pohár természetes Ferenc József keserűvíz 2—3 óra alatt könnyű, lágy bélkiürüléshez segíti és ezáltal igen sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több nagynevű alapvetője írja műveiben, hogy a Ferenc József vízzel elért kitűnő eredményekről saját kísérletei útján is alkalma volt meggyőződést szerezni.