Az Est, 1935. április (26. évfolyam, 75-97. szám)

1935-04-14 / 86. szám - I. melléklet

Vasárnap, 1935 április 14. és 25 éves jubileumi száma /• melléklet RIPORT E­­LŐTTÜNK ITT ÁLLNAK négy nagy polcot megtöltve Az Est 25 év alatt megjelent példányai. Évszám­ok és­ hónapok szerint rendezve, bekötve sorakoznak: egy egész könyvtár. A világ huszonöt évének történetét őrzik 1910-től 1935-ig. De őrzik a rendkívüli tehetségű és hatalmas akaraterejű alapítónak, Miklós Andornak és munkatársainak lelkes erőfeszítését is, hogy olyan újságot csináljanak, amilyen még nem került a magyar közönség kezébe. A mai Az Est­nek riportot kellene írnia testvéreiről, az eddig megjelent példányszámokról, arról, hogy mi tölti meg az évfolyamok 300 kötetét. De arról is, hogyan keletkezett és hogyan készült Az Est huszonöt évig. Arról is, hogy szellemi és nyomdai arculata milyen nagy hatással volt az egész magyar sajtóra, hogy milyen friss megújhodást vitt nemcsak a szöveg, de a hirdetési oldalakba is, a hirdetés műfajába. Hány új formát nyitott a rek­lámnak, legújabb alkotásáig az Expressz Hirdetésekig. Az Est maga is nagy hirdető volt mindig. A mi kiadóhivatalunk felett ragyogott fel először piros neonfényben ez a két szó: Az Est s alatta a kék vonal. Ma már tele van a pesti este és éjszaka a neonvilágítás bűvös, modern szépségével. De tartsunk sorrendet. Hogyan is keletkezett Az Est? A Pesti Napló közgazdasági rovatát szerkesztette Miklós Andor, ami­kor súlyos elvi összeütközése támadt a lap kiadójával. A fiatal hírlapíró nem hódolt meg a közgazdasági élet hatalmasságainak és kíméletlen őszin­teségével sok kellemetlenséget okozott nekik. Hírt adott titokban készülő, vagy befejezett, titkolt nagy üzletekről, amelyek azonban nem bírták el a nyilvánosság világosságát és ellenőrzését. Miklóst mindig a tiszta közérdek szempontja és az erkölcsi felháborodás vezette, ha ilyenkor tintába mártotta a tollát, ő a gazdasági élet tisztaságát, a magyar piac jóhírét védte és megalkuvást nem ismerve szállt szembe — ha az igazság így kívánta —a nagyhatalmú bankokkal, bankvezérekkel és üzletes politikusokkal. De mi­niszterekkel, államtitkárokkal, képviselőkkel is. Sok ellensége gyűlt így össze természetesen, ezek állandóan ostromolták a Pesti Napló kiadóját s tüzelték Miklós Andor ellen, aki végül észrevette, hogy szellemi szabad­sága egyre jobban összezsugorodik. Ezt ő nem tudta elviselni és egy napon otthagyta a Pesti Naplót. De akkor már tudta, hogy lapot csinál. Olyan lapot, amelyben min­dent meg lehet írni. Mindent, ami igaz, ami igazságos és ami közérdekű. Fiatal barátaiból hamarosan össze is állította a szerkesztőséget. Abban az időben a kávéházakban forrott és alakult az élet. A politikai, az üzleti, az irodalmi, a művészi élet mind egy-egy kávéházban ütött tanyát, ott szület­tek meg a nagy tervek s végtelen viták és tanácskozások után vagy révbe futottak, vagy zátonyra szaladtak. Miklós Andorék a Royal- és az Abbázia­­kávéházban szőtték terveiket. Kora reggeltől kora reggelig festették álmaikat arról az újságról, amely nem fog szolgálni pártokat, pártvezére­ket, amely független lesz bankoktól, vállalatoktól, világnézetektől, amely csak magyar lesz. Amikor már tisztán állt előttük, hogy mit akarnak, akkor jött a legnehezebb kérdés: mi legyen a lap címe? Hetekig tanácskoz­tak ezen, míg végre megállapodtak: Az Est lesz az új lap címe. Amikor ez is megvolt, elkezdődött a munka, hogy Az Est nevét, mi­előtt még megjelenik, megismerje a közönség. Egy napon plakátok árasz­tották el a várost és hírül adták, hogy áprilisban meg fog jelenni Az Est című napilap. De nemcsak a hirdető oszlopok hordozták Az Est plakátjait. Ott voltak azok a kirakatokban, a kávéházak és vendéglők falán és minden vetítő vásznon. Csakhamar jöttek hosszú sorban a szendvicsemberek, akik nyakukba akasztott dupla táblán vitték végig a városon Az Est plakátokat. Azután következett a frakkerek hosszú sora, majd a hatalmas bútorszállító kocsik, ezeknek az oldala tele volt ragasztva az új lap plakátjaival. A munkatársak és a barátok kis kézibélyegzőkkel minden elképzelhető helyre odanyomták: i»Az Est megjelenik április első felében«. A főváros közönsége mindig és mindenütt ott látta Az Est nevét és noha az ország képviselőválasztásra készült, az új lap jobban érdekelte, mint a pártok mér­kőzése és a jelöltek sorsa­ A nagyarányú propagandával párhuzamosan az alapítók a lap nyom­dai arcát alakították. Falus Elek kapta a megbízást, hogy megrajzolja Az Est fejét. Herman Lipót, Kandó László és Pólya Tibor kis lapdíszeket és plakátterveket készítettek. Az Athenaeum­­ egész betűkiincsét feltúrtuk, semmi sem volt elég jó, elég szép, elég újszerű. Végre ez az izgalom is elült, Falus Elek megrajzolta azt a zseniális öt betűt, amelyet azóta az egész világon ismernek s amelyet azóta is folyton utánoznak. Megcsinálta ezen­, kívül a nyomtatott hasábokat elválasztó, egészen eredeti vonalait és mind­azokat a nyomdai díszítéseket, amelyek teljesen új arcot adtak A­z Est-nek. Az Athenaeum palotájában egy kispolgári lakásnak megfelelő szűk helyiségben rendezték be Az Est első szerkesztőségét. Szerény berendezés volt az: néhány asztal, néhány szék, de két ponton páratlan fényűzés: három telefonja és három írógépje s ugyanannyi gépírónője volt az új lap­nak. Az első magyar szerkesztőség, amelyben a munkatársak gépbe diktál­ták cikkeiket. HUSZONÖT 1910 április 15-én jelent meg Miklós Andor lapja. A közönség csodál­kozva és elismeréssel látta, hogy teljesen más volt, mint a többi újság. Kül­seje, formája, hangja egészen elütött minden más hírlaptól. Első lépésével külön útra lépett s azon mindmáig megmaradt. A szerkesztés műhelyének egyik titka az volt, hogy a lap az első szótól az utolsóig otthon készült, min­den sorát a munkatársak írták, kivágni és beragasztani semmit sem volt szabad. Felszerelésünkből hiányzott az olló és a ragasztó. Nagy meglepetés volt a vezércikk terjedelme, formája és hangja. Nem ragaszkodtunk a be­jegyzett vezércikktémákhoz és a megszokott vezércikkhanghoz. Látszólag apró eseményekről, első tekintetre jelentéktelennek tűnő témákról szólt Az Est legtöbb vezércikke. De az olvasók látták, hogy nem is olyan apróságok azok, mert rendszerint százezreknek olyan sérelmére, károsodására, anyagi vagy szellemi érdekére mutattak rá, amelyeket elhanyagoltak, vagy könnyelműen figyelemre se méltattak. Egyik programpontunk volt a sportok ápolása. A sajtó addig csak félvállról foglalkozott a sport eseményeivel. A mi lapunknak egyik legfontosabb része lett a hatalmas sportrovat. A sport minden fajtáját szolgáltuk, oktattuk, bíráltuk, segítettük. A sportok szere­­tetére, fontosságára neveltük az olvasók százezreit és sportolásra, verseny­zésre buzdítottuk az ifjúságot. Az Est sportrovatát Gillemot Ferenc írta. Ezt a páratlanul lelkes kitűnő embert csaknem minden sportághoz bajnoki diadalok fűzték. Tudósa, kritikusa, misszionáriusa és versenyzői atlétája volt a salaknak, a porondnak, a víznek. Gillemot hősi halált halt a háborúban, sportlelkesedését, és felejthetetlen emberi emlékét hagyva nekünk örökségül. Díjakat adtunk, díjakat szereztünk, versenyeket rendeztünk. Sportintézmé­nyekért küzdöttünk. Erős ellenőrzés alá vette Az Est a közgazdasági életet. Ráirányította a tömegek figyelmét a gazdasági élet eseményeire- Elvetette az olvasók érdeklődését -erre a nagy tématerületre s megmutatta az összefüggéseket, amelyek valamilyen szállal mindenkit hozzáfűznek a nagyvállalatok és nagy vállalkozások működéséhez. Az Est közgazdasági riportjainak néhány sora gyakran fényszóró erejével világított be titokzatos üzleti mozgalmak mélyébe és felfedte azoknak titkos szerkezetét, rejtegetett célját- Térképezte a tenger veszedelmes szakaszait, ahol a gyanútlan kis halak nagy tömegeit felfalják a telhetetlen cápák. A védelemre szoruló, gyámoltalan kisemberek lapja volt Az Est első számától kezdve, telve szociális és mély emberi rész­véttel mindazok iránt, akik társadalmi helyzetük s gyengeségük miatt nem is gondolhattak védekezésre. De az a jóhiszemű hang és az igazságos ítél­kezés, amely hasábjait megtöltötte, ellenfeleit sem mérgesítette ellenséggé s ez az újság mindenkié lehetett. Azoké is, akiket védett, azoké is, akiket támadott. A magyar olvasók Az Est fellépése előtt nem nagyon érdeklődtek a kül­politika eseményei iránt. Pedig azokban az években már javában folyt a szer­vezkedés, ami később a világháborút lobbantotta lángra. Az Est nagy erővel vetette rá magát a külpolitikai riportokra. Munkatársait elküldte Berlinbe, Bécsbe, Párizsba, Londonba, Szentpétervárra s a Balkán fővárosaiba. Ezek a fiatal újságírók bejutottak királyokhoz, vezető diplomatákhoz, nagy katonák­hoz, világhírű politikusokhoz és néha csodálatos bravúrral szólaltatták meg őket. Az egész világsajtó kénytelen volt lefordítani ezeket a cikkeket s hama­rosan nemzetközi megbecsülést kapott Az Est neve­s szavahihetősége. Amikor kitört a balkáni háború, mindegyik seregnél ott dolgozott saját haditudósítónk. De ekkor már körülutazta a földet Pásztor Árpád, Az Est híres riportere, akit Tolsztoj is fogadott s akinek Japán legelső katonái és államférfiai adtak világpolitikáblag fontos nyilatkozatokat. Idehaza is külön hírszolgálati rendszert honosított meg Miklós Andor lapja. Olyan tudósítói hálózatot szervezett, amely kiterjedt egész Magyar­­ország területére. Telefonon, táviratokban, levélben minden eseményről értesí­tették tudósítói Az Est-et. Nagyobb vagy kényesebb esetekhez azonnal eluta­zott valamelyik budapesti munkatárs, mindig azzal a szigorú utasítással, hogy csak az igazat írja, azt, amit ő maga látott és tapasztalt. Egyébként egész hírszolgálatunkat ennek az elvnek rendeltük alá. A lapnak ma is ez a legfontosabb­ törvénye. Lehet, hogy tévedett, vagy téved, amint hogy téved­het a bíró is,­a mérnök is, az orvos is, tévedhet a legnagyobb tudós is. De arra nem volt példa Az Est történetében, hogy tudatosan ferdített volna. Sem lekötöttsége, sem elfogultsága nem volt, amelyért az igazmondás nagy törvé­nyét megszegte volna. Volt hozzá ereje a múltban és lesz a jövőben is. Közben nagy politikai csatákat vívott, Kossuth Lajos szellemében. Hiszen Ausztria legmagasabb katonai és polgári vezetése­ el volt árasztva csehekkel, akik mindent elkövettek, hogy útját állják a magyar követelések­nek. Csak a háború után derült világosság arra a titkos, céltudatos akna­­munkára, amelynek célja a monarchia elsüllyesztése és Magyarország katonai és gazdasági legyengítése volt. Az Est vezércikkei és nagy politikai riport­jai makacs következetességgel mutattak rá a veszedelmekre és sokszor látnoki ESZTENDEJÉBŐL

Next