Az Est, 1935. július (26. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-30 / 171. szám
Kedd, 1935. július 30 Egy banktízkm kínai kalandja egy, budai vendéglők örAz Est tudósítójától — óa éjszaka krét órakor megjelent egy fiatalember a főkapitányság központi ügyeletén. Bemutatkozott. Elmondotta, hogy Pap Zsigmortdnak hívják, az egyik fővárosi nagybankban titkár. — Budán vacsoráztam, egy liter bort ittam meg és egy órakor fizetni akartam A főpincér duplán számította az általam elfogyasztott bort, és én ezt nem voltam hajlandó kifizetni. »Az árlapon nem tüntettek fel ennyit — mondtam a pincérnek — »maga többet számít, mint amenynyi a bor ára.« Erre a pincér azt válaszolta, hogy ha ezt mondom, nem tartozom semmivel. Dühös lettem, felteltem az asztaltól, rendőrt hívtam, elmondtam neki a dolgot és a rendőrrel együtt bementem a vendéglőbe és a rendőr jelenlétében kértem a főpincért, adja át a számlát a bor rendes árával. A vendéglő személyzete körülvett, hirtelen kialudt a villany, és nem tudom ki: rámtámadtak és megvertek. A rendőr a banktitkár előadása szerint kardot is rántott, majd utasítást adott, hopp ,gyújtsák meg a villanyt. Meg is gyújtották és Pap Zsigmond benyúlt a zsebébe, hogy kifizesse azt az összeget, amit itt követelnek tőle. Nagy meglepetéssel vette észre, hogy pénztárcája már nincs a zsebében. A pénztárcát megtalálták a földön, de abból 120 pengő hiányzott. Pap Zsigmond feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen lopás és könnyű testi sértés miatt.A rendőrség megindította a nyomozást. A sofőr egy csepp alkoholt sem ihat London, július 29 (Az Est alkalmi tudósítójától.) Az angol orvosszövetség egy külön bizottsága rendkívül érdekes jelentést adott ki arról, milyen szerepet játszik az alkohol a közlekedési balesetekben.A jelentés megtételére Hore Bensha közlekedési miniszter kérte fel az orvoszövetséget, amely aztán 15 tagú bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására.. A bizottságban résztvett többek közt Isaac Jones, a londoni rendőrség főorvosa is. Beható kutatás alapján anna az eredményre jutott az angol orvosszövetség bizottsága, hogy gépkocsivezetőknek, ha útra készülnek, egyáltalán nem szabad inniük még a legkisebb mennyiségű alkoholt sem. Abból a szokásból, hogy az útra egy kis itallal erősítik magukat, a következő veszedelmek származnak: 1. A figyelem csökkenése. 2. Az értelmi képesség káros befolyásolása. , 3. Arra való hajlandóság, hogy azt gondoljuk, sokkal ügyesebben hajtunk, mint rendesen. Asz alkohol hatása alatti, folytatja a jelentés, sokan hirtelen határoznál, és körültekintés nélkül vállalnak kockázatokat. Elmondja aztán a jelentés, hogy a gépkocsi vezetéséhez rendkívül ügyes izommozgások sorozatára van szükség, amelyek a szem, kéz és láb gyors és polítoe együttműködésétől függenek. A szemnek állandóan mozognia kell hogy reagálhasson a folyton változó vizuális benyomásokra. S megállapították, hogy a gyorsaságot, amellyel a tekintet az új tárgyakra irányul, jelentékenyen csökkenti az alkohol fogyasztása. A bizottság a részegség megalapításának egy újabb próbáját is felfedezte. A próba eszköze az írógép. Aki úgy tud játszani az írógép billentyűin, hogy a betűket nem cseréli fel, az tökéletesen józan. Nyolc férfit és öt nőt vizsgáltak meg ebből a szempontból s úgy találták, hogy egészen kevés alkohol is teljesen megzavarja a gépiróképességet. Ülestektünk fényeken az aggteleki cseppkokmlang kincssei — r Az Est tudósítójától — Az aggitelek-jósvafői cseppkőbarlangban, a már világhíres Baradlában vasárnap Sajtóbemutató volt: a barlang két szakaszán elkészült a villanyvilágítás és Isten csodálatos kincseskamrájának igazi arcát, igazi arányaiban mutatták be az 1000-es évek szikrázó fényében. A Nagytemplom, a Függöny, a Paradicsom, a Pokol és a többi szebbnél szebb látnivaló szinte úgy hatott, mintha még nem is láttuk volna őket. A bemutatón megjelentek Zsitvay Tibor, a Turistaszövetség elnöke, Putnoky Móric és nyitituivánkai Vitéz Árpád országgyűllési képviselők, dr. Zsembery Gyula, a Turistaszövetség ügyvezetője, Ragályi- Balassa Ferenc, Beke Lajos vármegyei főjegyző. A kereskedelmi minisztérium képviseletében Válkaji Bertalan miniszteri tanácsos és báró Szentkeressthy Pál miniszteri titkár vettek részt a bemutatón, míg a barlang bemutatásának szakszerű részét Kessler Hubert, a barlang igazgatója végezte. A Turistaszövetség ügyvezetője, dr. Zsembery Gyula a következőket mondotta a bemutató után: — A barlang új korszakba lép, de ez a korszak még sok mindentől függ. Elsősorban a közlekedés megszervezésétől és a vendégek elhelyezésének megoldásától, másodsorban a most megkezdett munka folytatásának lehetőségétől. Addig tömegeket nehéz lenne idehozni, amíg megfelelő szállást és ellátást nem tudunk biztosítani számukra. A barlang most másfélnapos túra keretében is megtekinthető. Kessler Hubert, a barlang új igazgatója most kezdi meg igazi munkáját, amikor a barlang kultúrájának kiépítésében az első komoly lépés már megtörtént. 15. oldal. HMM« ■ Ebbe a rovatba délelőtt 10 óráig fogadunk el hirdetést. - A szombati és hétfői lapok részére a hirdetésen már előző nap feladandók. - A legkisebb hirdetés ára 4 pengő. Vigyázat!! Kizárólag mérték után finom úriszabóság Nézetöltöny , havi törlesztésre! Áráink meglepően olcsók. Szövet jó, munka jó, bélcsiesen jó. Kerekes és Vajna Erzsébet körút 22, I. emelet 20 kellék hite-Nyaraltassa kis gyermekét máriabesnyői gyermeküdülőnkben (Fenyvesi főút 7) Tekintse meg, kérjen referenciákat. Felvilágosítás : Török Ruth, Deutscher Kindergarten, V., Erzsébet tér 1. (80-4-10) Aranyat, drágaköveket teljes értékben veszek,ezüst evőkészletek, dísztárgyak olcsón kaphatók. Schmelczer Benő Károly körút28., Központi városház (Stihiner mellett) Vilma Királynő út 11 bérvillában 1-ssobés összkomfortos luxus gyoriszánlakások kiadók Telefon, kert. Érdeklődni: tel. 157-97 4973 Fűszerüzlet berendezéssel azonnal Kiadó V., Klotild ucca 16/C. Mátyásföldi gyermeküdülő gr. Apponyi Albert ucca 15. Vezető: dr.Sebestyén gyermekorvos. Augusztus elsejére még 3—4 gyermek felvétetik. Telefon 161-40 PortáMS“S„S.Ívesek, redőnnyel, tükörüveggel, kitűnő állapotban olcsón eladók. 993-82 Jégszekrények elsőrendű kivitelben, háztartás részére olcsón kiárusít, részletre is. Klement, jégszekrénygyár, Király u. 27. Tel. 40-1-10 Károly király at SEbffijErészlettidseiség nagy kirakattal, raktár- és pincehelyiséggel kiadó. IV. Károly király út 8. 520 * .............. Használt ebédlők, bák, kombinált szobák, rekamiék, irodaberendezések, mindennemű egyes bútordarabok ,legolcsóbban.Dessewffy utca 47. 9-szobás lakás VI., Teréz körút 34. penziónak, kaszinónak is szigily alkalmas, ugyanitt 3-szobás Alver Jéna térnél » » TUgyar földszintes Csovláth János u. 16) 208 D-os beépíthető rulet, 100%-os adókedvezményes zárban, sürgősen eladó» Tél: 198-20 Felkérem párt 28-án este 8 órakor a Nemzeti Színház előtt történt villamos baleset szemtanúit, hogy címüket velem sürgősen közölni szíveskedjenek. Hoffmann, Légrády Károly ucca hat. Bírói árverésen bútorok, porcelánok, függönyök július 30-án d. e. 10 órakor eladatnak. Budapest, VII., Nürnberg u. 36.. II. 12 Hellas harisnya, kesztyű Kapható minden jobb szaküzletben h"az ólomkristály ajándék és dísztárgyak rendkívül olcsón kaphatók. Damjanich ,ucca 54. ,1. emelet 6. szám. Címre ügyelni ! li&tet&ítváll tatto tírdanságot Nagy Zsigmond, Lázár u. 3 (egész házban). Stíl- és antik lakberendezések is nagy választékban. ^■"'“(iáncz garaulával Király ucca 99. Telefon: 374-05 Központi fűtés bevezetése miatt felszabadult több MEDTMÜTH fafűtéses és LUKÁSZ folytonégő kályha eladó! SST"® Olcsó üzlethelyiségek és nagy azuterén azonnalra, új házban, Tátra ucca 29/b, valamint 170 m2 területű szuterénhelyiség augusztus 1-re Návay Lajos ucca 6. szám alatt kiadók Teleki tér 3. Egy- és kétszobás udvari komfortoslakások olcsó bérrel kiadóik. Hall, villa, leányszoba, konyhaberendezés. Lapidesnél, Nagymező ucca 8. (Teréz templomnál) németvölgyi út 12 Új házban,erkélyes, 1-szobát és 2 szoba hallos lakások központi fűtés, melegvízzel, házfelügyelőnél. Kozmetikai gépeket és kvarclámpát veszek kozmetikai intézet megbízásából. Keleti 1. orvosi műszer- és kötszergyár, Petőfi Sándor u.17.Tel. 880-13 VillaSakasNürnberg u. 43’. 4-szobás hallos komfortos, központi fűtés, melegvíz, kerthasználat is! Ne tömjön szalmazsákot, hanem vegyen szabadalm. szalmazsákbetétet (szalmamatracot), utántömés nélkül évekig tart, rugalmas, nem gödrösödik, nem pelyvázik, 50%-ot megtakarít. Levehető szalmazsákkal együtt 9 P-ért, szalmazsák nélkül 4.50 P-ért szállítja bármilyen ágyméretben P o 110 kg. szalmaárugyár,Soroksár.Mintaraktár: Schillingernél, Rudolf rakpart 7. Gyártelep Budapest, VI. kerületben, 3200 négyszögölön, beton- és téglaépületekkel, víztoronnyal* villanyfejlesztővel, akkumulátorteleppel, iparvágánnyal, porszívóberendezéssel, villanyfelvonóval és„Lanz“-féle gőzgép- felosztás miatt azonnal eladó „Jelenleg üzemben" jeligére Blau hirdetőbe, Eötvös u. 28. Tartóshullám (Dauerwelle) villany, gép és mészfélóra állt legolcsóbban El L E A hölgyfodrász, Podmaniczky ucca 8. Capri-mulató mellett. bánehíd-penzió II.( Pala ucca H/1. (Hunyadi János útnál). Tel. 61-5-73. Mintapenzió. Csendes, úri otthon,folyóvizes szobák Háromszoba mellékhelyiséges lakássál, azonnalra kiadó. II., Nyúl ucca 5 összkomfortos modern kettőszobás lakások kiadók legolcsóbb bérrel. Nürnberg ucca 9. (Stefániánál.) Telefonon 150-45, 155-37 tri!o/ne 4 szoba, hall, köztül ildicao ponti fűtéssel, magánházban augusztus 1-re kiadó. Rottenbiller ucca 38. Tel. d. u. 459-30. 507 Uj házban 1-, 2-, 3-szobás hallos és garszonlapsol központi fűtéssel, melegvízzel vagy anélkül kiadók. Klauzál uccaA'f A Velencai-tó közei,nol,a fülében teljes komfortú vendéglátással, nagy parkijal és gyümölcsössel, 3',1 hold területen, eladó. Közelebbit hétfőtől: telefon 23:7-90. MfihlUne ebédlő mHUHIUr (nem modern), függ. Föképek olcsói® eladók Hétköznap 9 2-ig, Kender u. 16. Szirtes Budapest svájci fénypont a Zugliget legkiesebb helyén Aranysas vendéglő végállomástól 5 perc. — Mindennap hangulatos zene, házikoszt, kitűnő italok. — Asztalfoglalás : 65-4-15 Táronikfó!/kizárólag elsőrangú gyerekeloUllllíkeknilm varrónővel, központi fekvésű modern lakásomban, nagy ismeretséggel.Választ „Fiatal úriasszony 522“ jeligére a főkiadóba került Háromszobás erkélyes modern lakás főútvonalon, Fasornál, zaonnal átadó.Telefon 44-2-58 368 Pestszentlőrincen sarok családiház 24 filléres villamosjeggyel megközelíthető, üzlethelyiséggel, jövedelemmel, azonnal beköltözhető, sürgősen eladó. Bővebbet 3-5 között IX. Lónyay u. 41, II. em. 4.Tel. 835-95. Ügynököt díjazok Erzsébet kürút legforgalmasabb helyén üzlethelyiség nagy kirakatokkal, raktár és pincehelyi c ■_ jr Erzsébet seggel f€8ffitVj©o körút 20. Rózsadombon nyolcszobás, adómentes, TI T JT T T3 központi fűtéses F M JLI JL0 fm. garázzsal, kényszeráron eladó. Takarékpénztár, Fő ucca 9. Tel. 524-3. Elegánsan bútorozott 1-és 2-ágyas szobák folyóvízzel, zongora- és telefonhasználattal, esetleg teljes vagy részleges ellátással, azonnal kiadók. Nádor u. 2, IV. 3. lift JMrecflale - terrier szoka, találtatott Fillér uccában. Jutalomdij nélkül átveheti tulajdonosa , Bikszádi út 51. nagy választékban, legjobb állapotban kaphatók Szerszámépek közpenfi raktára Budapest, V., Váci út harminc. Telefon: 90-920 Üzlethelyiség tágas, trafiknak, tisszítóvagy hasonló tiszta üzemnek kiadó. Kékgolyó utca 14. VILLÁT 3—4 szoba hallosat,összkomforttal, Széll Kálmán tér közelében nov. 1 -re bérelne, esetleg vásárolna gyermektelen biztos fizető házaspár. Azonnali árajánlatot: Reindel, Délivasút épülete Üzletileg külföldre utazom. Átadnám díjtalan használatra majdnem új, kitűnő, háromlábas zongorámat jólszituált családnak. Ha pár hónap ,után nem térnék vissza, eladlám rendkívül jutányosan, esetleg részletre is. „Zongora 3500“ jeligére Blocknerhez, Erzsébet körét 14 Összkomfortos 2-szobás Bakás olcsón Ilohács u. 8/a. Nyugatitól betűs villamossal két kisszakasz.Tel.: 232-83 Szent Imre herceg úti előkelő villanegyedben 3-szobás hallos villalakások központi fűtéssel, melegvízszolgáltatással, garázslehetőséggel novemberre. Ábel Jenő utca 20. 0-Mátyfásföldön szoba folyóvízzel kiadó. SS: Növényklinika szobanövényeit, kaktuszait jutányosan szakszerűen átülteti, ápolja, vágott idény virágokat 130 fillérért, 1ó csomót már díjmentesen házhoz szállít Budapest, Németvölgyi út 10. Kertészeti telep: Pestszenterzsébet (Kiinger major). Telefon 476-97.