Az Est, 1935. július (26. évfolyam, 147-172. szám)
1935-07-14 / 158. szám
2. oldal nak a nyomozat és a vizsgálat során tett vallomását fogadta el, de ezt sem teljes egészében. A vádlott, által lélektani indokul előadottakat bírói ítélet alapjául elfogadni nem lehet. A vádlott azt állítja: azért ölte meg Mattyasovszky Kassziánt, mert az utóbbi időben sokszor korholta, szidta, sőt megfenyegette, hogy el fogja bocsátani. Ezek az okok váltották ki belőle a rettenetes bűncselekményt. Ha az ügyészség nem indítványozta volna a vádlott elmebeli állapotának megfigyelését, a büntetőtörvényszék legalábbis itt a tárgyalás folyamán az eljárás kiegészítéséül elrendelte volna, mert elképzelhetetlen, hogy józaneszű ember ilyen szidalmak hatása alatt ilyen bestiális bűncselekményt elkövessen. A törvényszék kezdettől fogva úgy látta, másutt kell keresni az okot és az ok kézenfekvő, amikor a gyilkosság után Lesti mohón megragadja a kasszát és kivesz belője annyi pénzt, amennyi az ő korlátolt felfogása szerint sok, a pénzt menekülés közben a taxiban mindjárt megolvassa. Ez mutatja a mohó pénzszerzési vágyat, amely rettenetes cselekedete elkövetésére ösztönözte. Kimutatja az ítélet indokolásában Gadó elnök, hogy Lesti vallomásának lényege is, részletei is valótlanok. Az ítélet indokolásának további során az elnök azt fejtegette, hogy enyhítő körülményt a törvényszék nem talált, a súlyosbítói körülmények súlyosan estek latba és ha a törvény értelmében mód lett volna rá, Lesti Andort a legsúlyosabb büntetéssel kellett volna sújtani. Minthogy huszadik évét még nem töltötte be, a 15 évi fegyház volt a reá kiszabható legnagyobb büntetés. Az ítéletben az ügyész, a Mattyasovszky-család ügyvédje és a rendház jogi képviselője megnyugodott, a védő fellebbezést jelentett be ellene és fellebbezett az ítélet ellen Lesti Andor is. — Ennyire nem vagyok bűnös — mondotta. Ezzel ért véget a főtárgyalás. HwmwwwMnwwwwwwiWMHmwwnwwwitwMwwiwnm Elítéltek hét késne! —Az Est tudósítójától —« A honvédtörvényszék idegen államok javára elkövetett hűtlenség, illetőleg kémkedés miatt. Zborovszky Béla magántisztviselőt 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, 10.000 pengő pénzbüntetésre; Boldányi Antal épületasztalost 10 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartalmú felfüggesztésére, Budapest területéről való kitiltásra; Szokol István szabót 8 évi fegyházra, 8 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, Tótkomlós község és Békés megye területéről való kitiltásra, 3000 pengő pénzbüntetésre; Dobóczky József kereskedősegédet 6 évi fegyházra, 6 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére; Tar Lajos géplakatost 4 évi jegy-WWVVUVUVVVAAnAft/WVVVUVVWVW házra, 5 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, Abaújtorna megye területéről való kitiltásra; Fényes László magántisztviselőt 4 évi fegyházra, 8 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére, Budapestről és Balassagyarmatról való kitiltásra; Vass János géplakatost 3 évi fogházra, 3 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának ugyanilyen tartamú felfüggesztésére ítélte. NWWWMWmWWWWWIWWIMWWW A Székesfőváros Gázművei bérleti akciója A Székesfőváros Gázművei a gázhasználatnak minél szélesebb körben való lehetővé tétele érdekében az alábbi gázkészülékeket adja bérbe : 1 Gáztűzhely 3 főzőnyílással, 1 sütővel és tányérmelegítővel, kisebb-nagyobb háztartások ellátására Havi bérleti díj 1 pengő 3. Nagy vízmelegítő (fali gázfürdőkályha) percenként 10, illetve 15 liter melegvízszolgáltatással. Ugyanezen készülékek autogejzirekként teljesen automatikus működéssel, több fogyasztóhely melegvízellátására is alkalmazható. Havi bérleti díj 1 pengő, 3. Kis vízmelegítő(pillanat vízhevítő) a konyhai falikagyló hidegvízcsap helyére szerelve, azonkívül mosdók, laboratóriumok, orvosi rendelők, mosogatók, fodrászok stb. részére alkalmazhatók. Percenként 4—6 liter meleg víz szolgáltatással. Havi bérleti díj 60 fillér. 4. Fali feítőkályha fürdőszobák és egyéb helyiségek fűtésére, vagy temporálására. Havi bérleti díj 40 fillér. 5. Gázsütiő. Havi bérleti díj 40 fillér. 6. Gázvasaló-készlet. Havi bérleti díj 24 fillér. Az egyes készülékek szerelési illetéke 1 pengő. Felvilágosítással, tanáccsal és díjtalan költségvetéssel a Városi Irodák szolgálnak . Központi Városi Iroda VII., Rákóczi út 18. Budai Városi Iroda II., Margit körút 77. Újpesti Városi Iroda Újpest, Király utca 1. A békéltető tárgyaláson agyonlőtte férjét Párizs, Július 13 (Az Est alkalmi tudósítójától) A moulinsi esküdtszék nagy érdeklődés mellett tárgyalta a férjgyilkossággal vádolt Jeanne Autissier bűnügyét. A gyilkosság nem mindennapi körülmények között történt. A férje válópert indított Jeanne Autissier ellen és a bíróság békéltető tárgyalásra, idézte be a házastársakat. A bíróság épületében, a tárgyalás előtt Jeanne Autissier lesbe állt és három pisztolylövéssel leterítette férjét, miközben férjének ügyvédjét is megsebezte. Az esküdtszék előtt Jeanne Autissier azzal védekezett, hogy azért ölte meg férjét, mert félt, hogy a válás kimondása után elveszik tőle hat éves gyermekét. Az esküdtszék a férjgyilkos asszonyt 5 évi börtönre ítélte. Agyvértódulás, szívszorongás, nehéz légzés, félelemérzet, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság, gyengeségi állapotok, munkaképtelenség a rendkívül enyhén ható természetes Ferenc József keserű víz használata által igen sokszor gyorsan megszüntethetők. Tudományos megállapítások megerősítik, hogy a Ferenc József víz a makacs székszorulás és az emésztőcsatornán át történő mérgeződés mindenféle jelenségénél — öregnek és fiatalnak — a legjobb szolgálatot teszi. Nyaraltassa gyermekit (mit, leány«) a svábhegyi Ordas út 9. (500 m.) subalpin klíma A Széchenyi hegyi fogasmegállónál 16 holdas erdőben. Elhelyezés: padozott amerikai sátrakban Összes sportok díjtalan gyakorlása Subalpin strandfürdő. Tökéletes fel-ügyelet és fegyelem. Olcsóbb mint otthon. Kérjün prospektust! Fodor Sportintézettől IV ker., Petőfi I Sándor ucca 3. szám. Telefon: 897-01. Vasárnap, 1935. július 14 Tessék itt kivágni és kitöltve Az Esthez beküldeni Az Est olimpiai pályázata Jf brüsszeli hatos vízipólótornán (Klebelsberg Kupa) 1. Etsl lesz 1 .—Hm csapata 2. Utolsó : »ország csapata 3. Jf magyarjaimét mérkőzés végeredménye : 4. Jó magyar csapat öt meccsén összesen ....... ..... gólt dob le pályázó neve : . Foglalkozása» «« Lakáscíme: Olvasható Írást kérünk! Optivárta Hatalmas kisautókonjunktúra Magyarországon Hat hónap alatt 869 leszállított adójú kiskocsit vett a közönség -Az Est tudósítójátólPesti Polgár nyugati országba utazik. Régi ismerőse fogadja, körülviszi kocsiján a városban és azután természetesen — node igazán természetesen — megkérdezi tőle: — És önnek milyen kocsija van?... Hányan vagyunk pestiek, a magyar középosztályból, akiknek gyakran van sürgős dolgunk és akik ilyenkor pirulva valljuk be, hogy nekünk bizony nincs kocsink, mert a magyar középosztály tagjai nem engedhetik meg maguknak az autótartás fényűzését. — Fényűzés! — csodálkozik a külföldi ismerős. Fényűzés. Nálunk még mindig az. Beszélhetünk horribilis vámokról, sokszázalékos adókról, végtelen hatósági eljárásokról, drákói intézkedésekről, autóüldözésről, autósgyötrő rendeletekről , amelyek balkáni nívóra süllyesztették a magyar automobilizmust-Évről évre újabb rendeletek, újabb adók. És az eredmény: a magyar autófogyasztás három év alatt 1113-ára esett. Magyarországon személyautót helyeztek forgalomba. És most következik egy meglepetés: 1335 első hat hónapjában 869 személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon. Megszűnt a gazdasági válság? Nem, csak egyetlenegy intézkedés történt: évi 240 pengőről 40 pengőre szállították le a kisautók közúti adóját. Az autósok javát szolgáló egyetlen rendelkezésnek az lett a következménye, hogy csaknem megháromszorozódott a fogyasztás kisautóban. Mert a 869 új autó között csak egyetlenegy luxuskocsi van és 39 közepes autó. 829 tipikus kisautó. A listán a preferenciáiig vámkedvezményt élvező Fiat vezet 191 Balillával, de felzárkózott melléje a német Opel, amely 116 kocsit tudott eladni félév alatt szinte amerikai fizetési feltételeivel: 800 pengő az átvételnél, 18—24 havi részlet a hátralékra. Ezután ismét német kocsi következik: 91 darab Adler, majd a preferenciát élvező osztrák Steyr 78 darabbal. Azután megint csak kiskocsi, kiskocsi és kiskocsi... beszédes bizonyságául, hogy volna nagykocsi is, ha néha azt is érezhetné, hogy nem egészen mostohagyerek az ország gazdasági életében. A gazdasági életben, amelynek ma már lázmérője a géperejű jármű-javult a helyzet a kiskocsiknál, de változatlanul siralmas képet mutat a magyar automobilizmus az egyéb pontokon. Még 1930 előtt félévenként 4—500 új teherautó került forgalomba Magyarországon, ez a szám 1932—34. években 23—26-ra süllyedt. Az idei év első hat hónapjában 69 új teherautó került forgalomba, csaknem valamennyi egy kivételes kedvezményeket élvező vállalaté. A magyar teherautót nemcsak vám és egyéb közteher, nemcsak a megszokott hatósági nehézkesség nyomorítja, hanem az országutakon is lépten nyomon kellemetlenségek várják. Változatlanul nem divat öntözőautót vagy seprőautót vásárolni. Míg 1930-ban 51 ilyen különleges automobil került fél év alatt forgalomba, az idén január elejétől június végéig csak kilenc ilyen új kocsi került Magyarországra. Az olcsó motorkerékpár, amely boldogabb években 1500—2000 darabbal szaporította létszámát Magyarországon, hasonlóképpen mostohagyerek. Behozatali engedély kell külföldi motorkerékpár vásárlásához. Ennek az a következménye, hogy 869 kisautóval szemben az év első hónapjában mindössze 188 motorkerékpár került forgalomba. Ezek közül 15 a magyar gyártmányú (angol motorral) és 173 a külföldi. A magyar automobilizmus érdekében tehát még igen sok a tennivaló és sí kisautók adóleszállításának példája mutatja, hogy érdemes valamit í®.®1}*'. Az a tétel, amely a kisautók közúti adójának leszállítása folytán az államkincstár bevételéből kiesik, sokszorosan megtérül az autók számának emelkedés folytán. Hiszen a 200 pengős adómérsékléssel szemben áll egy kisautó több mint ezer pengős vámja, 500 pengős egyéb járuléka, évi 400 pengős közvetett adója. Reméljük, a kiskocsi példáján okul a kormány és rövidesen sor kerül a nagy személyautók, a teherautók és motorkerékpárok közterheinek csökkentésére is. 1927 első hat hónapjában 1208 1928‹ » » 1203 1929» * !» 1412 193«% · a 656 1931 !· 3»» 464 1932 7· 5›a 107 1933 !‹» 204 1934 2·» 5· 384