Az Est, 1936. augusztus (27. évfolyam, 175-198. szám)

1936-08-19 / 189. szám

Szerda, 1936 augusztus 19. mzgust ­ Éveken át tartó harc után be­töltötték a gyöngyösi polgári iskola igazgatói állást. Gyöngyösről jelenti tudósítónk. A gyöngyösi felső­mezőgazdasági és polgári fiúiskola igazgatója, Oszvald Géza és az iskola tizenegy tanóra között éveken át el­keseredett harc folyt. A tanárok sú­lyos vádakkal illették az igazgatót, akit a bíróságok el is ítéltek, de a legutóbi amnesztia alkalmával köz­kegyelemben részesült. Ugyanakkor fölöttes hatósága fegyelmi ügyében jogerősen állásvesztésre ítélte. Az is­kola a többéves harc során súlyos anyagi gondok közé jutott. Végül is Gyöngyös rendezte az iskola adóssá­gait. A szanálás idejére Stiller Kál­mán reálgimnáziumi tanárt bízták meg az igazgatói teendőikkel. Nem­régiben az iskolaszék kérte a kultusz­­minisztert, hogy továbbra is Stiller maradhasson igazgató. A miniszter a kéréshez nem járult hozzá. A pol­gári és felsőmezőgazdasági iskolái­ban most tartották meg az igazgató­­választást. Cseh Jenő mezőgazdasági akadémiát végzett tanárt választot­ták meg igazgatónak. — Gyászrovat. Polgár Samu mérnök, ny. MÁV műszaki főtanácsos e hó 17-én hosz­­­szas szenvedés után, elhunyt. Temetése e hó 19-én, szerdán délelőtt 11 órakor lesz a rákoskeresztúri szr. temetőben.­­ Agyongázolt egy kisfiút, kór­házba vitte, aztán megszökött, Debre­cenből jelenti tudósítónk. Vasárnap este egy hatalmas túrakocsi Tisza­­csege határában elgázolta Vor­man István gazdagyereket. A gázoló autó vezetője megállította kocsiját, amely alól eszméletlen állapotban húzta ki a gyermeket. Felvette az autóra és behozta a debreceni sebészeti klini­kára. Ezután még mielőtt feljegyez­hették volna a gázoló autó számát, anélkül, hogy adatait bemondta volna, elrobogott, úgyhogy nem tudják ki volt a gázoló autó vezetője. A szeren­csétlen kisfiú koponyaalapi sérülést szenvedett és hétfőn reggel meghalt.­­ Kitűnően sikerült az IBUSz Dolomit­túrája. Az IBUSz és Az Est által rende­zett második Grossglockner—Dolomit-túra résztvevői augusztus 16-án este pontos időben és kitűnő hangulatban érkeztek vissza Budapestre.­­ Revolverrel véletlenül megsebez­te a kisgyermekét és az édesanyját. Dunaharasztin tegnap este kilenc óra­kor súlyos szerencsétlenség történt. A Kisfaludy utca 8. számú házban, ahol Rimóczy Jánosné lakik, Rimóczyné asszonyleánya revolverrel véletlenül lelőtte héthónapos gyermekét. A golyó a gyermek nyakát érte és eltalálta a nagymama karját is. Mentőket hív­tak, akik Rimóczy Jánosnét első­segélyben részesítették, a kisgyerme­ket a Szent István-kórházba vitték, ahol még az éjszaka megoperálták. Állapota javult. A szerencsétlenség úgy történt, hogy Mecséri­­János szövőmester, Rimóczyné veje, látoga­tóba jött anyósához. Letette aktatás­káját az asztalra, majd elment. Ami­kor Mecsériné az aktatáskát kirámol­ta, revolvert talált benne. Érdeklődve forgatni kezdte és a fegyver egyszer csak hirtelen elsült kezében.­­ Magától megindult , de gyilkos karambolt okozott egy mozdony. Wilnóból jelentik: Wilnó egyik pá­lyaudvarán különös szerencsétlenség történt. Egy mozdony, amelyet szén­­hordó munkások éppen szénnel láttak el, mozdonyvezető és fűtő nélkül hir­telen megindult. A mozdony teljes sebességgel rohant­ előre a sínpáron. Két szénrakodómunkás a mozdonyon rekedt és kétségbeesetten kiabált se­gítségért. Néhány pillanat múlva megtörtént a katasztrófa: a nagy se­bességgel száguldó mozdony nekiro­hant a pályaudvar felé haladó sze­mélyvonatnak. A személyvonat veze­tője és fűtője életét vesztette, tizen­hat utas pedig súlyos sérüléseket szenvedett. — Kertész Ila és Ilnitzky zeneszerző »eltűnése«. Egyik múlt heti számunkban hírt adtunk Ilnitzky László zeneszerző el­tűnéséről. Kertész Ila­ditez most annak megállapítását kéri, hogy az eltűnés esté­jén ő nem volt Nagykanizsán Ilnitzky társaságában, csupán dalait énekelte, a zeneszerző esetéről semmi bővebbet nem tud. A szenvedő, beteg nőket reggel éh­gyomorra egy kis pohár természetes Ferenc József keserűvíz 2—3 óra alatt könnyű lágy bélkiürüléshez segíti és ezáltal igen sok esetben rendkívül jó­tékony hatással van a beteg szervekre. Forróencs, augusztus 18 (Az Est tudósítójától) "JENCS ÉS VIDÉKE aggle­gényei és öregdiákjai azon nemes szándéktól indít­tatva, hogy a közelgő­ agg­legényadó kivetésétől men­tes­­11 es­senek . Encsen, a Népház összes termeiben 1938 augusztus 15 én este fél 9 órai kezdettel zárt­körű nyári táncmulatsá­gt rendeznek, melyre cí­zet­tet, kedves családját és vendégeit tisztelettel meghívjuk. . . Öltözet : nyári, könnyű, lenge, de diszkrét . . ."­ ... Nyári, könnyű, lenge, de a rendező­ség előírását tiszteletben tartva diszkrét öltözetben szálltam fel szombaton délután Miskolcon a kassai gyors­ra, hogy úgyis mint agg­legény, úgyis mint »Cím­zett«, »kedves családom és vendégeim« nélkül idejé­ben ott lehessek Encs és vidéke agglegé­nyeinek és öregdiákjainak zár­tkörű nyári táncmulatságán. A pályaudvaron szemmel látható volt az agglegényadó elleni tánccal egybekötött önvédelmi lépés hatása. Kopaszodó urak népes küldöttsége várta az érkező vona­tokat. Az encsi főucca is ünnepélyesen élénk. Mindenütt férfi, agg- és ifjúlegény és itt-ott a nyitott ablakokon át kiszűrő­dik az encsi szépek báli készülődésének fojtott izgalma. Megszólítom az első embert, aki az utamba akadt, faggatni kezdem az agg­legénybál felől. — A főjegyző úr a spiritusz rektor — szól a diszkrét felvilágosítás. A községháza virágos gangján találom meg Encs község főjegyzőjét, Homonnay Lászlót. 40 év körüli, derűsarcú, élet­vidám — nős ember. — Kérem, — mentegetőzik — nem ta­gadom, mulatós természetű vagyok, sze­retem a víg társaságot, a magyar nótát, a jó cigányt, de a mai mulatságon nem veszek részt, mert gyászban vagyok. Homonnay főjegyző azonban szívesen szolgál felvilágosításokkal. Elmondja, hogy Miskolctól Hidasig, Erdőbényétől a Száraz­völgyig, egész Abauj agglegényserege jelen lesz a bálon. Legelső­­sorban a 45 főnyi rendezőgárda, amely­ben — hangzik a megnyugtató magya­rázat, felekezeti kü­lönbség nélkül vannak képviselve Encs és vidékének agglegényei. Abaujban — mondja a főjegyző — val­láskülönbség nélkül összetartanak az em­berek, az agglegények, az öreg diá­kok, akik alatt állás nélküli diplomásokat és érettségizett fiatalembereket kell érteni. Felekezetre nem tekintünk, jóban vagyunk egymással, nincs célja a felekezetieskedés­­nek. — Nincs semmi rejtélyes ebben bálban. Faluhelyen a fiatalemberek inkább hajla­mosak a nősülésre mint városban. Pláne nálunk, Encsen, amelynek, mint a le­gényt emberek pana­szolják, veszett jó híre van. Asszonyaink és leá­nyaink szolidak, a flört nálunk gyökértelen. Ma­gyarán mondva: aki legényember, nálunk unalmában vagy egyéb körülmények foly­tán szerelemre lobban egy hajadon iránt, sikerének kulcsa: a házasság. Itt muszáj megházasodni. Csak éppen az a körülményes, hogy 1700 lelket számláló falunkban több a legény ember, mint a lány, egy-egy haja­donnak ketten is teszik a szépet. — Énes kedélyes, tisztaerkölcsü falu — büszkélkedik a főjegyző, aki mingyár­t bi­zonyítja is szavait. Évenként 30—35 pár esküszik, 60—80 gyereket keresztelnek és minden 5 évben ha akad egy válóper. Is­meretlen az egyke, kétke. Itt a többke járja. Az agglegényből nagy erkölcsi siker­rel zárult. Ott volt minden valamit szá­mító agglegény és öreg diák.­­Nemes versenyre kelt az ifjúság a nagy szívolimpiászon. — Az abaúji végeken nemcsak lábbal táncol a fiatalság, hanem érzéssel. — magyarázza a főjegyző. — A mi báláink hét megyében híresek. Ide szívesen jön a mulatni és házasodni vágyó fiatalság. Csak az a baj, hogy kevés a lány és köl­csön kell kérni a szomszéd községekből. — De hol vannak az agglegények? — kérdezem valakitől, mivelhogy inkább 20 és 80 közötti szilaj if­jakat látok a báli nyüzsgésben. — Hát kérem itt van Sz. I. a ...­­ fő­jegyző, 36 éves, a he­lyettese N. J. szintén 36 éves. G. F. h ... i postamester, 34 éves, minden pillanatban megérkezhetik B. Gy. tb. főszolgabíró, 42 éves, szóval azért nálunk is akad elvétve 30-on felüli agglegény, csak hát keve­sebb, mint máshol. Éjféltájban már 3 eucsi lánnyal gazda­godott a helyi menyasszony-koszorú. A végeredmény kiszámítása azonban nem olyan egyszerű. Tudniillik az agglegények mintha tartózkodóbbak lettek volna — nem nyilatkoztak. Aminek lehet az az oka, ÚRI-MURI ENCSEN KÖLCSÖNKÉRT HAJADONOKKAL Az encsi agglegények inkább megnősülnek, de nem fizetnek agglegény-adót ­ Látogassa meg az őszi PRÁGAI NEMZETKÖZI EXPORTVÁSÁRT A csehszlovák ipartermékek­­13-ig legjobb bevásárlási forrása. 1936 SZEPT.4-Ingyen vízum­, 33% kedvezmény a magyar és 50% csehszlovák vasutakon, hajó és repülővonalakon. Igazolványok és felvilágosítások: Magyar Cseh­szlovák Kereskedelmi Kamaránál, Buda­pest, V., Lipót körút 10. (Telefon 1-231-71) „Citi" Csehszlovák Idegenforgalmi Irodá­ban, V., József tér 8. Telefon:1-808-31) és az összes budapesti és vidéki MÁV menetjegy­irodákban. Vásárigazolványok éra 6 pengő. 9. oldal. hogy most várnak Encsre egy színtársula­tot négyhetes vendégjátékra és ilyenkor a primadonna, a szubrett és a társulat többi csillagai meg szokták zavarni a báli forgatag here-hujás hangulatában készült szívbéli számvetéseket. MIHWUHtUMmmmMUMtUMW Biciklis, lúgköves baleset — Az Est tudósítójától­­Óbudán a Polgár tér 4. számú tá­z előtt egy­­biciklista, Árvai Vilmos, tíz éves műszerész nekihajtott Marton, Józsefné 47 éves magánzónőnek. Már­tonná lúgköves üveget tartott a kezé­ben. Mikor földrezullant, az üveg összetört és a folyadék a földreeső biciklistának és Martonnénak sze­mébe ömlött. A súlyosan sérült Ár­váihoz és Martolméhoz mentőket hív­tak. Azt a néhány percet, amíg a mentők megérkeztek, alig bírta ki a két súlyosan sebesült, sikoltozással, jajgatással könyörögtek segítségért. Bevitték őket a János-kórházba. IlWWWWIMMWWWWWWWtMWI Egyévi börtönt kapott egy agyafúrt szélhámos — Az Est tudósítójától — Négy hónappal ezelőtt a rendőrség letartóztatta Szily Szabó Károlyt, aki előkelő nevek felhasználásával csalásokat követett el. A többszörösen büntetett előéletű fiatalember ilyen névjegyet nyomatott: Szily Szabó Károly, Actio Katholica, Szent Gel­­lért Egyesület, írók fővédője«. A furcsa szövegű névjegyet elkül­dö­tte előkelő közéleti embereknek, akiknek születésnapjuk alkalmából gratulált, így többek közt Sipőcz Jenő főpolgármesternek, báró Peté­nyi Zsigmondnak, Ernszt Sándor­nak, Serédi Jusztiniánnak és mások­nak. A levelezőlapra és üdvözletre a címzettek kötelességszerűen hasonló módon, levélben vagy névjeggyel vá­laszoltak. Az ily módon szerzett leve­lekkel azután mentor ejtette Veress József volt OTP titviselőt, hogy neki a fővárosnál jó összeköttetései vannak, állást tud szerezni számára. Kétrendbeli csalás címén emelt vá­dat ellene az ügyészség. Kiderült, ho°y Szita Szabó képviselőjelöltnek is fellépett. Ő volt egyébként az, aki annak idején felajánlotta, hogy az az abessz-nel- eljeni háború céljaira rí''w •Hárdát toboroz A mai tárgyaláson a bizonyítási el­járás folytatása után a törvényszék a töl'' ' -a-ösen büntetett előéletű fia­talembert egyévi börtönbüntetéssel sújtotta. A vádlott fellebbezett. » — Dolgoznak a betörők. Két nagy­szabású betörés történt pia éjszaka. Ismeretlen tettesek betörtek P­­nárt György egyetemi tanársegéd Váci ucca 7. szám alatti lakásába. Még nem állapították meg, milyen érté­kű holmit vittek el. — Fehér György gyárigazgató Margit körút 31. szám alatti lakásába — a lakás tulajdono­sai nincsenek Budapesten — szintén betörtek. A házmester a lakatot le­feszítve találta, a lakás fel volt dúl­va. A betörők az ajtó kifeszítése után jutottak az éjszaka a lakásba. Keresik a betörőket.

Next