Az Ujság, 1904. március/1 (2. évfolyam, 61-75. szám)

1904-03-01 / 61. szám

1001 március 1. körül hadonázva, megöléssel fenyegette a detektívet. Ez azonban kikapta kezéből a kést és torkon­­ragadta a rablót. A következő pillanatban aztán valóságos élet-halálharcz tört ki kettőjük között. A lármára elősiető emberek már a földön hempergő és kétségbeesetten viaskodó alakokat láttak. Végre is a detektív győzött és több vasúti munkás se­gítségével Csillaghot összekötözte. Valószínű, hogy most a rabló társa, Tábori János is kézrekerül. — A bécsi szeszkiállitás. Bécsből telefonál­ják, hogy Ferencz Ferdinand királyi herczeg el­fogadta a bécsi nemzetközi szesz értékesítő kiállí­tás védnökségét. A már elhatározott utazási disz­­pozícziók következtében a királyi herc­zeg valószí­nűleg nem lesz abban a helyzetben, hogy a kiál­lítást személyesen nyissa meg. — Csokonay Mihály levele. Érdekes levéllel gyarapította Endrődi Sándor Darnay Kálmán sümegi múzeumának kézirat-gyűjteményét. A leve­let 1799-ben, csurgói tanárkodásának első idejében Csokonay Vitéz Mihály irta Csépán István vicze­­kurátorhoz, Kaposvárra. Hangzik pedig a levél a következőképpen: »Tekintetes Fiscalis Ur, Nagyérdemű V. Curator uram! Minthogy már a’ Gondviselés, és az Urak, engemet ebbe a’ Statióba rendelni méltóztattak: tudom­, úgy kívánják azt tőlem is általam foly­­tattatni, hogy avagy tsak valami kis díszére légyen az, a’ mieink előtt az oskolának, az Idegenek előtt pedig annak is és vallásunk­nak is. Ezt én a Tekintetes Fiscalis Urnak legelső erántam tett Dispositiójában is elevenen tapasz­taltam. Ehez képest mostan is a’ Tekintetes Fiscalis Úrhoz folyamodni bátorkodom a’ felől, m­i módon lehessek én elég tehetős az Exameni Solennitásra egy Ruhát készíttetni, mert nintsen magamnál letett kincs ama’ napra . . . Merjem-e magamat biztatni annyi jutalom­mal a’ Venerabile Publicumtól, hogy egy ruhányira "pontót tehessék, vagy valakitől 30 ft. kölcsö­nözhessek ?... Merni, talán vakmerőség, nem merni bizodalmatlanság. Méltóztassa a’ Tekintetes Fiscalis ur elejébe terjeszteni a’ Tekintetes Fő­bíró ur és Főcurator urnak, az én alázatos tiszteletem mellett, és ha valamit szükséges Dispositiót tenni méltóztatnak, méltóztassa a’ Tekintetes Fiscalis ur még a­ héten valami mód­dal tudtomra adni, hogy az is élessze az én szükséges kedvemet. Én még most is rosszul vagyok, és a szobámba teszem a’ Letzkóket másfél hét óta. Talán, talán csak meggyógyulok Examenre! — Talán. Alázatos tiszteletem mellett állandóul maradok a Tekintetes Fiscalis urnák kész köteles szolgája Csokonay Mihály m. k.« — Halálozások. Rudnay Béla főkapitányt súlyos csapás érte. Az apósa, Birly Lajos, 69 éves nyitrai földbirtokos ma délelőtt, két heti szenve­dés után meghalt. Birly két héttel ezelőtt jött látogatóba Vejéhez, a főkapitányhoz. Utazás köz­ben megfázott és influenzába esett, a­miből tüdő­lob keletkezett. Nérey Ernő magy. kir. honvédő vagy hadbíró, február hó 27-én életének negyvenhetedik évében meghalt. Ma délelőtt tíz órakor temették Adler Ignácz nagykereskedő feleségét, a­ki tegnapelőtt hirtelen hunyt el a fővárosban. A gyászszertáson nagy­számú előkelő közönség volt jelen, többek között a Kereskedelmi Csarnok küldöttsége Breitner J. Zsigmond és maróthi Fürst László alelnökök ve­zetése alatt, Mezei Mór, vásárhelyi Wodianer Arthur, Popper Károly fővárosi bizottsági tagok, Weisz Fülöp a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatója, Garay Károly, Zempléni Moskovits Iván törvényszéki biró. Lazarus főkántor gyász­éneke és dr. Kokn főrabbi gyászbeszéde után a megboldogultat a rákosi új temetőben helyezték örök nyugalomra. — Sikkasztó hivatalnok. Pollák Gyula, a Kereskedelmi Szállító Részvénytársaság igazgatója ma este panaszt emelt a rendőrségen, hogy egyik hivatalnoka, Kasriel Sámuel, 17.000 koronát sik­kasztva, megszökött. Kasrielre ma délelőtt egy 17.000 koronás csekket bíztak, hogy váltsa be a Hazai Bank­ Részvény­társaságnál és az összeget fizesse ki a fővám­házban. Kasriel a csekket bevál­totta, de a pénzzel nem tért vissza. Az alig hu­­szonnégyéves hivatalnok az orfeumok és éjjeli kávéházak világában ismert alak volt. A szép Soma volt a neve. Kasriel valószínűleg Bécsbe szökött kedvese után, a­­ki az orfeumnak volt egy harmadrangú csillaga. — A vasutasok fizetésemelése. Az állam- Vasúti alkalmazottak fizetésemelési kérdése nap-nap után közeleg a megoldáshoz. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter is azon van, hogy a kérdés előreláthatólag nagyon rövid idő alatt dűlőre jusson. A budapesti két üzletvezetőség alkalmazottainak tegnapi gyűléséből kiküldött hatvan­kilenc­ országos értekezlet­ tag, a­kik között a jobb- és bal­parti üzlet­vezetőségnél, továbbá az igazgató­ságnál alkalmazottak egyenlő számban van­nak, a hét közepén együttes ülést tart, hogy a jövő vasárnapra összehitt országos értekezlet előkészületeit megbeszélje. Az or­szágos gyűlés minden valószínűség szerint a Tattersallban lesz. Ezt a helyiséget ugyan a budapesti vasúti napszámosok már lefoglal­ták, de az országos értekezlet rendezői azt hiszik, hogy a napszámosok lemondanak a helyiségről, ha számukra más alkalmas lokali­­tás kínálkozik. Sarlay János a kiküldött bi­zottság nevében ma táviratozott a szombat­­helyi üzletvezető­ség alkalmazottainak bizott­ságához, hogy néhány tagot küldjön mielőbb Budapestre, a­kikkel azután a budapesti bizot­­ság megállapítja a további teendőket. Ez azért szükséges, mert az országos mozgalmat a szombathelyi üzletvezetőség alkalmazottai vezetik. Szegedről jelentik, hogy a Máv­ szegedi üzlet­­vezetőségének mozgalmi bizottsága tegnap ülést tartott, melyen az elnök mindenekelőtt higgadt­ságra és nyugalomra intett. A szegedi bizottság a maga részéről a nagygyűlésen elnökéül Jusik Ferencz főmérnököt jelöli. A szegedi bizottság ragaszkodik a nagygyűlés megtartásához, mert ki akarják mondani, hogy alkossanak szolgálati prag­matikát és alakítsák meg a vasutasok szövetségét. A szegedi mozgalom vezetői ma Lázár György orsz. képviselőt keresték fel, ki megígérte, hogy a mozgalmat szívesen támogatja. — Rendjelszédelgők büntetése. A kon­stantinápolyi törvényszék a rendjelszédelgési ügyben, melyről már megemlékeztünk, az összes vádlottakat tíz évi szabadságvesztésre ítélte. Az elítéltek közt van Cristoph volt német birodalmi ügyvéd is, a­ki később az izlámra tért át. Megállapították, hogy több mint kétszáz okmányt hamisítottak és hogy a rendjelszédelgőknek csak a múlt év folya­mán 10.000 font bevételük volt. •— A Simplicissimus. Münchenből jelentik, hogy a »Simplicissimus« ellen vallásháborítás miatt folyamatban volt büntető eljárást a mün­cheni országos törvényszék megszüntette. — A »Figaro« válsága. A »Figaro« csak nem tud erőre kapni a Dreyfus-ügy óta. Válságok fenyegetik állandóan. Magában Francziaországban roppant megcsappant a közönsége; a külföldön ugyan ma is igen sok az előfizetője, de korántsem elég arra, hogy a lap rengeteg budget-jét meg­­bírja. Már régen szó volt arról, hogy a »Figaro« összeolvad a »Gaulois«-val, a mely terjedelemre éppen akkora s az ára is ugyanaz : tizenöt centime. Most ezek a fuzió-hírek megújulnak. Eugéne d’Harcourt gróf, zeneszerző és zeneíró körlevelet küldött a »Figaro« részvénytársasága tagjainak s a levélben felszólította a társaságot, hogy egye­sítse a »Figaro«-t a »Gaulois«-val, az új lap árát szállítsa le tíz centime-ra s a szerkesztés­sel bízza meg Arthur Meyert az utóbbi lapnak szerkesztőjét, a »Figaro« szerkesztőjét, Calmette-et azután végkielégítéssel nyugalomba lehetne kül­deni. D’Harcourt gróf t. i. maga is nagy részvé­nyese a »Figaro«-nak. Hogy a fúzióból lesz-e valami vagy nem, azt még nem tudni. Meyer, a »Gaulois« meglehetősen hírhedt szerkesztője, szive­sen kötélnek állana s ezt maga is kijelentette. Akadály egyelőre a Dreyfus-ügy volna. A »Gau­lois« t. i. eleitől fogva Dreyfus-ellenes volt, holott a »Figaro« még ma sem igen mer szint vallani s a Dreyfus-ügyről szóló híreit a lap legrejtettebb helyein közli. A »Figaro« részéről egyelőre még senki sem nyilatkozott s a megoldás ilyenformán még függőben van. — A monte-carlói játékbankot szétrob­bantották. A londoni »World« jelentése sze­rint Schwab, az amerikai aczélkirály szétrob­bantotta a monte-carloi játékbankot. — Országos női kongresszus. Az országos női kongresszust előkészítő bizottság ma délután tanácskozásra gyűlt össze a vármegyeháza köz­gyűlési termében. A gyűlést Somssich Tihamér gróf nyitotta meg, a ki lelkes szavakkal serken­tette a magyar hölgyeket a hazai ipar hathatós támogatására. Ezután Löderer Andor ecsetelte a Magyar Védőegyesület czéljait. Tabódy József és Dobreczky József felszólalásai után Löderer Andor indítványozta, mondja ki a bizottság, hogy az or­szágos női szövetség megalakítását hazafias köte­lességének tartja. Rosenberg Auguszta előadja, hogy a Nőképző­ Egyesület kezdeményezéséből most van alakulóban a Magyarországi Nőegyesületek Szövetsége, a­mely egyrészt nemzeti, másrészt közös emberi czélokat tűzött maga elé. A nemzeti czélok között kétségtelenül első helyen áll a hazai ipar pártolása. Indítványozza,, várják meg e Szö­vetség megalakulását s azután első szakosztálynak az iparvédelmi osztályt tegyék. A bizottság Rosenberg Auguszta indítványát elfogadta s végül a női kongresszus előkészítésére bizottságot küldött ki. —­ Feloszlatott gyűlés. Esztergomból jelen­tik nekünk, hogy tegnap a bányamunkások nép­­gyülést tartottak Tokodon. Miután Lakner László­, a demokrata­ párt kiküldött szónoka a gyűlés tár­gyától eltért, az egyes társadalmi osztályok ellen szólt, Palkovics László főszolgabíró megvonta tőle a szót és a gyűlést feloszlatta.­­ Niemetzet újra letartóztatták. Niemetz Gyula ügynökségi iroda tulajdonost tudvalevőleg tömérdek csalás miatt letartóztatták, de a vád­tanács néhány nap múlva szabadlábra helyezte. A csaló ellen, a­ki több mint száz embert kop­­pasztott meg, szabadon bocsátása óta azokban megült panaszt emeltek, minek következtében a rendőrség ma este újra letartóztatta. — Villamosság és természetes álom. Né­hány újabb tudományos dolgozat, a­melyben az álom elektromos produkc­iójáról van szó, meg­érdemli figyelmünket. Ziemssen kimutatta, hogy az agy szubsztancziája a legjobb elektromos vezető az emberi testben, s ily szempontból 3000-szer múlja fölül az izmot. Hogy idáig a villamosságot gyakrabban nem használták föl az agy betegségei­nél, az azért van, mert túlságosan féltek az ebből származható veszélyektől. Égyük fültől a másikig menő villamos-áram olyan kábultságot okoz, a­mely a tárgyakat úgy láttatja, mintha forgó ke­rékre volnának feltűzve. A homloktól a nyak­­szirtig menő áramok ellenkezőleg nemcsak ártal­matlanok, hanem jótékony hatásúak. Egy öt percz alatt 5 amperiméterre emelt áram, más öt perczen át fentartva az intenzitás e fokán a nyakra és a homlokra alkalmazott elektródokkal, az izomerőt 6—7°/C-nyival emeli. Másrészt kon­statálták, hogy az álom előidézésére a legjobb a 4 milli­amperes áram alkalmazása, a­mely m­ásod­­perczenként 100-szor szakítandó meg. Előbb a beszéd, azután a mozgató képességek működése szűnik meg. A lélekzésre és az ütőérre az áram nem hat, ha a villanyozás a megjelölt korlátok közt marad, de működésük véglegesen megszün­tethető, ha az áram erejét növelik. A villanyozás, azaz az operác­ió végeztével az ébredés pillanatnyit és az álmot élvezett egyént valósággal kellemes érzés hatja át. 11 ..................... Ill MfcrfcWh..­­ ..... .

Next