Az Ujság, 1904. április/1 (2. évfolyam, 92-105. szám)

1904-04-01 / 92. szám

Budapest, 1904. II. évfolyam. 92. szám. Péntek, április,­­ Előfizetési árak: Egész évre... ... _ 28 k. — » Félévre „ _ ... „ 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy hóra ------- 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér.AZ ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 5«—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi­ út 54. sx Telefon 53-13. Mejsjelen minden nap, f­nnep és vasíruvj ntín It. ROVÁS: Nagypéntek van, a megváltás napja. Mikor e napon, ezerkilenczszáz és annyi esz­tendővel ezelőtt a Messiás kereszthalált halt, megszületett az emberi egyenlőség fogalma. Megnyílt a lelki üdvözülés útja minden jó, vagy legalább bűnbánó embernek egyaránt, tekintet nélkül arra, hogy koldus Lázár-e,, vagy rangban s vagyonban dúslakodó gazdag. E megváltás, noha gyakorlati értéke volta­képpen csak a földi élet után kezdődik, át­­töltötte az emberiséget büszke vágyakkal és nagyszerű felismeréssel. Egyenes következte ennek, hogy azóta folyton folyik a harc­ a túlvilágon inneni egyenlőségért is. A lékei üdvösség hovatovább nem elégíti ki a Lázá­rok óriási tömegeit. Az üdvözítő halál nem békít ki az élet üdvtelen nyomorúságaival. Lázár elkeseredésében már szinte cserélne a dúsgazdaggal, ám üdvözüljön végre ez is a holta után, neki pedig juttasson valamivel többet a földi javakból. Anyagi megváltás után is ered a lelki megváltással magasabbra emelt emberiség. De ez a megváltás nem történhetik meg egy isteni önfeláldozással egyetlen napon. Ennek műve szakadatlanul folyik évezreken és századokon keresztül s betölti, sőt mozgatja az egész új történetet. Az anyagi megváltó nem Isten egyszülött fia, hanem azért a földön csak ő üdvözíthet. Neve pedig emberi munka. * Minden nagy bajnak közös átka, hogy kis bajokat szül. A kis bajokat előbb észre sem veszszük, de aztán szintén nagyra nő­nek s akkor megdöbbenünk tőlük. A kiván­dorlás Magyarországból régi nagy baj. S ki­­irthatatlan, mert eltiltása az egyéni szabad­ságot eltipró embertelen zsarnokság volna. Ezért megkísértettük terelni, szabályozni, s a­mennyire lehet, állami ellenőrzés alá he­lyezni. Bocsánat az illetlen hasonlatért, de körülbelül úgy vagyunk vele, mint a prosti­­túczióval. Ha már lennie kell, legalább tart­suk szemmel hatóságilag. Most azonban, éppen a kivándorlásnak állami ellenőrzés alá ■vett fiumei bránya ellen csattannak ki súlyos panaszok. Caveant consoles! Vigyázzon na­gyon a kormány és vizsgáljon s toroljon meg minden nyakon csiphető gazságot kér­­lelhetlen szigorral. Akár ott találtassák a gazság abban az üzleti vállalatban, melynek a Fiume felé terelt kivándorlásból bizonyos haszonra jogos kilátása van, akár onnan eredjen a gazság, hogy a régebben szabadon garázdálkodó német kivándoroltató vállalatok jogosulatlan üzleti hasznuk megcsappanásán szeretnének csinált panaszokkal segíteni. Mert bár az első eset nincs kizárva, az utóbbi sem lehetetlen. A nyerészkedési vágy min­den oldalon mindenre képes. A közhatalom­nak pedig feladata, hogy a népet ez ellen minden irányban védelmezze. Az államilag ellenőrzött kivándorlást mindenesetre feltét­lenül becsületesen kell kezelni, az ellene törő garázda üzleti versengőknek ellenben le kell törni a szarvát. Csak egyet nem szabad a kormánytól semmiképpen sem követelni. Azt, hogy a hazából való kivándorlást még ké­nyelmessé és kellemessé is tegye. * Hamburgban Sued tanár úr megkezdte koplaló kurzusát. Teljes harminczegy napig nem fog enni. Ez imponálhat mindenütt a világon s kételkedhetik a lehetőségében akárki, csak nálunk nem imponálhat s itt mindenki elhiheti neki a csodát. Mert tettünk mi már ennél különbet, még pedig valamennyiünk szeme láttára. Az egész állam másfél évig koplalt, igazán csak vízből élt s mikor most letelt a koplalása ideje, hát a soványitó kúrába fog. A zsírjából lefogyaszt 320 mil­liót, a künlevőségeit kamat nélkül kint hagyja s minden téren fokozott erővel hozzálát az erőfogyasztáshoz s a legnagyobb óvatosság­gal nyúl mindenhez, a mi gyarapodást jelent. Az obstrukczió az államnak valóságos kop­­laltató művelet volt s hogy ilyen jó húsban kibírta, nem azt bizonyítja, hogy nem szorul táplálékra, csak azt, hogy nem falánk. MESÉK A PROTEKCZIÓRÓL. (Lécéi Gajdri Ödönhöz.) Irta Mikszáth Kálmán. Kedves barátom! Te vagy a legkegyzet­­lenebb szerkesztő, a­ki akkor is dolgoztatod a munkatársaidat, a­mikor alszanak. Így esik meg rajtam, hogy Az Újság ma reggeli szá­mában ámulva látom, hogy czikk van tőlem Mesék a protekczióról czimen, a­melyet nem én írtam, s a­melyben tanítom a fiatal kép­viselőket,­ hogyan kell protegálni. Ha valami bakafántos ember volnék, ösz­­szevesznék veled, hogy mért iratod oda a ne­vemet idegen czikk alá, mikor én m­eg a magam írásait is ál­néven, Scarron-nal jelzem, annyira kímélvén a saját nevemet, mint az öreg bútort szokták, hogy huzatot tesznek rá. De én nem vagyok kötekedő, s hízeleg is egy kicsit a hiúságomnak, hogy te énbelőlem két példányt tartasz a lapnál. Mint a­hogy a katonatisztnek két kardja van ugyanabból a nemből. Az egyik csak parádéra való, nehéz a tokjából kihúzni, sőt nem is szükséges, a másik ellenben éles, solingeni apról, hadakozásra való. Hanem hát mindegy. Most az egyszer mégris kihúztál a tokomból és ha már össze nem veszek veled, legalább annak a másik Mikszáth Kálmánnak beszélek a fejével. Ha az öreg képviselő informálhatja a fiatalokat az ő czikke szerint a helyes protekc­ióról; az öreg írónak is jussa van a fiatal írót egy kicsit kitanítani, ha ez joggal vagy jog nélkül az ő ruhájába öltözött. Először is, legfőbb dolog minden közle­ménynél a világosság. Hogy az olvasót semmi se zavarja. Tisztán jöjjön ki az intenczió, a hang az irótollból, mint a kremonai hegedűből. Semmi félreértés, semmi köd, semmi homály és semmi felesleges. A felesleges olyan hiba a műben, mint a czipőnél a vak bevágás. No már most azt írja a czikk czíme alá az én alteregóm: »Elmondja Mikszáth Kál­mán«. Az olvasó tehát azt hiszi, hogy az alábbi czikket Mikszáth beszéli. Hát jól van, higgye, menjünk tovább. Megkezdődik a czikk. Képviselők alsós kalabidiászt játszanak, le van írva a partié részletesen (a­mi teljesen felesleges, és midőn talapzatául szolgál a sovány mesécskének, csak a szimmetriáját rontja és a hatását). Folydogál, folydogál a leirás vagy húsz sor­ban, midőn egyszerre ekképp folytatódik: »Ebben a pillanatban jelent meg Mikszáth Kálmán . . . « Az olvasó szeme megbotlik, mint valami rögben a láb, tekintete fölszáguld a czikk elejére. — Hogyan? Nem értem, — tűnődik ma­gában. — Hiszen Mikszáth mondja a czikket. Hogy lehet az, hogy mégis csak most jön be ? Megtörli okuláréját. Elejétől kezdi olvasni. Teljesen meg van konfundálva. Furcsa ! Ki mondja hát ezeket? Talán még­se Mikszáth. Valami okosabb ember beszél itt. Misztifikáczió van a dologban. Talán a szedés esett össze a nyomdában. Egy Mikszáth által irt czikk belekeveredett egy Mikszáthról írt czikkbe. Szóval, az olvasó, a mi Pálffy Ferenczünk, megzavartatott az élvezetben és most már nem tudja, mit higyyen, mit olvas, kitől olvas és mi akar az lenni. Következésképp átugrik az utána való kolumnára. A második lényeges dolog a talaj és a­­ személyek ismerete. Először is én magam még­­ az elemeit sem ismerem az alsós kalabriász­­nak, mégis úgy tüntet fel a czikk, mint va­lami kalabriász-béroszt. Mit fogok mondani e czikk után barátaimnak, kik abban a friszem­ben játszanak velem évek óta egyéb játéko­kat, hogy az alsósban járatlan vagyok? Ho­gyan keverhette a czikkíró kártyás hírébe a szegény Feilitzsch bárót, a­kinek talán kártya Lapunk mai száma 28 oldal. Katona és közegészség. Megbecs­ühetlen az a szolgálat, melyy a legveszedelmesebb fertőző betegség, a tuberkulózis ellen irányuló küzdelem szer­vezésével és irányításával pár év óta megindult. Oly társadalmi akc­ió volt ez, a­mely évszázadokra kiható áldásos eredményeket van hivatva kivívni és biztosítani. S ha Magyarország közegész­ségügyi viszonyaiban a statisztika fogja hirdetni ezeket az eredményeket, a késő utódok is hálával fogják emlegetni Korányi Frigyes nevét, a­ki európai hitű tudását és nemes emberszeretetének egész ener­giáját ütközetbe vitte, hogy e nagy küz­delemnek megnyerje a társadalmat. S meg fogják őrizni közegészségi anuále­­seink Ormódy Vilmos nevét is e nagy akczióval kapcsolatban, mint a legelsők, egyikét, a­ki megértve a mozgalom mérhetlen ljorderejét, példaadásával és altruisztikus buzgalmával kiváló ténye­zője lett annak az eredménynek, a­mely már most is a szervezkedésben, a fő­város közelében épült szanatórium léte­­sülésében s a népszanatóriumok eszm­é-

Next