Az Ujság, 1904. április/2 (2. évfolyam, 106-120. szám)

1904-04-16 / 106. szám

1904. április 16. AZ ÚJSÁG 1 községi ás körorvosok fizetésének rendezése. Az állami tisztviselők, a vármegyei tiszt­viselők, a községi és körjegyzők, a vasúti alkalmazottak, az üvegesek, lakatosok meg czukrászsegédek után jelentkeznek a községi és körorvosok. Hát ezek is akarnak valamit? — kérdi csodálkozva a közvélemény. Hiszen az orvosi gyakorlat biztos kenyeret ad, mert beteg van mindig bőven és így munka is van bőven. Nos hát, igenis, az orvosok is, a­kik mindig ideális szempontból nézték hiva­tásukat, a­kik mindig csak arra gondoltak, hogy megfeleljenek ama feladatuknak, a­mely­nek ki teljesítésére felavatásuk alkalmával ünnepélyes esküt tettek, végre tudatára éb­rednek annak, hogy egyedüli joguk nem­csak az, hogy reális munkával fogyaszszák erejüket és csak ideálokkal táplálkozzanak, hanem hogy akkor, a­mikor teljes erejüket, eszüket­, egészségüket éjjel-nappal, mint a humanizmus igaz papjai, az emberiség ren­delkezésére bocsátják, egyszersmind joguk van megkövetelni, hogy az állam és a társadalom egyaránt támogassa őket azon a harc­téren, a­melyen hősiesebben viselkednek a katonánál, mert csendben, szerényen és a veszély teljes tudatában működésük egész idején folytonosan szemben állnak a pusztító vészszel, a mételyes betegséggel, nem ismerve más törvényt, mint esküjüket, más bírót, mint lelkiismeretüket. Nem áhítoznak ők ová­­cziókra, kitüntetésekre, nem tartanak igényt ama nagy kiváltságokra, a­melyeket a társa­dalom önként megad a katonának; ők, a­kik folyton dolgoznak, nem tartanak igényt arra a mindennapos pihenő­időre, a­melyet a mun­kások kivívtak maguknak, követelik csu­pán a becsületes munka elismerését és lehe­tővé tételét annak, hogy az állam, a társa­dalom és minden egyes ember érdekében még többet tehessenek, mint a­mennyit eddig tettek. 18 évi fáradságos tanulmányokkal sze­rezték természettudományi, tehát legmagasabb rangú kiképzésüket és a­mikor nemcsak azon fáradoznak, hogy meggyógyítsák a bete­geket, hanem teljes erejükből azon vannak, hogy megelőzzék, meggátolják a betegségeket, akkor e páratlan, önzetlen munkásságukkal megnehezítik a maguk megélhetését, a bete­gek számának csökkentésével megapasztják keresetüknek, mondhatni, egyedüli forrását. És ezért mi a jutalom? A községi és kör­orvosok 75 százalékának nincs 4000 K. összes orvosi keresete, sőt 44 százaléknak 3000 K.-ja sincs, 12 százaléknak meg éppenséggel 2000 K.-nál is kevesebbje van. Csak 20 százalék­nak van természetbeni lakása, 15 százalék­nak saját háza, a legtöbb 200—600 K. lakásbért fizet, 22 százalék kénytelen 800—■ 1000 K. költséggel kocsit tartani, az úti­­átalányra pedig valamennyi ráfizet. Van olyan 84 éves körorvos, a­kinek 80 év óta 400 K. a fizetése, 40 fillér a látogatási díja, 400 K. a magánkeresete. Van olyan körorvos, a­ki 52 K. »évi fizetésért« két községben. Árva­megyében 900 K.-ért 30 községben, Hunyad vármegyében 1000 K.-ért 46 községben tel­jesíti az egészségügyi szolgálatot. Hivatal­­szolgát, portást alig szerezhetni ilyen fize­tésekért. Hát még milyen lehet az a körülbelül 170 körorvosi állás, a­mely nincs betöltve, mert nem akad rá pályázó! Sáros vármegyé­ben a rendszeresített 12 körorvosi állás még sohasem volt betöltve! Ez pedig nem csupán a községi meg kör­orvos baja, hanem nagy baja­ az ország köz­egészségügyének. Mert a hatósági orvos csak abban az esetben teljesítheti jól mód felett terhes feladatát, ha gond nélkül élhet, ha lépést tarthat az orvostudomány rohamos fej­lődésével. A nélkülözés, a gond, az a tudat, hogy akármi baj éri, családja nyomorogni kénytelen, egyrészt lerepeszti róla annak az idealizmusnak mázát, a­melyre szüksége van éppen neki, a­ki arra van hivatva, hogy szenvedéseket enyhítsen, csüggedőket vigasz­taljon, embertársainak ne csak testét, hanem lelkét is gondozza ; másrészt szinte lehetet­lenül teszi, hogy súlyos esetekben, a­melyek helyes elbírálása az elme megfeszített tevékeny­ségét igényli, azzal a tiszta látással és zavartalan gondolkodással lépjen a küzdőtérre, a­mely a betegségek sikeres gyógyításának egyik alap­­feltétele. Részben, mert nincs pénze a szük­séges folyóiratok és könyvek beszerzésére, részben mert a létért való küzdelem sokkal inkább elcsigázza agy­vel­ejét, sem hogy kedve és módja legyen a tudományos kérdésekkel való foglalkozásra,­­ nem képezheti magát tovább; már pedig elmarad az, a­ki az orvosi tudomány rohamos haladásával nem tart lépést és csak a betegek sínylik meg, ha orvosuk nem használja fel a tudomány új vívmányait. És csakugyan ijesztő képet látunk, ha megnézzük, milyen a közegészségügy hazánk­ban. Járványos betegségek sorra pusztítják az ország lakosságát. 1901-ben meghalt 205.080 hat éven aluli gyermek. És a­mi még elszo­morítóbb: a 7 éven aluli elhaltaknak 52'66 százaléka, a 7 éven felüli elhaltaknak 48'94 százaléka, tehát valamennyi elhalt egyénnek csak 507­1 százaléka részesült orvosi gyógyítás­ban. Vagy nézzünk még egy statisztikai ada­tot. A halottkémlést végezte 1580 orvos, 9328 »képesített« nem orvos és 1075 nem képesített nem orvos; 34 községben senki sem teljesített halottkémi szolgálatot. Egy belügyminiszteri jelentés az ország közegészség­­ügyi viszonyairól kimutatja,hogy 26.443 esetben elmulasztották a két évn­él fiatalabb gyerme­kek gyógyítását, a 185 ilyen esettel szereplő Szolnok-Doboka vármegyéről megjegyzi, hogy »a vármegye 100.000 lakosa orvos nélkül van«, a 892 esettel szereplő Torda-Aranyos megyére vonatkozólag pedig azzal okolja meg a csak 12 esetben történt elmarasztalást, hogy »elmarasztalás csak ott történik, a­hol orvos van, és végül jelenti, hogy valamennyi 26.443 eset közül 7251-ben volt elmaraszta­lás, azaz 19.192 esetben a beteg gyermek azért nem részesült gyógyításban, mert a községnek vagy körnek nincs orvosa. Halomszámra lehetne szaporítni ezen ijesztő adatokat. Terjednek és pusztítnak az emberirtó betegségek, mert kevés az orvos, a­ki meggátolná terjedésüket és számuk évről­­évre kevesbedik. Hiszen a budapesti egyetemi orvosi klinikák alig juthatnak már gyakor­nokokhoz is, pedig még csak 15 év előtt ezen ingyenes állások elnyeréséhez nagy pártfogás kellett. A fiatal emberek kerülik az orvosi pályát és igazuk van. A körorvos fixumának átlaga 1200 koronánál kevesebb, nem egyszer csak 200—400 korona és csak 9 százaléknak van 1 korona látogatási dija, a többinek en­nél is kevesebb, sőt a 40 fillérnél kisebb lá­togatási díj 15 százalékkal szerepel, azonkívül tekintetbe veendő, hogy a kereset az 50. év­től rohamosan hanyatlik. Nemcsak a községi, meg körorvos spe­­c­iális érdeke, nemcsak az a polct, a­melyen magasztos hivatásánál fogva áll, hanem az említett általános nagy érdekek is megköve­telik, hogy olyan fizetést és megélhetési fel­tételeket kapjon, a­melyek megfelelnek nagy szolgálatainak, képzettségének, a­melyek füg­getlenítik az anyagi gondoktól és illetéktelen befolyásoktól és arra képesítik, hogy teljes erővel küzdjön a humanizmus szolgálatában. 1876 óta alig múlt el év, a­mely egy újabb kötelezettséggel meg nem toldotta volna a községi és körorvosok amúgy is terhes fel­adatait és az ellenszolgáltatás mindig csak ígéretekből állt. 1876. óta ismételten kérték fizetésük megjavítását, minden eredmény nél­kül. Nem csodálhatni, ha most, a­mikor lát­ják, hogy követeléseit teljesítik mindenkinek, a­ki keményen a sarkára áll, a­mikor egész Németország orvosi karát győztes harczban és addig csóválták a fejüket, a­míg Homolai Gyula is belátta, hogy az özvegy ember élete kutyaélet. A falusi házasítók elől még csak megm­enekedhetnek a legénysorban lévők, de az özvegy emberek számára nincs kibúvó. Ki házasodna, ha nem az özvegy ember? A szomszéd faluban csakhamar találkozott is egy alkalmatos hajadon, név szerint az öreg Körmöczy Ilonka leánya. Már nem volt éppen gyermekleány Ilonka, de Homolai Gyula is megette már kenyere javát. Ilonka ellátta az apja gazdaságát, bizonyosan az uráét sem fogja elhanyagolni. Ki tudná felsorolni mind­azokat a körülményeket, a­melyeket a házas­ságszerzők tudnak? Bizonyára nagyon ked­vező körülmények lehettek, hogy a bölcs Homolai Gyula másodszor is rászánta magát a házasságra. Rászánta magát ,­s ezzel fe­jeződött be az ő bölcseségének is története. Ha Homolai Gyula volt a legbölcsebb em­ber a vármegyében, Ilonka lett a legkardo­sabb menyecske. A leány olyan, mint a se­lyemgubó. Kívülről azt senki sem tudja meg­mondani, hogy miféle lepke rejtőzik a gubó­­ban. A selyemgubó szétpattan és kijön a lepke. Ilonka bizony furcsa lepke volt. Bezzeg vége lett egyszerre a hiábavaló virrasztások­nak, de a dél sem lelte többé ágyban Homolai Gyulát. Néha már reggeli harangszóra talpon volt és járt elhanyagolt, szétzsillött gazdasága után. Pedig a menyecske nem is nagyon biztatta. Csak a szemével intett neki. Homolai eleinte keserűen szitkozódott reggelenkint és szégyen­kezve fogadta az emberek köszönését. De leg­­kusabb panaszait mégis naplójának írta meg. De nem sokáig tartott ez sem. Honka egyszer felfedezte a titokzatos naplót és gondolkozás nélkül a tűzbe vetette . . . — Mit tettél, asszony? — kiáltott fel Homolai Gyula az égő levelek láttára. Körmöczy Ilonka közönyösen felelt: — Unom már a szamárságaidat. Falusi embernek semmi szüksége sincs naplóirásra. Homolai először meg akarta ölni Ilonkát, később a régi bölcseség álláspontjára helyez­kedett : — Asszonyi állat, — dörmögte megvető­­leg. De a dörmögésnek semmi következménye nem volt. A sors, a mely Ilonkát választotta ki a bölcs ember megtörésére, diadalmaskodott. A bölcseség elmúlott, elröpült, mintha soha­sem lett volna. Itt-ott még emlegették Ho­molai Gyulát. — Az volt csak az ember! — mesélték az öregek a fiataloknak. Homolai Gyula pedig lassan-lassan vissza­tért fiatalkori állapotaihoz. A torokon énekelt és a lagzikon elmondogatta régi pohárköszön­­tő­it. A czimborák, a­kik hazáig vezették, lát­ták a bölcs embert habozva, félve zörgetni az ablakon. Később még deres, szép szakállét is lenyirta. — Nem szereti a feleségem, — mente­­getődzött a szomszédai előtt. Ezzel aztán egyszerre vége volt a nim­busznak. Ilonka, ha látogatóba ment a rokonai­hoz, csalódottan mondogatta: — Én nem is tudom, miért mondtatok nekem mindig az uramra, hogy a legbölcsebb ember... Az öreg Körmöczy melanchólikusan sóhajtott: — Volt, volt... Míg te el nem vetted az eszét! Hol van tehát a bölcseség mustármagva ?­ ­

Next