Az Ujság, 1904. június/1 (2. évfolyam, 151-165. szám)

1904-06-01 / 151. szám

ROVÁS: Nyugodtak lehetünk: Ugron Gábor meg­tagadta a magyar delegácziótól közreműkö­dését, de azért az ő munkája nem marad végezetlen. Ott van szívbeli és vérbeli alter­­egója az osztrák bizottságban: Stransky úr. Stransky úr ugyancsak jól ugronkodik. Temperamentumos, gúnyos és a legnagyobb könnyűséggel teszi túl magát a legsúlyosabb akadályokon, miket az igazság görget az okoskodás útjába. Mintha csak Ugront hal­lottuk volna, a csehnek ugyanaz a gondolat­menete volt, mint a magyarnak. Nem hiába mindkettő rajong a muszka szövetségért. Van azonban egy mondása, melyért magyar alteregója nem fogja dicsérni. Pedig a logika egészen ugronos. Azt mondja: a nagy hadügyi költséget azért merik követelni, mert a magyarokat engedékenyekké tették a nem­zeti vívmányok. Hát itt megáll a magyar ész. A magyarok tehát engedékenyek ? kérdezzük mi Ugronéktól, mert hiszen ők a magyarok, a többi mind osztrák bérencz. Hát kaptunk mi nemzeti vívmányokat? kérdik viszont Ugronék, hiszen azért vagyunk oly kuruczal dühösek és nem engedünk, mivel a nemzeti vívmányokkal becsaptak bennünket! A világért sem óhajtunk mi világosságot árasztani erre a kontroverzióra. Csak egy kis következtetés. Az a logika, mely egy helyütt ilyen virágot hajt, a beszéd többi részében hogyan elégítheti ki az érte rajon­gókat?­ Bánffy diadallal vonul be Szegedről a parlamentbe. Ugyanaz a Bánffy, a­kit a kormányelnöki székből s a parlamentből, egy lustrummal ezelőtt, a részben elvadított, részben megfélemlített ország tapsai között, méltatlanul, gonoszul kergetett ki a kegyes képmutatásánál fogva különösen undorító obstrukc­iós erőszak. Valóban, emberileg szebbet a szegedi resurrectiónál a magyar politikai közéletben rég nem láttunk. Minden becsületes ember, ki valaha szenvedett, vagy legalább utálkozott rágalomtól hipokrízistől és terrorizmustól, némi jóleső elégtételt érez Bánffy diadalán, ha még oly kevéssé bízik is Bánffy új politikájában, mint mi magunk. Mert, a­mi már ezt az új politikát illeti, biz’ az egy kissé hazárd, hogy ne mondjuk: egy cseppet hamis. De ma, őszinte emberi örö­münkben, ennek feszegetésével és leszólásával se rontsuk a kedvünket. Térjünk felette napi­rendre jólelkű mosolygással és fejcsóválással. Hát, hiszen igaz: hamisság . . . hamisság­­... No, de valljuk be: másképp ez a játszma nem volt megnyerhető. * A magyar politikai Herkulesek részére mindig két út kínálkozik. Az egyik az alko­tás, a nemzetért való munka nagyon rögös, nagyon nehéz útja. Lehurroghatja, m­eghaji­­gálhatja a rajta előre törőt minden csibész. A másik az olcsó népszerűség útja,­ melyen könnyű szerrel rohanhat tova a tetszetős jel­szavakat dúdoló utas. Két szélről éljenez a tömeg és virágot szór a vidám Herkules elé, ki azonban roppant erejével Semmi egyebet nem csinál, mint hiúságos diadalocskákat ön­magának. Vannak magyar Herkuleseink, a­kik kezdettől fogva mindig csak e könnyű második után járnak. Most végre van egy olyan is, a­ki előbb már derekasan belekós­tolt a nehezebbe is, de nem győzvén szusz­­szal, meggondolta a dolgot, visszafordult (igaz, hogy fordítottak is rajta), s végre böl­csen nekivágott a másiknak. Úgy ismerte meg idővel a maga erejét, hogy ez inkább való neki, mint amaz. Igaza lehet. Hanem azért az országnak az a szerencséje, ha olyan embere is akad, a­kinek nem az a becsvágya, hogy éljenezzék, hanem hogy munkáiban, alkotásaiban nyomát hagyja annak, hogy valóban élt. Félhomály. írta Kóbor Tamás. A nap már olyan bántó világossággal árasztja el a földet, hogy nem lelem a helye­met. Nem szeretem a nyarat. Gyakorlati, kéz­zelfogható, könyörtelenül józan és logikus évszak, csupa vonal, csupa disztinkc­ió, csupa pozitívum. Odakint más ? Lehetséges, de nem hiszem. Itt a városban kétoldalt a házak éles, szögletes árnyékot vetnek, melybe tikkadtan lapul a botorkáló. Csak úgy ömlik a fény és a melegség, nem hagy az emberben semmi kétséget. És mi az ember, ha nincs benne semmi kétség ? Ott, ott, a félhomályban, a szögletben, mely sötétebb, mint az ablak tája, az alkony­ban, mely oly kíméletesen készít elő a teljes sötétségre, nyílik az ember szíve igazi, élet­beli érzésekre. Szeretem a félhomályt, mert igazi érzésforrás. Fényes nappal csak gon­dolkodni lehet, de a félhomályban többre képes­ tud sejteni. Válláról leomlik a tudás köpenyege és szürke szárnyak nőnek helyébe, mik beröpítik a sejtés nagy birodalmába. A szoba megtelik árnyakkal s hátradőlve székedben gyúrhatod, mint képfaragó az agya­got. Jönnek a démonok, jönnek az angyalok, lehetsz hős és lemondó mártír, vagy libegő fátyol után kapkodó troubadour. Itt nyílik csak a szív, mert lehanyatlik a szem. A­ki lát, nem érez. Ha meg akarod találni a bölcsek kövét, hunyd be a szemedet és úgy keresd. Ha bát­­­­ran szemébe akarsz nézni a halálnak, kendőt köttess a szemed elé és nem fogsz remegni. Ha kedvesed ajka a tiedre tapad, ne higyj neki, hacsak le nem hanyatlik szeme pillája. A­ki látni tud, mikor csókol, az nem érez. Mindent láthattál már, csak csókot nem. Piktor le nem tudja festeni, tükör nem tudja megmutatni. Ezért, ha megtelik a szíved vágygyal, érzelemmel, csókolni fogsz. Mene­külsz a nagy láthatatlansághoz. Lehet, hogy így gondolkodik a bagoly is. Lehet, hogy magam is csak így gondolkodom, mivel homályban, sötétben, fekete tónusokból rakódott össze életem. Szeretem a félhomályt, ez az én világosságom. Szeretem az erdőt, a félhomály hazáját és a hosszú tavaszi és őszi alkonyt. Szeretem a téli délutánt szürke me­lancholia fával és szeretem a gondolatot, m­ig világosságra nem vergődött. Szeretem a ké­szülést, a kibontakozást, a czélt, a­mig csak sejthetem, mert hamar fölismertem, akkor ér­dek lett belőle. És szeretem az embereket, a­kiken keresztül nem látok, a talányt, mig megfejtve nincs és az eszmét, mig frázis nem lett belőle. És szeretem a magányt. Nyüzsgő soka­ságban egyedül járni. Kaczagás közepette­­hallgatag maradni, mert semmi közöm azok­hoz, a­kik kaczagnak. Letörölni a nyomor könnyét és szó nélkül odább állni, semmi közöm a megváltott emberhez. És szeretem a ................................................................ m-m-*1 múltat, ezt a raktárát a halványodó, homá­­lyosodó valóságoknak, a­melyben minden megtisztul, minden él eltompul, a­honnan az érzéseket kihámozva a fizikai burokból, fá­radság, verejték, viaskodás, vágyakodás nélkül kaphatom meg. S homályban, félhomályban szeretem a világosságot is. Utczai szürke jelentéktelensé­gem páholyából belebámulni a kivilágított színpadra. Birkózni a névtelen ösztönnel, s küzdeni a megismerésért, szikrát csiholni a száraz fából és lángra gyújtani elfásult lelke­ket. Milyen szól­, milyen mozgalmas, milyen dolgos élet. Csak ez az élet, a munka, az, a­mi még nincs meg. A fölkelő napot térdre hullva imádja a muzulmán, a nap delelőjén azonban ebédelni megy. Szeretem a félhomályt és mindent, a­mi szép, az ő gyermekének vallom. A nap az ég fejedelme, a hold csak hódoló szolgája. És mégis a nap az emberiség szolgája, a­­hold pedig imádott fejedelme. Mi közünk a nap­hoz ? Szemünket rá nem emelhetjük, mert vakít. Érleli búzánkat, melegíti vérünket. A nap a mi érdekünk, de a hold fölvonul az égen és szívünk megtelik költészettel. Szerel­münk a holdat imádja és a csillagos égben keresi a sejtelem az élet sorsát. Az élet, mely éjszaka nyílik, boldog és érzelmes, az élet, mely nappal robog, verejtékes és sivár. A nap kihajt az országútjára, az éjszaka csöndes ujjal hívogat haza, nyugovóra. Nappal beszélj világosan és határozottan, II. évfolyam, 151. szám.­­ Budapest, 1904. Szerda, junius 1. Előfizetési árak: Egész évre___28 k. — Félévre «.*„«. 14 » — » Negyedévre _. ... 7 » — » Egy hóra .„ „. ... 2 » 40 . Egyes szám ára 8 fillér. Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Kerepesi-út 54. sz. Telefőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi-út 54. sz. Telefőn 52-73. Meg­jelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Lapunk mai száma 23 oldal. Bosnyák ü­gyek. Változatosság kedvéért ma bosnyák ügyek kerültek napirendre a delegáczió bizottsági tárgyalása során. Ez a válto­zatosság azonban nagyon mérsékelten ingerelte a delegátus urakat, a­kik fölöt­tébb csekély számmal jelentek meg az egyesült négyes albizottság ülésén, fel­szólalásra meg éppen csak egy delegá­tus szánta rá magát. Sajnálattal állapít­juk meg, hogy ez a szuverén rész­vétlen­ség Bosnyákország és a Herczegovina iránt híven tükrözi vissza a magyar közvélemény gondolkozását. Tisza Kál­mánnak u­táni küzdelmet kellett vívnia Andrássy Gyula gróf keleti politikája érdekében, hogy visszaszorítsa az ellene támasztott áramlatot. Ez sikerült is neki. Kiirtani azonban nem tudta az akkor elvetett mérges csirát, kiburjánzott az és keserű gyümölcsöket termett külö­nösen a magyar közgazdasági érde­kek szempontjából. Mert ha Bosnyák­­országban nincsen minden úgy, a­mint kivárnék és szeretnék, úgy ezt első­sorban az 1878. évi okkupáczióelle­­nes izgatásnak kell tulajdonítanunk. Ez ojtotta bele a magyar közszellembe a megszállott tartományokkal szemben azt a visszautasító magatartást, a­mely soha sem fog dicsőségére szolgálni a magyar politikai és közgazdasági ítélő­képességnek. Terra incognita­-nak nevezte a mai ülésen Hegedűs Sándor a bosnyák

Next